XIX October MMXVII AD

Mentő ásatás

A mentő ásatás fogalmát a 2001. évi törvény világosan meghatározza. (Ld. Régészeti Normatíva 1. kötet, 2008.) A leletpusztulást, ill. előkerülést a jegyzőnek haladéktalanul jelenteni kell, a munkát a régész, ill. a múzeum szakvéleménye alapján a jegyző állíthatja le.
Célja: A véletlenül előkerült régészeti leletek megmentésére és a leletek összefüggéseinek tisztázására szolgál.
Mivel a törvény 30 napot ad az elvégzésére, így igen körültekintően és rendkívüli gyorsasággal, nem ritkán emberhiánnyal kell azt megoldani. (Bár a törvény előírja, hogy a múzeumoknak el kell különíteni ún. leletmentési tartalékot, ez a gyakorlatban nem mindig valósul meg. Ez viszont kihathat a mentő ásatás lehetőségeire is.)
A törvény alapján az adott múzeum központi támogatást kérhet a mentő feltárás költségeinek fedezetére. Ez a támogatás azonban általában csak a feltárást követően érkezik meg a múzeumhoz. A mentő feltárás kezdetén, amikor a feltárás várható nagysága már felbecsülhető, mindenképp kezdeményezni érdemes e központi támogatás igénybevételét. (Igénybevételére akkor van esély, ha a múzeum a saját keretéből is biztosított forrásokat a mentő feltárásokra.)

Ha már egy éppen folyó földmunka során kerülnek elő a leletek, az első a hatósági intézkedések (tisztázni, ki a terület tulajdonosa, ki végzi a munkát, a jegyzőt írásban értesíteni a leállítás szükségességéről, a KÖH értesítése) megtétele.
A munka leállítását követően először is össze kell gyűjtenünk a leleteket, kifaggatni a munkásokat/találókat és lejegyezni az elmondottakat, a leletek helyzetére vonatkozó ismereteket. Azután meg kell tisztítani a környezetet, hogy értelmezni lehessen az előkerült jelenségeket, amelyeket haladéktalanul dokumentálni (fotózni, rajzolni, bemérni) kell. Ha lehetséges, azaz a földmunkavégzés olyan jellegű, és az előkerülés körülményei lehetővé teszik, akkor szelvényt kell nyitni a lelőkörülmények megállapítására.
A mentő ásatás nem a leletek gyűjtése, hanem ásatás. Addig kell folytatni, ameddig a leleteket veszélyeztetik. A veszélyeztetett területek feltárásán túl azonban, amennyiben erre lehetőségünk adódik, törekedni kell arra, hogy régészetileg értelmezhető nagyságú felületeket tárjunk fel. Azaz, ha egy vízvezetékárokba belelóg egy emberi lábszárcsont, a már nem veszélyeztetett terület további kutatásával tisztáznunk kell a lábszárcsonthoz kapcsolódó egyéb régészeti összefüggéseket (egy temetkezés része-e a lábszárcsont, ha igen, milyen temetkezésé). Erre természetesen nem mindig van mód (ld. RK 1954. 21.).

Gondoskodni kell a talált tárgyak és jelenségek pontos beméréséről. Ha nincs lehetőség azonnal geodéta segítségét igénybe venni, akkor GPS vagy tájoló használata indokolt (pl. hátrametszés), illetve olyan terepalakulatot kell keresni vagy készíteni, amelyhez ideiglenesen bemérhetjük a régészeti jelenségeket. Ezeket a méréseket úgy kell elvégezzük, fix pontjainkat úgy kell meghatározzuk, hogy ezek alapján az ásatáson dokumentált jelenségek a későbbiek során egy az adott területen használt, általános geodéziai rendszerbe beilleszthetők legyenek. Ha nincs geodéziai támogatásunk, ügyelni kell arra, hogy lehetőség szerint maradandó mérési alappontokat határozzunk meg.

Ügyelni kell arra, hogy a mentő feltárás során (is) a terepen előkerült, még bontás alatt lévő régészeti leletek őrzéséről gondoskodni kell. Ha a terület őrzését nem lehet megoldani, akkor a leletmentés napi menetét úgy kell szervezni, hogy az adott munkanap végén ne maradjon olyan lelet a terepen, mely másnapra eltűnhet.
Amennyiben lehetőség van a régészeti lelőhely őrzésének megszervezésére, és a leletmentést szükségessé tévő földmunkák és a leletek állapota ezt lehetővé teszik, úgy – ha szükséges – módunkban áll a kibontott jelenségeket és leleteket mindaddig a terepen, eredeti állapotukban hagyni, amíg egy megfelelő nagyságú, értelmezhető felületet ki nem bontottunk és dokumentáltunk.
Erre a feltárási ágra is érvényesek az általános szakmai dokumentációs követelmények, azaz valamennyi jelenségről leírást, egyedi fotót, metszetrajzot és – szükség esetén – felszínrajzot készítünk, ami történhet adatlapon vagy naplóban.

