logo

XVII Februarius AD

Beneficiarius .

A beneficium jótétemény, kedvezmény főnévből. Olyan katonát jelent, aki parancsnoka jóvoltából, más feladatokkal történő megbízatása miatt a fizikai munkát jelentő, rendszeres tevékenységek: sáncmunkák, vízhordás, takarítás stb összefoglaló néven munus-ok alól felmentésben, kedvezményben részesült (vö. Fest ep. p. 33: beneficiarii dicebatur, qui vacabant muneribus beneficio).
Először Iulius Caesarnál találkozunk beneficiarius-nak nevezett katonákkal, az általa említett, bizalmi posztot betöltő beneficiarius-ok azonban még csak előfutárai voltak a császárkori hadsereg hierarchiájában már pontosan definiált ranggal rendelkező beneficiarius-oknak.

A beneficiarius-ok a katonai rangfokozatok és beosztások között az altisztek principales közé, tehát a hivatásos állománynak a közlegények gregalis-ok és centurio-k közötti, középszintjéhez tartoztak. Szolgálatuk közvetlenül a senator-i és bizonyos lovagi parancsnoki posztokhoz, ill. az ezen posztokhoz tartozó hivatalokhoz, officium-okhoz kötődött.
A Róma városi egységek főparancsnokait, a tartományok császári helytartóit (a senatusi provinciák proconsul-jaira vonatkozóan nincsenek adataink), az itt állomásozó legiok és auxilia k parancsnokait, egyes procurator-okat, a flották parancsnokait, továbbá a mindezen személyek alatt közvetlenül szolgáló tiszteket megillette az a jog, hogy stábjukban meghatározott számú beneficiarius-t tartsanak.

A praefectus vigilum esetében tudjuk, hogy a beneficiarius-ainak keretszáma 35 fő volt, s ez alapján feltételezik, hogy a két, nála magasabb rangú parancsnok, a praefectus praetorio, és a praefectus urbi mellett legalább ennyi vagy ennél több, a két praetori flotta parancsnoka esetében pedig ugyanennyi beneficiarius, míg egy beneficiarius legatus legionis esetében a becslések szerint egy 20 fős (mindenképpen 12 fölött, de 30 alatt), egy egylegiós tartomány praetori rangú helytartója mellett egy 30 fős, egy többlegios tartomány consularis helytartója mellett pedig nyilván egy ennél nagyobb létszámú kontingens teljesített szolgálatot).
Az alacsonyabb rangú tiszteket kevesebb beneficiarius illette meg: a legio tribunus laticlavius-át 12, a , tribunus sexmenstris-t 5, az 5-5tribunus angusticlauius-t is valószínűleg ugyanennyi stb.

Voltak beneficiarius-ai a kisebb flották parancsnokainak, sőt az egyes hajórajok parancsnokainak is (nauarchos), az equites singulares Augusti tribunusának, és az irregurális egységek, a ,- numerusok parancsnokainak is.
A beneficiarius között eddigi ismereteink szerint két rangfokozat létezett. Az alacsonyabb rangú beneficiarius-ok, a csapat taktikai, ill. középső igazgatási szintjéhez tartozó másfélszeres zsoldot élvező sesquiplicarii rangjában a tribunus-ok mellett teljesítettek szolgálatot (beneficiarii tribuni).
Karrierjeik vizsgálata azt mutatja, hogy ezek közvetlenül a közlegények gregales vagy az első rangfokozat, az immunes valamelyik beosztásából lettek kiemelve, s előléptetésüknél - bizalmi posztról lévén szó - nem a szolgálati évek, hanem a rátermettség és a parancsnok támogatása játszotta a döntő szerepet (promoventur beneficio tribunorum Veget. 2, 7).

A felső parancsnoki stábnál szolgálatot teljesítő beneficiarius-ok (beneficiarii praefecti praetorio, beneficiarii legati legionis, beneficiarii consularis stb.) a magasabb rangú, dupla zsoldban részesülődupli-carii kategóriájába tartoztak. Ezeket már a ranggal rendelkező katonák közül válogatták ki.
Új beosztásuk, a praetorianusok kivételével - minthogy acenturio-k kiválasztódása a legioknál alapvetően egy másik karriertípus keretében történt - egyben a katonai pályafutásuk csúcsát is jelentette a Kr. u. 1. és 2. század folyamán, és majd csak Septimius Severus katonai reformja teremtette meg a feltételt számukra a centurio-i rang elérésére, bár ennek továbbra is komoly gyakorlati akadálya volt az, hogy egy-egy legio nagyszámú - posztjához képest a centurio-beosztások száma korlátozott volt.

