XXI Quintilis MMXVII AD

A városi feltárások bonyolítása, terepi szakasz

A megkötött szerződés nyomán megkért ásatási engedély jogerőre emelkedése után kezdődhet meg a terepi munka. Fontos, hogy a munka megkezdését az illetékes hatóságoknak bejelentsük, és a szükséges engedélyekkel (pl. közterület-foglalás) már rendelkezzünk. Ezeket az engedélyeket, valamint a munkavégzéshez szükséges szerződéseket az egyre gyakoribb munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzések miatt célszerű a helyszínen tartani. Nagyobb és hosszan tartó városi ásatások esetén – ha az nem a kivitelezés közben zajlik – tájékoztató táblák kihelyezése is előírás.
A feltárások terepi szakaszát városban nem mindig lehet az építkezést megelőzően végezni. A csak a kivitelezéssel együtt végezhető munkák során terület átadás-átvételi jegyzőkönyv készítésére (amit egyébként a jogszabály előír) nem mindig van lehetőség. Ez utóbbi eset fokozottan igényli az együttműködést a régész és a beruházó, illetve a kivitelezők között. Célszerű ilyenkor rendszeres időközönként konzultációt tartani, jegyzőkönyvvel, emlékeztetővel.

A városi feltárás sokszor veszélyes üzem, ezért a munkavédelemre kiemelten figyelni kell, ami nem könnyű feladat, tekintettel arra, hogy a munkavédelmi előírások betartása gyakran a szakmai munkát nehezíti, nem egyszer pedig ellehetetleníti (pl. a dúcolás bizonyos formái). Biztosítani kell a feltárt felület körbejárhatóságát, dokumentálhatóságát, valamint a nagyobb mélységekbe történő biztonságos lejárást, s a biztonságos kézi földkiemelést.
A nagy mélységekből és szűk, zárt helyekről (pl. pince) történő földkiemelést gyakran csak műszaki tervek alapján lehet végezni, folyamatos statikai felügyelet mellett (pl. aláfalazás, falmegerősítés esetén).

A városi feltárások szakmai gyakorlati menetét, elvárásait nagyrészt a feltárások jellegénél már ismertettük. Itt csak néhány elemét emeljük ki:

• Elsősorban történeti városmagok területén zajló feltárás, vagy összetettebb rétegsorú lelőhelyek esetén mindenképpen ajánlott a szelvényrendszer alkalmazása, még akkor is, ha rövid határidővel dolgozunk.
Már a terep előkészítése során, a szelvények kijelölésénél figyelembe kell venni a várható falmaradványok (építményelemek) irányítását (természetesen, ha van előzetes adatunk és lehetőségünk), annak elkerülése érdekében, hogy a megtartandó tanúfalak és pl. a falmaradványok egybeesését elkerüljük. A szelvények méretének (általában 5×5 vagy 10×10 m) megállapítása a várható rétegsor összetettségétől és a várható mélységtől függ.

• Egyszerűbb rétegsorú lelőhelyek esetében elegendő a raszter kitűzése, de itt is minden esetben szükséges a feltárt felület befoglaló metszetfalainak kidolgozása és a teljes rétegsor dokumentálása, ami a történeti rétegek, jelenségek és a jelenkori felszín közötti kapcsolatra utalhat. Információt nyerhetünk a lelőhely pusztulására, a környezet természetes vagy mesterséges alakulására, alakítására vonatkozóan. A szelvények kijelölésére általában az újkori rétegek eltávolítását követően kerül sor, a szelvényekben már csak kézi munkával haladunk.
Célszerű olyan szélességű tanúfalat hagyni, amely a földelszállítás során is használható, továbbá a biztonságos közlekedést is lehetővé teszi. A szelvények között meghagyott tanúfalak dokumentálást követő elbontása történhet szakaszosan, a feltárás egy-egy fázisához kapcsolódóan, vagy pedig a teljes rétegsor kibontását követően.
A terület építkezésre történő átadását megelőzően azonban mindenképpen szükséges a tanúfalak rétegkövető feltárása is. Ez már a szelvények anyagának és információinak ismeretében, viszonylag gyorsan halad.

