logo

XX September AD

Évkönyvek (Annales) XV. könyv - Kr. u. 64.

33. C. Laecanius és M. Licinius consulsága alatt napról napra hevesebb vágy fogta el Nérót, hogy nyilvános színpadodon lépjen föl. Mert eleddig házában vagy kertjeiben énekelt a_Juvenalia ünnepen, a mit most mármint kevéssé látogatottat és szűk körre szorítkozót, semmire sem becsűit. De mivel nem mert Rómában kezdeni hozzá, Nápolyi mint görög várost, szemelte ki e célra; ott kezdi meg, hogy azután átszáll Achaiába s elnyeri a jeles s már a régi korban is szentnek tartott koszorúkat, nagyobb hírességével polgártársainak tetszését is kivívja. Összecsődült tehát a városi köznép, s a kiket a közeli gyarmat és szabadalmas községekből a dolog híre vonzott, s azokkal együtt, kik a császárt díszkíséret gyanánt vagy különféle szolgálattétel végett követték, meg a katonai szakaszok, megtöltötték a nápolyi színházat.

34. Ott, egy sokak véleménye szerint sajnálatos, az ő saját ítélete szerint azonban inkább szerencsés s az isteneknek jó akaratából eredő esemény adta elő magát. Mikor ugyanis a jelen volt tömeg távozók, az üres színház minden kártétel nélkül összeomlott. Ezért az isteneknek hálálkodó s e rendkívüli esemény szerencsés lefolyását ünneplő dalt költött, majd pedig, mielőtt az adriai tengeren átkelne, útközben megállóit Beneventumban, hol Vatinius látogatott viadorjátékokat szokott rendezni. Vatinius az udvar legocsmányabb szerzetei közűi való volt; egykor vargainas, ferde testű, aljas bohóc, a ki eleinte csak durva bántalmak céltáblájául szolgált, de majd a legderekabbak befeketítésével oly hatalomra vergődött, hogy befolyásával, pénzével és ártó erejével még a hitványok között is első volt.

35. Míg Nero ez embernek játékait látogatja, a mulatozás közt sem szűnt meg folytatni gonosztetteit. Ugyanis épen e napokban kergeti halálba Torquatus Silanust, mivel a Junius-családból való származásának nemességén kívül Augustusi vallotta dédatyjának. A vádlók utasítva voltak, hogy bőkezű költekezési miatt pazarlást vessenek szemére, meg azt, hogy az állam rendjének felforgatásába helyezi reményét. Sőt, hogy mezei lakjaiban levelezési, kérvényezési és számviteli titkár név alatt alkalmaz embereket, a mely címek nagyratörő gondjait és terveit bizonyítják. E vádak alapján bilincsre verték és elhurcolták legbizalmasabb szabadosait, s midőn az ő elítéltetése is várható volt, karján felmetszette az ereket, a mit Nero a maga szokásos nyilatkozatával kisért, hogy habár bűnös volt is Torquatus, s méltán eshetett kétségbe önvédelmének sikere felől: mégis életben maradhat volt, ha tórájának kegyelmét bevárja.

36. Nem sokkal ezután, egyelőre bizonytalan okból elhalasztotta Achaiába való utazását, visszajött a fővárosba, s csak hallgatagon szőtte ábrándjait a keleti tartományokról, főleg pedig Egyiptomról. Majd kiáltványban tudatta, hogy távolléte nem tart soká, s hogy az állami igazgatás menete teljesen változatlan és rendes marad: utazása érdekében fölkereste a capitoliumot. Ott, midőn az istenek előtt való imádkozása közben Vesta templomába is belépett, hirtelen minden tagját remegés fogta el, akár mert az istenség ijesztett rá, akár mivel bűneinek tudatában sohasem volt szabad a félelemtől.
Abbahagyta tehát tervét, azt mondogatván, hogy „minden egyéb vágya csekélyebb fontossággal bír előtte, mint hazaszeretete. Hogy látta a szomorúságot polgárainak arcán, hallotta titkos panaszaikat, mikor oly nagy útra készült, holott még rövidebb kirándulásait sem látják szívesen, mert szokva vannak a sorscsapások ellen a fejedelem látásában keresni vigaszt. Valamint tehát a családi élet körében a legjobban szeretett fők állnak első sorban: úgy az ő szívéhez a római nép áll legközelebb, s mivel az marasztja, neki engedni kell. Efféle és hasonló nyilatkozatai tetszettek a köznépnek, mely mulatságokra vágyott, és a mi legfőbb gondját képezte, félt a kenyérszükségtől, ha a császár távol lenne. A senatus és a főbb emberek ellenben bizonytalanok voltak, vajon távolban vagy jelen voltában tartsák-e szörnyebbnek. Azután, mint nagy szorongattatások idején szokott lenni, azt tartották a legrosszabbnak, a mi történt.