A beneficiarius-ok alkalmazása alapvetően két területhez kapcsolódott: a katonai és a polgári igazgatáshoz. Ez a kettősség a római provinciák igazgatásának azon sajátosságával függött össze, hogy az igazgatási apparátusuk lényegében a katonai kormányzó officium-ából alakult ki, és egészen Constantinus reformjaiig a helytartók tisztán polgári igazgatási funkcióinak gyakorlásához nem állt rendelkezésre egy külön, civilekből álló bürokratikus apparátus, hanem e feladatok lebonyolítására is a hadsereg személyi állományát vették igénybe.
A beneficiarius-ok egy része stábfeladatokat látott el: elöljárójuk beosztásától függően, a hadsereg-élelmezésben, az egészségügyi szolgálatban, a katonai bíráskodásban és büntetés-végrehajtásban, a csapat, a sereg vagy a tartomány katonai igazgatásában adódó szokásos vagy rendkívüli teendők lebonyolításában végeztek kisegítő: adjutánsi, adminisztratív- vagy futárfeladatokat.

A helytartók munkáját a főhadiszállásukon vagy székhelyükön beneficiarius-ok állandóan kéznél lévő csapata segítette: futárszolgálatot, követi teendőket láttak el, ellenőrző körutakra jártak, könyvvizsgálói munkát végeztek a pénzügyi adminisztrációban, előkészítvén a helytartói bíráskodást foganatosították a letartóztatásokat, kihallgatták a gyanúsítottakat és a tanúkat, elkészítették az erről szóló jegyzőkönyveket stb.

A helytartók beneficiarius-ainak túlnyomó többsége azonban nem a helytartói hivatalban szolgált, hanem csapatától távol, valamelyik állomáson, statio-n teljesített állomás helyenként hat-hat hónapos időtartamra szóló megbízatással szolgálatot. Ilyen állomások főleg a Kr. u. 2. századtól - a dunai tartományokban igen nagy számban a Severus-korban - létesültek egyes városokban, régióközpontokban, fontos kereskedelmi utak mentén vagy közlekedési csomópontokon, kikötők, vámállomások mellett, a belső provinciahatárok mentén, bányakörzetekben stb. Pannoniában az eddig előkerült feliratok alapján 28 beneficiarius állomás valószínűsíthető, ami birodalmi viszonylatban kiemelkedően nagy számnak számít.
Az ilyen állomásokra vezényelt beneficiarius-nak az igazságszolgáltatási és bűnüldöző hatóságok munkáját kellett segíteniük. Rendőri: rendfenntartó, őrző, védő, nyomozó, hatáskörükön túl azonban tevékenységük kiterjedt pl. a pénzügyi igazgatás területére is: az adók stipendia, annona militaris, vámok, illetékek, és bérleti díjak vectigalia behajtásával kapcsolatos panaszok kivizsgálása első fokon az ő feladatuk volt, s ehhez a számadásokat ellenőrző, egyfajta könyvvizsgálói illetékességük is volt. Bizonyosnak tűnik az is, hogy a birodalmi posta - cursus publicus statio-nak nevezett helyein is teljesítettek felügyelő-ellenőrző szolgálatot.

A legiókkal nem rendelkező tartományok procurator helytartói, továbbá egyéb pénzügyi és bánya procuratorai beneficiarius-aikat meghatározott időre a szomszédos tartományok legióitól kapták. A beneficiarius-okat alapvetően feliratokról, kisebb részben - elsősorban az egyiptomi vonatkozásaikat - papiruszokból ismerjük. Az epigrafikai források zöme a Kr. u. 2. századból és a 3. század első feléből származik.

A 4. század elején megszűnt a beneficiarius-ok feliratállítása, a papiruszok azonban egészen a 6. századig dokumentálják létezésüket. A késő antikvitás beneficiarius-ai azonban már lényegesen különböznek a principatus korának beneficiarius-aitól: a hadsereg-irányítás és hadseregszervezet Gallienus reformjaival kezdődő átalakításával, a tartományi igazgatás Diocletianus-kori átszervezésével többségükben megszűntek, kisebb részt átalakultak, szűkebb területre korlátozódtak azok a funkciók, amelyekhez a beneficiarius-ok tevékenysége korábban kapcsolódott.

A katonai és polgári igazgatás Constantinus alatti következetes szétválasztása után a beneficiarius-okat már csak a polgári bürokrácia, az ún. militia officialis soraiban találjuk, és csak a praesidiális helytartók mellett. Eltekintve katonai funkcióik elvesztésétől, a polgári igazgatásban játszott feladatkörük (igazságszolgáltatási, pénzügyi ellenőrző funkciók), felhasználásuk jellege és módja (stábfeladatok, statio-k) azonban a principatus korához képest alapvetően nem változott.