XXVIII Maius MMXVII AD

Római kori hamvasztásos temetők

Jellemzőik

Teljesen feltárt római kori hamvasztásos temetőt nagyon keveset ismerünk Pannoniából: általában csak temetőrészleteket, sírcsoportokat tártak fel. Az esetek döntő többségében a hamvasztásos és csontvázas sírok együtt vannak jelen, még akkor is, ha viszonylag rövid ideig használt temetőkről van szó. A két rítus időben és térben együtt létezik, csupán a temetkezési formák aránya változó.
Általában elmondható, hogy az 1–2. században a hamvasztásos sírok dominálnak, a 2–3. században már több tetemtemetés („csontvázas sír”) jelenik meg, de létezik olyan temető is, ahol a 3. század folyamán is a hamvasztás a jellemző. Tovább színezi a képet, hogy a kisgyermekek holttestét – még az egyébként hamvasztó családokban is – általában eltemetik. Kivétel erősíti a szabályt: antropológiai vizsgálat anyjával együtt hamvasztott csecsemő maradványait is bizonyította.
A 4. században egyértelműen a tetem-temetés a jellemző, mégis előfordul néhány esetben hamvasztás is (Levél, Sopronban: urnasír, Ménfőcsanak: kitapasztás nélküli téglalap alakú gödörben szórt hamvas temetkezés).


A temetők elhelyezkedése

Mint az előző fejezetben láthattuk, a városokban a városfalakon vagy a lakott területen kívül, általában a kivezető utak mentén temetkeztek. A katonai táborok körzetében – kevés kivételtől eltekintve (ilyen az Aquincum-vízivárosi, a Corvin téren talált hamvasztásos temető) – nem fordulnak elő kifejezetten katonai temetők. Valószínűnek tartjuk, hogy a polgári lakossággal közös temetőket használtak, hiszen a katonák hozzátartozói a környező polgári településeken nyilván saját sírkertjükben, családtagjai körében temették el a katonát. (A hadjáratokban elesettekkel természetesen más a helyzet.)
A villagazdaságok környékén általában kis – szinte véletlenül talált – sírcsoportokat ismerünk. A véletlenül, laikusok által talált sírok általában csontvázasak. Kivételt képeznek természetesen a felszínen is jól felismerhető halomsírok (pl. Baláca), amelyek a többi temetkezés helyére is támpontot nyújthatnak.
Az agrárjellegű ún. bennszülött települések Pannoniában csak az utóbbi 20 évben váltak ismertté. Az újabb, nagy felületű feltárások ismertették meg ezt a települési formát (én szívesebben használom a „falusias települést”). Általános szabályt nem ismerünk, csak ritka szerencsés esetben kerül a temető és a telep is a megelőző feltárás területére (Levél, M1-M15 csomópont), itt a távolság néhány száz méter.


Temetési rítus

Az általunk feltárt sírok, temetők néhány – a görögöknél és rómaiaknál jól adatolt (írásban rögzített, vázaképeken ábrázolt) – szertartást valószínűsítenek ugyan, de ritkán bizonyítanak. A képet nyilván tovább színezik helyi, esetleg egyes bennszülött törzsekhez, etnikumhoz köthető szokások.
Valószínűleg Pannoniában is felravatalozták a halottat, illatszert, virágokat használhattak a kellemetlen szagok ellensúlyozására (kis virágkoszorú maradékát említik az egyik 19. században előkerült győri szarkofágban).
Nyilván itt is általános volt, hogy a halottat a rokonok és ismerősök közösen kísérték ki a temetőbe. A menetben résztvevők között szereplő sirató asszonyoknak, mimusoknak nincs ugyan nyoma, de talán az ősök képmását jelezte az a Győrben talált, rúdra húzható égetett agyag mellkép, amely egy hamvasztásos sírból származik. Fáklyavivőkről nincs tudomásunk, a temetkezésekből előkerülő nagyszámú mécses azonban ugyanúgy a sötétség elűzését szolgálta.

A temetőben a halottakat elégették. Római szokás szerint az ustrinumban, amely – előkelő halottaknál családi égetőhely – díszes építmény volt. A hamvasztásos temetkezések esetében az ustrinum az előkelőbb; itt lehetett ugyanis nagyobb tömeg előtt méltatni az elhunyt, s rajta keresztül a gens érdemeit. A közemberek temetőiben ustrinum publicumon – közös égetőhelyen zajlott a szertartás.
A mi pannoniai temetőinkben a halottak döntő többségét nem a sírnál rakott máglyán égették, hanem nyilván közös égetőhelyen. Aquincumban a gázgyári temetőben a 20. sz. elején talált építményt ásatója ustrinum publicumnak határozta meg. Egyéb temetőkben bizonyítottan nem került elő (feltehetően az egyéb temetői építmények sorsára jutott, ti. építőanyagát újra felhasználták).
A máglyára virágokkal, koszorúkkal, illatszerekkel, felöltöztetve helyezték a halottat. Erről az ásatásainkon az égett illatszeres üvegek, ékszerek, tükrök, esetenként égett ládikaveretek tanúskodnak, amelyeket a hamvak közé keveredve találunk. A klasszikus római szertartás szerint a máglya kihűlése után a halottak maradványait urnába gyűjtötték, és sírládába, sírkamrába vagy egyszerűen földbe helyezték.

