XXIII Februarius MMXVII AD

Római kori kocsisírok Pannoniában

A császárkori őslakos származású elit temetkezési módja – a túlvilági utazással kapcsolatos – kocsis temetkezés, amely a 2. században és a 3. század legelején jellemző, főleg ÉK-Pannoniában, ott ahol a kocsijelenetes sírkövek is elterjedtek. Ma több mint 30 kocsisírt ismerünk. Az előkelők „kocsisírjait” sokáig a véletlen hozta felszínre, így csak korlátozott régészeti megfigyelésekre volt lehetőség (ld. Károly J. adatait az 1882-ben előkerült érdi kocsisírról).
A leletek gyakran elkallódtak, vagy hiányosan kerültek a múzeumokba, a kocsisírokból a legnagyobb gyűjteményt a Magyar Nemzeti Múzeum vallhatja magáénak. A közelmúltban előkerült sírok egy része ugyancsak bolygatott volt, de már sikerült feltárni teljesen bolygatatlan temetkezéseket is: a budaörsi római vicus temetőjében négyet és egyet-egyet Várpalota-Inotán, illetve a Budapest, Bécsi úti temetőben.
Eddig egyetlen temetkezésnél helyezték máglyára a kocsit, ami kivételnek tekinthető (Várpalota-Inota, 2. halom, a deformálódott vasalkatrészeket itt egy kis gödörbe erőltették). A többi ismert kocsisír esetében ez nem így történt, de a – gyakran luxus kivitelű – utazókocsik gödörbe való elhelyezésének módja ezeknél is változatos képet mutat.

A gödör nagyságát aszerint alakították ki, hogy a kocsit egyben, utazásra készen, felszerelt kerekekkel (Budakeszi) vagy szerkezeti egységeire bontva (Budaörs 124., 125., 162. sír) kívánták eltemetni, vagy azt a helyi adottságok határozták meg. Az utóbbira lehet példa a Budapest III., Bécsi út 96/b. 162. sír, mivel ebben az esetben a parcella nagysága és a sziklás altalaj miatt csak kisebb és sekélyebb gödröt tudtak ásni.
A kocsit ezért teljesen darabokra szedték. Gyakran előfordul az is, hogy a kocsik hiányosan, nem minden alkatrészükkel együtt kerülnek be a sírba (például a kálozi, a Budaörs 124. és 125. sírokba a nyújtót, a hátsó tengelyt és a vánkost bizonyosan nem tették bele.) A gazdagon felszerszámozott igáslovak csontvázát általában a kocsikat tartalmazó gödrökben találjuk (kivétel Várpalota-Inota, 2. halom, ahol külön gödörben feküdtek), nagy gödör esetében a kocsi körül vagy az előtt: Kozármisleny és részben Budakeszi; kis alapterületű gödröknél pedig a kocsik alatt: Káloz Budaörs 126. és 162. sírok. Egy kocsi nélküli „kocsisírt” is ismerünk, ahol a gödör csak a járomba fogott igáslovak tetemét rejtette (Budapest).

A régészeti módszerekkel feltárt „kocsisírok” kis száma miatt nem tisztázható ezek pontos viszonya a temetkezésekkel, sőt még az sem, hogy minden esetben konkrét temetkezéshez köthetők-e, vagy csak egyfajta chtonikus áldozatnak szánták. A kocsik közelében talált sírok (Várpalota-Inota, 2. halom, Káloz) és a kocsit tartalmazó gödrök temetők területén való előkerülése (Budakeszi, Budaörs 124–126. és 162. sírok) a rítus sepulchrális jellegét mutatják. Amikor több, egymáshoz közeli gödör tartalmazza a temetkezést és a mellékleteket, akkor igen valószínű, hogy halomsírral állunk szembe, ahogy az Várpalota-Inota, 2. halom esetében már bizonyítást nyert.
Nem ritka, hogy a kocsit tartalmazó gödrökbe egyéb mellékletek is kerülnek (Érd, Budakeszi), csak a leggyakoribb melléklettípusokat említve: fegyverek (auxiliáris és/vagy vadászfegyverek, az állatok leölésére használt fegyverek), a mindennapi tisztálkodás kellékei (kézmosó készlet), fürdőkészlet (strigilisek, aryballos), mécses–kandeláber garnitúra, konyhai bronzedények. A felszerszámozott hátaslovak és kutyák ugyancsak gyakori kísérői a „kocsisíroknak”, általában külön gödörbe temetve találjuk őket.

A kocsisírok feltárása bonyolult és összetett régészeti feladat, amelyhez legjobb specialistát hívni. A nagy körültekintést igénylő munka akár két–három hétig is eltarthat, ezért védőtető építése indokolt (így történt ez a kozármislenyi és a budakeszi kocsisírok esetében). A kocsit tartalmazó, kisméretű gödrökben gyakran a kétszázat is meghaladja a mellékletek, kocsialkatrészek, lószerszámhoz tartozó veretek száma, nem beszélve a két vagy három – esetenként igencsak összegabalyodott – lócsontvázról.

A kocsik esetében a feltárás során már a helyszínen fel kell ismerni az egyes szerkezeti elemek, vas- és bronzdíszítmények összefüggését. Különösen fontos az egyes alkatrészek egymáshoz való viszonyának részletes dokumentálása, hiszen a kocsik rekonstrukciója csak ezen adatok ismeretében készíthető el. Ajánlott a legalább 1:5 méretarányos felszínrajz (kisebb méretaránynál a nagyszámú, térben is szóródó alkatrész pozíciója nem lesz felismerhető) és bizonyos esetekben az 1:1 részletrajz. A fotókkal nem érdemes spórolni, a bontás minden állapotát több nézetből is rögzíteni kell.

A tárgyak kiemelése ugyancsak állandó odafigyelést igényel, egy restaurátor folyamatos jelenléte is indokolt (nem ritkák a famaradványok, különösen a fém alkatrészek közelében). Minden leletet külön számmal kell ellátni, amelynek a rajzokon is szerepelnie kell. Az egyes kocsi alkatrészeknek legalább két pontját fontos beszintezni (akár GPS segítségével), hogy azok térbeli pozíciója később is rekonstruálható legyen.



Mráv Zsolt


Forrás: Régészeti kézikönyv