logo

XXVI October AD

Senatus consultum

A senatus határozata, rövidítve SC.



A köztársaság idején elméletileg a senatus consultum csak a magistratus-ok számára jelentett tanácsot, figyelmeztetést, és nem volt törvényereje, annak ellenére, hogy a gyakorlatban ritkán hagyták figyelmen kívül. Legvitatottabb típusa a senatus consultum ultimum volt, amelynek jogszerűségét általában csak az optimates ismerték el maradéktalanul.

A Kr. u. 2. sz.-ig mindazonáltal mégsem beszélhetünk a senatus törvényhozó hatalmáról, mert egyedül a nép volt - természetesen elvben - az egyetlen, amely a szó szoros értelmében törvényeket bocsáthatott ki (iubere).

Az antik jogtudósok egy hosszú fejlődési menettel számolnak, amíg a senatus consultum-ok eljutnak oda, amikor már nem születvén népgyűlési törvények, egyenlő értékűvé lesznek aleges-szel (Gaius 1, 4; Pomp., Dig. 1, 2, 2, 9; 12; Ulp., Dig. 1, 3, 9; Inst. 1, 2: 5; Theophr., Par. 1, 2, 5). Ettől kezdve a senatus consultum a törvény erejével bírt, de azután a Kr. u. 3. sz.-tól a császári törvényhozás fölébe kerekedett.

Mindezt még azzal kell kiegészíteni, hogy bizonyos területeken, főleg pénzügyi vonatkozásban azért már a köztársaság végén számolnunk kell a senatus consultum normatív szerepével, pl. a provinciálisokkal kötött kölcsönszerződéseket illetően, s ebben az irányban többféle próbálkozással számolhatunk.


.-