XX September MMXVII AD

Római kori épülettípusok.

A római korban háromféle civil településtípussal találkozunk: városi jogú településekkel (municipium vagy colonia), legiotáborok mellett katonavárosokkal (canabae), auxiliaris táborok mellett táborfalvakkal (vici militares), illetve az utóbbiak territoriumain található falvakkal (pagus vagy vicus) és villagazdaságokkal (villae rusticae).
Létezhetett még különálló szentélykörzet is (Tác). A katonai létesítmények esetében táborokkal (legiok esetében: castra, auxiliaris csapatokéban: castellum), illetve más kisebb katonai létesítmények kőépítményeivel kell számolnunk: őr- és jelzőtorony (burgus), kiserőd (praesidium), hídfőállás (ellenerőd), útállomás (statio).

Városokon belül a lakóépületek, a középületek (forum, curia, basilica, amphiteatrum, színház, fürdők, Sirmium esetében: hyppodrom), a közművek (vízvezetékek), a szentélyek, a védművek is természetesen kőből épültek meg, vagy kőbe építették át őket. A temetőket jól megépített sírkertek (areae maceria cinctae), illetve aediculák és sírépületek díszítették. A lakóépület lehet városi palota, de több, kisebb épületből, lakásból álló komplexum (bérház) is.
Az utcák által határolt lakótömbök az insulae. A nagyobb, díszes épületek helyiségei peristylium köré rendeződnek, míg más esetekben a hosszanti, tornácos lakóházak voltak a népszerűek, ahol a üzlet- és raktárhelyiségek csatlakoznak a lakórészhez. A kövezett forum mindig porticusszal körbevett, amelyen az uralkodók, a város patronusainak és magistratusainak a szobrai álltak, csak a basisok találhatók in situ.

A forumhoz mindig közvetlenül csatlakozott a curia, a városi tanács épülete, Pannoniában teljes még nem ismert, de rendszerint görög mintára négyzetes, téglalap alakú, amelynek elég nagynak kellett lennie, hogy az összes decurio (kb. 100) elférjen benne. A basilicák, a törvénykezési, kereskedelmi csarnokok, mindig többhajósak, a főhajó megemelt végében található a szónoki tribunal.

A pannoniai amphiteatrumok mindig a városfalon kívül találhatóak és földtípusúak, azaz a cavea, a nézőtér fa, vagy kő üléssorait földtöltésre helyezték. A földtöltést belül sarkantyúfalak támasztották meg, míg kívülről kőfallal burkolták (podium). Az arena, a küzdőtér, homokkal borított.
Az alépítményhez hozzátartoztak a külső feljárók, a lépcsők és néha a boltozott folyosók. Pannoniában, Savaria esetében ugyan ismert a színház helye, színházat még nem tártak fel, a legtöbb városban az amphiteatrum(ok) vették át a színház szerepét.

Minden városban több köz- és magánfürdő is található (therma vagy balneum), alaprajzi sajátosságuk a medencék mellett a hideg, langyos és meleg vizes helyiségek (frigidarium, tepidarium, caldarium), amelyhez vetkőző helyiség (apodyterium), izzasztó kamra (laconicum vagy sudatorium), nyitott úszómedence (natatio) és küzdőcsarnok (palaestra) csatlakozhatott.
A szentélyek lehetnek római típusúak, azaz podiumon állnak, oszlopok, féloszlopok veszik körbe (Pannoniában szinte csak prostylos templomok ismertek: pl. savariai Iseum), de gyakoriak a misztériumvallások isteneinek sajátos alaprajzú, akár az épületen belül elhelyezett szentélyeik, mint a Mithraeumok. Utóbbiak sajátossága volt a barlangot utánzó dongaboltozat, téglalap alakú alaprajz két oldalt megemelt járószinttel (pad). Mithras-szentélyek kerülhetnek elő távol a településektől rejtve is (Fertőrákos).

A szentélyekben az istenség szobra, vagy kultuszképe az építmény tartozéka. Az istenség személyének beazonosítása jobbára csak feliratok, vagy ábrázolás (szobor) segítségével lehetséges.
Néha az elhelyezés, vagy alaprajzi sajátosságok is segíthetnek: az amphiteatrum mellett Nemesis-szentély, a forumon mindig a Capitoliumi istentriász, illetve a császárkultusz temploma (Roma és Augustus temploma) állt, a capitoliumi templomot a hármas cella különbözteti meg. Az oltár mindig a templom előtt, annak hosszanti tengelyében állt. Gyakran ennek csak alapozása figyelhető meg. A szentélyeket porticusszal körbevett szent tér, fanum vette körbe. A kelta szentélytípus, azaz alacsonyabb tornáccal körülvett kör vagy négyzet alakú szentély, egyedül Aquincumból ismert.

Szinte kötelező módon minden várost előbb-utóbb városfallal vettek körbe, amelyeket a katonai táborokéhoz hasonló módon vizesárokkal (fossa) vettek körbe, oldal-, kapu- és saroktornyokkal erősítettek meg. Fontos épület még a városfal közelében található fogadó (mansio).
Föld alatti és föld feletti emelt, boltíves vízvezetékeken (aquaductus) szállították a vizet a fontosabb városokba (Aquincum, Savaria, Brigetio), a Római fürdő területén még a forrásházakat, illetve máshol a vízelosztó castellumokat is ismerjük.

