logo

XX September AD

Germaniáról II. rész

29. Mind e néptörzsek közt vitézség dolgában a legkiválóbbak, a batávok, a part melletti földből nem sokat bírnak, hanem a Rajna folyam szigetét lakják. Egykor a chattok népéből kiszakadt törzs ez, mely belvillongások következtében e vidékre jött át, hogy a római birodalomnak alkatrészévé legyen. Ma is megvan becsületük és a régi szövetség emléke, mert fölmentve a terhek és adózás alól, csupán hadi célokra tartogatjuk őket, pajzs és fegyver gyanánt. Ugyanily alattvalói viszonyban áll a mattiákok törzse, mert a római nép nagysága, régi határain átcsapván, a Rajnán túlra is kiterjesztette birodalmunk tiszteletét. Így lakhelyük és határuk szerint a maguk partján, de szívben és lélekben velünk élnek, egyébként hasonlít a batávokhoz, csakhogy földjük talaja s éghajlata azoknál is erősebben hevíti lelküket. Nem vagyok hajlandó a germán népek közé számítani, habár a Rajnán és Dunán túl laknak azokat, a kik a tizedes földeket művelik. Gall kalandorok, kiket az ínség tett merészekké, szállták meg azt a kétes tulajdonba tartozó területet; később, mikor a határ kijjebb tolatott s az őrségek előbbre helyeztettek: a birodalomnak lett egyik zugává és a tartománynak részévé.

30. Ezeken túl vannak a chattok, kiknek hazájuk a hercyni erdőségnél kezdődik, nem oly sík és mocsaras vidékeken, mint a többi törzseké, melyekből a tág Germania áll. Mert a dombok szakadatlanul követik egymást és csak lassankint ritkulnak; a hercyni erdőség tehát végig kiséri az ő chattjait s velők együtt szűnik meg. E népnek testalkata kemény, termete zömök, tekintete merész s természete élénk. Germán létökre sok belátás és finom elmeél jellemzi őket; választottakat állítanak ügyeik élére, elöljáróikra hallgatnak, rendet tartanak, a kellő időpontot ki tudják használni, a támadást tudják elhalasztani, a nappalt őrállásra, az éjét sáncmunkára fordítják, a szerencsét forgandónak, a vitézséget biztosnak hiszik, s a mi a legritkább s csak a római fegyelmezettségnek szokott eredménye lenni: nagyobb súlyt helyeznek a vezérre, mint a hadseregre. Összes erejük a gyalogságban fekszik, melyet fegyvereken kivűl munka és élelmi szerekkel is terhelnek. A többiek csak verekednek, míg a chattok tudnak harcolni. Ritkán szoktak portyázó kirándulást tenni, vagy rögtönös csatát kezdeni. A lovasság dolga gyors győzelmet vívni, gyorsan meghátrálni; a hebehurgyaság határos a gyávasággal, míg a lassúság jobban megfér az elszántság mellett.

31. Azt a más germánoknál is ritkán gyakorolt és magánvállalkozásból eredő szokást, hogy a fölserdűlt ifjak megeresztik, hajukat és szakállukat, és csak egy ellenség megölése után hagynak föl megint ezzel a vitézség nevében fogadott s kötelezett arcviselettel: a chattoknál általánossá tette a közmegegyezés. A vér és harci zsákmány láttára eltakarják homlokukat, s mondják, hogy most arattak oly jutalmat, melyért érdemes születni s mellyel méltókká lettek hazájukra és szülőikre. A gyávák és harckerülők tovább is kócosan járnak. A legbátrabbak azonfelül vasgyűrűt is (a mi e népnél meggyalázó) viselnek bilincs gyanánt, míg egy ellenség elejtésével meg nem váltják magukat. A chattok legtöbbje az ily viselkedésben leli kedvét, s már szürkülő fővel lesznek oly híresekké, hogy az ellenség és övéik ujjal mutatnak rájuk. Mindenkor ezek kezdik meg a harcot, járnak elül a csatában, megkapó látványúl, de a békeidő alatt sem vesznek föl szelídebb szokásokat. Egyiknek sincs háza, földje vagy valami foglalkozása; akihez mennek, az ad enniük; a máséval pazarul bánnak, a saját tulajdont megvetik, míg az erőtlen vénség alkalmatlanokká teszi őket az ily durva vitézkedésre.

