XXVI Junius MMXVII AD

Helyszíni szemle

A helyszíni szemlére vonatkozóan nincsen jogszabály, ezért az általános követelményekből kell kiindulni. A helyszíni szemlét általában olyan tény, körülmény, állapot vagy adat megszerzésére, ellenőrzésére szokás végezni, amelyhez más módon nem lehet hozzájutni. Régészeti szempontból tehát a helyszíni szemle leggyakrabban egy lelőhely állapotának vizsgálatára irányul.
Tágabb értelemben a régész akkor is helyszíni szemlét végez, ha bárhol az országban a régészeti örökség veszélyeztetését észleli. Ebben az összefüggésben tehát helyszíni szemlének minősül a földmunka megtekintése, a bányák, partfalak stb. ellenőrzése akkor is, ha ott még nincsen nyilvántartott lelőhely, de alapos indokkal feltételezhető, hogy régészeti leletek vagy jelenségek vannak veszélyben. Következésképpen helyszíni szemlét azok a szakemberek jogosultak végezni, akiknek erre törvényi felhatalmazásuk van, vagyis a hivatal munkatársai, továbbá a megyei múzeumok régészei.

Természetesen a más múzeumban, egyetemen, kutatóintézetben dolgozó régésznek sem kell behunynia a szemét, ha mondjuk egy földmunkánál régészeti leletek pusztítását észleli, vagy leletekről szerez tudomást, hiszen neki is – állampolgárként és a régész szakma képviselőjeként – bejelentési kötelezettsége van a fenti szervek valamelyike felé, amelyek további intézkedésekre jogosultak. A különbség tehát az, hogy míg a hivatali és megyei múzeumi régészek ezt a tevékenységet hivatalos formában végzik, addig a több régésznek e tekintetben nincsen önálló intézkedési jogosultsága.


Alkalmazási terület

Minden esetben szükséges helyszíni szemlét végezni
• Lelőhely bejelentésekor, lelet beszolgáltatásakor.
• Pusztítás, rongálás, engedély nélküli régészeti tevékenység észlelésekor.
• Szakvélemény, szakhatósági állásfoglalás elkészítése előtt.

Rendszeres helyszíni szemle útján kell
• Ellenőrizni a védett régészeti területeket.
• A bármilyen okból veszélyeztetett lelőhelyeket.

Kötv. 16. § A védetté nyilvánított régészeti lelőhelyeket a Hivatal a gyűjtőterület szerinti megyei múzeum, a fővárosban a Budapesti Történeti Múzeum (a továbbiakban: illetékes múzeum) közreműködésével rendszeresen ellenőrzi.



Jankovich-Bésán Dénes


Forrás: Régészeti kézikönyv