logo

XVII October AD

Curator rei publicae .

később gyakran curator civitatis, a birodalom keleti, görög felében logistés vagy phrontistés.



A curator rei publicae a császár által kinevezett rendkívüli megbízott, egyfajta császári biztos volt, akinek a feladata egy-egy (ritkábban egyszerre több) város pénzügyi ellenőrzése, az ott folyó hanyag vagy hozzá nem értő gazdálkodás megszüntetése és a város anyagi ügyeinek rendbetétele volt. A császár bizalmi embere volt, többnyire előkelő, senator-i vagy lovagrendű személy. A curator rei publicae nem tartozott a municipális tisztségviselők közé, csak uralkodójának (s esetleg az annak nevében eljáró helytartónak) tartozott elszámolással.
Ha tevékenységét a város sérelmesnek találta, panasszal a császárhoz fordulhatott. Curator-ok kinevezésére először az 1/2. század fordulója táján, egyértelműen bizonyíthatóan először Traianus uralkodása alatt került sor, mégpedig a helytartók felügyelete alá nem tartozó, ún. szabad városokba, civitates liberae-be és az Itáliában fekvő városokba. A császárt beavatkozásra késztető lépés oka a városok pénzügyi helyzetének megrendülése volt. Ez ebben az időben már korántsem számított elszigetelt, egyedi jelenségnek.

A financiális nehézségek hátterében többnyire azonos okok húzódtak meg: az évente változó, pénzügyekhez nem értő városi vezetés; a városok egymással való rivalizálása, amely nagyszabású és költséges beruházásokban nyilvánult meg és nagyarányú túlköltekezéshez vezetett; a személyi összefonódások, melyek törvényszerűen gazdasági visszaélésekkel és korrupcióval jártak; a gazdasági depresszió, mely még nem volt általános, de egyes vidékeket már érezhetően sújtotta stb. A curator-ok kirendelése, bár a császárt a segítés szándéka vezette, s kezdetben még csak kirívó esetekben került rá sor, a városi autonómia megsértését jelentette.

A 2. század második felétől, Marcus Aurelius és Lucius Verus alatt, a háborúk és a katasztrofális méreteket öltő járvány okozta gazdasági nehézségek miatt lendületet vett a kinevezésük, majd az őket követő császárok alatt tovább fokozódott, s curator rei publicae jelentek meg a helytartói felügyelet alá tartozó tartományi városokban is. Mindezek folytán a curatores rei publicae a Severus-korban széles körben elterjedt és tartós intézménnyé lett. Elsősorban Itáliát jellemezte, ám minden városra kiterjedő, átfogó felügyeleti rendszer kiépüléséről itt sem volt szó.
A 3. század közepe táján a curator rei publicae betagolódott a municipális tisztségviselők, a magistratus-ok közé: a városi tanács (ordo decurionum) tagjai saját soraikból maguk választották és az ordo élére került, a curator rei publicae hivatalba lépésének feltétele azonban a császártól kapott jóváhagyó megerősítés volt, ami a központi ellenőrzésnek a municipális ügyekben való immáron visszavonhatatlan jelenlétét és a municipális autonómia fokozatos leépülését jelezte.

Az autonómia teljes felszámolására azonban nem a curator rei publicae intézményének általános bevezetésével került sor, hanem Diocletianus közigazgatási reformjával, amely a provinciaszervezet bevezetésével Itália városaira is kiterjesztette a helytartói felügyeletet.


.-