32. A chattokhoz legközelebb a már biztos mederben folydogáló s határúi szolgálni elegendő Rajna mellett az usipok és tenctérek laknak. A tenctérek szokott hadi jelességükön kívül derék lovasságukkal tűnnek ki, s a chattok gyalogságának nem nagyobb a híre, mint a tenctér lovasoké. Úgy csinálták az ősök, s úgy versenyeznek velők az utódok; erre irányúi a gyermekek játéka, erre az ifjak versengése; állhatatosan ragaszkodnak hozzá az öregek. A cselédség, a családi tűzhely s a hagyatéki javak közt örökül szállnak át a lovak is, de nem a legidősebb fiú kapja ezeket, mint egyebet, hanem a ki köztük a legvitézebb és legjobb harcos.

33. A tenctérek mellett voltak találhatók hajdan a bructérok; most, a hogy mondják, chamavok és angrivarok költöztek helyökre, miután a bructérokat elűzték s teljesen kiírtották, akár a szomszéd népeknek egyetértő határozata folytán, akár a kevélységük miatt feltámadt gyűlölet következtében, akár zsákmányra való vágyból, vagy irántunk való különös kedvezéséből az isteneknek; a kik e harcnak még látványát sem vonták meg tőlünk. Hatvanezren felül estek el, nem római fegyverektől, hanem — a mi nagyszerűbb — a mi gyönyörűségünkre és szemünk láttára. Maradjon meg — ezért könyörgök — e népeknél, ha nem is. az irántunk érzett vonzalom, de legalább egymás közt való gyűlöletek; mivel most, mikor a birodalom végzete felé siet, nem nyújthat a sors nekünk ellenségeink viszálykodásánál nagyobb segítséget.

34. Az angrivárokat és chamavokat, hátulról a dulgubinok és chasuarok környezik, s más nem annyira ismeretes törzsek. Elül a frízek érintkeznek velők. Nagy és kis frízek néven oszlanak meg, erejük arányához képest. Mind a két néptörzsnek határát a Rajna képezi az óceánig, s azonfelül körül veszik azokat a roppant nagy tavakat is, melyeket a római hajórajok is bejárnak. Sőt a világtengerre is ki mertünk ott szállni, s a monda beszéli, hogy még megvan ott a Hercules oszlopa, vagy mert csakugyan járt ott Hercules, vagy mivel mindazt, a mi valahol nagyszerű találkozik, az ő híres nevével szoktuk összekötni. Nem is hiányzott volna Drususban a vállalkozó szellem, de megakadályozta az óceán, hogy ezt magát meg Herculest kikutassa. Később senki sem tett erre kísérletet, s a vallással és tisztelettel megegyezőbbnek tartották az istenek műveit hinni, mint tudni.

35. Ennyire terjed ismeretünk nyugati Germania felől, mely észak felé egy roppant görbülettel visszakanyarodik. Mindjárt ennek az elején a chaukok népe, ámbár a frízeknél kezdődik és a tengerpart egy részét is elfoglalja, mégis mindazoknak a törzseknek, melyekről szóltam, oldalában terjed el, sőt még a chattok közé is beöbölik. De ezt a mérhetetlen földterületet nem csak bírják, hanem be is töltik a chaukok, mint legkiválóbb nép a germánok közt, mely a saját nagyságát jobban szereti igazsággal megvédeni. Vágy és telhetetlenség nélkül, nyugalomban, magukra szorítkozva, nem idéznek föl háborút, nem járnak rabolni és haramia módon pusztítani. Az ő vitézségüknek s hatalmuknak legfőbb bizonyítéka, hogy elsőbbségüket nem jogtalansággal tartják fönn. De azért mégis mindig készek fegyvert fogni, s ha a szükség kívánja, sok vitézből és lóból álló hadsereg áll talpra; ám ha békében élnek, akkor is csak oly nagy a hírük. 

