logo

XVII Februarius AD

Dilectus .

sorozás, katonaszedés.



A köztársaságkorban a római polgárnak 17. és 6életéve között eleget kellett tennie a behívásnak. Nem tettek különbséget a béke-vagy a háborús időben való szolgálat között: a szükségnek megfelelően minden évben végrehajtották csapatok felállítását, ez volt a -, amelynek időtartama elvben nem haladta meg egy hadjáratét. Csak a Kr. e. 4. sz.-tól, s főként a pun háborúktól kezdődően tartották bent az embereket több hadjáratra.
Ebben a vonatkozásban aligha voltak fix szabályok, még ha Polybios arról is tájékoztat bennünket, hogy egy lovas maximum 10, egy gyalogos pedig 16 évet szolgálhatott. Ez nem egy sorozás időtartama lehetett, hanem az összes dilectus együttes ideje. A senatus évenként döntött a dilectus számáról és az az elbocsátásról (missio). Minderre szokások voltak, s nem törvényes előírás. A II. pun háború alatt egyes legiók 12 évig szolgáltak, mások 9-ig, de volt, amelyik 10-ig.
Az átlag szolgálat 7 év volt, ami nagyjából a Kr. e. 2. sz.-ra is érvényes. Ez természetesen nem vonatkozott az újból behívottakra (evocati), ill. a hivatásosokra, akiknek hosszabb szolgálati idejük volt. A dilectus - lebonyolításáért a consulok voltak felelősök. A dilectus valójában egyfajta választás volt, mert a consul-ok megtehették, hogy csak egy bizonyos korosztályt hívtak össze, esetleg egy bizonyos vidékről, tribusból.
A Kr. e. 3. sz.-ban, de talán még Polybios korában is, minden mozgósíthatónak a meghatározott napon Rómába kellett mennie a Capitolium-ra, ahol a katonai tribunusok őket - legionként elosztották. Ez a polybiosi leírás azonban egyszerűsíthet, mert ezt feltehetőleg megelőzte az „alkalmatlanok" és az „alkalmasok" szétválasztása, amire a - szó etimológiája is utalhat.

Bizonyos magán vallási kötelezettségek is mentességet adhattak a szolgálat alól, s törvények (lex), ill. - senatus consultum-ok is adhattak felmentést (vacatio) bizonyos más szolgálatok fejében. Ugyanakkor a magistratus a sorozást kényszerítő erővel foganatosíthatta. A polgár azonban jogtalanság esetén fellebbezhetett a tribunusokhoz, akik magánszemélynek auxiliumot nyújthattak, sőt néha az egész dilectus-t megakadályozták, s ezért is maradt sokáig a sorozás helye Róma.
Különösen sok vita adódott a hispaniai háborúk idején (Kr. e. 154-136). Mindennek ellensúlyozására a senatus rendkívüli dilectus-t rendelhetett el, ez volt a tumultus, ami lényegében megfelel a hadiállapot idején foganatosított mozgósításnak. Ha elegendő önkéntes volt (nomen dare), nem került sor kényszer alkalmazására, nem úgy ettől eltérő esetben.

A Kr. e. 2. sz. végétől a mariusi változtatások hatására a dilectus-ok kevésbé lesznek kényszerűek, s az 1. sz.-ban akár Itáliában, akár a provinciákban sorozó tisztek (conquisitores) bonyolítják le a római polgárok körében, a felmentést gyakran pénz ellenében adva ki. A polgárháborúkban újból megnőtt a kényszerű sorozás szerepe.
Caesar galliai seregében mind a hivatásosoknak, mind az önkénteseknek nagy volt a jelentősége. Pompeius csapatait 49-ben viszont gyorsan verbuválták Itáliában. Ilyen körülmények közt az egyes seregek értéke igen eltérő volt.