37. Nero maga, el akarván hitetni, hogy sehol sem érzi magát oly jól, mint itthon, nagyszerű lakomákat rendez a köztereken, s úgy tesz, mintha az egész város az ő háza volna. Hogy pazar költekezés tekintetében és az utca szájában leghíresebbek voltak a Tigellinustól adott vendégségek: csak azért említem föl példa gyanánt, nehogy többször kelljen még efféle tivornyákról szólnom. Ö ugyanis az Agrippa-tavon tutajt készíttetett, melyet a reá helyezett asztalokkal együtt más hajók húztak. A hajók arany nyal s elefántcsonttal voltak díszítve, s az evezősökül kéjszolgák koruk és a förtelemben tett tapasztalatuk szerint osztattak be. Szárnyasokat s vadakat távoli országokból, tengeri állatokat az óceánból hozatott.
A tó szélein bordélybódék álltak, tömve előkelő úrnőkkel; míg a közrendű ringyók csupasz testtel, trágár testmozdulatokkal s állásokban mutogatták magukat. Mikor aztán a sötétség leszállt, az egész liget és a körűi fekvő épületek daltól hangzottak és fényben tündököltek. Ö maga mindenféle bűnök fertőjében hemperegve, semmi fortéimét nem hagyott élvezetlenűl, hogy annál mélyebben süllyedjen a romlottságba, azt sem véve ki, hogy néhány nap múlva az általa megfertőzöttek nyájából egyet (Pythagoras volt a neve) ünnepies házassági szertartással kötött magához. Fátyolt adtak a császár arcára; láthatók voltak tanúk, menyasszonyi hozomány, hitvesi ágy és lakodalmi fáklyák, szóval mindaz szemlélhető volt, a mit még asszonynál is az éjszaka szokott betakarni.

38. Most következik az a csapás, — bizonytalan, hogy véletlenül-e, vagy a császár rossz akarata folytán; mert a történeti források mind a kettő mellett tanúskodnak, — mely a fővároson a tűz pusztítása által ejtett minden korábbi szerencsétlenségnél súlyosabb és rémesebb volt. Kitörése a circus azon oldalán kezdődött, mely a Palatinus és Caelius dombokkal határos, hol a lángoknak tápot nyújtó árukkal telt bódékon egyszerre ütött ki a tűz, s mindjárt teljes erővel és a széltől is gyorsítva megragadta a circust egész hosszában; sem tűzfallal védett házak, sem kőfallal kerített templomok vagy valami más akadály nem álltak útjába. Fokozta a zavart a kétségbeesett nők, fáradt vének és gyámoltalan gyermekek jajgatása; azok is, a kik magukon vagy másokon akartak segíteni, míg a magukkal tehetetleneket hurcolják vagy várakoztatják, itt késedelmezve, amott sietve: csak újabb akadályokat okoztak. Gyakran, míg hátrafelé tekintenek, oldalt vagy elül bekeríti őket a láng, és ha a szomszéd utcákba menekültek, ott is utoléri őket. Amit a bajtól messze esőnek hittek, azt is ugyanazon veszedelemben találják. Végül nem tudnak többé, hogy mit kell kerülni, hová menekülni: ellepik az utakat, megszállnak a mezőkön. Némelyeknek minden vagyonuk tönkre ment, még napi kenyerük is; mások övéikhez való ragaszkodásuk miatt, kiket kiragadni nem bírtak, habár nyitva állt volna előttük a menekvés útja, maguk is ott vesztek. De nem is mertek védekezni a tűz ellen, mert sokan ismételt fenyegetésekkel tiltották az oltást, míg mások nyíltan gyújtókanócokat dobáltak, azzal a kiabálással, hogy parancsra teszik, már akár abból a célból, hogy szabadabban űzhessék rablásaikat; akár azért, mert csakugyan meg volt hagyva nekik.

39. Nero e napok alatt Antiumban időzött, nem jött előbb vissza a fővárosba, csak mikor házához, mely a császári palotát Maecenas kertjével összeköti, közeledett a tűz. Azért nemtudták meggátolni, hogy a palota és a ház, meg minden körös-körűi el ne hamvadjon. A kizavart és földönfutó népnek vigasztalására azonban megnyitja előtte a Mars-mezőt, az Agrippa emlékműveit, sőt saját kertjeit is, valamint szükségbeli épületeket is állított az ínséges tömeg befogadására.
Ostiából és a mezővárosokból élelmiszereket hozatott, a gabona árát három sesterciusra szállítja le. Mindezek a népszerű intézkedések azonban nem érték el a kívánt célt, mivel el volt terjedve az a hír, hogy a város égse alatt saját házi színpadára lépett és Trója pusztulását énekelte, összehasonlítván a jelen romlását azzal a régi veszedelemmel. 

