logo

XVII September AD

Africanus a fejedelmi tanácsban

Pomponius a római jog történetét tárgyazó ismeretes művét Salvius Julianus nevével fejezte be; a Julianus consulságát, örök hirdetményét s tanítványait nem említi. Pomponius műve azonban nem kimerítő irodalom-történet, az iskolák alakulásától fogva csak az iskolák vezetőit sorolja fel (successit). Abból, hogy Julianus tanítványai közűi már senkit, tehát Africanust se nevezi meg, nem lehet mást következtetni, mint hogy Pomponius Julianus .consulatusa (128) előtt írta Enchiridionját, és ezt a későbbi eseményekkel ki nem egészíti, mert különben okvetetlenűl szólnia kellene Africanusról is, a ki 130-ban már a Hadrianus jogászi környezetéhez tartozott s nem csendes magányban tölti napjait, hanem a zsibongó életben, az előkelő társadalom magaslatán.
Maga Hadrianus említi őt levelében, mely egészen bizodalmas természetű s nem volt szánva a nyilvánosságnak. Hadrianus a szenvedélyes utazó, a ki egyiptomi tapasztalatairól olyan finom képeket közöl, egyik levelében jelenti sógorának Servianus consulnak, hogy serlegeket küld neki, s kedélyesen megjegyzi a következőket:
calices tibi versicolores transmisi, quos mihi sacerdos templi obtulit, tibi et sorori meae specialiter dedicatos, quos tu velim festis diebus conviviis adhibeas, caveas tamen ne his Africanus noster indulgenter utatur ). Hadrianus 130-ban látogatta meg Egyiptomot, és igy ekkor Africanus már a birodalom főemberei közé tartozott, hiszen őt Hadrianus eme kitüntető jelzővel említi » Africanus noster.«

A második században minden előkelőségnek találkozási helye, a tudományos életnek középpontja a fejedelmi udvar volt. A jó császárok aranyozott márvány palotájának fényes csarnokaiban nem csupán a bíbor és selyem tárta fel minden pompáját, hanem a szellemi életnek kimagasló képviselői is ott tartották összejöveteleiket. Ott találkoztak mind azok, a kiket a tudományos, a vagyoni, a rangbeli tulajdonságok alapján előkelőeknek mondhattak. Africanus érdemeinél s jelentőségénél fogva kitüntetett férfi volt. Jelenlétével és tekintélyével emelte a fejedelmi környezet komolyságát. Gyakran megfordult a palotában, mert társadalmi összeköttetései s állásának illedelmi szokásai ezt megkövetelték, de nem lett üres udvarlátogatóvá. Nemes érzelmei megoltalmazták a legfelsőbb légkör veszélyeitől, sorvasztó hatásától.

A világbirodalom hatalmasai az államférfiak, hadvezérek, kik közűl oly sokan kerültek ki a jogtudósok soraiból, és más politikai szereplők a fejedelmi palotában találkoztak minden reggel, hogy bemutathassák hódolatukat a szeretett uralkodónak. Kétségtelen, hogy ez a megjelenés az udvar ékességét emelte, valamint kétségtelen az is, hogy ilyen fényes környezetben büszkén fogadhatta a fejedelem az idegen királyok s külföldi népek követeit s a tartományok küldöttségeit.
A megjelent notabilitások a fejedelmi porticusokban egyesítve szemlélhették a görög műremekeket, a legértékesebb latin és görög könyveket. Gyönyörködhettek a palatínusról kínálkozó szép kilátásban, előttük emelkedtek a Caesarok és Flaviusok építészeti emlékei és az istenek templomai, a hősök diadalívei, a márványcsarnokok és kéjlakok tengere. Itt mutatja be nekünk Africanust Gellius. Kitűnik, hogy előkelő társaságban élt, a nagyvilági emberekkel érintkezett.
A fejedelmi tanács munkájában nagy tevékenységet fejtett ki. Tartott nyílt auditóriumot, melyben kérték és osztogatta véleményét, tanitá hallgatóit. Este felé gyakran hívta őt a fejedelmi asztalhoz Hadrianus, ki a kellemes társalgásban gyönyörködött.

Hadrianus halála nem szüntette meg az Africanus magas összeköttetéseit. Gellius följegyzéseiből tudjuk, hogy Africanus az Antoninus Pius barátaihoz (amici) tartozott. Tudvalevő, hogy »amici«-nek nevezték a fejedelmek legfőbb tisztviselőiket és titkos tanácsosaikat, jelesül a korona jogászait. Az amici körébe sorozták az uralkodó rokonait s személyes régi embereit, a jelesebb államférfiakat, jogtudósokat, tanácsbelieket, consulokat, consulságot viselt férfiakat, praefectusokat, nagyreményű előkelő jelölteket s kiválóbb lovagokat. Azonban az amicus nem esik össze a személyes barátság fogalmával. Különben az amici két osztályt alkottak t. i. a belső környezethez tartozók, a kiket mások előtt bocsátottak az uralkodó színe elébe (amici primae admissionis) és a második sorban következők. Bizonyos, hogy a primae admissionis amici közelebb álltak az uralkodóhoz, mint a secundae admissionis amici.
Az uralkodóra s közvetve a birodalomra nem volt közönyös a barátok befolyása. Nullum maius boni imperii instrumentum quam bonos amicos esse, mond Tacitus. Hist. 4. 7. A jellem és befolyás mértékének megfelelő tisztelet és tekintély környezte az uralkodó barátait. Antoninus Pius alatt is a császári udvarban (in area palatina) szoktak gyülekezni a legnagyobb méltóságok. Rendszerint minden reggel tisztelegtek a barátok az uralkodónál; udvarias viszonzásra számíthattak. A leereszkedés terjeszti a fejedelmi népszerűséget. A tisztelgés a baráti körnek előjoga, de kötelessége is, melyet nem illett elmulasztani.

Általános fogadtatáson (publica, promiscua salutatio) ünnepélyes alkalmakkor vagy örvendetes események történtekkor az egész tanács és az egész lovagi rend meg szokott jelenni. A fogadtatás a reggeli órákra volt kitűzve. Ilyen nyilvános fogadtatás alkalmával a palota előtti téren a nagyközönség is megjelent, minden rendű és rangú férfiak várták a hivatalos fogadtatás eredményét, az uralkodó nyilatkozatait; nyájas társalkodásban telik az idő.

Gellius ilyen várakozó társaságba vezet bennünket, a hol egy-egy jelentékenyebb férfi körűl érdeklődő körök képződnek. Africanus se marad elkülönzötten, körülötte áll Gellius és a híres bölcsész Favorinus, másokkal együtt.


Forrás: Dr. Vécsey Tamás: Sextus Caecilius Africanus (jogtudós)