XX September MMXVII AD

A légi fényképezés legfontosabb régészeti indikátorai

A régészeti légi fotózásnál többféle „jel” is utalhat egy-egy lelőhely létére: ezek közül legfontosabbak a talajjelek, növényjelek, árnyékjelek, hó.

Talajjel

Ez az egyik legfontosabb jel, amely a szántott, megmunkált felületen mutatkozik. A talaj elszíneződése abból adódik, hogy a különböző korokban házépítés, árokásás, gödörásás stb. céljából megbolygatták az eredeti talajszerkezetet, és ennek nyoma még évszázadok, évezredek után is észlelhető – néhányszáz méteres magasságból. Pl. egy földvár erődítésének készítésekor kiásták a sáncárkot, és az innen kikerülő földből építették fel a sáncot. Értelemszerűen a humusz került a sánc aljára, az árok fenekéről származó altalaj pedig a sánctetőre.
Az erődítés pusztulásakor folyamatosan kopott le a sánc, és töltődött fel az árok. Miután szántáskor a környező humusz került az árokba, ott sötétebb sáv mutatkozik. A szétterülő sáncot pedig a tetejére került altalaj jelzi – világosabb csíkként. Eddigi megfigyelések szerint az őskori és középkori sáncok-árkok hasonló módon jelentkeznek a fotókon.

Talajjeleket tavasszal, hóolvadás után egészen a növények kikeléséig, ill. megerősödéséig lehet fotózni. (Tehát nagyjából márciustól május végéig. A megadott időpontokat természetesen jelentős mértékben befolyásolja az időjárás: pl. a késői tavasz, vagy a túl korai kitavaszodás, amikor akár több hét eltérés is lehet az átlaghoz képest.) Több száz méteres magasságból a 10–15 cm magas növényzet (pl. kukorica) még nem befolyásolja a talajjeleket, ezért hatékony a május második felében–végén történő fotózás is: ekkorra az őszi vetésű gabonafélék már adnak jeleket, és ugyanakkor észlelhetők még a talajjelek is, mivel a kikelt kapásnövények még kicsik, nem zavaróak.
A már teljesen szétszántott földvárak esetében a talajjelek a legfontosabbak: ezeknél már többnyire csak az egykori árkok látszanak: miután ezek a mélyedések a szántás következtében a környező humusszal töltődtek fel, jelenlétükre barna sáv utal a szántásokban. A talaj nedvességtartalmától függően ez a szín a világosbarnától a sötétbarnáig változhat. Ezt a jelet tavasszal a vetések kikeléséig, ill. fiatal vetésben, valamint késő ősszel, a mélyszántások elvégzése után lehet megfigyelni.

A Tolna megyei Decs határában található a 17. században elpusztult Ete mezőváros, amelynek teljes szerkezete, a házak, utcák, helyenként gödrök kirajzolódnak, többek között a talajjeleknek köszönhetően. Az 1962–63 óta intenzív mezőgazdasági művelés alatt álló település főutcáját sötétbarna csík, a házakat, ház-együtteseket téglalap alakú sárga foltok jelzik.

A talajjelek alapján olyan földvárakat is felfedezhet a kutató, amelyek a felszínen már egyáltalán nem észlelhetők. Más esetekben pedig a légi fénykép alapján a felszínen részlegesen megfigyelhető, mérhető várakat lehet pontosítani, kiegészíteni. Ilyen pl. Zsámbok, Kerek-halom (Pest megye) bronzkori földvár, ahol a felszínen a lakóterületet övező ároknak csak három oldala látszik, mivel a völgy felőli lezárását már elszántották. Légi fotókon azonban jól látható az egész erődítés, szántásban és különböző növényzettel fedve is.

A talajjelek egy-egy lelőhely pusztulásának folyamatára is utalhatnak, ha több éven át készítünk fényképeket. Ez figyelhető meg pl. Dalmand, Sáncnál is, ahol egyre gyengébben mutatkozik a sáncárok sötét sávja, sőt napjainkban már cakkos a sáncárok foltjának széle: ez nagy valószínűséggel talajlazító alkalmazására utal.


