logo

XXIV October AD

Földkérdés.

Az ókori Róma, főleg a köztársaság egyik legfontosabb problémája, amely századokon keresztül áthatja a történelmet, s ezért is helyesebb a krízis helyett a „kérdés" megjelölés használata, vö. res agrariae (Cicero). A hagyomány szerint a már a többé-kevésbé legendás Sp. Cassiusszal fölvetődik Kr. e. 486-ban, s a Gracchusokkal inkább tetőződik, mint jelentkezik, ahogy néha szokás beállítani.
Az újabb kutatások némiképp megpróbálták mérsékelni a földkérdés jelentőségét a „római forradalomban", mert a múlt- és e század eleji kutatások ezt modernizáló módon valószínűleg túlértékelték. Mégis mindennek – azt lehet mondani - a földkérdés adta meg a kezdő lökést. Tanácsos tehát hitelt adni Polybios (2, 21, 7), Cicero (de off. 2, 78) és Livius (2, 41, 3) egybehangzó állításainak, hogy ez a probléma központi jelentőségű a római állam sorsa szempontjából.

Mommsen és mások felfogásával ellentétben azonban itt nem a szó szorosabb értelemben vett „mezőgazdasági válságról" van szó, mert az ókori források nem tudnak termelési krízisről, amely ráadásul az agrártermelés kommercializálódásának lenne betudható, vagyis, hogy az itáliai gabonatermelőket a konkurrencia tette volna tönkre. Nem véletlenül tekinthette Kr. e. 150 táján Cato a mezőgazdaságot a legtiszteletreméltóbb, legbiztosabb és legkevésbé gyűlöletes foglalkozásnak (agr., praef., 4). Még a gabonának is jó piaca volt pl. Cisalpinában (Polyb. 2, 14, 7; 15, 1). Az itáliai agrárválságnak alapvetően az volt a lényege, hogy megnőtt a földnélküli, de éppen ezért földet követelő parasztok száma, másfelől egyre több lett a paraszt nélkül maradó földterület, s így lényegében a földtulajdon megszerzése állt a viták középpontjában. A probléma azonban nem mindenfajta földre vonatkozik, hanem csak az ager publicus-ra.
Ha volt ez azért volt, mert az államnak voltak a fölnélküli parasztok közt felosztásra szolgáló földjei, ám ezeknek már voltak haszonélvezői, ami politikai feszültséget okozott, sőt polgárháborúkat robbantott ki. Igen valószínű, hogyha az államnak lett volna még elegendő szabad rendelkezésű ager publicus-a, akkor Kr. e. 133-ban a lex Sempronia nem ütközött volna heves ellenállásba.

Az ager publicus használata nemcsak a római polgárság körében szüntette meg a társadalmi-gazdasági egyensúlyt, hanem kiélezte Róma kapcsolatait az itáliai lakosság nagy többségét alkotó „szövetségesekkel" is. Ezeknek a nehézségeknek a fő forrása azonban megint csak nem annyira gazdasági eredetű volt, ahogy általában a közelmúltig gondolták, hanem főként az ager publicus jogilag kellőképp nem meghatározott jellegéből adódott, s akkor, amikor az állam megpróbálta visszaszerezni azokat a földeket, amelyek ellenőrzését már jóval korábban átengedte azoknak a birtokosoknak, akik ekkorra már magukat e területek tulajdonosának tekintették.
Így a senatus tervszerű colonia-alapító politikája ellenére nőtt a vagyontalanná lett adsidui-nak a száma, s Tiberius Gracchus valójában az ő számukat szerette volna növelni, nem pedig egy demográfiai problémát, a népesség csökkenését kívánta megoldani, mint egyesek gondolják. Az elmondottak érthetővé teszik, hogy a 133-as lex Sempronia elsőrendűen az állami földek possessio-jával foglalkozott, s az adsidui problémáját egy viritim földosztással kívánta rendezni tres viri segítségével. C. Gracchus hasonló gondokon segített volna, de colonia-k létesítésével.

A Gracchusok javaslatai a polgárságon belül főként az ún. „szegényeket" érintették, ám később az intézkedések fókuszába mindenekelőtt aveteránok problémája kerül, tetézve az erőszakos újraelosztás eljárásával.


.-