36. A chaukok és chattok oldalán tanyázó cheruskok sokáig élveztek zaklatatlanul hosszú és fonnyasztó békét; de kellemesebb volt az nekik, mint a milyen biztonságot nyújtott; mivel féktelen és hatalmas két szomszéd közt kár nélkül nem lehet nyugton maradni, és a hol erőszak határoz, ott a szerénység és jámborság címe csak az erősebbet illeti meg. így esett aztán, hogy a kiket hajdan jó és becsületes cheruskoknak neveztek, most haszontalan és ostobáknak nevezik; míg a győztes chattok szerencséje bölcsesség számba megy. A cheruskok romlásába bele sodortatott a fózok szomszédos törzse is, egyenlő osztályos társakká válva a balsorsban, míg a szerencsében kisebb szerepet vittek amazok mellett.

37. Germania ugyanazon kanyarulatában, a tenger mellett tanyáznak a cimberek, most kicsiny, de roppant dicső múltú törzs. Régi hírességének még széles nyomai maradtak fönn γ mind a két parton táborok és pihenő állomások maradványai, melyeknek körvonalaiból ma is fogalmat lehet alkotni e nép tömegéről s erejéről meg a bizodalomról, mellyel oly nagyszerű kirándulásokhoz fogtak. Hatszáznegyvenedik évét élte a mi fővárosunk, mikor Caecilius Metellus meg Papirius Carbo consulságuk alatt az első hír jött a cimber fegyverekről. Ha attól fogva Traianus császár második consulságáig számítunk, mintegy kétszáztíz év jön ki; ilyen régóta harcolunk Germaniában győzelmesen, s ily hosszú időszak lefolyása alatt kölcsönösen sok veszteségünk volt. Se a szamniták, se a punok, se Hispania és Gallia, sőt még a parthusok sem hívták föl maguk ellen gyakrabban figyelmünket, mert Arsacus királyságánál erősebb a germánok szabadságszeretete. Mit hányhat ugyanis nekünk szemünkre egyebet a Ventidius előtt meghódolt kelet, mint Crassus megöletését, mikor maga is elveszté Pacorust? Ellenben a germánok megszaladva vagy fogságba ejtve Carbót, Cassiust, Scaurus Aureliust, Servilius Caepiót és Cneius Malliust, egyszerre öt consuli hadseregtől fosztották meg a római népet, Varustól s három légiójától pedig a császárt is. És C. Marius Italiában, a dicsőűlt Julius Galliában, Drusus és Nero meg Germanicus saját földükön sem könnyű szerrel verték meg őket. Majd Cajus császár roppant fenyegető készületei nevetségesen ütöttek ki. Azután nyúgalmas idők állottak be, míg a mi viszálykodásunk és polgárháborúink alkalmat nem nyújtottak a légiók téli táborainak megvívására; sőt még Galliára is szemet vetettek, míg onnan ismét elűzve, a legközelebb múlt időkben inkább diadalt ültünk rajtok, mint sem hogy legyőztük volna őket.

38. Most a svébekről beszélnünk, a kik nem egy törzset alkotnak, mint a chattok és tenctérek, hanem Germania nagyobb részét bírják, s külön törzsek és nevek szerint válnak szét, noha egyetemesen svébeknek hívják őket. E népnek ismertető jele az, hogy haját hátra fésüli és csomóba kötve hordja; ezzel különböztetik meg magukat a svébek a többi germánoktól, ezzel a szabadszületésűek a rabszolgáktól. Más népeknél is fordul ez elő, akár a svébekkel való valami rokonság révén, akár — a mi gyakori eset — utánzó ösztön folytán, de mégis csak ritkán és a fiatalság szakában; míg a svébek őszülő korukig hátra csavarják bozontos hajukat s gyakran fejők búbján kötik össze. A főemberek még díszesebben hordják. Divat ez náluk, de ártatlan; mert nem azért, hogy szeressenek és szerelmet keltsenek maguk iránt, hanem az ellenség szeme számára díszítik így magukat, hogy csatába menve, még magasabb termetűeknek tűnjenek föl s annál félelmetesebb látványt nyújtsanak.

