logo

II Martius AD

ius Italicum

itáliai jog, másképpen ius Italiae. Tartományokban fekvő városok számára adományozott kiváltság, amely a várost és polgárait mind magánjogi, mind közjogi tekintetben az Itáliában fekvő városokkal és azok lakóival tette egyenlővé.

A ius Italicum elnyerésével a város territorium-a megszűnt tartományi föld, azaz a római nép tulajdona lenni, és itáliai föld, solum Italicum lett, vagyis felszabadult a provinciákra vonatkozó földtulajdonjogi: eladási és örökítési korlátozások alól. Ennek következtében megteremtődött rajta a korlátlan földmagántulajdon a dominium ex iure Quiritium létesítésének lehetősége, és az itáliai földre érvényes tulajdonszerzési (mancipatio), elbirtoklási (usucapio) elévülési (praescriptio longi temporis), elzálogosítási (obligatio praediorum) stb. jogszabályok és eljárások vonatkoztak reá. Szent hely, locus sacer is létesülhetett ez után rajta, kiterjedhetett reá az alimentatio rendszere stb.

A földtulajdonjogi változások egyenes következménye volt az is, hogy a ius Italicum-mal bíró városokban nem kellett a provincialakókat sújtó fej- és földadót fizetni. Mivel jogi értelemben nem a provincia, hanem Itália részei voltak, a helytartó felügyelete és bíráskodása sem vonatkozott rájuk.

A ius Italicum kialakulásának, tehát Itália földrajzi fogalma jogi fogalommá válásának közvetlen jogtörténeti előzménye valószínűleg a Latinitas jogi kategóriává válása, és a ius Latii provinciabéliek számára kiváltságként történő adományozása lehetett. A ius Italicum privilégiumát Augustus császár teremtette meg. Megszületése összefüggött a C. lulius Caesar halála nyomán kirobbant polgárháborúk alatti és utáni nagyszabású kolonizációs tevékenységgel és a colonia-alapítások során felhalmozódott feszültségekkel.

A veterántelepítésekhez felhasználható közföldek ugyanis Caesar földtörvénveivel (Kr. e. 59) elfogytak Itáliában, és a triumvir-ek erőszakos eszközökkel történő kisajátításai az érintett municipium-ok polgárai körében heves ellenállásba ütköztek (Perusiai háború, Kr. e. 41 ősze-40 februárja).
A kellemetlen tapasztalatok ellenére Octavianus/Augustus a polgárháború lezárultával biztonsági okokból mindenképpen fontosnak tartotta azt, hogy veteránjai egy részét Itáliában telepítse le, az ehhez szükséges földet pedig jórészt egykori ellenfelei támogatóitól, harcostársaitól és veteránjaitól kényszervásárlások révén szerezte be.
A földjüktől megfosztottakat, hogy az eljárás ne keltsen politikai bonyodalmakat, főleg Macedoniába: Philippibe, Dvrrachiumba, továbbá valószínűleg Cassandreaba és Diumba s más keleti városokba telepítette le, és hogy hátrány ne érje őket a provinciába való kitelepítés következtében, kárpótlásként a városukat kiemelte a tartományi város státuszából, és az Itáliában hatályos jogokkal ruházta fel.

A saját veteránjai esetében Augustus a kiváltsággal már takarékosabban bánt. Összességében mintegy tucatnyi tartományi város kapta meg Augustustól a ius Italicum-ot. Utódai alig követték példáját: ius Italicum elnyeréséről csak a Flaviusok és Traianus idejéből van tudomásunk. Nem véletlen, hogy a ius Italicum adományozásának újraélesztésére egy Itáliával és Rómával szemben mindvégig fenntartásokkal viselkedő, provinciális származású császár, Septimius Severus és dinasztiája alatt került sor.
A privilegizálás motívumai személyes természetűek is voltak: a kedvezményezett városok köre ugyanis alapvetően két régióból került ki, Afrikából, a császár szülőhelyéről és a császárt hatalomra segítő egyik dunai tartományból, Daciából.

A ius Italicum addig élt, amíg Itália kiváltságolt helyzete a provinciákkal szemben létezett. Ezt Diocletianus (Kr. u. 284-305) közigazgatási reformja szüntette meg. Előjogai csak Róma városának maradtak meg. Ezek szolgáltak majd mintául a Constantinus által alapított második birodalmi főváros, Constantinopolis különleges jogállásának kialakításához.


.-