logo

XVII September AD

Africanus és Favorinus az udvarnál

Erényes, szellemes emberekhez ragaszkodott Africanus. Julianus, Gellius és Favorinus társaságában látjuk őt. Ilyen férfiak társaságát csak olyanok keresték, a kik megvetették a romlott légkört, aljas elemeket, megvetették azokat stoikus hideg büszkeséggel. Az olyan kiváló férfiakat, mint Africanus és Favorinus figyelemmel hallgatta Gellius. Sok szépet és hasznost tanúit e két férfiútól. Emlékébe véste, sőt fel is jegyezte a nagy gondolkodónak észrevételeit. Favorinus galliai eredetű, Arlesből való. Elsajátitá hazája nyelvén kívül a művelt latint, a görögöt s ennek irodalmát.
A Traianus-Hadrianus kor műveltségének színvonalán állott. A fejedelemnek híve, sőt barátja. Ha nem is hivatalos, de tényleges vezetője volt a Hadrianust környező szellemi arisztokráciának. Nem volt ugyan bevallott stoikus, sőt akadémikus bölcsésznek tartják, de Epiktetos szellemében igyekezett megóvni az emberi méltóságot, az erkölcsi szabadságot és rendíthetetlenséget. Nem habozott, állást foglalni a régieskedők ellen. Hiszen a bölcsészek nem imádják a multat. Ezért bocsátkozott Africanus-szal vitába az Appius Claudius cultus meggyöngitése végett.
Kár, hogy az akadémikus bölcsész Favorinus inkább vizsgálódik mint véleményt nyilvánít. Favorinus ellenében a XII tábláról méltán jegyzi meg Africanus, hogy annak rövid, de szabatos tételei az akkor ismert fejlődöttebb külföldi, főkép görög jogok értékesítésével készültek. Erre az összehasonlításra Africanust kiválóan képesítő mind a három világrész legjelentékenyebb törvényeinek, továbbá a ius civilének és a ius gentiumnak beható tanulmányozása és bírálati ismerete. Méltán emelte ki a decemviralis törvénynek szabatos, velős, tömött szövegezését.

Világos, parancsoló tételei eloszlatták a jogi bizonytalanságokat, kiindulási pontul szolgáltak a római jog fejlődésének. Innen kezdhető biztosan a római jog tanulmánya. A XII táblát mi nem látjuk ugyan olyan nagyszerűnek, mint Africanus, de azt nem tagadjuk, hogy Róma egyéb törvényeit fölülmúlja s fényt vet az Appius Claudius törvényhozói stílusára. Általánosságban Favorinus is jót mond a XII tábláról, mit ép oly érdekkel tanulmányozott, mint Plató tíz könyvét a törvényekről. A részletekre nézve azonban talált Favorinus észrevételeket. Némely tétel homályos, némelyik kegyetlen, egyes tételek enyhék, mások kivihetetlenek.
A gall eredetű bölcsész természetesen homályosnak találhatott egyet-mást, a mit olyan jogtudós, mint Africanus behatóan értett; de Favorinust nem érheti szemrehányás, hiszen a jogi műnyelv sokat változott, sőt az erkölcsök és szokások is változtak a századok keringésével. Az elmélet elvont szempontjából ítélő bölcsnek emez örökérvényű s mély törvényhozói belátásról tanúskodó figyelmeztetést mondja Africanus. Változik minden a nap alatt. Mi minden változott hatszáz év alatt nálunk? A mi aranybullánkból, dacára, hogy annak záradékán kívül minden más részére megesküszik a koronázáskor a király, legfeljebb az van még érvényben, a mi biztosítja a személyes szabadságot s a kérvényezési és sérelem-előterjesztési jogot.

Favorinus egy akadémikus bölcsészhez méltó szemléjét folytatva a XII tábla felett, kiemeli, hogy annak némely tételei kegyetlenek, pl., hogy halálbüntetést szab a megvesztegetett bíróra, megölni engedi az éjjeli tolvajt s a kárvallottnak rabjává ítélteti a tetten ért tolvajt. Kegyetlennek nyilvánítja a perbeidézési eljárást is, mely szerint a menni nem bíró öreget vagy beteget teherhordó állatra téve vitte felperes a magistratus elébe. Igen helyes bírálatot mond a talioról, mely gyakran kegyetlen, gyakran kivihetetlen. Méltán mondja kegyetlennek a hitelezők ama jogát, hogy a fizetésképtelen adóst agyonüthetik, szétdarabolhatják. A bölcsész azonban maga is megemlíti, hogy az e féle kegyetlenkedéseket részint a későbbi törvény, részint a szokás megszűntette.
Az akkori viszonyok közt nem találta Africanus szigorúnak a XII tábla büntetéseit, s az elmélet elvont szempontjából szóló bölcsnek ismét mond egy örök érvényű és mély gyakorlati belátásról tanúskodó figyelmeztetést: leges tu nostras decemvirales percalluisti, sed quaeso tamen, degrediare paulisper curriculis istis disputationum vestrarum academicis azaz te a XII táblát behatóan ismered s mégis kérnem kell téged, hogy akadémikus vitatkozó paripádról szállj le.
Magad legjobban tudod, hogy a törvények csak úgy lehetnek üdvösek és hatásosak, ha az illető kornak szokásait, erkölcseit, szükségleteit, fejlettségét, az élet viszonyait a népnek hajlamait és bűneit, erényeit és szenvedélyeit tekintetbe veszi, a nemzet psychologiai, gazdasági és kultúrális vonásait megfigyeli. Mind ezek pedig változnak, emelkednek, hanyatlónak, fejlődnek. Tehát a törvény intézkedései nem lehetnek örökre változatlanok. Az ég és tenger képe se mindig ugyanaz. A mi ma nem célszerű, lehet hogy valaha természetes volt.
Non enim profecto ignoras, legum oportunitates et medelas pro temporum moribus et pro rerum publicarum generibus ac pro utilitatum praesentium rationibus proque vitiorum, quibus medendum est fervoribus mutari atque flecti neque uno statu consistere, quin, ut facies caeli et maris ita rerum atque fortunae tempestatibus varientur.