39. A svébek közt legrégibb s legelőkelőbbekül a semnonokat említik. Régiségük hitelét egy vallásos szertartás erősíti. Meghatározott időben az ősök választása s valami ódon rejtelem által megszentelt erdőben összegyűlnek az ugyanazon vérből származó népeknek követségei, s közösben levágván egy embert, így ünnepük barbár szertartásuknak borzalmas kezdetét. Más tiszteletben is részesül ez a berek; senki sem léphet belé, csak bilincsre verve, mintegy azt jelezve, hogy az istenség alattvalójának vallja magát és elismeri hatalmát. Ha véletlenül elesett, nem szabad fölemelni vagy fölkelnie, hanem a földön vonszolják ki. És egész hitrendszerük arra céloz, hogy náluk van a népnek bölcsője, ott van a mindenek fölött uralkodó isten; minden ember annak van alá rendelve és annak engedelmeskedik. A semnonok tekintélyét növeli külső helyzetük; száz megyében laknak, s nagy közönségük eredményezi, hogy magukat tartják a svébek fejének.

40. Ellenben a longobardokat csekély számuk teszi annál híresebbekké; mert sok és hatalmas néptörzsektől környezve, nem hódolattal, hanem harc és a veszélyekkel való szembeszállás által biztosítják magukat. Azután a reudignok, aviónok, angolok, varinok, eudosok, suardonok és nuitónok folyam s erdők mögött találnak védelmet. Egyenkint nincs rajtok semmi följegyezni való, csak az, hogy közösen Nerthust, a földanyát tisztelik, s hiszik róla, hogy beavatkozik az emberi dolgokba és megjelen népei között. Van a tenger szigetén egy szűztiszta liget, s ebben egy szőnyeggel borított fölszentelt szekér, melyhez egyedül a pap nyúlhat hozzá. Ez, ha észreveszi, hogy az istennő jelen van a szentélyben; a tehenektől vont szekérre ülteti s folytonos imádkozás közt kiséri. Örvendetes napok ezek, és ünnepi díszbe öltöznek azok a helyek, melyeket látogatására és ottidőzésre méltat. Ezalatt nem mennek hadba, nem fognak fegyvert; minden vas el van zárva; akkor csak a békét s nyugalmat ismerik, csak azt szeretik, míg aztán ugyanaz a pap a halandókkal való érintkezést elégelő istennőt visszaviszi a templomba. Majd a szekeret, a-ruhát és — ha ugyan hinni lehet — magát az istennőt is lemossák a rejtélyes tóban. Rabszolgák segédkeznek, a kiket mindjárt ugyanaz a tó elnyel. Ezért titkos borzalom és szent homály borúi azon lény fölé, a kit csak halálra szánt emberek szolgálnak ki.

41. A svébeknek e része Germania ismeretlen vidékeire terjed el; közelebb pedig hozzánk — hogy mint előbb a Rajnát, úgy most a Dunát kövessem — a hermundurok néptörzse tanyáz, hű szövetségese a rómaiaknak, s ezért a germánok közt az egyedüli, mely nem csak a parton űz kereskedést, hanem a belföldön is, meg Raetia tartománynak virágzó gyarmatvárosában. Össze-vissza őrizetlen járnak-kelnek; és míg a többi népeknek csak fegyverünket s táborainkat mutogatjuk; ezek előtt megnyitjuk mezei és városi házainkat, a nélkül, hogy mindez fölingerelné hírvágyukat az idegen tulajdon iránt. A hermundurok földjén ered az Albis, nevezetes és hajdan ismert folyó; most csak hírből ismerjük.

42. A hermundurok mellett a naristok, azután a markomanok és quadok tanyáznak. Első sorban áll a markomanok dicsősége s ereje; magát hazájukat is, elűzve egykor a bojokat, vitézségükkel szerezték. De a naristok és quádok sem fajultak el. És ez Germaniának, úgy szólván, a homloka, mivel a Dunától van övezve. A markomannok és quádoknál a mi emlékezetünkig megmaradtak a saját nemzetökből származott királyok, Marobud és Tuder híres nemzetségéből; de most már külföldieket is eltűrnek. Azonban királyaik ereje és hatalma Róma elismerésein alapszik. Ritkán segítjük őket fegyverrel, gyakrabban pénzzel, de ezért nem csökken az értékük.

