XX September MMXVII AD

Utómunkálatok, szerkesztett dokumentáció elkészítése

A szerkesztett dokumentáció készítésénél is abból indulunk ki, hogy a megfigyelés valamennyi adata a jövő számára is hozzáférhető és értelmezhető legyen. Ezért a szerkesztett dokumentáció kötelező elemei csak annyiban különböznek a régészeti feltárás dokumentációjától, amennyiben esetleg nem kerültek elő régészeti jelenségek.

Minden megfigyelésről jelentést kell készíteni, mely tartalmazza a:
• Helyszínt: település, utcanév, dűlőnév, több települést érintő projekt esetén a beruházó által alkalmazott elnevezést (pl. MOL vezeték Záhony–Szeged között).
• A projekt megnevezését, a beruházó nevét, címét.
• A hivatal határozatának/állásfoglalásának iktatószámát.
• A megfigyelés kezdő és befejező napjának dátumát.
• A megfigyelésben részt vevő munkatársak nevét és képzettségét.
• A megfigyelés eredményeit összefoglaló szöveges leírást.

Kötelező melléklet a térkép, vagyis a fentebb leírt helyszínrajz, melyen az érintett régészeti lelőhelyek, ha vannak ilyenek, körvonalait is be kell jelölni. Kötelező melléklet a munkanapló és a fénykép is. Ezekre akkor is szükség van, ha a megfigyelés során semmilyen jelenség sem került elő.
Ha a megfigyelés már korábban nyilvántartásba vett lelőhelyet érint, akkor Lelőhely-bejelentő adatlapot (LBA) is ki kell tölteni, függetlenül attól, hogy került-e elő régészeti jelenség vagy sem. Negatív eredmény esetén utalni kell a jelentésben ennek okára (pl. a földmunka nem hatolt olyan mélyre, hogy a régészeti jelenségeket elérte volna, vagy a lelőhelynek ez a része leletmentes, vagy a lelőhely nem terjed ki erre a területre stb.)
Ahány lelőhelyet érint a beavatkozás, annyi adatlapot kell kitölteni, és fel kell tüntetni rajtuk a KÖH azonosító számát, továbbá a nyilvántartás számára szóló javaslatokat, észrevételeket (pl. a lelőhely körvonalait javítani kell, a lelőhelyet törölni kell stb.)

Ha a megfigyelés során új lelőhelyre bukkantunk, akkor az LBA-t ennek megfelelő részletességgel, valamennyi rovat (beleértve a földrajzi leírást is) kitöltésével kell elkészíteni és mellékelni kell a topográfiai térkép másolatát is, ahol egyértelműen be van jelölve az új lelőhely körvonala.
Ha a megfigyelés során leletek kerültek elő, akkor ezek elsődleges leletfeldolgozását tartalmazó jelentés is a dokumentáció része.
Ha a megfigyelés során bármilyen okból mégis objektumok részleges vagy teljes feltárására került sor, akkor ezekről az ásatásokon általában kötelező dokumentációt is el kell készíteni.




Jankovich-Bésán Dénes


Forrás: Régészeti kézikönyv