logo

XXIV October AD

Királyság .

A hagyomány szerint Róma legrégibb kormányzati formája a regnum volt, amely nevét a rex-ről kapta, s ez a szó indoeurópai eredetű, hiszen megvan a megfelelője mind a kelta, mind az indoiráni nyelvekben. Ugyanakkor Rómával ellentétben a többi latin városban nem igen hallunk királyokról, ahogy az Italici-nél sem. Mindössze néhány elszigetelt adat jelent kivételt, mint pl. a caeninai Acro esetében, akitől a hagyomány szerint Romulus spolia opima-t szerzett. Mivel a forrásokban ritkán találkozunk latin királyokkal, sok kutató úgy gondolja, hogy e városokban a római királysággal egy időben inkább arisztokratikus kormányzat lehetett.
A rex jobbára papi címként jelenik meg, mint pl. Ariciában, ahol a Diana-kultusz élén állt a rex Nemorensis, egy szökött rabszolga, aki párviadalban győzte le elődjét, s addig maradt tisztében, amíg utóda párviadalban hasonlóképp meg nem ölte őt. Rómában is volt a köztársaság korában egy rex sacrorum vagy sacrificulus (Liv. 2, 2, 1-2; Varr., 1. L. 6, 12), aki nem lehetett magistratus, s a választási népgyűléseken sem vehetett részt (vö. Liv. 40, 2, 8 11), hanem az ezt a címet viselőpatrícius bizonyos rituális feladatokat látott el, pl. a naptárral kapcsolatban, elvégezte a népgyűlések inauguratio-ját, áldozatokat mutatott be minden hónap kezdetén és más napokon, s akiről úgy gondolták, hogy egykor a papi hierarchiában a legjelentősebb helyet foglalta el (vö. Fest. 198 L).
Róla hagyományosan azt tartották, hogy a köztársaság kezdetén hozták létre feladatkörét azon vallási feladatok ellátására, amelyeket korábban az igazi király töltött be. Ezért a rex sacrorum-ot ugyanúgy a regnum tovább élő emlékei közé szokták sorolni, mint a Regia épületét vagy az interrex címet.

A római király vallási szerepköre azonban vitatott, mert papi monopol helyzetével semmiképp sem számolhatunk, hiszen a hagyomány is a királyság idejére vezetett vissza több más papi intézményt, mint pl. a pontifex-ekét vagy az augur-ét. Sőt egyenesen a király és a pap ellentétét mutatja az a történet, amely Tarquinius Priscus és Attus Navius augur vitájáról szól (Liv. 1, 36; Dion. Hal. 3, 70-71; Cic., div. 1, 31-32; Flor. 1, 1(5), 2).
Miközben a római királyság latin párhuzamai meglehetősen problematikusak, a hasonló királyok igen jól dokumentáltak az etruszkok körében. Így ma vitatott, hogy a latialis kultúrán belül beszélhetünk-e általánosan királyságról.


.-