logo

XXIII Januarius AD

Lívia halála és végrendelete

Amikor 29-ben meghalt, Livia 86 éves volt. A többnyire Capri szigetén tartózkodó Tiberius nem látogatta őt, és nem vett részt a viszonylag szerény temetésen sem. Nagy jelentőségű ügyek sürgős intézésére hivatkozott. A gyászbeszédet így a Livia által felnevelt dédunoka, Gaius Caesar, Germanicus fia, a későbbi Caligula tartotta.
A senatus kész volt az elhunytat különféle címekkel elhalmozni, amelyeket azonban a szerénységre hivatkozva Tiberius erősen korlátozott. Következetesen megtiltotta, hogy Liviát az istenek közé sorolják, jelezve, hogy ez volna anyja kívánsága is. Alapvetően semmibe vette végrendeletét és az abban szereplő számos kedvezményezett javára szóló adományokat; köztük volt a későbbi császár, Galba is.

Az elhunyt végakaratát csak tíz-egynéhány év múlva teljesítette Caligula. A senatus döntésénél fogva a Livia halála napjától számított egy éven át az asszonyoknak be kellett tartaniuk a gyászt, a temetés napján azonban folytak a mindennapi tevékenységek. Megszavazták viszont, hogy tiszteletére ívet emeljenek; ebben a tisztességben még egyetlen asszony sem részesült. Férje mauzóleumában helyezték el porait.
Livia emlékéért a későbbiekben éppen az az unokája tette a legtöbbet, akit legkevésbé szeretett - Claudius. Ő volt az, aki császárrá kiáltása után azonnal kezdeményezte, hogy sorolják az istenek közé, és születése napját jelöljék ünnepnapnak. Livia szobrát Augustus mauzóleumába állították, a Vesta-szüzek áldozatokat mutattak be, az asszonyok az ő nevére tették esküjüket, a Palatínuson pedig Líviának és Augustusnak szentélyt állítottak.

Hosszú élete során számos barátja volt, és valószínűleg ugyanennyi ellensége. Főként azzal vádolták, mint említettük, hogy az állam mostohájaként bűnös mindazok halálában, akik fenyegethették az utódlást. De hamarosan még ezek is megbizonyosodhattak róla, mennyire fontos és eredményes volt jelenléte a közéletben. Hiszen éppen Livia tekintélye biztosította, hogy Tiberius rossz szelleme, a mindenható Seianus visszafogni kényszerült homályos terveit, és nem érvényesíthette teljes mértékben vágyait, nem vezethette be korlátlanul terrorisztikus rendszerét. Livia halála után kevéssel azonban ez megkezdődött, számos áldozatot követelve, főként a császári családban.
Azok közt, akik őszintén gyászolták Liviát, bizonyára sok zsidó is volt. Az asszony jó kapcsolatokat tartott fenn Nagy Heródes király családjával. Barátnője volt a király testvére, Salome. Maga Heródes végrendeletében számos hitbizományi írt Liviára, amint később Salome is. Bár Nagy Heródes a zsidók többsége előtt nem örvendett népszerűségnek, a császárné hozzájárult a jeruzsálemi Templom értékes áldozati edényekkel való felszereléséhez is. Ezt a bőkezűséget nem feledték.

Évekkel később az alexandriai zsidó filozófus, Philo (Alexandriai Philón) a Caligulához induló követség traktátumában fölemlítette a császár dédanyjának bőkezűségét. Feltette a kérdést: miért járt el így Livia, holott tudta, hogy abban a szentélyben nem áll ott az Isten képmása? A nőknek pedig, folytatja Philo, természetnél fogva nincs képességük arra, hogy felfogják azt, ami nem érzékelhető. Livia azonban, mondja a tudós író, meghaladta és legyőzte ezt a női gyengeséget úgy ebben, mint minden más kérdésben. Ezt pedig tiszta nevelésének és saját önfejlesztésének köszönhette. Olyan mérvű tisztánlátásra tett szert, hogy jobban felfogta a gondolat tárgyát az érzékelés tárgyainál, megértvén, miszerint ez utóbbiak csak amaz előbbiek árnyai. Persze ez a zsidó filozófus személyes véleménye. Érdekes azonban mint a nagy császárné értékelése egy alapvetően idegen közegben.

Az evangéliumok szerint Krisztus akkor született, amikor Augustus volt a császár. Az idézett tanúság szerint pedig a Szentélyt, amelyet pompásan újjáépített Nagy Heródes király, és amelyben Krisztus is járt, Livia, Augustus felesége gazdagon megajándékozta.


Forrás:
Aleksander Krawczuk - Római császárnék
Fordította Dávid Csaba
ISBN 978 963 267 024 9