logo

XXIV October AD

Curatores viarum

Az utak felügyelői.



A) A köztársaság korában, a lex Visellia alapján választotta a népgyűlés őket, egyelőre nem tisztázott, hogy esetenként vagy rendszeresen. A Kr. e. 1. században bizonyított a létezésük. Feladatuk az utak, viae karbantartásáról és építéséről való gondoskodás volt. A tisztségnek nem volt szilárdan rögzített, életkorhoz vagy ranghoz kötött helye a tisztségviselő karrierjében, a cursus honorum-ban, betöltésének a feltétele azonban a szenátori származás volt. Úgy tűnik, sem az annualitas elve, sem a tisztséghalmozás (cumulatio) tilalma nem vonatkozott rá.

B) A császárkorban, valószínűleg senatusi felhatalmazásra, először Augustus nevezett ki két curatores viarumot Kr. e. 20-ban (Dio 54,8,4; Suet Aug. 37) a köztársasági tisztségviselők mintájára. Az általa irányított útépítési munkák s mindenekelőtt az ettől kezdve kizárólag csak az ő nevével jelzett mérföldkövek arra utalnak, hogy ekkor a senatustól maga Augustus is valamilyen útkezelői felhatalmazást kapott.

A curatores viarum alapvető feladata az Itáliában fekvő közutak (viae publicae) felügyelete és a használatuk során keletkezett vagy a természet okozta károk mielőbbi kijavíttatása. s a véletlenül támadt vagy szándékosan létrehozott úttorlaszok elhárítása volt. Ehhez másodlagosan némi úthálózat-bővítés is társult.
Az útépítésbe a 2. századig az országúti rendőrség feladatát ellátó stationarii-t és a birodalmi posta- és futárhálózatot, vehiculatio-t kiszolgáló létesítmények: statio-k, mansio-k. mutatio-k építése és karbantartása is beletartozott. Feltételezik, hogy - más magistratus-okhoz hasonlóan - a feladatkörüket érintő ügyekben rendőri és bíráskodási joguk is volt. Az ehhez rendelkezésükre álló „apparátus" minimális: mindössze két lictor volt. A munkákat a 2. sz. elejéig vállalkozókkal végeztették (vö. ILS 5799, egy szerződéstöredék).

Itáliában viszonylag ritkán használták a katonákat útépítésre. A munkákat részben az aerarium Saturni (ez irányú tevékenysége csak Claudius császárig követhető nyomon), részben a császár finanszírozta, valamilyen módon azonban, egy-egy szakasz erejéig az út mentén fekvő városok is részt vettek az utak fenntartásában: vagy maguk végezték az itteni karbantartásokat vagy fedezték annak költségeit.
Mivel tevékenységük gyakori vidéki tartózkodást tett szükségessé, s mivel Róma nélkülözte a központi állami akaratot végrehajtó vidéki: regionális és helyi bürokráciát, a curatores viarum gyakran kaptak a senatustól vagy a császártól olyan alkalmi, esetleg akár tartós megbízatásokat is, amelyeknek a curatores viarum-i funkciójukhoz semmi köze nem volt, viszont curatores viarum-i tevékenységük helyszínén vagy annak közelében kellett azokat ellátni. Leggyakoribb párhuzamos funkciójuk a praefectura alimentorum volt. A császárkorban praetor-i rangúak (praetorii) töltötték be a tisztséget.

Az általános feladatkörrel rendelkező curatores viarum mellett a jelentősebb utak felügyeletét és karbantartását egy-egy külön curator viae, pl. curator viae Appiae, c. viae Flaminiae végezte. Ilyeneket már a köztársaság időszakából is ismerünk (Iulius Caesar pl. Kr. e. 67-ben a legfrekventáltabb út, a Via Appia curator-a volt), majd egy hosszabb hallgatást követően a császárkori forrásokban Tiberius (Kr. u. 14-37) után bukkannak fel újra.
Számos út, főleg a lokális jelentőségűek, nem tartoztak a curatores viarum illetékességébe, így a Róma környéki mellékutak sem, pedig közülük több is, így pl. a via Ostiensis is, mind stratégiailag, mind gazdaságilag nagyon fontos volt. Ezek egy részénél a császári építkezések nyoma megragadható, állandó felügyeletükről azonban nincsenek információink.

A császárkorban, a tartományokban is nagyszabású útépítések folytak, melyeket a helytartók irányítottak. Az ilyen munkákra többnyire a katonaságot vezényelték ki, az úthálózat bővítéséhez, ill. fenntartásához azonban a városok is hozzájárultak. Mindezek eredményeként az állami úthálózat hossza elérte a 80 000-100 000 km-t. A Róma városi közutak tisztításához.

.-