logo

VI Martius AD

Cohortes praetoriae

A praetorium, azaz a parancsnoki szállás mellett testőri szolgálatot teljesítő alakulatok, praetorianus gárda.



A köztársaság késői időszakában a római parancsnokok egy cohors praetoria-val rendelkeztek. A philippi csatát (Kr. e. 42) követően Octavianus és Antonius 8000 veteránt sorozott be praetorianus-nak, majd ezt a csapatot egymás között megosztották (App b. c. 5,3,24,34).
A továbbiakban Octavianus személye körül oly mértékben megnövekedett ez a sereg, hogy az actiumi csatát (Kr. e. 31) követő részleges elbocsájtások során két várost is alapítottak belőlük (Gunugu, Aosta). A kilenc cohors-ba szervezett „maradékot" Octavianus egy lovagrendű praefectus praetorio parancsnoksága alá helyezve részben Róma városában (hármat), részben annak környékén kvártélyozta el (Suet Aug. 49). Ugyanő, de már Augustusként Kr. e. 2-ben biztonsági okokból megduplázta a - élén álló parancsnokok számát.
Tiberius császár alatt, Kr. u. 20-ban (Cass. Dio 57,19,6) vagy 23-ban (Tac ann 4,2,1), Seianus praefectus praetorio irányításával került sor a csapatok Rómában való összevonására és a Viminalison felépített közös táborban, a Castra prae-toria-ban való elhelyezésére.

Alapvető feladatuk a császár, princeps biztonságának garantálása volt, ezért elvileg mindig az ő személyének közelében kellett tartózkodniuk. Folyamatosan őrséget biztosítottak a császári palotában, elkísérték az uralkodót utazásaira, és részt vettek mindazokban a hadjáratokban, amelyeket a császárok személyesen irányítottak, sőt a harcokban be is vetették őket (Caligula germaniai „expeditiojában", Domitianus. Traianus, Hadrianus, Marcus Aurelius háborúiban való részvételükről feliratok, továbbá domborműves ábrázolások formájában is vannak bizonyítékaink). Védelmet biztosítottak a császári család tagjainak is.

A Septimius Severus hatalomra kerülését követő átszervezés következtében a gárda kiegészítése már nem újoncok besorozása útján történt, hanem a tartományokban szolgáló legionarius-ok, többnyire centurio-k előléptetésével, akik az itteni szolgálat során olyan „kiképzésen" estek át, amely alkalmassá tette őket a magasabb tiszti, és lovagrendi parancsnoki posztok betöltésére, vagyis ettől kezdve a - a katonai akadémia funkcióját is betöltötte.

A kilenc praetorianus egység - kiegészülve acohortes urbanae és a cohortes vigilum csekélyebb létszámú, s rendszerint a praetorianus-okhoz igazodó alakulataival - kellő súllyal demonstrálta az uralkodói hatalom jelenlétét a fegyvertelen Itáliában, ill. Róma városában.

A cohortes praetoriae viszonya az uralkodókkal azonban meglehetősen ellentmondásosan alakult: közelségük biztonságot, de ugyanakkor kiszolgáltatottságot is jelentett. Éppen ezért a császárok már Augustustól kezdve megbízható parancsnokok kinevezésével (Vespasianus pl. saját fiát és társcsászárát, Titust nevezte ki erre a posztra), egyéb testőralakulatok egyidejű felállításával (numerus Batavorum, equites singulares Augusti) és az Itáliában állomásozó flottákkal (classis), főleg a misénumival (classis Misenensis) való jó kapcsolat tartásával próbáltak meg velük szemben ellensúlyt és kiegészítő biztonsági garanciát találni.

A testőrgárda azonban helyzeténél fogva óhatatlanul politikai tényezővé vált. Seianus megbuktatásakor a császár ajándékokkal még szavatolni tudta a csapatok hűségét, Caligulának azonban már az életébe került a gárda megbecsülésének elvesztése és egyik tisztjének maga ellen való hangolása. Meggyilkolását követően az uralkodásra alkalmatlannak tartott Claudius hatalomra juttatásával az is kiderült, hogy a császári cím a gárda tagjainak személyenként fizetett nagy összegű donativum fejében megvásárolható.
Burrus testőrparancsnok és a mögötte álló - támogatása biztosította Nero hatalomátvételét, és uralkodásának első korszakát, ám ugyanennek a gárdának a Burrus halálát követően háttérbe szorított tisztjei köréből indult ki a Nero számára majdnem végzetessé váló Piso-féle összeesküvés is.
A praetorianus-ok lefizetésével szerzett hatalmat a legitim császár, Galba meggyilkolásával Otho 69-ben, majd, midőn néhány hónap múlva már Otho riválisa, Vitellius tartotta Rómában kezében a hatalmat, ennek a gárdának egy része Flavius Sabinus mögé állt, és puccsal kísérelte meg a Flavius-párt számára megszerezni a hatalmat.