• A rétegkövető bontás a városi feltárás alapvető kritériuma és nem csak a városmagok esetében. A „humuszolás” címen, a bolygatatlan talajig egy fázisban történő gépi földeltávolítás jelentős információvesztéssel járhat. Kétségtelen, hogy városi feltárás esetén az elváltozások az egyes rétegek, feltöltések, planírozások stb. bolygatott talajában sokkal nehezebben látszanak, mint a sárga altalajban. Éppen ezért a felső rétegek bontására, felület, illetve járószint kidolgozására nagyobb gondot kell fordítani. Az objektumokat beásásuk, vagy megjelenésük szintjén kezdjük bontani, majd ennek dokumentálását követően kerülhet sor az újabb réteg bontására.
Szakmai szempontból az lenne az ideális, ha az ásatás teljes felületén a feltárás rétegenként egyszerre haladhatna. Sajnos erre a helyi körülmények, a technikai lehetőségek, nem kevésbé idő- és pénzszűkében alig van lehetőség. Ezért különösen fontos a metszetfalak, rétegek egységes stratigráfiai rendszer szerinti dokumentálása.
Sokszor vita a beruházó és a régész között még a szerződéskötés fázisában, hogy a bontásra ítélt újkori pincékkel bolygatott területeket szükséges-e feltárni. A pincék falazatának eltávolítása az álló épületek bontása során általában csak régészeti felügyelet mellett történhet, s gyakran a területre vonatkozó értékelhető metszetet nyerhetünk belőle. A metszetek értékelése azonban sokszor azzal az eredménnyel jár, hogy a pince kiásásakor nem semmisítették meg a teljes rétegsort, így alatta még feltárandó réteg(ek) maradtak, amelyekkel mindenképpen számolni kell. A könnyítést ez esetben az adja, hogy a pince újkori betöltését géppel lehet eltávolítani.

• Elsősorban a történeti városmagok, jelenkorig folyamatosan lakott és beépített területén kell számolnunk értékes újkori épületek földfelszín alatti részeinek előkerülésével. Ezek elbontásáról vagy meghagyásáról az örökségvédelmi hatóság bevonásával születik döntés, mivel sok esetben – bár nem régészeti korú, mégis – jelentős építészeti vagy kulturális, esetleg ipari emlékről lehet szó. Ezek dokumentálása éppúgy hozzá kell tartozzék a feltáráshoz, mint a régészeti korú emlékeké.
Abban az esetben, ha a kevésbé értékes újkori falak bontását a hatóság jóváhagyja, át kell gondolnunk, hogy szakmai szempontból szükséges-e a bontás igen költséges és az ásatási költségeket terhelő munkája. Mindenképpen meg kell tenni, ha a történeti rétegek és emlékek feltárását zavarja, vagy akár megakadályozza, de a jól megépített falak támaszul szolgálhatnak a mélyebb feltárások esetén, illetve kiszedésükkel statikai problémák állhatnak elő.

Örök vita a műemlékes kollegák és a régészek között a műemléképületek felszín felett még álló, régészeti korú falmaradványainak kutatása. A jelenlegi szabályozás alapján az ilyen jellegű maradványok felmenő része műemléki kutatás keretében, falkutatási engedéllyel, a fal földalatti része pedig régésze-ti kutatás keretében, feltárási engedéllyel történhet. Ilyen jogi szabályozás mellett csak a szakemberek szoros együttműködésével lehet érdemi szakmai munkát végezni. A külön módszerek és engedélyek alapján végzett kutatások csak részeredményeket produkálnak, egybevetésük feltétele a szakmailag korrekt végeredménynek.

• Kutak feltárása meggondolandó. Nehéz műszaki feladat, többnyire hosszan tartó és igen költséges is. Ha az új építmény elpusztítja, akkor mindenképpen szükséges feltárásuk, de ha nem bolygatják, akkor egyedileg döntendő el kibontásuk. Mert bár sok érdekességet, sokszor szenzációt rejthet a kutak betöltése, a mélygarázsok korszakában azonban éppen a mélyre ásott kutak maradnak egyedüli emlékként az utókorra.

• Restaurátor állandó jelenléte ott elengedhetetlen, ahol az előkerült emlékek műtárgyvédelmi állapota azt igényli. Városi feltárások különösen falfestmények, ritkábban stukkók és mozaikok helyszíni konzerválása és felszedése jelenti a legtöbb feladatot, a felszínre kerülve gyorsan romló állapotú tárgyak konzerválása vagy felszedése mellett.

• A bolygatatlan altalajba mélyedő objektumok bontása városi feltárás esetén a terepi munka egyik utolsó munkafázisában történik. Hegy- vagy domboldalban, folyó közelében vagy patakvölgyekben, források körzetében célszerű biztonsági mélyítést is végezni a már bolygatatlannak látszó talaj kisebb felületén, annak érdekében, hogy az esetleges áradások, vízelöntések során felhordott, régészeti anyagot már nem tartalmazó réteg alatt nincsenek-e további kultúr-rétegek.
A korábban, szakszerűen el-végzett próbafeltárást követő megelőző feltárásnál általában már nincs szükség erre a munkára. A biztonsági mélyítés elhanyagolható költséggel jár, de csökkenti az építkezés kockázatát, tekintve, hogyha a rejtett rétegek az építkezés menetében kerülnek elő, akkor jóval nagyobb az idő- és pénzveszteség.