43. Tovább a marsignok, cotinok, osok, búrok sorakoznak a markomanok és quadok háta mögött. Közülük a marsignok meg a búrok nyelvükkel s viseletükkel a svébekhez hasonlítanak. A cotinokról gall, az osokról pannon nyel bizonyítja, hogy nem germánok, meg az is, hogy tűrik az adófizetést. Az adóteher egy részét a sarmaták, más részét a quádok róják ki rájuk, mint idegenekre. A cotinok, nagyobb szégyenökre, vasat is ásnak. És mindezek a népek kevésbbé sík vidékeken, mint inkább az erdőségeken, a hegyhátakon és gerinceken vannak megszállva. Mert Svebiát egy folytonos hegylánc választja el és vágja ketté, a melyen túl sok nép lakik, melyek közűi legismertebb a több törzsre szakadt lugiak népe.
Mint legjelentősebbeket elég lesz nevezni a hariokat, helveconákat, manimokat, elisiokat és nahanarválokat. A nahanarváloknál mutogatnak egy ősrégi szent ligetet, hol női díszbe öltözött pap elnököl, de isteneiket római magyarázattal Castor és Polluxnak jelzik; mert olyan az istenség jellege, a nevük azonban Alcis. Nincsenek képeik, nyoma sincs voltmely idegen istentiszteletnek, hanem mint testvéreket s ifjakat tisztelik őket. Egyébiránt pedig a háriak azon a hatalmon felül, mellyel az imént fölsorolt népeket meghaladják, természetes vadságukat még mesterséggel és az idő segítségével is emelik. Fekete pajzsot hordanak, testüket festik, csatára az éjszaka sötétjét választják, s már az ijesztő had borzasztóságával és árnyékszerű megjelenésével rémületet okoznak, egy ellenség sem bír kiállni a szokatlan és majdnem pokoli látványt; mert minden harcban először a szem győzik le.

44. A lugiakon túl a gótok király alatt vannak s kissé már szorosabb féken, mint a germán népek, de mégsem kívül a szabadság határán. Azután mindjárt a tenger mellett tanyáznak a rugók és lemóvok, s mind e népeket kerek pajzsuk, rövid kardjok jellemzi, meg hogy királyoknak hódolnak. Azontúl a suionok törzsei következnek, épen a tenger mellett, a kik bajnokaikon és fegyvereiken kívül hajóikkal hatalmasok. Hajóik alakja annyiban különbözik, hogy orra és fara mindenkor az alkalmas oldalt tolja a kikötőhöz. Nem vitorlával irányozzák s nem alkalmaznak oldalaira soros evezőlapátokat; szabadon van az evező-készülék, hogy mint némely folyókon, vagy a szükséghez képest, ide s oda mozdítható legyen. A vagyonnak tekintélye van náluk s azért egyeduralom áll fönn, már minden korlátozás nélkül s az engedelmesség nincs föltételhez kötve. Fegyvert se viselhet mindenki egyaránt, mint a többi germánoknál, hanem elzárva tartják a fegyvereket, még pedig egyiptomi rabszolga őrizete alatt, mivel az ellenség hirtelen betörését akadályozza a tenger, a tétlen fegyveres kezek pedig könnyen vetemednének garázdálkodásra. De a király érdeke sem hozza magával, hogy akár voltmely nemesnek, akár szabadszületésűnek, akár még fölszabadított rabszolgának is fegyvert adjon rendelkezésére.

