logo

XXIV October AD

Annales.

Évkönyvszerű római történeti feljegyzések, amelyek évről évre foglalták össze a történelmi eseményeket.



Ennek jól ismert példája volt az a krónika, amelyet a római főpap, a pontifex maximus készített. Ez, a főpap címe alapján annales maximi-nek nevezett krónika az események egy széles sorát tartalmazta, vallásiakat és hétköznapi, világi dolgokat (gabonaosztás, napfogyatkozás) egyaránt, amelyek a hivatalban lévő tisztségviselők idején történtek. Ezeket a feljegyzéseket egészen P. Mucius Scaevola idejéig fenntartották, aki a Gracchusok idején volt pontifex maximus. Ezt az anyagot tették valamikor közzé 80 könyvben. A feljegyzések bizonyára a Kr. e. 400-at megelőző korszakra mennek vissza, és lehet, hogy a köztársaság (res publica libera) kezdetével esnek egybe, bár Cicero a római állam indulásától számítja (ab initio rerum Romanarum - de or. 2, 52).

A pontifex maximus a közemlékezet céljából rögzítette az eseményeket egy fehér táblán (tabula dealbata), amelyet otthonában (vagyis feltehetőleg a Regia falán) helyezett el, hogy a nép is megismerhesse.
Az annales maximi egyszerre volt minta és adatbázis a későbbi római történetírás és képviselői számára, s az annales mintegy a történelem általános megjelölése lett, amelyet Ennius is alkalmazott történeti eposza címeként. Az annales-t ettől kezdve azokra a történeti munkákra alkalmazták, amelyek

a történeti eseményeket éves elrendezésben tárták a közönség elé. Voltaképpen az ettől az elrendezéstől eltérő történeti bemutatásra alkalmazták a historiae terminus tech-nicust (mely utóbbi szakkifejezés nem feltétlenül jelent „korunk története”-t, ahogy pedig gyakran fordítják), 1. Sempronius Asellio-ról, akire főleg a kortárs Polybios hathatott, Gelln. A. 5, 18, 8. Míg az annales naplószerű, addig a historiae az okok feltárására fordítja figyelmét. Később az annales-t ezért is minősítették egyes kritikusok gyermekmeséknek. bár a hivatkozásokban a két történeti műfaj közti különbségtevés a valóságban azért nem volt mindig ennyire éles.

A ma használatos annalisztika, ill. annalista megjelöléseket maga a klasszikus antikvitás nem ismerte, mert az előbbi helyett az annales-t, az utóbbi helyett pedig az auctor annalium elnevezést alkalmazta, főként Fabius Pictorral (aki görögül írt, vö. Graeci annales Cicdiv. 1, 43) és Aelius Tubero-val, valamint általában a Sallustius és Caesar előtti egész római történetírással összefüggésben, vö. L. Calpurnius Piso Frugi, Cn. Gellius, Valerius Antias, C. Licinius Macer, Q. Claudius Quadrigarius, akik valamennyien az éves elrendezéshez ragaszkodtak.
Atticus Liber annalis-a valójában egy római történeti kronológia volt a Kr. e. 1. sz. közepén. Mégis az annalista hagyománnyal való első tudatos szakítás már az id. Catóval bekövetkezett, akinek Origines, „Eredetek” című történeti munkája szakít a kronologikus rutinnal, nyit a Rómán kívüli világra, továbbá etnológiai magyarázatokat ad, elmélkedik Itália identitásáról, s beszédeket is beiktat az előadásba. Később viszont Livius és Tacitus is tartotta magát az események éves csoportosításához, ám maguk nem használták saját munkáikra az annales minősítést


.-