40. Végre hat nap múlva az Esquilinus alján véget ért a tűz terjedése, miután nagy területen lerontották a házakat, hogy a pusztulás folyamatának a sík mező s úgy szólván az üres levegő vessen gátat. De még ezzel sem szűnt meg a rémület, mert újra kezdődött, nem csekély dühvel dúlva, az égés, csakhogy a város tágasabb részeiben, minélfogva a lakosoknak kevesebb káruk esett, de az istenek templomai és a szórakozás helyéül rendelt oszlopcsarnokok nagy terjedelemben omlottak össze. Ez égés nyomán még több rossz hír is keletkezett, mivel ugyanis Tigellinusnak aemiliusi majorságában tört ki,| a közönség úgy gondolkozott, hogy Nero Róma szándékos felgyújtásával egy az ő nevéről nevezendő új város alapításának dicsőségére vágyott. Róma tizennégy kerületre oszlik föl, melyek közűi négy épen maradt, háromalapjában megsemmisült, a többi hétben az épületeknek csak némi megrongálódott és félig leégett maradványai állottak még fönn.

41. Az elpusztult házak, bérkaszárnyák és templomok számát nehéz volna megállapítani, de az az ősrégi szentély, melyet Servius Tullius a hold-istennőnek s az a nagy oltár és kápolna, melyet Arcas Evander a harcra kész Herculesnek szentelt volt, a Romulustól Jupiter Statornak ajánlott templom, valamint Numa királyi palotája és Vesta kápolnája a római nép házi isteneivel együtt, meg az annyi győzelem árán szerzett kincsek mind a tűznek lettek martalékává. Vegyük hozzá a nagy szellemek régi és még romlatlan emlékeit, a művészeti remekeket; s általában az azóta már hamvaiból újra feltámadt fővárosnak szépsége mellett is, oly sok dolgokra emlékezhetnek a vének, a miket többé pótolni nem lehet. Voltak, a kik megjegyezték, hogy a tűzvész a Sextilis hónap kalendája előtti tizennegyedik napon ütött ki, ugyan azon nap, melyen a sennonok az elfoglalt várost felgyújtották. Mások odáig mentek az aprólékoskodásban, hogy a két égés közt egyenlő mennyiségű évet, hónapot és napot számítottak.

42. Nero azonban arra használta föl székvárosának romba dőltét, hogy egy oly palotát építtetett, melyben nem annyira a drágaköveket és aranyat, rég megszokott s a fényűzés révén elterjedt dolgokat, lehetett csudálni, mint inkább a ligeteket, tavakat és lakatlan vidékek módjára létesített nyílt mezőket és kilátó pontokat, a mi mind Severus és Celer mesterek vezetése alatt létesült, a kik tehetséggel s merészséggel bírtak azt is, a mit a természet megtagadott, művészetükkel pótolni és a császár támogatásával megteremteni. Azt is ígérték ők, hogy az Avernus tótól egy hajózható csatornát fognak ásni a Tiberis torkolatáig a lapos partvidéken és hegyeken keresztül. Mert a csatorna táplálására nem találni ott egyéb vizet, csak a pomptini mocsarat, míg a többi föld mind sziklás és száraz, melyet ha áttörnének is, a kimondhatatlan nehéz munka nem fizetné ki magát kellőképen. Nero azonban, mivel vágyott a lehetetlenre, megkísérli az Avernushoz közel fekvő magaslatot átmetszeni; sikertelen vállalkozásának nyomai ma is láthatók.

