logo

XVII October AD

A keresztény és a pogány Pilátus-akta

Az első felmerülő kérdés, hogy történelmi és irodalmi jelentőségét tekintve mi is volt ez a szöveg. Az ókori keresztények számára hasonló jelentőséggel bírt volna Jézus perének bármilyen bírósági dokumentuma, mint a középkorban a Szent Grál vagy manapság a Lepel. Elvileg két különböző típusú dokumentum készülhetett volna Krisztus perének hivatalos római anyagaként. Először is magának a pernek a jegyzőkönyve. Ilyen dokumentum alighanem ténylegesen létezett, azonban valószínűtlen, hogy túlélte Jeruzsálem ostromát.
A másik típusú dokumentum, melyre aztán egy széles apokrif hagyomány épült, Pilátus levél formájában megírt és Tiberius császárnak elküldött jelentése. Bár ifjabb Plinius Traianus-szal való levelezése megdöbbentő példákat szolgáltat rá, hogy egy tartományi helytartó mennyire apró ügyekben is kénytelen volt a császár jóváhagyását és döntését kérni, ezek azonban a döntésre váró ügyek, nem pedig a már megtörtént intézkedésekről szóló beszámolók. Pilátus esetében nem valószínű, hogy jelentéstételi kötelezettsége lett volna a császár irányában a zsidó alattvalók köztörvényes pereiben, ez pedig azt jelenti, hogy a Pilátus által írott hivatalos levél soha nem is létezett.

Mindkét típusú dokumentum hiányát gazdag apokrif anyag igyekezett pótolni. Az első típus fennmaradt példája a Nikodémus-evangélium bevezető része; ehhez a pert leíró bevezető részhez talán utólagosan csatolták a Krisztus ad inferos átszállását és az ószövetségi igazak kiszabadítását tartalmazó későbbi fejezeteket. A másik típust azok a rövidebb iratok képviselik, melyek magukat Pilátus levelének állítják, amelyben a helytartó beszámol a császárnak Jézus peréről.
Krisztus valóságos aktája valószínűleg egy rövid irat volt, tömörségében és rövidségében ahhoz hasonló, ahogy János evangéliuma leírja Krisztus és Pilátus párbeszédét. Egy modern hamisító az evangéliumihoz minél közelebb álló szöveget kreálna, hogy a hitelesség látszatát keltse, az antik apokrifek szerzői viszont minél több új információt akartak nyújtani közönségüknek, így olyan szövegeket írtak, melyekről utólag nehéz elhinni, hogy valaha bárki hitelesnek tartotta őket.
A Pilátus-apokrifek többsége egy sajátságos Pilátus-hagiográfia részét képezi, melynek fő célja, hogy a római helytartót mentesítsék minden felelősség alól Jézus kereszthalálában, és a szó legszorosabb értelmében a mennybe menesszék. E szövegek datálása nehézkes, a legjobban kutatott Nikodémus-evangélium keltezése különböző kutatóknál a meglehetősen széles, 2. és a 6. század közötti időtartományban szóródik,6 bár a kutatás inkább a kései, 4. század utáni keltezésre hajlik. Ez azonban azt jelenti, hogy már a ránk maradt korpusz keletkezését megelőzően is léteztek további, mára elveszett apokrifek a témában, ugyanis Iustinos mártír már 160 körül említést tesz Jézus perének fennmaradt aktáiról. Nem peraktáról, hanem a levelezésről beszél Tertullianus, a 3. század elején. Nem állapítható meg, hogy a fennmaradt apokrifek milyen viszonyban állnak a korai egyházatyák által ismert szövegekkel.

Az Eusebios által ismert pogány Acta tartalmáról, szerkezetéről gyakorlatilag semmit sem tudunk. Eusebios hypomnémának nevezi, ami emlékeztetőt, feljegyzést jelent, ez lehet a latin acta fordítása is, de Pilátusnak a császárhoz írott állítólagos feljegyzéseihez is alkalmas cím. Nem lehetett túlzottan hosszú irat, hiszen terjesztése arra épült volna, hogy az emberek lemásolják a nyilvánosan elhelyezett szöveget, és saját környezetükben tovább terjesszék. Eusebios szerint tele volt blaszfémiával, de ezek mibenlétéről nem ír.
Egyetlen adatot árul el a szövegről: eszerint a szöveg Tiberius negyedik konzulságára kelteződik, tehát Kr.u. 21-re, ami bizonyosan téves, mert Pilátus csak 26-ban lett Júdea helytartója. Az nyilvánvaló, hogy Eusebiost erősen foglalkoztatta a szöveg, hiszen négyszer is említi az Egyháztörténetben, a tartalmát azonban nem tartja még cáfolatra sem érdemesnek.



Tóth Anna Judit



Forrás: Tóth Anna Judit: A pogány Pilátus akta