XIX October MMXVII AD

Objektumok feltárása

Bontás, bontási technikák

A feltárásokat szelvényrendszerrel végezzük, melynek mérete a terepalakulattól és a feltárás jellegétől függ. (Pl. egy 5–6 m széles gázvezeték megelőző feltárásakor semmi értelme 20×20 m-es szelvényeket kitűzni.). A kutatóárok húzása megelőző feltáráson csak ideiglenesen indokolt, teljes feltárási módszerként nem használatos. (Ellentétben az RK 1954. 31.-al).
Ahol a kutatóárkok húzását azonnal követi a teljes feltárás, amennyiben van ott objektum, akkor ötvözzük a két módszert. Így kerülhetjük el nagy felületű feltárásoknál a fölösleges és költséges humuszolást.


Objektumok metszetre bontása

Minden objektum betöltését rétegenként bontjuk, melyek egymáshoz való viszonyát megfelelő helyen hagyott metszetek segítségével dokumentáljuk. Egymást vágó objektumok kronológiai helyzetét a megfelelő helyen hagyott metszet segítségével is dokumentáljuk. A bontás során elkülönített rétegek, jelenségek külön egyedi azonosítót (stratigráfiai azonosító) kapnak.
Azt, hogy volt-e értelme az adott gödör betöltési rétegeit stratigráfiai egységenként külön jelölni, külön bontani, esetenként majd csak a feldolgozás során fog kiderülni. Ha ezt nem tettük meg az ásatáson, a feldolgozás során erre már nem lesz módunk. Egyes feltárásokon megfigyelhető az a módszer, hogy egy gödör betöltését északi és déli részre osztva, a déli oldalt kibontják („kiásatják”), majd az így hagyott metszetet dokumentálják. Ezzel a módszerrel a gödörbetöltés déli oldalának leletanyaga teljesen összekeveredik. További bűn az, ha ezek után a betöltés megmaradt északi felét már ki sem bontják.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a meghagyott betöltés-metszeten általában kevesebb betöltési réteget figyelhetünk meg, mint amennyit egyébként, rétegenkénti bontással kiválóan elkülöníthettünk (volna). Rétegenkénti bontásnál ugyan lelassul a bontási teljesítmény, de ennek olyan szakmai, régészeti nyeresége van (hiszen a település történetéről kapunk fontos adatokat), ami miatt indokolt ezt vállalni.
Annak felhagyásáról (természetes vagy mesterséges visszatöltődés), sőt, a visszatöltődés időtartamáról, tempójáról, menetéről is! – pl. kiderülhet, hogy mennyi ideig volt nyitva az objektum – nyújt értékes információkat, valamint kronológiai támpontokat is nyerhetünk (szuperpozíciók).

A jelenségek bontása során nemcsak a régészeti jelenség formájára vagyunk kíváncsiak, hanem azokra a folyamatokra is, melyek azt létrehozták, illetve annak későbbi sorsát alakították. Egy kemence bontása során tehát nemcsak az a cél, hogy a kemence felületét megtisztítsuk a rárakódott rétegződésről, hanem e rétegződések lerakódásának a módját is vizsgálnunk kell, amelynek dokumentálását megfelelő helyen hagyott metszetek segítik.
A metszetrajzok készítése során is szükséges, hogy a kutatás vezetője az adott régészeti jelenséget a dokumentációt készítő munkatárs számára megfelelő módon értelmezze, aki e régészeti szempontoknak megfelelően készíti el a dokumentációt.

A régészeti jelenségek rajzolása nem pusztán a látvány rögzítése, hanem az adott objektum értelmezése – ami az objektum feltárása, bontása során szerzett friss, valamint a feltáró valamennyi korábbi tapasztalatának ötvözése segítségével születik meg. A jelenségek értelmezését a régész végzi el.
A rajzoló ez értelmezés alapján készíti el az adott metszet- vagy felszínrajzot. A metszetrajzok készítéséhez egységes jelkulcsrendszerre kell törekedni a lelőhelyen belül, különösen, ha több régész stáb dolgozik egy időben. Ehhez a szakmai szempontokat (szín, állag, a betöltés, ill. a rétegek jellemzői stb.) közösen javallt kialakítani. Terepen a színes rajzok készítése is indokolt, melyet később a múzeumban nyugodt körülmények között digitalizálni lehet.


Nagy felületek feltárása

Általánosan hangoztatott vélemény, hogy az autópálya vagy egyéb, jelentős régészeti területeket érintő beruházások esetében lehetőség van a nagy felületeken településszerkezeti megfigyelések rögzítésére is. Előfordul azonban, hogy egy adott terület régészeti jelenségeinek összetettsége miatt a feltárási folyamat egy felszínen olyan lassú tempóban halad, hogy a feltárási terület másutt lehumuszolt részei pusztulásnak indulnak, illetve gyomnövények jelennek meg.
A feltárás végén valóban nagy felületeket szeretnénk megismerni, de meg kell határozni azt az ideális kutatási területet, ahol egy stábbal oly módon tudunk haladni, hogy közben a jelenségeket az időjárás viszontagságai és a környezeti tényezők ne károsítsák. Ebben az esetben csak akkor dolgozhatunk eredménnyel, ha több régész stáb dolgozik párhuzamosan egy-egy kutatási egységben. Az egy stáb által vizsgált kutatási egység nagyságát oly módon kell meghatározni, hogy a kinyitott felületen felszínre került régészeti jelenségek dokumentálására megfelelő idő legyen, még mielőtt a környezeti viszontagságok azokat pusztítani kezdenék, vagy elfednék.