A canabae és a táborfalvak is egységes szisztéma szerint épültek meg, az insulák itt is megfigyelhetőek. A canabae esetében is városokéhoz hasonló rendeltetésű épületekkel kell számolnunk, még forumokat is feltártak. Az aquincumi canabae védművet is kapott a 3. században.
A táborfalvak kiterjedése jóval kisebb, a lakóépületek, szentélyek és műhelyek mellett két nagy, a katonai csapattest által felépített középülettel kell számolnunk. A tábor közelében helyezték el a katonai fürdőt, míg a település szegélyén, a limes-út közelében a fogadót, a fürdővel is ellátott mansiót (lásd Matrica esetében).
Pannoniában kevés bennszülött vicust tártak eddig fel, de a budaörsi falu esete jól mutatja, hogy a Severus-korban kőbe építhették át, vagy legalábbis kőalapozású, egyszerű épületeket építettek kevés helyiséggel.

A territoriumokon található ismert kőépületek legnagyobb részét mégis villagazdaságok, a villa rusticák területén találjuk. A birtokközpontokban található épületkomplexumokat gyakran fallal vették körül (ld. a Murocincta helynevet), tulajdonosaik nagyobb részt a helyi municipális arisztokrácia köréből kerültek ki, de néhány villa tulajdonosa mindenképpen senatori rendű volt, sőt bizonyítottan császári birtokok (saltusok) is léteztek Pannoniában.
A gazdasági központ szinte mindig több épületből állt, műhelyek, különálló fürdő, raktárak egészítették ki a központi épületet. Az utóbbiak közül a legjellegzetesebbek a horreumok, a gabona-raktárak voltak, amelyeket a nagy súly miatt megerősített falai, belső pillérei, külső támpillérei, emelt padlója miatt azonnal felismerhetünk.

A villa rusticáknak két alaptípusa különíthető el, a gazdagabbak általában peristyliumosak (Baláca), jellegzetes a nagy, mozaikkal díszített apszisos fogadótermük, míg az elsősorban Aquincum környéki másik típusra a tornác, a porticus, valamint a sarokrizalit és/vagy az oldalsó tornyok jellemzőek. Bejárat ilyenkor a hosszabbik oldalon található. Utóbbi típus egyik változatának tarthatóak az ún. középfolyosós villák, amelyek hosszanti oldala közepéről nyíló folyósok mentén helyezkedtek el a helyiségek, míg a bejárathoz az esetek többségében porticus tartozik.

A legkorábbi kő őrtornyok csak a 4. századból ismertek. A pannoniai őrtornyok legnagyobb része Valentinianus-kori, főként a Dunakanyar területéről ismertek. Közös jellemzőjük a vizesárok, a kerítőfal, valamint nagyobb méret esetében a belső pillérek. Néha (mint Pilismarót) fürdő és más épületek is hozzáépülhettek az őrtoronyhoz. Az emeletes tornyok felső körüljárója faszerkezetű volt, a lépcsők alsó sorai voltak kőből, a többi fa volt.

Praesidiumokat még nem tártak fel a tartományban. Feltárt 4. századi kiserődöt Pannoniában egyedül Visegrád-Gizellamajorból ismerünk (38×38 m). Jellemzője a keleti és al-dunai tartományokban gya-kori ~uadriburgium (=4 tornyos) típusú alaprajz (cf. a Quadriburgium-helyneves pannoniai bélyeges téglákat), amely a castellumok késői periódusához erősen hasonlít (legyező alakú tornyok, erődfalhoz hozzáépített belső épületek). A késő római korban (valószínűleg Valentinianus alatt) sorra épültek a Duna mindkét partján a hídfőállások, ellenerődök. Közös jellemzőjük, hogy cölöpökre alapozták őket, a nagy falvastagság, a pillérekkel megerősített központi torony, illetve a folyó felé való nyitottság. Legjobban a pannoniai limes erődjeit ismerjük (4 legiotábor, kb. 25 auxiliaris tábor).
Alaprajzi sajátosságaik, a védművek, a belső épületek típusai megegyeznek a római erődépítészet máshonnan is ismert típusaival. A palánktáborok a 2. század folyamán épültek át kőbe, sokszor ugyanazon a helyen. Újabb ásatási eredmények alapján (Intercisa) az is bebizonyosodott, hogy faszerkezetek (fa kaputornyok) használata kőtáborok esetében is várható. Zósimos is a camponai táborfal felső faszerkezetéről beszél, amelyet nem lehet csak a belső földtöltésen futó mellvédre vonatkoztatnunk (Nea Historia II.21).