Növényjel

A mezőgazdasági művelés alatt álló területeken a növényjelek a legváltozatosabbak és leggyakoribbak. Ezek is a talaj egykori megbolygatására utalnak: az egyes növények – más-más mértékben – érzékenyek a talaj állapotára, ill. annak változásaira. (Tapasztalataim szerint még az egyes növényfajtákon belül is megfigyelhető a különbség: pl. a búza, ill. a kukorica egyes hibridjei különböző mértékben érzékenyek a talaj változásaira, és ennek megfelelően mutatnak, ill. nem mutatnak jeleket.)

A növények kétféle módon jelzik az eltéréseket: a gabonafélék tavasszal, április második felében–május első felében a zöld szín különböző árnyalataival utalnak az objektumokra: ennek köszönhetően szépen kirajzolódnak az árkok (a beszántott humusznak köszönhetően itt fejlettebb a növényzet, így sötétebb zöld szín figyelmeztet a betöltődött árokra).
Ugyanígy az elpusztult házak egykori falai, ill. azoknak kiásott árkai is sötétebb zöld színnel mutatkoznak. Ahol azonban kő- vagy téglaépítkezés volt, a falakat jelző törmeléksáv lényegesen kevesebb tápanyagot tartalmaz, ennek következtében itt a növények kevésbé fejlettek, és kényszerérettek. Ugyanakkor a falak felett hamarabb kiszárad a talaj, mint pl. egy árok felett. Ezért az egykori falak felett sárgászöld a gabonák színe.
Később, június végén–július elején, az aratás előtti időszakban elsősorban a növekedési eltérés utal a régészeti objektumokra. A fentiek szerint a humuszban gazdag talajban magasabbra nőnek a gabonafélék. Ennek következtében azonban később is sárgulnak, mint a környezetükben levő növényzet.

A kő- és téglafalak felett viszont – miután nem jutnak elegendő tápanyaghoz – lényegesen alacsonyabbak, mint a környező területen levők. Ezek a növekedésbeli eltérések jól érzékelhetők a levegőből. A különbségeket fokozza az árnyékhatás, tehát ebben az időszakban célszerű a reggeli vagy a késő délutáni órákban repülni, hogy a súrolófény kiemelje a növekedési eltérést.

A kapásnövények kevésbé érzékenyek a talaj változásaira, de bizonyos esetekben (többnyire a szárazság hatására) ezek is adnak jeleket. Pl. a kukorica néha augusztusban jelez hasonlóképpen. Ilyen eset volt 2000 augusztusában Őcsény, Pusztagyörke temploma, ahol a kukorica teljesen kirajzolta az épület alaprajzát. A cukorrépa levele pedig augusztusban és szeptemberben szárad el a falak felett.

Szerencsés esetben a legelőkön is kirajzolódhat épületnyom, sánc-árok. A régészeti objektumokra általában a fű sötétebb zöld színe utal. Legelőn rajzolódott ki pl. Galgahévíz, Szentandrás-parton egy olyan épület vonala, amelyet korábban szondázó ásatáson kutatóárokkal vágott át Miklós Zsuzsa.

Az elpusztult földvárak egy részét jól jelzi az érett gabona: az egykori árkok területén – ahol nagyobb a talaj humusztartalma, mint a környező területeken – erőteljesebb a gabona növekedése. Ezért itt egyrészt később érik be a növényzet (tehát az árok területén még zöld a gabona, míg a környezetében már érett, sárga), másrészt a nagyobb magasság miatt itt megdőlhet. Pl. a Tolna megyei Dalmand, Sánci-dűlőben egy dűlőút vágja ketté a négyszögletes, középkori sáncot.
A felvétel idején az út egyik oldalán búza volt, amely az egykori árokban lényegesen magasabbra nőtt, és ezért megdőlt; az út másik oldalán viszont a lucerna nem jelezte az egykori árkot-sáncot. A folyamatos szántás következtében itt is teljesen elpusztult az erődítés: az egykori árokra a növényzet, ill. a talaj elszíneződése utal, a sáncot viszont már semmi sem jelzi, annak ellenére, hogy az 1950-es évek katonai légi fotóin még látszott.

