logo

VII Martius AD

Katonai rangok és beosztások

A római hadsereg (exercitus) bizonyos mértékig a társadalom tükörképe volt: a hadseregbe való belépéskor az újoncok (tiro) a különböző egységekbe és beosztásokba való besorolásánál a belépő személyi-polgárjogi állásának és származásának meghatározó szerepe volt. Mivel hosszú ideig a katona maga gondoskodott fegyverzetéről, egészen Marius reformjáig a vagyon, s a vele szoros összefüggésben lévő társadalmi állás döntötte el, hogy ki melyik fegyvernemhez kerül: a magasabb census-kategóriába tartozók (equites) teljesítettek lovas-katonai szolgálatot, s kötelezően előírt szolgálati idejük feleannyi - 10 év – volt.
A gyalogosoknak a hadrendben (acies) elfoglalt helyét a fegyverzetük határozta meg, ez pedig ugyancsak a census-kategóriájukhoz kötődött: a szegény könnyűfegyverzetűek (velites) a csatasor előtt, a kevésbé tehetősek (hastatus) az első csatasorban harcoltak.

Az Augustus hadseregszervező tevékenységének eredményeként létrejött állandó hadsereg - bár az állampolgárok 17-és 60 év közötti hadkötelezettsége elvileg nem szűnt meg - az önkéntes szolgálatvállaláson alapult. A katonai rangok és beosztások terén változatlanul a korábbi elvek érvényesültek, aminek alapján a hadsereg két határozottan elkülönülő részből állt.
A legénységi állománya, melyet a társadalom alsóbb rétegeiből toboroztak, hivatásos katona volt: a katonai szolgálat e rétegek számára bár kockázatos, ám jó színvonalú megélhetést nyújtó foglalkozás volt, családot, egzisztenciát alapítani azonban csak a meglehetősen hosszú, 16-28 év szolgálati idő után volt lehetséges. Azt, hogy a belépéskor ki melyik hadseregrészbe került, az illető származása és a polgárjogi helyzete határozta meg: a Róma városi alakulatoknál, (cohortes praetoriae, cohortes urbanae később a cohortes vigilum is) 193-ig a birodalomlakókhoz képest privilegizált helyzetű itáliai polgárok szolgáltak: itt a szolgálati idő rövidebb, a zsold magasabb, a jutalom gyakoribb volt.

A legio-szolgálat a római polgárok privilegiuma volt. A bennszülött, római polgárjoggal nem rendelkező birodalomlakók, a peregrini, a segédcsapatokhoz, auxilia-hoz kerültek, a felszabadítottak, és a még náluk is alacsonyabb státuszúnak számító egyiptomiak a flottához, ahol a szolgálati idő már 28 év volt, s a zsold csak egy töredéke a praetorianus-okénak.
A csapaton belül, a katona első beosztásánál is valószínűleg figyelembe vették a társadalmi rangot: a centurio posztokon ugyanis nagy számban találkozunk a városi elöljárók fiaival, ezért feltételezik, hogy - a senatorok és a lovagok gyermekeihez hasonlóan - ők is magasabb beosztásban kezdték meg katonai szolgálatukat.

A katonák eltérő jogállása és az egyes hadseregrészeknek a hadsereg hierarchiájában elfoglalt különböző helye miatt az azonos nevű beosztások nem feltétlenül voltak azonos rangúak: Magának a legio-nak az 59 centurio-beosztásánál is valószínűleg 11 különböző ranggal kel számolnunk, de ezek egyike sem volt azonos a Róma városi cohors-ok centurio-iéval, s egy legio-s centurio-nak az utóbbiak közé való áthelyezése előléptetésnek számított.

A római hadsereg a kor legmagasabb műszaki-technikai színvonalát képviselte, s ennek megfelelően a beosztásokban megjelenő foglalkozások és mesterségek sokasága kapcsolódik hozzá (pl. aquilifer, signifer, vexillarius, draconarius, tesserarius, tubicen, cornicen, bucinator, optio, discens, ballistarius, beneficiarius, cornicularius, eques singularis, metator, medicus.
Egy-egy legio mesterségbeni gazdagsága és differenciáltsága nem egy esetben nagyobb volt, mint az egész tartományé, amelyben állomásozott. A hadsereg tisztjei - leszámítva a legalacsonyabb rangú csapattiszteket, a centurio-kat - a birodalom két vezető rendjéből, a senator-i és a lovagrendből kerültek ki. Számukra a katonai szolgálat egyfelől a politikai- adminisztratív karrier feltétele volt - ezt közepes rangú, kisebb parancsnoki posztokon teljesítették (tribunus laticlavius, tribunus sexmenstris, militia equestris, tribunus angusticlavius) - másrészt a cursus honorum bizonyos, főleg magasabb állomásaihoz is hozzákapcsolódott. Rómában ugyanis a magas állami tisztségek hatáskörei egyesítették a civil és katonai kompetenciákat. Ezek már minden esetben katonai parancsnoki jogkört jelentettek, pl. praetor, consul (ezek katonai szerepe a császárkorban visszaszorult), legatus legionis (tisztán katonai funkció volt), proconsul, legatus Augusti pro praetore (helytartóságokról lévén szó, igazgatási és bíráskodási feladatkört is magukba foglaltak).
Majd csak Gallienus császár reformjával kezdődött meg, s I. Constantinus reformjával vált teljessé a civil és a katonai hatáskörök szétválasztása, aminek eredményeként tisztán polgári, ill. tisztán katonai természetű tisztségek, és egymástól elkülönülő civil és katonai karrierek jöttek létre.

A birodalom vezető rendjeibe tartozók számára a hadseregen belül biztosított vezető funkciók - e két rend eltérő társadalmi rangja és szerepe következtében - a hadseregen belül is elkülönültek: a római polgárok katonai alakulatainak parancsnoka senator-i rendűek, a bennszülött birodalomlakókból felállított csapatoké lovagrendűek, voltak, s a tiszti beosztások élesen kettéváltak senatori és lovagi posztokra.
Mindezek mellett az állami tisztségek betöltéséhez kötelező szolgálat ideje is eltért: a senatori ifjak számára csak egy poszt létezett, melynek egy év volt a szolgálati ideje (tribunus laticlavius), a lovagrendűek számára pedig a 3 (később 4) fokozatú militia equestris, melynek fokozatonként általában 2-3 év volt.

A hadseregbe való belépéskor kapott első beosztásnál tehát elsősorban a személyi-polgárjogi helyzet és a társadalmi rang számított, az előléptetéseknél és az áthelyezéseknél azonban már alapvetően a rátermettség. A legénységi állományból a magasabb társadalmi státuszúak számára fenntartott rangokba való átlépés lehetősége – még ha az átjárhatóság szűk is volt -, a primipilus posztján keresztül és a Róma városi alakulatokhoz való áthelyezés révén, intézményesítve volt. Különösen előtérbe került a rátermettség a kritikus háborús helyzetekben.
A császárnak, aki a hadsereg legfőbb parancsnoka volt, mindig meg volt a lehetősége a beavatkozásra, ahogyan ezt a senator-i és a lovagrendbe való adlectio-k és az alacsony vagy a szükségesnél alacsonyabb származású katonák számára kreált rendkívüli parancsnoki posztok, praepositus vexillationis, pro legato, dux, praefectus legionisagens vices legati bizonyítják. Ilyen értelemben ez a természete folytán a világon sehol sem demokratikus intézmény, a mobilitásban játszott szerepe alapján a konzervatív római társadalomnak egyik legdemokratikusabb alkotóeleme volt.


.-