logo

XX October AD

Curatores aquarum

Róma városának vízellátását és vízvezetékeit felügyelő tisztségviselő a principatus időszakában.



A köztársaság idején a vízvezetékek (aquaeductus) ügyében való illetékesség megoszlott a censor-ok és az aedilisek sokirányú teendői között. Az utóbbi funkcióban, kizárólag a saját vagyonát felhasználva kezdte meg a polgárháborúk időszakában elhanyagolt, leromlott állagú város nagyszabású helyreállítási és újjáépítési munkálatainak irányítását - többek között a vízvezeték-hálózat látványos kibővítését is - Kr. e. 33-ban M. Vipsanius Agrippa, majd a tisztsége letelte után, magánemberként, „saját építményeinek és vállalásainak mintegy örökös curatoraként" (Frontin de aqu. 98) folytatta húsz éven át, egészen haláláig. Az ő örökségéből szervezte meg apósa, Augustus a curatores aquarum hivatalát és a hozzá tartozó apparátust: azt a 240 rabszolgát akiket Agrippa a vízvezetékek építésénél és működtetésénél alkalmazott, a princeps hasonló célokra a városnak ajándékozta (familia publica), majd a senatus-szal egyetértésben, veje művének folytatójaként Kr. e. 11-ben három curatores aquarum-ot nevezett ki: az előkelő és nagy tekintélyű M. Valerius Messala Corvinus consularis-t a testület irányítójának - aki élethossziglan töltötte be ezt a megbízatást - és két alacsonyabb rangú senator-t segítőként.

A curatores aquarum a senatus illetékességébe tartoztak. Működési költségeik finanszírozása az aerarium Saturni-ból történt, fedezetül részben a fogyasztói díjak szolgáltak. A curatores aquarum collegiumá-nak irányítója mindig consularis volt, és - ellentétben más curatori posztokkal - a kialakult hagyományoknak megfelelően hosszabb időn keresztül töltötte be méltóságát. A testület másik két tagja is senator-i rendű maradt. Az összetételből következett, hogy a curator-i testületek közül a Curatores aquarumé volt a legrangosabb.

Claudius alatt bővítették a vezetékrendszert, s ennek működtetésére, egy procurator aquarum irányítása alá a császár 460 rabszolgát rendelt (familia Caesaris). Ennek az apparátusnak a fenntartását, továbbá az általuk végzett munkák anyagköltségeit a császári kincstárból, a fiscus-ból folyósították A kettős finanszírozás és bizonyos fokú szervezeti elkülönülés ellenére mindkét familia, így maga a procurator is a - irányítása alá tartozott. bár kétségtelen, az utóbbi mint császári megbízott bizonyos fokú ellenőrzést is gyakorolt az egész szervezet felett.

A curatores aquarum feladata a közvezetékek, az elosztótartályok, a nagyszámú közkút és ciszterna működtetésének és karbantartásának, a vízelosztásnak és a vízkivételnek, különösen a magánfelhasználók vízfogyasztásának ellenőrzése, a vízhasználati szabályok betartatása volt. A nagyobb volumenű munkákat vállalkozóknak adták ki.

Károkozás: a vezetékek megrongálása, megfúrása, illegális vízfelhasználás, a vízműrendszerhez tartozó telkek és földbirtokok használatba vétele stb. esetén a Kr. e. 9-ben hozott lex Quinctia értelmében bírságolási, sőt, letartóztatási és bíráskodási joguk is volt (Frontin de aqu. 129).

A curatores aquarum-ok nem kis létszámú, nem csekély anyagi forrásokkal rendelkező, mai mértékkel mérve is figyelemre méltó méretű közműrendszert igazgattak: hozzávetőleges számítások szerint a K. u. 2. században a vezetékek együttes vízhozama a lakosságra vetítve napi 100-150 l/fő körül mozgott! Becslések szerint a víz 40%-át közcélokra használták - Agrippa egymaga 1200 ciszternát és kutat építtetett -, 20%-a a császárok igényeit elégítette ki, 40%-a magánfelhasználókhoz került.

A 3. század első harmadára már 11 távolsági vezeték épült - közülük a leghosszabb az Anio novus 87, az Aqua Marcia 91,2 km (!) hosszú volt.