Pannoniai temetőinkben mindezeket a változatokat megtaláljuk, egyéb, nyilván helyi szokásokkal kiegészülve (ld. lejjebb!). A temetés utáni halotti áldozatból a halott is kapott útravalót. A sírba helyezett korsók, csészék, tányérok (néhány esetben állatcsont bizonyítja a tartalmát) még a temetés előtt végzett szertartás bizonyítékai, a sírok tetején és főként mellette megjelenő, általában apróra tört edények, elsősorban korsók, már a későbbi halotti tort igazolják (klasszikus római szokás szerint a temetés utáni 9. napon).
Valószínűleg ilyen későbbi áldozatbemutatást jelez az aquincumi gázgyári temető egyik temetkezése, ahol a tegulákból összeállított korsó-pohár mellékletes hamvasztásos sírba két egymáshoz fordított imbrexből kialakított cső vezetett le. A csőben mázas patera nyele bizonyítja a halottnak az áldozatba történő bevonását!

A temetés után a sírhely megjelölése többféle módon történhetett: sírdombbal (tumulus) és egyéb sírjellel.


a sírok fajtái

A hamvasztásos sírok két alapvető típusa az urnás és az ún. szórt hamvas temetkezés. Urna céljára leggyakrabban agyagedényt használtak, de a gazdagabbak kőossuariumot, kőurnát (esetleg üvegurnával bélelve) is. Urna céljára néha eredetileg egyéb rendeltetésű edényeket is felhasználtak.
Urnás temetkezés esetében a hamvak nagy része az urnába került – kisebb mennyiségben előfordulhatnak körülötte is. A mellékletek egy része az urnában, mások az urna mellett kerülnek elő. Urnán kívül többnyire a nagyobb edények – a halotti áldozat – és a mécsesek kapnak helyet. Az urnát gyakran lefedték, de ez nem törvényszerű. Az urnákat általában földbe helyezték, kisebb-nagyobb gödörbe, előfordul tegulákkal vagy kőlapokkal bélelt, de ritkán falazott urnasír is.
Megfigyelték az urna kövekkel való körülrakását éppúgy, mint a föléje helyezett kőpakolást. Klasszikus columbariumot, mint amilyenek Rómában ismertek voltak, Pannoniában eddig nem sikerült azonosítani. Az urnás temetkezések általában a tartomány déli és nyugati részében jellemzők, de másutt is előfordulnak.

Az ún. „szórt hamvas sírok” esetében az idézőjel oka: a hamvaknak nem mai értelemben vett szétszórásáról beszélünk, csupán a megfigyelhető urna hiányáról. A szórt hamvas sírok egy részénél a hamvakat a mellékletekkel együtt egy ovális vagy lekerekített sarkú téglalap alakú gödörbe helyezik. A sírhelyet igen gyakran még a hamvak belekerülése előtt agyaggal kitapasztották és – egyesek szerint tisztító célzattal – kiégették. (Bíró Szilvia kísérlete bizonyította, hogy az égett falak eléréséhez hosszan tartó égetés, magas hőfok szükséges.) Ez a gödör tulajdonképpen „beépített urna”-ként is felfogható.
A szórt hamvas sírok egy részében a hamvak a gödör egy területén elkülönülve kerülnek elő – itt szerves anyagból készült hamvtartót feltételezhetünk. Jobaházi ásatásomon egy hamvasztásos sírban feltehetőleg faláda nagyon korrodált vasveretei kerültek elő. A zárveret, sarokvasak és pántok elhelyezkedéséből kb. 130 cm hosszú ládára következtettünk.

A hamvakat és a mellékletek nagy részét ezen a területen találtuk. A ládán kívül a sírgödörből csak egy mécses és egy orsógomb került elő, amelyek a temetési szertartás alatt kerülhettek a sírba. A szórt hamvas sírokat is bélelhették és fedhették tegulával, kőlappal.
A hamvasztásos temetkezés különlegesen pompás fajtája a halomsír. Az épített sírkamrákban a hamvasztásos rítus urnás és szórt hamvas változata egyaránt előfordul.


Jelölt sírok

Természetesen a tumulus vagy a kisebb sírhalom, sírhant is sírjelként értelmezhető. A római kor speciális – korábbi korszakokban csak igen ritkán megfigyelhető – sírjelei a sírkövek. Sajnos csak ritka, szerencsés helyzetben kerülnek elő in situ (legújabban Budaújlakon). Általában azonban a sírkövek nem maradnak a helyükön, gyakran még a római kor folyamán elhurcolták őket. Késő római kőládás sírokban, másodlagos felhasználásban gyakran találunk korábbi sírsztéléket, különösen gyakoriak Pannonia nyugati részén. Előfordulnak átfaragott, újrafelhasznált síremlékek, hogy középkori vagy újkori hasznosításukról már ne is beszéljünk.

