logo

XVII October AD

A pogány Pilátus-akta további forrásai

Ezt a pogány Pilátus-aktát Eusebioson kívül mindössze három további forrás említi. Az első Eusebios latin fordítója, Rufinus, aki egy Eusebios ránk maradt szövegéből hiányzó kiegészítésben is beszél az aktáról az antiochiai Szent Lukianos mártíriuma kapcsán: „De nem csalt meg minket halálával sem, hiszen a harmadik napon feltámadt, nem úgy, ahogy a hamisított Pilátus-akta tartalmazza, hanem, bár ártatlan volt, szeplőtelen és tiszta, elvállalta a halált csak azért, hogy feltámadásával legyőzze azt.”
Lukianos 312-ben, esetleg 311-ben halt meg, tehát ez a szöveg is Daia uralkodásához köti az Actát, bár nem zárja ki a szöveg ennél korábbi keletkezését. Rufinus a hypomnémát két esetben acta, egy esetben gesta szóval adja vissza, tehát úgy tűnik, hogy ő egy jegyzőkönyv-típusú forrásnak képzeli el, azonban nem tudjuk, hogy volt-e Eusebioson kívül ismerete az Actáról, ami a fordításban támpontot nyújthatott volna neki.  

A második szöveg egy vértanúakta: Tarachus, Probus és Andronicus aktája. Itt a következő hangzik el: „Maximus hégemón mondta: Ostoba, nem tudod, hogy akit te [Krisztusnak] hívsz, egy gonosztevő ember volt, akit Pilátus helytartósága alatt keresztre feszítettek, és akinek az aktái fennmaradtak?”
A szöveget Thierry Ruinart a teljes mértékben hiteles akták közé vette fel a 17. században, azonban ezzel kapcsolatban már a 19. században felmerültek kétségek, stiláris okokon túl például az ügyben eljáró helytartó Flavius rangjelzéssel való megnevezése. Kérdésünk szempontjából fontos, hogy a mártírakta szövegen belüli datálása bizonyosan téves, ugyanis a konzuli datálás a szöveg elején a 290-es évre vonatkozik. Levieils 304-es dátummal beszél a szövegről, ugyanis az Acta Tarachi... zárszavai szerint az üldözés első évében járunk. Ezek szerint a három mártír kivégzésére alighanem valóban 304-ben került sor, azonban az Acta Tarachi... mint irodalmi szöveg ennél bizonyosan későbbi keletkezésű.
Meglehet, hogy a passió szerzője az eseményekhez időben még aránylag közel, tények ismeretében és tapasztalatok birtokában írt, de akkor sem zárhatjuk ki, hogy sűrített az eseményeken, és az üldözés egy későbbi szakaszára jellemző elemet is bevett a szövegbe, így a szöveg önmagában nem bizonyítja, hogy a Pilátus-akta már Diocletianus uralkodása alatt kész volt. Egy korai datálás nem okvetlenül mondana ellen Eusebios szövegének, hiszen ő csak annyit állított, hogy azok, akik korábban elkészítették az aktát (itt aoristos participiumot használ), azok szétküldik (praesens historicumban) a szöveget, hogy minél szélesebb körben terjesszék. Tehát Eusebios szerint az akták már korábban elkészültek azonban ez a „korábban” éppúgy jelenthet egyetlen napot vagy hét évet.

A harmadik szöveg, mely tud az Actáról egészen késői, 10. századi, Symeón Logothetés krónikája. Ez első olvasásra mintha egy új információt is tartalmazna: „Egy Theoteknosz nevű varázsló (goés) Maximianus buzdítására megszerkesztette a Krisztus ügyében Pilátus részéről elkövetett tettek mindenfajta istenkáromlással teli aktáit (hypomnéma), szétküldte városba és faluba, és Maximianus parancsára a tanároknak ezt kellett tanítaniuk a gyerekeknek, hogy nevetségessé tegyék a mi misztériumainkat.”
A szöveg még szóhasználatában is Eusebiost követi, azonban ez a bizánci krónika elárulja a hamisító nevét: egy bizonyos Theoteknos nevű varázsló (goés). Történeti személyről van szó, aki még csak nem is elképzelhetetlen az Acta szerzőjeként. Antiochia város curatora volt, aki aktívan részt vett a keresztényüldözésben, amiért Maximinus Daia egy helytartói tisztséggel jutalmazta, azonban a császár bukása után kivégezték. Eusebios szerint elkövetője volt egy másik nagy formátumú csalásnak is: Theoteknos az újplatonikus theurgia művelője volt, egy szobrot szentelt Zeus Philiosnak, mely a keresztények üldözésére buzdító jóslatokat adott.

