logo

IV Martius AD

Triremis .

háromsorevezős hadihajó, az antikvitás legkedveltebb, legkipróbáltabb hadihajótípusa



Története a Kr. e. 6. századba nyúlik vissza az Égeis térségébe Thuk. 1, 13, 2; Hérodot. 3, 44). Eredeti görög neve triérés volt, ezen a néven vált ismertté az egész Mediterraneumban, s bár a rómaiak tükörfordítással megalkották a saját elnevezésüket, a forrásokban maguk is gyakran, a feliratokon pl. szinte kizárólagosan - a görög nevén nevezik. Ez részben a flottakatonáik keleti származásával (classis) függött össze, részben pedig azzal, hogy rómaiak a hajózást a görögöktől tanulták, és ennek következtében a hajózással kapcsolatos görög terminológia erőteljesen meggyökeresedett a latin nyelvben.

A háromsorevezős hajók képezték a görög polisok flottáinak gerincét a Kr. e. 5. és 4. században, s bár a hellenisztikus korban, a hajókkal való nagy kísérletezések időszakában az öt-, sőt még több soros polyremis-ekkel szemben ezek a jóval szerényebb méretű harci eszközök átmenetileg visszaszorultak, használatuk nem szűnt meg, sőt Augustus császár s a kiépülő római birodalmi flotta visszaadta a jelentőségüket.
A Földközi-tengeren állomásozó két nagy praetor-i flotta a classis Misenensium és a classis Ravennas gerincét a triremis-ek alkották a császárkor első évszázadaiban. A késő antikvitásban a másik népszerű hadihajótípussal a liburna-val szemben csökkent a triremis-ek szerepe, de hogy milyen mértékben, azt nem lehet egyértelműen megállapítani, mert ebben az időben a liburna már az általános, hadihajó jelentésben is használatos volt.

A triremis alacsony tattal rendelkező, hosszú testű, könnyűszerkezetű, mozgékony hajó volt. Az orr-részen, a merülési szinten előremeredő, bronzzal megerősített sarkantyú. rostrum vagy proembolium volt, amelyet az ellenfél meglékelésére használtak. Fölötte két oldalon a hadihajók általánosan használt jelzései, a mágikus szemek helyezkedtek el, körülöttük valamilyen faragott díszítés, rendszerint a hajó nevét jelző ábrázolás volt.
A hajóorr ezen a részén kiöblösödött és a tatmagasság megemelkedett, majd felfelé újra szűkülve egy merész vonalú, elegánsan előre ívelő, majd hátrahajló hullámban végződött. A hajófarban volt elhelyezve a legénység, itt volt a hajó védőistenének a képmása (tutela) és esetleg a kapitány kabinja.

A far hátul némileg megemelkedett és ugyancsak ívelten végződött. Itt, a hajó megemelt farában (aplustre) volt a kormány. A hajó mozgását biztosító evezők - oldalanként általában 3x25, típustól függően eltérő technikai megoldással - három egymás fölötti sorban helyezkedtek el. A felső sorok evezői a megfelelő tartás biztosítása céljából külső villán nyugodtak. A nagyobb, öt sor evezős quinqueremis-szel és talán a négysorevezős quadriremis-szel szemben is, melyeken öt-öt, ill. négy-négy egy csoportban ülő ember - elhelyezkedésükből törvényszerűen fakadó eltérő nagyságú erőkifejtéssel - egyetlen nagy evezőt hajtott, a triremisen minden egyes evezőt külön ember mozgatott, ennek megfelelően az előbbieknél sokkal jobb volt az erőkihasználása, és könnyebb a navigálása.

Bár vitorlákkal is rendelkezett - egy nagy négyszögletessel a középen lévő fő árbocaidon, és egy kisebb orrvitorlával -, a Földközi-tengert jellemző szeszélyes szélviszonyok és a hajó funkciója következtében ezeknek a hajótest mozgatásában a kereskedelmi célból épített vízi szállítójárművekhez képest alárendelt szerep jutott. Az árbocrudak szükség esetén fel- és lehajthatok voltak.
Becslések szerint a triremis csak izomerővel hajtva átlagosam mintegy két, legfeljebb két és fél csomós (3,7-4.6 km/h) sebességgel haladhatott. Legénysége egy századot, centuriat alkotott, bár létszámában a fedélzeten szállított harcosok miatt megközelítette, de akár meg is haladhatta a kétszáz főt.


.-