A gárda magatartását motiváló tényezők között az anyagiak rendre visszatérnek: 193-ban Didius Iulianus nagy összegű ígéretére gyilkolták meg a hadvezérként legendás hírű, ám császárként túlságosan takarékosnak bizonyuló Pertinaxot. A Pertinax megbosszulójaként fellépő Septimius Severus Rómába való bevonulása azonban megpecsételte az utolsó pillanatban átállással kísérletező, korrumpálódott cohortes praetoriae sorsát: az új császár a teljes gárdát feloszlatta, és saját illyricumi katonáiból új, megbízható cohortes praetoriae-t állított fel. Utóda, Caracalla, testvére és egyben társcsászára, Geta meggyilkolásával, majd a gyilkosságot elítélő praefectus praetorio (a híres jogász), Papinianus megöletésével hamar eljátszotta az új testőrség bizalmát; 217-ben a praetorianusok őt ölték meg, s helyébe immáron nem mások, hanem saját testőrparancsnokuk, Macrinus hatalomra jutását támogatták.
Megbízhatóságuk azonban ez alkalommal is rövid életűnek bizonyult, s újra a Severusok: Elagabalus (218), majd őt meggyilkolva (ez alkalommal nem saját kezdeményezésükre, hanem a család megbízásából), az alkalmasabbnak tűnő Severus Alexander mögött (222) sorakoztak föl. Ők ölték meg meg a senatus két császárát, Pupienust és Balbinust (238), majd néhány év múlva Philippus Arabs fiát. Ebben az időben azonban a hatalom kérdése már nem a - állásfoglalása alapján, hanem veszélyeztetett limes-szakaszok mentén koncentrálódó tartományi csapatok közötti versengés alapján dőlt el. Több mint fél évszázadon át nincs tudomásunk a cohortes praetoriae politikai szerepléséről.

306 októberében az utódlásnál mellőzött Maxentius hatalmi igényének támogatásával jutottak újra szerephez, de nem sokáig, mert Constantinus néhány év alatt megszerezte a birodalom valamennyi nyugati tartománya fölött a hatalmat, majd Itália és Róma ellen fordult, s miután a Róma határában lévő Milvius-hídnál csatában legyőzte Maxentiust (312 okt. 28), feloszlatta a praetorianus gárdát. Ezzel a - története végérvényesen véget ért.

A cohortes praetoriae-ban szolgálók eredeti létszáma - kilenc ötszázas keretszámú cohorsban (cohors quingenaria) - mintegy 4500 fő volt. Caligula vagy Claudius 12-re emelte az egységek számát. A polgárháború során Vitellius a cohorsokat a saját rajnai legiói-ból ezresre (cohors milliaria) töltötte fel, és a számukat 16-ra növelte.
A polgárháborúból győztesen kikerült Vespasianus visszaállította az egységek eredeti csapáserejét és számát. Domitianus egy újabb alakulat szervezésével 10-re növelte a cohorsok számát. Ezt követően Septimius Severus Rómába való bevonulásáig a gárda nagysága nem változott. Az ekkori újjászervezés eredményeként a praetorianus testőrség 10 db ezres cohorsból, azaz tízezer főből állt.

A cohortes praetoriae lovassággal megerősített nehézgyalogos egységek, ún. cohortes equitatae voltak: egy ötszázas alakulat 380 gyalogosból (pedites) és 120 lovasból (equites), egy ezres ezeknek a duplájából állt. A cohors-ok gyalogsága kisebb taktikai egységekre, manipulus-okra oszlott, bár ezeknek a császárkorban már nem volt nagy jelentősége. Szervezeti egységük, amely alapján mindenféle nyilvántartás, zsoldfizetés stb. történt, a század, centuria volt. A lovasság egységei a turma-k voltak. Szervezetileg a praetorianusokhoz 300 lovas felderítő, speculatores is tartozott, akik folyamatosan a császár rendelkezésére álltak, és az ő különmegbízatásait teljesítették.

A cohortes praetoriae parancsnoka az egy, ill. két praefectus praetorio volt. A cohors-ok élén egy-egy lovagrendű tribunus állt, a századok parancsnokai az egymással rangban egyenlő centurio-k voltak.
A speculatores élén álló trecenarius centurio viszont rangban a többi fölött állt. A centurio-k többnyire a legénységi állományból (caligati) az egyes altiszti rangfokozatokon keresztül emelkedtek posztjukba. Rangban a centurio-k és az altisztek között egy századot vagy egy numerus-t alkotva helyezkedtek el a praetorium továbbszolgálói, az ún.evocati Augusti. A praefectus praetorio-knak és a tribunus-oknak saját stábja, officium-a volt.

A cohortes praetoriae római hadsereg hierarchiájában az ún. Róma városi elitcsapatok élén helyezkedtek el. A praetorianus katonák szolgálati ideje16 év volt, vagyis lényegesen rövidebb, mint a hadsereg más részeiben szolgálóké, zsoldjuk pedig jelentősen magasabb volt. B. Dobson számításai szerint egy praetorianus katona Augustus és utódai alatt 750, Domiatianus zsoldemelése után 1000, Septimius Severustól kezdve 1500, Caracallától kezdve 2500 denariust kapott évente rendes ellátmányként, vagyis több mint a háromszorosát egy legióskatona rendes évi ellátmányának, és a dupláját a városi cohorsban szolgáló bajtársa zsoldjának. Emellett gyakrabban részesültek donativumokban is, mint másutt szolgáló társaik, s az adományok összege is lényegesen magasabb volt a többiekénél. Eredetileg az itáliai polgárok köréből sorozták őket, ill. mintegy 10%-ban a legrégebben romanizált tartományokból (Hispaniából, Gallia Nar-bonensisből, Macedoniából és főleg Dal-matiából).


.-