Amennyiben az adott felszín jellege miatt az abba mélyedő jelenségek nem látszanak megfelelően, a felület előkészítését, többszöri nyeséssel, a nyesést megkönnyítő vizes permetezéssel, a nyesés eső utánra való időzítésével a felszín adottságaihoz kell igazítani. Ha már nagy felületet bontunk, figyelmet kell fordítani a felszínen kevésbé látszó jelenségek megtalálására is.
A bontási folyamat tervezését segítik azok a természetes szondák, melyeket még a feltárás előtt készítettek elődeink: ilyenek a fentebbi szintekről lemélyülő cölöplyukak, gödrök, melyek metszetfalának vizsgálata során a korábbi periódusok rétegei jól megfigyelhetők.


Téli ásatás

A téli időszakban (november 1.–március 15.) végzett feltárás speciális igényei (fedett terület, fűtés) miatt a költségek a normál ásatási körülmények többszörösére növekedhetnek, viszont a munkavégzés a mostoha időjárási viszonyok miatt kevésbé hatékony.
A hőmérséklet csökkenésével és fagypont alatt a felszín, illetve a talaj állapota már nem teszi lehetővé, hogy ott eredményes régészeti megfigyeléseket végezzünk, illetve jelentős pusztítás árán tudunk csak előrehaladni. A fagy miatt a régészeti jelenségek és leletek pusztulásának lehetősége egy téli feltárás során szintén megnő.

Az éjszakai és hajnali fagyok reggeli, délelőtti elmúltával a felolvadt talajon olyan sár keletkezik (ritka homokos talajok kivételével), amely a régészeti jelenségek tudományos megfigyelésének gátat szab. A hideg idő miatt természetes felszáradásra esély nincs. Csupán a régészeti leletek sárból történő kimentése nélkülözi azokat a tudományos szempontokat a megfigyelések elmaradása miatt, amely az ilyen típusú munkát gyakorta a kincskeresés szintjére degradálja. A Magyar Régész Szövetség álláspontja alapján ebben az időszakban nem javasolt régészeti feltárást folytatni! (Ld. Régészeti Normatíva 1. 2008.)
Amennyiben a fenti szakmai érvek ellenére mégis sort kell keríteni feltárásra, úgy ez kizárólag fagymentes környezet (fűthető sátrak, fedett ideiglenes épület, világítás stb.) biztosítása esetén lehet megengedett – amelyet a szerződésben rögzíteni kell –, de ez a megoldás mindenképp kerülendő.


Leletek, mintaanyagok csomagolása

A régészeti leletek elcsomagolása egyúttal kapcsolódik a leletanyag nyilvántartásának megkezdéséhez is (kísérő cédulák alkalmazása). A leletek fizikai csomagolásánál számos forma és megoldás terjedt el a hazai gyakorlatban. El kell kerülni, hogy a nedvesen elcsomagolt leletek bepenészedjenek. A mosatlanul, évekig tárolt tárgyakra rácementálódott föld eltávolításának problémájától megkímélhetjük magunkat, ha az arra alkalmas leleteket már a terepen mosatjuk.
Figyelem! Bizonyos leleteket csak restaurátor tisztíthat. A festett újkőkori kerámiát, fémleleteket stb. ne adjuk terepi mosó emberek kezei közé! A papír- és műanyagzacskókra minden esetben ráírjuk a terepi adatokat (lelőhely, dátum, objektum neve, stratigráfiai szám, tárgy megnevezése stb.)

és ugyanezt egy kisebb, ún. belső cédulára (vízhatlanra) is kötelező ráírni. A külső csomagolás megsérülhet szállításkor vagy érheti olyan behatás, hogy később nem azonosítható, ezért rendkívül fontos a belső cédula.
Az adott régészeti jelenségről, elcsomagolt leletekről, anyagmintáról készül egy adatlap (leletlista), mely a kutatási dokumentáció része. (A papírzacskókon az alkoholos filctollak egy része 1–2 év múlva kifakulhat, ezért javasolt golyóstollal ráírni az adatokat.) A leletlista nagyberuházásos feltárásoknál és több régész-team együttműködésekor hatékonyabbá teszi a feldolgozást.

Bevált módszer a leletek csomagolásának nyilvántartása során az átírótömb, melynek első lapját önzáró (simítózáras) nejlontasakba teszik, úgy kerül azután a zacskóba. A másodpéldányok a tömbben maradnak, így minden becsomagolt leletegységről van másolatunk.

A jelenségek betöltéséből a különböző természettudományos vizsgálatok céljaira mintákat veszünk. E mintavételezés szempontjait a Kézikönyv Természettudományos vizsgálatok c. fejezete tárgyalja. Jelen esetben azt kell hangsúlyozzuk, hogy pontosan ismernünk kell, hogy az adott természettudományos vizsgálat milyen kérdésekre tud választ adni, annak milyen és mekkora nyersanyagigénye van, milyenek az elvárt mintavételi és csomagolási módjai.
A régészeti feltárás során előkerülő információk közül a megfelelő földminták elemzéséhez kötődő lehetőségektől nem szabad megfosztani a kutatást, ugyanakkor az értelmetlenül nagy mennyiségű földminta múzeumba szállítása sem indokolt. A természettudományos szempontok figyelembevételén túl a régész számára a terepi földminta-vételezés legfontosabb szempontja: régészeti, stratigráfiai szempontból pontosan dokumentálni a természettudományos minta származási helyét.



Pusztai Tamás – Tari Edit


Forrás: Régészeti kézikönyv