• Állandó probléma – és nem csak a történeti városmagok esetében – a feltárás során előkerülő épített örökségi elemek, megtartandó emlékek kezelése. Az előkerült megtartható emlékek sorsáról az örökségvédelmi hatóság dönt, a feltáró intézmény szakvéleménye alapján.
A szakvélemény elkészítésekor a városi régésznek több kritériumot kell számba vennie: milyen az előkerült emlék megtartása, állapota, illeszkedik-e egy ismert összefüggő topográfiai rendszerbe, rendelkezik-e egyedi építészeti vagy régészeti-történeti értékkel stb. Ha a hatóság az előkerült emlék megtartását írja elő, akkor a feltárt emlékek visszatemetéséhez, elfedéséhez járul hozzá.
Ha a beruházó az emlékek bemutatására vállalkozik, annak engedélyezése további hatósági egyeztetést és jóváhagyást igényel. Visszatemetés esetén a hatóság előírhatja a szükséges védelem mikéntjét, illetve a visszatemetésig terjedő időszakra vonatkozó ideiglenes védelmet (pl. téliesítés) is.

Városi ásatás esetén, miután a rétegkövető feltárás költséges és időigényes, a terepi jelenségek lehető leggyorsabb, ugyanakkor alapos és lehetőleg minden információra kiterjedő dokumentálása szükséges. Jelentősen meggyorsítja a jelenségek helyszíni rögzítését az egységes ásatási dokumentációs eljárások rutinszerű alkalmazása.
A minél teljesebb terepi információk rögzítése mellett ugyanakkor nem nélkülözhető továbbra sem az ásatási napló naprakész vezetése, amely nemcsak a napi események rögzítésére szolgál, hanem az ásatásvezető régész ismeretanyagán nyugvó tágabb összefüggéseket tárhat fel, értelmezéseket fogalmazhat meg, vagy újabb megválaszolandó kérdéseket és problémafelvetéseket is tartalmazhat, ami a későbbi feldolgozás folyamán hasznosítható.

A régészeti feltárások dokumentációja során alkalmazott új eszközök és eljárások egyértelműen a minél gyorsabb és minél pontosabb munkát segítik elő. A digitális fényképezőgépek, a számítógépes adatfeldolgozás, a geodéziai mérőállomások és a GPS alkalmazása ma már általános.
A fotogrammetriai eljárások és lézerszkenner egyelőre csak alkalmanként használatosak, elsősorban magas költségeik miatt. Egyes, elsősorban komplikált, a részletek megjelenítését is igénylő rajzi dokumentációk esetében azonban a hagyományos rajzolást és felmérést költség szempontjából is hatékonyan lehet helyettesíteni pl. a lézerszkenneres felméréssel.

• Egyes természettudományos vizsgálatok elvégzése ma már a régészeti feltárások egyik elengedhetetlen kiegészítő eleme. Városi feltárás esetén e vizsgálatoknak különös jelentőséget ad két körülmény. Egyrészt városi területen nemcsak a természet, hanem az ember környezet-átalakító munkájával kell fokozottan számolnunk, másrészt a város területe környezeti egységet is alkot, mely alakulásának megismerése e vizsgálatok rendszeres alkalmazása nélkül nem lehetséges. Így számos tudományterület kapcsolódik be a feltárásokba rutinszerű alkalmazással: a régészeti talajtan, a régészeti növénytan, a régészeti állattan és a régészeti embertan.
Ezek mellett meg kell említenünk a helyszíni anyag- és kormeghatározó vizsgálatokat. Ez utóbbiak közé tartozik – többek között – a szerves maradványok meghatározása, a szervetlen anyagok elemzése, a régészeti korú anyagok kormeghatározása. Ezek a vizsgálatok költségesek, ezért csak a szakmailag indokolt esetekben van lehetőség, illetve érdemes igénybe venni. Elsősorban az ásatásvezető régész kompetenciája, hogy meghatározza az adott helyzetben az alkalmazható helyszíni vizsgálatok körét.


a feltárások terepi szakaszát követő speciális feladatok

Bár a fejezet célja elsősorban a régészeti feltárásokkal kapcsolatos teendők és eljárások ismertetése, mégis szükséges néhány szót szólni a városi feltárások terepi szakaszát követő speciális feladatokról. A feltárások terepi szakaszát követő munkafázisok általában nem különböznek a más jellegű ásatásokat követő szakmai munkától. A városi régészet jellegzetességei azonban speciális szempontok figyelembevételét követelik meg, vagy egyes munkafázisok nagyobb hangsúlyt kaphatnak.
Városi ásatások esetében rendkívül fontos szerepük van a terepi utómunkáknak. Ezek többfélék lehetnek. Leggyakrabban a kivitelezés földmunkáinak folyamatos megfigyelésére van szükség, részben azért, mert a földkitermelés kontúrja az előzetes terveknek nem minden esetben felel meg, így a lelőhely olyan részén is földkitermelésre kerülhet sor, amelyet a megelőző feltárás nem érintett.