Az erődök méretét a benne elszállásolt csapategység létszáma szabályozza: legio: 17–28 ha, ala milliaria: 5–6 ha, ala quingenaria: 2,3–3,8 ha, cohors milliaria: 2,2–3,1 ha, cohors quingenaria: 1–1,5 ha. A táborokat erős táborfallal, gyakran többszörös vizesárokkal vették körbe, amelyeket négyzetes, téglalap alakú vagy trapezoid sarok-, oldal- és kaputornyokkal erősítettek meg, amelyek korábban a tábor síkjába beugróak, a 2. század végén már 1/3:2/3 arányban kiugróak, a 3. századtól pedig teljesen kiugróak voltak.
A saroktornyok alakja Caracalla korától lehetett félköríves, a tetrarchia korától pedig már félköríves oldaltornyokat is ismerünk. Nagy Constantin, II. Constantius, illetve Valentinianus uralkodása idején általánosan elterjedtek a legyező alakú saroktornyok, amelyeket a korábbi fossákra építették rá.
Talán ugyanekkor a porta praetoria (és néha még a decumana) kivételével a kapukat elfalazták és U-alakú oldaltornyokká építették át. A Valentinianus utáni korszakban (talán Theodosius alatt) több auxiliaris tábor területét is leszűkítették és a korábbi területén egy kisebb, porticus-os központi udvarú erősséget emeltek (Gerulata, Odiavum, Cirpi).

A táborokat a bevezető utak osztották négy részre: via praetoria, decumana, principalis (dextra, sinistra). A belső épületek közül jól ismertek az ellenség felőli praetenturában elhelyezett legénységi barakkok (egy-egy centuriát helyeztek el bennük), illetve a retenturában található díszes parancsnoki szállás (praetorium), tiszti szállások (pl. a tribnunus laticlaviusé az aquincumi táborban), raktárak, horreumok, műhelyek és kórház (valatudinarium). A fürdő legio castra esetében a táboron belül, auxiliaris castellumok esetében a táboron kívül található.
A katonai tábor központjában a parancsnoki épület, a principia található. Innen kezdődött a tábor kimérése (locus gromae). Az nagy kiterjedésű épület (kb. 40–50×30–40 m) egy központi udvar köré rendeződik, amelynek sarkában kutat vagy ciszternát találunk. Oldalt találhatóak a fegyvertárak (armamentarium), rövidebbik oldalán a gyűlés helyéül szolgáló basilica. Utóbbihoz csatlakoztak a tiszti, altiszti nappali tartózkodó helységek, a scholae.
A principia hosszanti tengelyében állt a rendszerint apszisban végződő táborszentély, ahol a hadi jelvényeket, illetve a császárok szobrait tisztelték. Alatta boltozott pincében található az ezred kincstára, az aerarium. A késő római periódusban a katonai egységek létszámának csökkenésével a belső épületeket lebontották és a táborfalak közelében, vagy azokhoz hozzáépítve húzták újra fel. Ekkor már a civil lakosság is a biztonságosabb falak között lakott.

A legiotáborok méretével vetekednek az ún. belső erődök (Környe, Tác, Ságvár, Alsóhetény, Fenékpuszta), amelyeket valószínűleg a comitatenses csapatok számára, valamint utánpótlás bázisként építettek II. Constantius korában U alakú oldal-, és legyező alakú saroktornyokkal. A tácit kivéve Valentinianus korában valamennyit kör alakú tornyokkal láttak el, az erődfalakat is megvastagították. Valamennyire jellemző a kevés belső épület elszórtsága, többségük raktárhelyiség volt.
A táboroknak, amelyeket a Notitia Dignitatum már nem jelöl, legfeljebb 300–400 fős legénysége lehetett. A speciális katonai létesítmények közé tartoztak az útállomások, statiók, ahol rendfenntartó egységek, beneficiariusok és mások állomásoztak. Az előbbiek az útállomás közelében szentélyeket is építettek, ezeket találták meg Pécsett és Sirmiumban.
Útállomást eddig csak Katafán, Sorokpolányban és Sárváron tártak fel. Az utak menti fogadóépületek közül a legjelentősebb, fogadóteremmel és fürdővel is ellátott, állami fenntartású, császári szálláshelyként is szolgáló villa publicát tártak fel Zalalövőn (Salla) a Borostyánkő út mentén, a korábbi város területén a Kr. u. 4. században.

A sírépületek közül csak az ókeresztény sírkápolnákat említjük (cellae memoriae). Utóbbiak felmenő falait viszonylag kevéssé ismerjük, de alaprajzi sajátosságaik alapján felismerhetőek a 3, 5, 7 (vagy még több) karéjos kápolnák: cella trichora, pentachora, heptachora (a septichora név téves), és kisebb téglalap (és egy szabályos oktogonális) alakú, vagy apszisos záródású kamrák, vagy nagyobb, támpillérekkel megerősített mauzóleumok.
Az elhunytakat szarkofágban, vagy falazott sírban helyezték végső nyugalomra, néha a falban található mélyedés, lyuk a mártírkultusz ereklyéire utalhat. Utóbbiak dongaboltozatos, freskóval díszített kriptái viszont igen jó állapotban maradtak meg Pécsett. Bizonyítottan ókeresztény basilicákat még csak Sirmium területén tártak fel Pannoniában.



Kovács Péter


Forrás: Régészeti kézikönyv.