logo

VII Martius AD

Imperator .

Rómában előbb egy hadvezér általános megnevezése, azután egy katonai parancsnok megtisztelő minősítése, majd magának a császárnak a megjelölése, részben a görög autokratór megfelelője. A köztársaság idején az az imperium-mal felruházott hadvezér viselhette ezt az eredetileg talán szakrális címet. vö. luppiter imperator, akit csapatai a megkövetelt feltételek alapján kiáltottak ki imperator-nak. Ekkor mintegy a cognomen szerepét töltötte be, mert hozzátették a névhez azt követőleg, s egészen a triumphus-ig vagy az imperium lejártáig meg lehetett tartani.
Az első, aki e megtiszteltetésben részesült, L. Aemilius Paullus volt Kr. e. 189-ben. A címet először folyamatosan Caesar viselte. A császárság idején csak az uralkodót lehetett így köszönteni, mert a hadvezérek ekkor valamennyien a császár imperium-a, ill. imperium proconsulare mains-a alatt szolgáltak. Ezért a salutatio szükségképpen a császárt, az imperator-t illette meg, s ilyen értelemben használva a szót, azt az uralkodó neve után helyezték, pl. így: IMP XI, ami azt jelentette: tizenegyedszer részesült salutatio imperatoria-ban.

Az imperator címet ugyanis másképpen is használták, amennyiben már Augustus is különleges praenomen-ként alkalmazta, vagyis a név előtt, vö. IMP. CAESAR AUGUSTUS. Ez természetszerűleg alakult át a császár címévé, bár Augustus közvetlen utóda nem használta ezt a praenomen-t hivatalosan, mégis Otho 69-ben ismét így tett, s Vespasianus uralkodásától kezdve (69-79) a császári titulatúra része lett az imperator. Ez helyettesítette a princeps-et, mint a császár szokásos megjelölését. Pl. 117-ben Traianus címe ekképp kezdődött: IMP. CAESAR és így fejeződött be: IMP. XIII. Az - jelképe, a bíbor ruha is egyedül a császárnak lett fenntartva.

A Kr. u. 3. sz. végétől a császár minden évben salutatio imperatoria-ban részesült.


.-