XXIII Aprilis MMXVII AD

Bevezetés (Légi fényképezés)

Bármely régészeti korszak kutatója számára előnyös a légi fotózás alkalmazása, mivel e módszer segítségével a jelenségeket nem „békaperspektívából” – a felnőtt emberek szemszögéből – látjuk, hanem néhányszáz méteres magasságból, vagyis összefüggéseiben figyelhetünk meg egy-egy lelőhelyet. Ennek köszönhetően több száz vagy több ezer éves, teljesen elpusztult házakat, árkokat stb. dokumentálhatunk, és szerencsés esetben akár egy-egy település szerkezetét is elemezhetjük. A felszínen járva ezekből csupán kiszántott leleteket, egy-egy kemencét, szürke foltot láthatunk.
Ugyancsak összefüggéseiben fényképezhetjük az egykori patakok, folyók kiszáradt, elszántott medreit is, melyek néhányszáz méteres magasságból – főleg tavasszal – jól láthatóak. Ezáltal érthetővé válik egy-egy lelőhely elhelyezkedése: lehet, hogy napjainkban már folyóvíztől távol található, a légi fotók elemzése után azonban kiderül, hogy a település mellett egykor patak kanyargott.

Az eltelt évezredek során a mindennapi élettel kapcsolatban igen gyakran megbolygatták az eredeti talajszerkezetet: házakat építettek, különböző céllal sírokat, gödröket, árkokat ástak, sáncokat emeltek, sírhalmokat építettek. Ezeket vagy rövid időn belül betemették, vagy pedig természetes úton betöltődtek, illetve a mezőgazdasági művelés következtében lekoptak és belesimultak környezetükbe. Mindennek azonban nyoma maradt, amely – szerencsés esetben – madártávlatból megfigyelhető.

Magyarországon az első – régészeti lelőhelyeket ábrázoló – légi fotókat Neogrády Sándor készítette a két világháború között. A térképezési céllal végzett légi fotózások „melléktermékeként” készült fotók nagy része a 2. világháború végén sajnos megsemmisült. 1945 után – az ismert politikai okok miatt – régészeti célú légi fotózásról, felderítésről évtizedekig nem lehetett szó.
Később, az 1970-es évektől Visy Zsolt a római limes erődítéseit kutatta ilyen módon. Miklós Zsuzsa (MTA Régészeti Intézete) 1990-től vonta be a földvárkutatásba a légi fotózást, mint új módszert. Ugyanebben az időszakban kezdődtek meg a rendszeres légi fényképezések a budapesti és a pécsi egyetem régészeti műhelyeiben is. Az utóbbi években – miután könnyebb lett az engedélyeztetés – már több civil szervezet, vállalkozás is fotózza a várakat, kastélyokat, esetleg a földvárakat is.

A felzárkózásnak hatalmas lendületet adott az ugyanekkor lezajló technológiai forradalom. A műholdas helymeghatározás megjelenése, a számítástechnika és ezzel együtt a fotogrammetria és térinformatika fejlődése egy időben fejthette ki hatását a légirégészetre.



Miklós Zsuzsa
(Bödőcs András, Czajlik Zoltán, Szabó Máté, Visy Zsolt közreműködésével)



Forrás: Régészeti kézikönyv