A másik gyakori ok, hogy bizonyos munkafázisok földmunkáira csak a kivitelezés későbbi fázisában kerülhet sor (pl. egyes közművek, liftaknák mélyítése stb.), így ezek területének feltárását a kivitelezés üteméhez kapcsolódva, a „nagy feltárás” után, egy későbbi fázisban kell elvégeznünk. Terepi utómunkát igénylő ok lehet a tervmódosítás, mely sok esetben engedélymódosítást is igényel. Végül terepi utómunkaként kell értékelnünk a megtartandó emlékek védelmének biztosítását, valamint a bemutatandó emlékek kivitelezés közbeni megóvását és a bemutatás munkafázisában való szakmai közreműködést.
A feltárást követő 30 napon belül elkészítendő „Jelentés” és a „Lelőhely-bejelentő” dokumentummal kapcsolatban itt is szükséges utalni arra, hogy a negatív eredménnyel járó beavatkozások körülményeinek pontos rögzítése városi ásatás esetében különösen fontos.

A terepi felmérések, megfigyelések, adatrögzítések és leletnyilvántartások alapján a városi ásatásról készítendő feltárási dokumentációban kiemelten fontos a komplex és egységes dokumentációs elvek és szempontok érvényesülése.
A Budapesti Történeti Múzeum régészeti szabályzatának mellékleteiben a feltárások szakmai követelményrendszere mellett helyet kapott a feltárások egységes dokumentációs rendszere is. Ezek nélkül a városon, mint területi és történeti egységen, belüli topográfiai összefüggések megállapítása, de sokszor a különböző időpontokban ásott lelőhelyrészek összeillesztése a feldolgozás során problémát jelenthet. Természetesen a dokumentációs módszerek fejlődése az egységes rendszer folyamatos karbantartását igényli.

A számítógépes rendszerek elterjedésével az adatbázis alapú ásatási dokumentációk az egységes rendszer érvényesülését jelentősen megkönnyítik. A tudományos dokumentáció mellett, szükség esetén a beruházó számára az építkezés szempontjait is figyelembe vevő, a tervezést (alapozást) elősegítő külön dokumentáció készül.
Különösen fontos az ilyen jellegű munka elkészítése a megtartandó, illetve a bemutatandó emlékek esetében. Ez utóbbi esetben általában már nemcsak alapinformációk, hanem szükség szerint, értelmezett adatok is szerepelnek a dokumentációban.

A régészeti feltárás hatósági szempontból a feltárási dokumentáció elkészítésével és leadásával fejeződik be. A városi régészetben a dokumentáció azonban nem kezelhető „lezárt akta”-ként, amelyet majd a tudományos feldolgozás során vesz újra kézbe a régész.
A dokumentáció az intézmény adattárába kerülve azonnal része lesz a múzeum alapdokumentációs rendszerének, s folyamatos használatba kerül az intézmény napi munkájában. Nagy segítség a városi régészetben is az ásatási és nyilvántartási adatbázisok térképi összekapcsolását biztosító térinformatikai rendszer, melynek megteremtése a közeljövőben a korszerű régészeti feladatellátás egyik alapkövetelményévé válik.

A régészeti munkához ezen a ponton illeszkednek a muzeológiai feladatok, melyek a múzeumi gyűjteménybe (adott esetben adatbázisába) integrálva őrzik meg a régészeti örökség újonnan előkerült elemeit. Emellett az ásatási dokumentációk eredeti fotói, rajzai és geodéziai felmérései (illetve adathordozói) külön gyűjteményként is archiválásra kerülnek (fotótár, rajztár), melyek így válnak a tudományos feldolgozás és közzététel alapelemeivé.

A városi feltárások esetén a régészeti ásatások eredményeinek közzététele, társadalmi hasznosítása ugyan-csak kiemelt feladat. Miután a városi régészet „közösségi” régészet, tehát a közösség tájékoztatása elengedhetetlen velejárója a városi régészeti munkának. Ebben nemcsak az új eredmények gyors ismertetése (honlapon, új szerzeményi kiállításokon, kiadványok formájában) segít, hanem az ásatási bemutatók, vezetések, ásatási nyílt napok szervezése, ami pedig a múzeum közönségkapcsolati munkájához, a tudatos örökségvédelmi nevelési feladathoz illeszkedik. A városi régészeti örökség feltárásának, védelmének és megőrzésének folyamata ezen a ponton is szervesen kapcsolódik egymáshoz.



Vályi Katalin


Forrás: Régészeti kézikönyv