logo

VII Martius AD

Legatus Augusti pro praetore .

praetor-i jogkörű császári helytartó.



Kr. e. 27-ben Octavianus/Augustus az államon belül elfoglalt különleges helyzetének rendezése során megosztozott a senatussal a római birodalom tartományain. Ezzel párhuzamosan a saját maga számára elkülönített tartományokba (császári provinciák) a senatustól 10 évre helytartói hatalmat, imperium proconsulare-t kapott.
Természetesen személyesen nem tudott jelen lenni valamennyi provinciájában, ezért kormányzásukra - a késő köztársaság időszakában már alkalmazott gyakorlatot követve - legatus-okat nevezett ki. Augustus proconsuli imperium-át lejártakor mindig meghosszabbították, így az gyakorlatilag élete végéig tartott, utódai pedig ugyanezt már hatalomátvételükkor élethosszig-lanra megkapták. Ily módon az imperium proconsulare az uralkodói hatalom alkotmányos alappilléreként intézményesült s vele együtt a reá épülő legatus-i intézmény maga is állandósult.

A legati Augusti pro praetore-t a császár nevezte ki saját helyetteseiként. Praetor-i hatalmuk, melynek forrása a császár proconsuli imperium-a volt, a számukra kijelölt tartomány határáig terjedt (a határok a zömében új hódításokkal szerzett tartományokban ekkor még meglehetősen képlékenyek voltak), a császárnak voltak alárendelve, tevékenységükről csak neki tartoztak elszámolással, s megbízatásuk időtartama is tőle függött.
Rangban elvileg azonos szinten álltak a senatusi provinciák proconsul-jai alatt működő legati pro praetoreval, a reájuk bízott feladatok bonyolultabb, nagyobbfokú önállóságot igénylő volta miatt azonban jogkörük nem ezekével, hanem nagyjából a proconsul-okéval volt azonos.

Három fő területre terjedt ki: a büntetőbíráskodásra, az adó behajtás ellenőrzésére és a tartományi haderő feletti parancsnokságra. A tartománl pénzügyi igazgatása, mely a senatusi tarto mányokban változatlanul a proconsul a rendelt quaestor feladata volt, Legatus Augusti pro praetore-nal sem tartozott a feladatkörébe, hanem tőle függetlenül működő lovagrendű procurator irányítása alatt állt.
Mivel azon ban a császári provinciák a birodalmi ható rok mentén fokozottabban veszélyeztetet tek voltak, mint a birodalom belsejében fekvő senatusiak, kormányzóiknak a pro consulok többségéhez képest nagyobb kihívásokkal kellett szembenézni, és ebből fakadóan többletfeladatokat is meg kellet oldani: itt koncentrálódott a birodalmi haderő túlnyomó része, ezt el kellett látni erőnlétét, harci morálját folyamatosan magas szinten kellett tartani; a frissen meghódoltak lázongását bölcs és méltányos politikával le kellett szerelni, a külső ellenség támadását ügyes diplomáciával el kellett hárítani, szükség esetén fegyverrel vissza kellett verni, és büntetőexpedíciókkal meg kellett torolni.

Mindezek megoldására ráadásul csekélyebb létszámú magas rangú be. osztott tisztségviselő állt rendelkezésükre: nekik már nem lehettek legatus-aik, és nem volt quaestoruk, aki bizonyos feladatokban helyettesíthette volna őket, takarékossági okokból pedig egy személyben aa alájuk rendelt legio-k egyikének (az esetek egy részében a tartományban állomásozó egyetlen legiónak) a parancsnokai is voltak.
A nehezebb feladatok sikeres megoldósa természetesen nagyobb elismertséggel, szélesebb körű kapcsolatokkal, gyorsabb felemelkedési lehetőséggel járt, és a császár szűkebb - a döntéshozatalban tevőlegesen részt vevő - munkatársi gárdájába való bekerülés lehetőségével kecsegtetett.

A Legatus Augusti pro praetore posztjának a karrierben (cursus honorum) rögzített helye volt. Megelőzte a praetor-i tisztség és a legió parancsnokság (legatus legionis). A Legatus Augusti pro praetore két rangcsoportba tartoztak: a praetori rangú - közvetlenül a praetor-i tisztség abszolválása után kisebb, katonailag kevésbé jelentős, egylegiós tartományt, esetenként inermis provinciát kaptak kormányzásra, a consul-i rangúak legalább kétlegiósat. Elnevezésben a császárkor első két évszázada folyamán nem nagyon különböztették meg a két csoportot, majd csak a Severus kortól vált szokássá a Legatus Augusti pro praetore cím rangjelző kiegészítése a vir consularis kifejezéssel.

A helytartóság időtartama nem volt szabályozva. Az esetek többségében ez általában 3 évet jelentett. (Egyes császárok, pl. Tiberius alatt vagy az adoptált császárok időszakában rendszerint ennél hosszabb helytartóságokkal találkozunk. A rekordot Cn. Poppaeus Sabinus, Nero feleségének nagyapja tartja, aki Moesiát 23 éven át, Kr. u. 35-ben bekövetkező haláláig kormányozta). Amennyiben a császár elégedett volt legatus-a tevékenységével, újabb, hasonló megbízatást adhatott neki egy másik, nehezebb kormányzási feladatot jelentő, s így a császári tartományok belső hierarchiájában előkelőbb helyet elfoglaló provinciában.

A legrangosabbnak számító, stratégiailag legfontosabb, 3 legiós tartományok legatus-i posztjaira (Syria, Britannia, Germania inferior, Pannonia superior, Moesia inferior) helytartóságok egész sora, és több évtizedig tartó szolgálat után már csak a kiválasztott kevesek juthattak el.
A Legatus Augusti pro praetore-nek állandó székhelye, s azon főhadiszállása (praetorium) volt. Itt működött a hivatala, officiuma. Ennek praetori rangú helytartó esetén 100, consularis esetén 200 fős személyzetét a tartományi hadseregből idevezényelt katonák (aprinceps praetorio, 2-3 cornicularius, ugyanennyi commentariensis, legiónként 10-10 speculator, 30, ill. 60 beneficiarius, quaestionarii, frumentarii, interpretes stb.) alkották. Testőrségüket a tartomány auxiliaris haderejéből kiválogatott 240. ill. 480 fős csapat jelentette, az 1-1 numerusba szervezett equites singulares és pedites singulares.

Gallienus igazgatási-katonai reformjáig nem túl gyakran fordultak elő lovagrendűek a császári provinciák helytartói posztjain, a legiókkal rendelkező tartományokban pedig egyenesen kivételszámba mentek. Ezeket rendszerint másképpen is nevezték (1. praefectus Aegypti, majd az ennek mintájára Septimius Severus alatt létrehozott praefectus Mesopotamiae tisztsége, továbbá procuratorok).

A Legatus Augusti pro praetore funkciója senatorok számára fenntartott hely volt Septimius Severus uralkodása alatt kezdődött a legatusi posztra lovagrendű, egyelőre még helyettesi címet viselő parancsnok, a(gens) v(ices) l(egati) vagy másik nevén a(gens) v(ices) p(raesidis) kinevezésével (a helyettesítés azonban fiktív volt) - az a folyamat, amely Gallienus alatt látványos fordulatot véve a senatori rendűeknek a katonai parancsnoki posztokból való kiszorításához s ezzel párhuzamosan a Legatus Augusti pro praetore intézményének a felszámolásához vezetett. Gallienus után senatori már csak elvétve találunk (pl. Pannonia inferiorban), a dominátus korából már egyetlenegy Legatus Augusti pro praetore-t sem ismerünk.


.-