Árnyékot vetni csak kiemelkedések, ill. mélyedések tudnak. Az árnyékhatást tehát csak azoknál a földváraknál tudjuk hasznosítani, ahol még látszik valami az erődítésből. Megfelelő árnyékhatás érvényesüléséhez természetesen napsütés, súrolófény szükséges. Ennek hatására a csekély kiemelkedések is viszonylag jól látszanak.

Eredményes az árnyékhatás és a növényjel összekapcsolása: a már érett gabonában, súrolófényben fotózva jól megfigyelhetők a gabona növekedési különbségei: mint fentebb már írtam, humuszban gazdag területeken magasabb, tápanyagszegény környezetben pedig alacsonyabb a növényzet. Ez az esetenként mindössze 10–20 cm-es különbség – súrolófényben fotózva – szépen kirajzolja a formákat. Ezt a módszert elsősorban elpusztult kő- vagy téglaépületek fotózásánál alkalmazzuk.


Hójel

A hó több szempontból is hasznos a régészeti célú légi fotózásban. Domb- és hegyvidéki, erdős, bokros területeken, megfelelő súrolófény mellett földvárak sáncai, árkai válnak láthatóvá. Ennek köszönhetően Tolna megyében több dombon sikerült új, eddig ismeretlen földvárakat, sáncokat felfedezni. A kiváló körülményeknek köszönhetően a Baranya megyei Zengő-váron is szépen kirajzolódott a 13. századi vár árka, sánca, amelyek egyébként a sűrű aljnövényzet miatt a felszínen csak helyenként látszottak.

Ilyen körülmények között az egyébként már nem észlelhető, szétszántott földvárakat is dokumentálhatjuk, miután így a csekély domborzati eltérések is mutatkoznak. (Bikács, Belső-sziget). Ez a hatás olyan helyeken is érvényesül, ahol a felszínen, a sűrű aljnövényzet miatt nem lehet áttekinteni az erődítés rendszerét. A fotózás szempontjából a hó magassága is számít: az erősen lekopott sáncokat ugyanis a nagyon magas hó már eltakarja. Tehát ezeken a helyeken az átlag 10 cm vastag hóréteg az ideális.

Nyílt terepen és erdőkben is ki lehet használni azt a jelenséget, hogy az egykori árkokban megül a hó: gyenge olvadásnál, amikor a lelőhely más részei már csupaszok, a mélyebb részeket szépen kirajzolja az ott megülepedett hó.

Kolostorokban, várakban a felszínen már nem észlelhető falakat is kirajzolhatja a hó: miután a falnyomok másként melegszenek fel, mint környezetük, ott vagy előbb elolvad (kora tavasszal), vagy tovább megmarad (ősszel), mint közvetlen környékükön. Ennek segítségével a már lepusztult falak vonala is rekonstruálható.
A hójel megfelelő érvényesüléséhez feltétlenül szükséges a súrlófény. Borult, párás időben felesleges próbálkozni, mert akkor nem mutatkoznak a jelek.

A levegőből észlelt jelenségek egy része a felszínen, terepbejárás során nem, vagy alig érzékelhető: pl. a talajjeleknek köszönhetően szerencsés esetben a betöltődött sáncárok sötét sávja mutatkozhat akkor is, ha egyébként már teljesen szétszántották az erődítést. Ehhez azonban szükséges, hogy a talaj kellő nedvességet tartalmazzon.
A növényjelek azonban szinte kizárólag fentről mutatkoznak. Ennek oka egyrészt az, hogy amikor a zöld, illetve már teljesen érett búza vagy egyéb növény jelez, akkor már olyan magas a növény, hogy földi körülmények között nem lehet benne tájékozódni. Többek között ezért is fontos, hogy ne csak ferde felvételeket készítsünk a lelőhelyekről, hanem közel függőlegest is. Az így rögzített koordináta segítségével később is megtalálhatjuk a fotózott objektumot.



Miklós Zsuzsa
(Bödőcs András, Czajlik Zoltán, Szabó Máté, Visy Zsolt közreműködésével)



Forrás: Régészeti kézikönyv