Licinius hatalomátvétele után megkínoztatja a szobor papjait, és így fény derül a csalásra. Ebből, és abból, hogy Eusebios varázslónak nevezi, úgy tűnik, hogy egy beszélő szoborról lehetett szó, mely a saját szájával, és nem egy jós közvetítése révén jósolt. Theoteknos felbukkanása a bizánci krónikában azonban nem új információ, hanem Eusebios alapján kerülhetett be a szövegbe. Eusebios az Egyháztörténet IX. 2-3. fejezetben beszéli el Theoteknos viselt dolgait, a következő fejezet témája az, hogy hogyan próbálják Daia környezetének a tagjai egymást túllicitálni keresztényellenességben, majd ezután következik a Pilátus-akta bemutatása, amelyben a hamisítók (plasamenot) participium még az előző fejezet szereplőire utal. Mivel Daia emberei közül egyedül Theoteknos van nevesítve, érthető, hogy a krónikás neki tulajdonítja a hamisítást. Maga Eusebios is goésnek nevezi a curatort.

Tehát összesen négy auktor tud a pogány Pilátus-akta létéről, ezek közül a negyedik teljes egészében Eusebiostól függ. A forráshiány oka nem az, hogy az Acta hatása publikálása után csekély lett volna, Eusebios szavai és a mártírakták is ennek ellenkezőjére utalnak, inkább az az ok, hogy amennyiben Maximinus alatt kezdték tömegesen terjeszteni, csak néhány évig forgott közkézen, a konstantini fordulat után alighanem minden elérhető példányt megsemmisítettek. Nem tudjuk, hogy milyen mértékben sikerült az iskolai curriculum részévé tenni a szöveget, hiszen ehhez az is szükségeltetett, hogy a tanár önként és szabad akaratából lemásolja és tanítsa. Ha egy konkrét város életében erős volt a keresztényellenesség, akkor ez megtörtént, ha nem, akkor valószínűleg nem.
A másik ok, amely az akta terjedését gátolhatta, egészen triviális. Eusebios nem árulja el, hogy milyen nyelvű volt a szöveg, amivel ő találkozott. A tetrarchia idején az adminisztráció nyelve latin, a korábbi gyakorlattól eltérően nem adnak ki hivatalos görög fordítást sem. Az Eusebios által idézett következő propagandaszöveg, mely szintén Maximinustól ered, Eusebios saját fordításában került a kötetbe, azonban az illető szövegnek két feliratos töredékét is ismerjük Kis-Ázsiából, és mindkettő latin nyelvű. Nem kizárható, hogy az Actát is latin nyelven adták ki már csak azért is, hogy a hitelesség látszatával ruházzák fel így viszont a potenciális célközönség nagy része nem értette a szöveget. Ez nem a szerkesztők ostobaságát bizonyítaná, hiszen a várt propaganda-hatás eléréséhez az is elégséges, hogyha az alattvalók értesülnek róla, hogy létezik egy másik akta, melynek tartalma ellentmond a keresztények állításainak. A mechanizmus hasonló a mai internetes újságok eljárásához, ahol a cikkek annak tudatában készülnek, hogy az olvasók többsége a címen kívül egy sort sem fog elolvasni.

A forrásanyag arra utal, hogy bátran elhihetjük, amire Eusebios utal: a hamisított Pilátus-aktákat Maximinus Daia alatt, a 4. századi keresztényüldözések utolsó szakaszában készítették. Az eseményeket szemtanúként végig élő Eusebios mellett két független forrásunk van: egy mártírakta, mely nem autentikus, de csodás eseményeket sem tartalmaz, illetve egy történetíró, aki anyagát szintén egy mártíraktából nyeri. Ez arra utal, hogy a Pilátus-aktát felhasználták az üldözések során a keresztények meggyőzésére, azonban semmi jele, hogy az üldözések lezárulta után bárkinek módja lett volna az akta szövegét megismerni. Ez pedig valószínűtlenné teszi, hogy a keresztény Pilátus-akták tartalmilag erre a pogány aktára reflektálnának.



Tóth Anna Judit

Forrás: Tóth Anna Judit: A pogány Pilátus akta