45. A suionokon túl még egy másik tenger van, poshadt s majdnem mozdulatlan. Hogy ez övezi és zárja be a földkerekséget, onnan lehet hinni, mert a lehunyó napnak végső ragyogása felkeltéig kitart s oly fényes, hogy a csillagokat elhomályosítja. Azonfelül a babonás hit azt is hozzáteszi, hogy a fölbukkanó napnak hangját hallani, lovainak alakját és a fejnek sugárkoszorúját is lehet látni. Ha ez általános hiedelem alapos: addig terjed a természet. Már a svéb tenger jobb partján az esztek néptörzsei laknak, kiknek szokásaik s életmódjok a svébekéhez hasonlók, nyelvük közelebb áll a britannokéhoz. Az istenek anyját imádják; vallásos hitük jelvénye gyanánt a vadkan képét hordják magukon, mely fegyverül s teljes védelmül szolgál, biztonságba helyezi az istennő tisztelőjét még az ellenség előtt is. Ritka a vasfegyver, rendesen fadorongot használnak.
A gabonát s egyéb terményeket nagyobb szorgalommal művelik, mint a germánok szokott renyheségétől várható. De kutatják a tengert is, s mindenek közt egyedül ők gyűjtik a mélységben és a parton a borostyánkövet, a mit ők glesumnak hívnak. Hogy micsoda teremtmény és miféle ok hozza létre: mint barbárok nem keresik s nem igyekeznek kitapasztalni; sőt sokáig a tenger egyéb vetődékei közt hevert, míg a mi fényűzésünk nevet adott neki. Ők maguk mire sem használják; nyers állapotban szedik, földolgozatlanul hozzák piacra s csodálkozva kapják érte a pénzt. Azonban faszuroknak ismerhetjük föl, mivel gyakran földi, sőt szárnyas állatkák is fekszenek benne, melyeket a folyadék-szurok körülfogott s az anyag megkeményedése után magába zárt.
Azt hiszem tehát, hogy mint kelet pusztáin, melyek tömjént és balzsamot izzadnak ki, úgy a nyugat szigetein és földjein is dús ligetek és berkek vannak, melyekből a szomszédos nap sugárjai által kisajtolt folyadék a közeli tengerbe ömlik, a hullám ereje pedig a túlsó partokra sodorja. Ha a borostyánkő természetét tűzön kísérlet tárgyává tesszük: fáklya módjára ég, kövér szagos lángot táplál, majd szurok és gyantaszerű péppé nyúlósodik. A suionok után folytatólag következnek a sitonok törzsei. Egyebekben hasonlók lévén, abban különböznek, hogy asszony uralkodik fölöttük. Ennyire elfajultak nemcsak a szabadság, hanem még a szolgaság dolgában is.

46. Itt van Svebia véghatára. Hogy a peucinok, vendek, finnek nemzeteit a germánok vagy a sarmaták közé kell-e sorozni: nem tudom; ámbár a peucinok, a kiket ugyan bastarnoknak is hívnak, nyelv, ruházat, lakhely és házi berendezés tekintetében olyanok, mint a germánok. Mindnyájan piszokban, szennyben úsznak; előkelő embereik arca a vegyes házasságok következtében a sarmaták ocsmány vonásait mutatja. A vendek is sokat átvettek amazok szokásaiból; mert a mely erdők és hegyek a peucinok és finnek közt elterülnek, mindazt rabolva kalandozzák be. De mégis inkább a germánok közé számítandók, mivel állandó házakban laknak, pajzsot hordanak s gyors gyaloglásukkal tűnnek ki; a mi mind ellenkezőleg áll a szekéren és lovon élő sarmatákra nézve. A finnek borzasztó vadságban, utálatos szegénységben tengődnek; nincsenek fegyvereik lovaik, házi tűzhelyeik; fűvel táplálkoznak, bőrökkel ruházkodnak; a puszta földön hálnak; szükségleteiket nyíllal szerzik be, melyet? vas hiányában csonthegygyel látnak el. Vadászat táplálja a férfiakat meg a nőket egyaránt, a kik amazokat mindenüvé kísérik s a zsákmányból részt kérnek. A kis gyermekeknek nincs más menedékek a vadállatok s az időjárás ellen, mint hogy összefűzött faágak közé dugják el őket. Oda térnek vissza a fiatalok, az az öregek szállása is. De boldogabb állapotnak tartják ezt, mint a szántóföld művelésében lihegni, házak építésében fáradozni, saját és mások vagyonát remény és félelem közt kezelni. Ha biztonságban vannak az emberekkel, biztonságban az istenekkel szemben: elérték a legnehezebbet, hogy kívánnivalójuk se maradjon többé. Ami még ezeken is túl van: mind mesének látszik; hogy például a hellusoknak és oxionoknak emberi arcuk s állati testük és tagjaik volnának: mint nem igazoltat, eldöntetlen hagyom.


Forrás: Tacitus fennmaradt összes műve. Fordította: Csiky Kálmán, Budapest 1903