A sírfeliratok egy részét nem önállóan, hanem sírkertek oldalába falazva alkalmazták. Ezek a temetőn belül kőből falazott, általában téglalap alakú elkerített területek. Legtöbbször csak alapozásuk, alapfalaik maradtak ránk, felmenő részükre egy-egy faragott architektonikus elem vagy felirat a bizonyíték.
A sírkertekbe általában több halottat helyeztek el (Scarbantia déli temetőjének egyik sírkertjében például két kőurnás és két agyagurnás temetkezést találtunk), funkciójuk szerint általában családi temetkezőhelyeknek tartjuk. A sírkertekhez hasonló rendeltetésük lehetett azoknak az árokkereteknek, esetleg körárkoknak, amelyeket hamvasztásos temetőkben egyre gyakrabban megfigyelünk.
Kezdetben ezt a temetkezési formát inkább Nyugat-Pannoniából ismertük (Mannersdorf, Halbturn, Hegyeshalom, Levél, Győr), az utóbbi években már a kelet-pannoniai limes mentén is előkerülnek hasonlók (Nagytétény). A kutatók egy része a jelenséget a kelta árokkeretes sírok hagyományára vezeti vissza, mi inkább a falazott sírkertek egyszerűbb változatának tartjuk. Az árokkeretes sírok példáját ki lehet egészíteni Halimbával: ott ugyanis nem kerek építmények alapárkairól, hanem sírokat kerítő árkokról van szó.


Leletek

A hamvasztásos sírokból előkerült leletek nagy része viseleti tárgy, viselet kiegészítő (ilyen például a nőknél a ládika, a tükör és a kozmetikumok). Mivel általában megégtek a máglyán, deformálódva kerülnek a sírba. A halottnak adott étel-ital áldozat edényei néha kimutatható élelemmaradványokkal, a munkaeszközök, ritkábban fegyverek – kevés kivételtől eltekintve – nem mutatnak égésnyomokat.
Nagyon jellegzetes melléklet az agyagmécses, amelyből néha 7–10 darabot is találunk. A mécsesek általában a sírgödörben vannak, de néha a környékén és fölötte is megfigyelhetők, csakúgy mint az apróra tört kerámiák, általában korsók darabjai, amelyeket a halotti szertatás során használhattak. Éremmelléklet a hamvasztásos sírokban is előfordul, gyakran égett állapotban, de nem túl gyakori.


A feltárás


Folyamata és részletei a különböző adottságú síroknál, ill. temetőknél más és más. A hamvasztásos sírok felismerése a már lehumuszolt felületen: néha törött urna, szétszórt kalcinált csontok utalnak rá, máskor kisebb-nagyobb méretű – általában lekerekített sarkú téglalap alakú, esetenként átégett szélű foltok, faszenes égett betöltés jelzik a hamvasztásos temetőt.
A hamvasztásos temetkezések gyakran csontvázas sírok között jelentkeznek, így felismerésük biztosabb. Az 5×5–15×15 m méretű négyszögletes árokkeretek elszíneződései, a kerek, 2–3 m átmérőjű árkok is jelenthetik a római hamvasztásos temetőt – igaz mást is.

Magát a sírfeltárást – amennyiben a sírt bélelő tegulák vagy kövek engedik – metszet meghagyásával végezzük. Így dokumentálható a sír mélysége, a hamvak és mellékletek magasságban történő elhelyezkedése is (mi van a sírgödör alján, mi a tetején, van-e esetleg köztük földréteg stb.). A dokumentálás után a második részt már rétegesen tudjuk bontani, ha szükséges. Az urnasírok gödreit is igyekszünk körülhatárolni és ezen belül bontani.

Számíthatunk egykori földfelszínre helyezett sírokra, amelyek fölé halmot emeltek. Itt nincs sírgödör vagy csak egy 10–20 cm-es mélyedés. Véleményem szerint azok az árokkeretek, amelyekben a sírt nem találták meg, földfelszínre vagy nagyon sekély mélyedésbe helyezett temetkezéseket határoltak. Itt tehát felmerül annak a lehetősége, hogy az árok halmot kerített vagy határolt. Ez különösen a kerek árkoknál valószínű. Szerencsés esetben – egy, a feltárás határán jelentkező sír esetében – a halom kérdése a metszetből eldönthető (Győr, Rákóczi u. 34.) és dokumentálható.

A tájolás a hamvasztásos sírok gödreinél is fontos lehet. Ne feledkezzünk meg a sírkertek, árokkeretek bejáratának rögzítéséről, az út (utak) futásáról árulkodhat!


A tárgyak felszedése


A hamvakat teljesen gyűjtsük össze, nem tudjuk, hogy az antropológus számára melyik darab a legfontosabb. A nagyobb kalcinált csontok felszedése után a felspaknizott földet kézzel is átmorzsolhatjuk, ha van vizünk, szitába téve mossuk át.


Szőnyi Eszter


Forrás: Régészeti kézikönyv