XXVI Junius MMXVII AD

A határőrség engedélye

A határőrség engedélye nélkül nem lehet felszállni, ill. a határsávba berepülni.

Arra is számítani kell, hogy bizonyos területeket nem mindig lehet megközelíteni: pl. lőtereket csak akkor, ha éppen nem dolgoznak; az utasszállító gépek fel- és leszállási vonalába történő berepülést külön, a ferihegyi légi irányítással kell egyeztetni.
A nagyobb, katonai repülőterektől is engedély szükséges a területükön történő átrepüléshez. Ha pedig keresztezzük egy-egy nagyobb, illetve katonai légi jármű útvonalát, minket állítanak félre, amíg azok el nem távoznak. A hozzájárulásokat a pilóta felszállás előtt, illetve repülés közben intézi.

Útvonalterv:
Miután jelenleg már a kisrepülőgépek többségében van GPS, ezért – elsősorban útvonalrepülésnél – célszerű a tervezett útvonal fontosabb pontjait (ismert lelőhelyek, töréspontok stb.) megjelölni, és megadni azok GPS-koordinátáit. Ha nem térkép alapján kell keresgélni ezeket, akkor lényegesen lerövidülhet a repülés ideje, ezáltal kisebbek a költségek. Levett ajtó mellett egyébként sem célszerű térképeket nézegetni.
Az útvonalterv ismeretében ki kell számítani a tervezett repülés időtartamát. Ennek alapján kell olyan repülőgépet választani, amely a tervezett ideig levegőben tud maradni. Ha erre nincs lehetőség, akkor útközben tankolni kell (jó tudni, hogy nem minden repülőtéren lehet megfelelő üzemanyagot vételezni).

Az időpont megválasztása a repülés céljától függ: pl. felderítő repülést tervezünk, vagy egy-egy konkrét lelőhelyet akarunk fotózni (ezekről fentebb ld. részletesen).
Ha megvan az útvonalterv, egyeztettünk a pilótával, illetve a repülőtérrel, akkor már a repülés következik. A légi irányítástól a pilóta kéri az útvonalengedélyt és út közben is folyamatosan tartja velük a kapcsolatot.
Útvonalrepülésnél – az eddigi tapasztalatok alapján – általában a 400–500 m-es utazási magasság a megfelelő. Természetesen ezt befolyásolhatja az időjárás, illetve a földrajzi körülmények (pl. magasabb hegyek felett kell átkelni).

Repülés közben folyamatosan figyelni kell a környéket, hiszen bármikor akadhat új lelőhely. Ezekről cél-szerű kétféle fényképet is készíteni: a könnyebb azonosítás érdekében ferde tengelyű fotó is szükséges, amelyen látható a lelőhely környezete (fontos azonosítási pontok lehetnek a dűlőutak, patakok, emberi létesítmények). Ezenkívül – a lelőhely pontosabb dokumentálása érdekében – föléje kell repülni, és a gép erős bedöntésével közel függőleges képet készíteni.
Az objektum koordinátáit is így rögzíthetjük: amikor pontosan a lelőhely felett vagyunk, akkor kell rögzíteni GPS-el a koordinátákat. Mindezt megkönnyíti az olyan fényképezőgép, amelyhez GPS csatlakoztatható, és exponáláskor rögzíti a koordinátákat. Ez esetben azonban figyelemmel kell lenni a repülőgép és az objektum közötti távolságra. Célszerű a repülőgép teljes útvonalát is GPS-el rögzíteni (tracklog).

Összefoglalva:
A régészeti légi fotózás feltétlenül szükséges egy-egy lelőhely vagy nagyobb terület kutatásához. Természetesen fel kell használni a korábban készült felvételeket is és rögzíteni kell a jelenlegi állapotot is. Egyes témáknál (pl. földvárkutatás) nélkülözhetetlen, hiszen az utóbbi évtizedek intenzív mezőgazdasági művelése és a nagymértékű építkezések igen sok lelőhelyet pusztítottak el, vagy legalábbis felismerhetetlenné tették a felszíni kutatás számára. Utóbbiakat sok esetben csak felülről, néhányszáz méteres magasságból lehet észlelni, dokumentálni. Ha ezeket kihagynánk, illetve meg sem próbálnánk felderíteni, hamis képet kapnánk pl. egyes kultúrák földvárainak elterjedéséről.

A légirégészet az ún. nem romboló régészeti módszerek közé tartozik, aminek a segítségével nagy területek lelőhelyeiről szerezhetünk információt. Legnagyobb előnye, hogy a régészeti nyomokat összefüggéseiben tárja a szemlélő elé. A módszer a jövőben jelentős szerepet játszhat a lelőhelyek állapotának felmérésében és nyomon követésében, a védendő területek kijelölésében és a szisztematikus kutatások elősegítésében.

Elengedhetetlennek tartjuk a felvételezett területek terepi azonosítását, egy (légi)régészeti topográfia létrehozását.




Miklós Zsuzsa
(Bödőcs András, Czajlik Zoltán, Szabó Máté, Visy Zsolt közreműködésével)



Forrás: Régészeti kézikönyv