Valóban olyan igazságügyi politika rejlik e figyelmeztetésben, mely ma is irányadó. Az a törvény tölti be hivatását, a mely a kor követelményeinek megfelel. A clausula perpetuitatis felett napi rendre tér az új nemzedék. Justinianus a Digesták kihirdetésekor ép úgy csalódott, mint Mátyás a decretum maius jövőjére nézve. Az 1468 : 78. §. 2. szerint ez a törvény pro perpetuo regni decreto hozatott, ut nullo unquam tempore quicquam ex illis variare seu mutare liceat. És ime a »világverő Mátyás sírján még a fű se zöldül — már megkezdődött a Dunánál a jogi anyagcsere eleinte visszaesésekkel, de feltartóztathatatlanul.
A jogász védelembe vette a bölcsész ellen a XII táblát. Abból, hogy annak tételei később változást szenvedtek, nem az következik, hogy annak idején helytelenek lettek volna, hanem csak az, hogy a haladó kor meghozta a változtatás szükségét.

Az egyes tételek némelyike enyhül azzal a magyarázattal, melyet Africanustól tanulunk, pl. a perbe idézést illetőleg a törvény szavait Favorinus úgy értelmezte, hogy a ki betegség vagy öregség miatt nem mehet, annak a felperes nem tartozik fogatot adni, hanem csak teherhordó állatot, erre kell ülnie az alperesnek s őt a magistratus elébe viszik, ha haldoklik is. Hibáztatja Favorinus, hogy köteles megjelenni a súlyos beteg is. Idézi Africanus a szöveget: si in ius vocat ito, si morbus aevitasve vitium escit, qui in ius vocabit iumentum dato, si nolet, arceram ne sternito; tehát a megidézett azt követelheti, hogy a fórumra lóháton vagy szekeree mehessen, de e célra hintót nem követelhet. Figyelmezteti Favorinust Africanus, hogy a törvény nem szól a súlyos nagy betegekről vagy épen életveszélyes állapotban levőkről (morbus sonticus), hanem csak a gyöngélkedőkről (morbus).
Africanustól tanuljuk továbbá, hogy a iumentum szó nem csak teherhordó állatot, hanem közönséges szekeret (vectabulum) is jelentett, melyet az a teherhordó állat húzott (innetis pecoribus). Ilyen egyszerű és olcsó alkalmatosságot követelhetett a gyöngélkedő vagy agg ellenfél, de fedett, bélelt, kényelmes hintót (arceram) nem követelhetett a felperestől, nehogy a gyengélkedők vagy aggastyánok költséges, esetleg nehezen szerezhető fogatot követeljenek s ennek nem kapása ürügye alatt elmaradjanak a fórumról és igy kijátszhassak a peralapitás kötelességét.

Africanus megjegyzéseit a XII tábláról hangos tetszéssel fogadta Favorinus és az egész környezet. Africanus nem csak válaszolt és beszélt, hanem fejtegetett és meggyőzött, egyhangú volt a közönség véleménye, hogy Africanus olyan a milyennek őt Gellius monda, t. i. scientia illustris. Azonban a fejedelmi palotában csakhamar változik a helyzet. Jelentik, hogy az uralkodó a fogadási terembe lépett.
Az érdekes párbeszédnek az a hír szakított véget, hogy megnyílt a fogadó-terem, kezdődik a látogatás és tisztelgés a fejedelemnél. Eloszlottak a körök, s ki-ki igyekezett jó helyet foglalni el, hogy az uralkodót láthassa és hallhassa. Mi pedig, a kiket Rómának nem udvari képe vonz, hanem maradandó becsű jogintézményei érdekelnek, az utóbbiakra gondolunk, a jog fejlődésére, a fejlesztés módszerére figyelünk.

Csodálatunkat ébreszti fel, hogy egy-egy rövid törvény alapján micsoda intézményeket bírtak felépíteni Rómában. Egy-egy edictum, tanács végzés vagy lex milyen éles elméjű fejtegetésekre adott alkalmat Africanusnak. A régi törvények megértése céljából rámutat a változásokra, a melyeknek a századok folyamán keresztül ki van téve a szokás, az erkölcs, a kifejezés, a szólásmód. Talán ma homályos, kegyetlen valami rendelkezés a mi valaha magyarázatra nem szőrűit és keménynek se látszott.
Némely szabály ma kivihetetlen, a mit valaha pontosan végrehajtottak, és lehet ma jelentéktelen csekély valamely büntetés a mi egykor súlyos volt. Egyet-mást félre értenek ma, a mit valaha mindenki jól tudott, pl. a XII táblából olyasmit olvasott ki Favorinus, mintha a fizetésképtelen adós eleven testét darabolhatták volna szét a hitelezők, holott ez csak fenyegetés maradt.


Forrás: Dr. Vécsey Tamás: Sextus Caecilius Africanus (jogtudós)