XXVIII Maius MMXVII AD

Általános tudnivalók .

1. Települések – egyházak – temetők

A középkor keresztény temetői a településen belül a plébániatemplomok körül létesültek, és egyházi fennhatóság alatt álltak. A temető határát a püspök jelölte ki, földjét megáldotta. A határok az idők folyamán változhattak. Az utóbb épült körítőfal például gyakran korábbi temetkezéseket metsz.
A települések többsége a 13. században templomos hely volt, de temető csak a plébániajoggal, vagy legalább a temetési joggal rendelkező egyházak körül lehetett. Így egy temetőt több faluközösség is használhatott.


2. A temetők belső rendje

A temetők belső rendjét elsődlegesen a rendelkezésre álló terület korlátozott volta és a templom(ereklye) közelségébe való törekvés határozta meg. A határokon belül a temetkezési területet váltogatták, a sírsorokat sírcsoportok váltották fel, nagyszámú után-temetkezéssel.
A templombelső az Árpád-korban csak az alapítónak, patrónusnak és családjának adhatott végső nyughelyet.
A késő középkorban azonban – anyagi erő függvényében – mindenki előtt nyitva állt. Előkelő helynek számított a templomtól délre fekvő terület is. Az északi oldalt azonban a 12–13. századtól Európa-szerte, így Magyarországon is igyekeztek elkerülni.
A hosszú ideig használt temetőkben a helyszűkét a korábbi temetkezések exhumálásával, vagy szintemeléssel egybekötött tereprendezéssel oldották meg. A kiemelt csontokat különálló, vagy a templomhoz épített csontkamrában, esetleg a temető területén ásott gödörben helyezték el.


3. A temetkezés


A sírgödör formája általában lekerekített sarkú téglalap, tájolása Ny–K. Az ettől az iránytól lényegesen eltérő tájolást a temetőn belül vezető utak, vagy a temető határához való igazodás magyarázhatja.
Az Árpád-kori templom körüli temetőkben elsősorban a templombelsőben és az épülettől délre fekvő temetőrészekben fordulnak elő falazott sírgödrök. Ennek a földalatti sírépítménynek a legegyszerűbb változatát a kövekkel/ téglákkal (részlegesen) körülrakott koporsós temetkezések jelentik.

Az épített sírok esetleges felszíni felépítményéről nincs adat. A templom körüli temetőkben a sírgödör megfigyelésére ritkán van lehetőség. Sokszor csak a váz környezetéből, tehát a sírföldben talált leletek jelenthetnek valamit a keltezés tekintetében, ezért ezekre is ügyelni kell és el kell csomagolni.
A sírgödörben elhelyezett – általában ácsolt – koporsó szintenkénti bontással a legtöbb esetben – még a templom körüli temetőkben is – legalább részlegesen dokumentálható. A koporsóba hanyatt fektetve, fejjel nyugatnak helyezték el a halottat. A karokat az Árpád-korban kinyújtották vagy enyhén a medencére hajlították.

A késő középkorban az általános európai gyakorlattal egyezően az alkarokat gyakran fektették a hason vagy mellkason keresztbe. Az ismert temetők többségében, különösen falusi környezetben, az elhunytakat felöltöztetve temették el. A szokás Kárpát-medencei jellegzetesség, mert másutt a mezítelen testet csupán egy szemfödőbe csavarva helyezték a sírba.


4. Sírjelölés

A sírok gondozásáról fennmaradt középkori adatok és egyes temetőkön belül feltárt, jól körülhatárolható sírcsoportok feltételezik a sír jelölését. A templomon kívül lehelyezett sírjeleknek ma egyetlen fajtája ismert: a sírlap. Készülhetett több, egymás mellé fektetett kőlapból vagy egyetlen monolitból.
Díszítése – ha volt – többnyire egyetlen apró vésett kereszt, ismert azonban néhány igényesen megfaragott példány, domborműves ábrázolással. A templom esetleges későbbi átépítése során gyakran lépcsőként vagy lábazati elemként építették be ezeket a hatalmas köveket.



Ritoók Ágnes


Forrás: Régészeti kézikönyv