A leletmentő feltárások során nem mindig van mód szabályos szelvényrendszer kitűzésére. Amennyiben lehetőség van rá, úgy annak kitűzésére az általánosan elfogadott szabályok az érvényesek. A leletmentő feltárások során ügyelnünk kell arra, hogy a leletmentést előidéző földmunkák során maga a kitűzött hálórendszer, fix pontjaink is könnyebben sérülnek, mint egy megelőző feltárás, vagy egy tervásatás során.
Jelentősen megkönnyíti a terepi dokumentálást, ha a leletmentés során hálórendszerünket, fix pontjainkat a dokumentálandó jelenségek elhelyezkedéséhez igazodva tűzzük ki. A leletmentés során adódó egyedi fixpont-elhelyezés, egyedi vonatkoztatási rendszer elemeinek, elhelyezkedésének dokumentálása a kutatási naplóban elengedhetetlen fontosságú.

A leletmentő feltárás előtt a szétszóródott (régészeti, embertani, archeozoológiai stb.) leleteket igyekezzünk elkülönítve, azonosító jellel ellátva összegyűjteni és térképezni. Valamennyi begyűjtött tárgyat szállítsuk be a múzeumba, ahol tisztítás és nyugodt körülmények közti értékelés a megfelelő hozzáértő szakemberek segítségével elvégezhető.
A selejtezett leletanyagot oly módon kell eltemetni, hogy az eltemetés körülményeit: hely, eltemetési mód, megfelelően dokumentáljuk. Olyan helyen kell a leleteket eltemetni, ahol azokat későbbi földmunkák (leendő út nyomvonala, majdani épület területe) nem veszélyeztetik, és a későbbi kutatás lehetőségeit nem zárja ki az eltemetés helye.
Az eltemetett egységeket a későbbi kutatás lehetőségének biztosítása érdekében geotextíliába csomagoljuk, megfelelő, időtálló azonosítóval (pl. száraz, laposra taposott PET-palackba zárt felirat, vagy nylonba helyezett alu-lapka stb.) látjuk el.

A mentő ásatást végző régész a lelőhely bolygatottságáról értesülve mihamarabb kezdje el összegyűjteni a lelőhelyre vonatkozó irodalmi, adattári, térképészeti és egyéb információkat, mivel ez a leletmentés során mindenképpen jól hasznosítható!
Amennyiben lehetősége van rá, a tágabb környék adatsorát is tekintse át! Ezek az adatok nemcsak közvetlenül segíthetik a feltárást, hanem a helyszínen bizonyságot téve jól informáltságunkról, a helybeliek segítségére is nagyobb mértékben számíthatunk.

Ugyanakkor a mentő ásatás jellegéből adódóan valószínűleg nem rendelkezik a régész kellő idővel ahhoz, hogy a váratlan és sürgős munka előtt előkészítse a leletmentés irodalmi forrásait. De a jelentés és a dokumentáció megírásához már össze kell gyűjtenie az írott forrásokat, irodalmi és térképi adatokat (pl. a korábbi terepbejárási jegyzőkönyveket felderíteni, a múzeum irattári és adattári adatait, térképeit átnézni stb.).


Esetek:

1. Árpád-kori temető dúlása Újszilváson (Pest megye), pénz és ember hiányában nem tudtuk feltárni, a felszínen található értelmezhetetlenül összekeveredett embercsontokat temettük vissza – kegyeletből – egy nagyobb gödörbe (T.E.).

2. Telkibányán (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) az ispotály körüli temető, illetve ossarium egy részét tolólapos buldózerrel széttúrták. Az e helyen összeszedett, szétszórt embercsontokat egy külön erre a célra ásott, dokumentált helyzetű sírgödörbe temettük el (P.T.).

3. Számos esetben, pl. Hegyfalu (Vas megye) vagy Külsővat (Veszprém megye) középkori templománál a templom körüli temető bolygatásának tényét (szigetelési munkák, útépítés) már csak utólag lehetett megállapítani. A szöveges adattári dokumentációval és a KÖH-nek történő ilyen esetek kötelező bejelentéssel azonban a későbbi hasonló esetek száma csökkenthető. (I.G.)


Pusztai Tamás – Tari Edit


Forrás: Régészeti kézikönyv