43. Különben pedig a város területének azon része, mely ti palota szükségletén felül maradt, nem mint a gall égés után, tervtelenűl és összevissza építtetett be, hanem szabályosan kimért vonalak közt, széles utcákkal; korlátozva lett az épületek magassága is; új tereket nyitottak, szegélyezve oszlopcsarnokokkal, melyek eltakarták a közönséges háztömbök homlokzatát. ígérte Nero, hogy ez oszlopcsarnokokat saját pénzén fogja építteteni s a romok eltakarításával nyerendő előteret a háztulajdonosoknak adja át. Ezenkívül kinek-kinek rendje és vagyona szerint jutalmakat tűzött ki, s megszabta azt a határidőt, mely alatt házukat vagy bérlakásaikat föl kell építeniük, hogy a jutalmat megkaphassák. Az omladékok befogadására az Ostia melletti mocsarakat jelölte ki, úgy, hogy azok a hajók, melyek a gabonát a Tiberisen fölszállítják, törmelékkel megrakodva térjenek vissza. Elrendelte, hogy az épületeket bizonyos részükben, fagerendák mellőzésével, gabini és albai kőből kell csinálni, mivel az ilyen kő ellene áll a tűz hatásának. Intézkedést tett továbbá az iránt is, hogy a víz elvonassék az egyesek önkényes rendelkezése alól, s annál bővebb mennyiségben s többfelé folyjon az utcákon; hogy tűzőrség szerveztessék, a tűzvész elfojtására szükséges eszközöket mindenki készletben tartsa, s ne közös fallal kerítkezzenek, hanem minden háznak meglegyen a maga tűzfala. Ez intézkedések, szívesen fogadtatva a célszerűség szempontjából, az új város szépségének emelésére is szolgáltak. De némelyek mégis úgy vélekedtek, hogy a régi építésmód jobban megfelelt az egészség kívánalmainak, mivel a magyarázattal kisértek, hogy más feje készül lenni a világnak, de nem lesz erős és nem marad titokban, mert az anyaméhben el volt nyomva, s az út szélén jött a világra.

44. Mindezekről tehát, a mennyire emberi belátástól telik, gondoskodtak. De most az istenek engeszteléséhez kellett látniok, s elővették Sibylla könyveit, melyekből könyörgést intéztek Vulcanushoz, Cereshez és Proserpinához; a hölgyek Juno kegyéért esedeztek előbb a capitoliumon, majd a közeli tenger mellett, a melyből merített vízzel meghintik az istennő templomát és képét; ünnepi lakomákat s virrasztásokát is tartottak a férjes nők. De sem emberi segítség, se a császár bőkezűsége, se az istenek engesztelése nem tudta eltörölni azt a kínos közvéleményt, mely a tűzvészt parancsból keletkezettnek hitte. Hogy tehát Nero a híresztelésnek véget vessen, tettesekül oda állította s válogatott kínzásokkal illette azokat az embereket, a kiket a köznép gonoszságuk miatt gyűlölt és keresztyéneknek nevezett.
Az, akitől nevüket vették, Krisztus, Tiberius uralkodása alatt Pontius Pilatus tiszttartó által halállal fenyíttetett, de a pillanatra elfojtott átkos babona újra előtört nem csak Judaeában, e kárhozat eredő helyén, hanem szerte a fővárosban is, a hová mindenünnen mindenféle szörnyű és undok nyavalya összefolyt és követőre talál. Midőn tehát az első bebörtönözettek vallottak, azután vallomásaikból roppant sokaságra bizonyult be, nem épen a gyújtogatás bűntette ugyan, hanem az emberi nem ellen táplált gyűlöletük. Halálkínjaikból még gúnyt is űzött a közönség, úgy, hogy vadállatok bőrébe varrva kutyákkal tépették szét, vagy keresztre feszítették, vagy napszálltakor fáklya gyanánt éjjeli világításra gyújtották meg őket. Kertjeit engedte át Nero e látványosság céljára, és circusi játékot rendezett, melyeknél kocsisjelmezbe öltözve vegyült a nép közé vagy állott a versenykocsin. Mindezek következtében a különben bűnös és a legmesszebb menő példás fenyítést is megérdemelt keresztyének iránt szánalom ébredt a szívekben, mintha nem is a közjó érdekében, hanem egy ember vérszomja miatt kellene meghalniok.

45. Ezalatt a szükséges költségek fölhajtása következtében pusztulásnak indult Italia, tönkre mentek a tartományok és a szövetséges népek, meg a városok, melyek szabad nevet viseltek. És a rablás az isteneket is sújtotta, midőn kifosztották a főváros templomait s elvitetett belőlük az arany, melyet a római nép annyi nemzedéke a diadalok vagy fogadalmak, sikerek vagy balesetek alkalmából áldozati ajándékul hozott. Ázsiából és Achaiából pedig az isteneknek nemcsak ajándékait rabolták el, hanem szobraikat is, mi végett Aeratus és Secundus Carinas küldenék oda, kik közűi amaz egy minden gaztettre kész szabados, emez pedig görög tudománnyal torkig tömve, valódi műveltséggel még sem bírt.
Mondják, hogy Seneca, a szentségtörés vádját magától elhárítandó, hosszabb szabadságot kért Nérótól falura vonulnia, s miután nem kapta meg, betegnek tetteié magát, mintha idegbaja lenne, s nem hagyta el szobáját. Azt is emlékezetben hagyták némelyek, hogy Nero mérget akart neki adatni Clemicus nevű tulajdon szabadosa kezéből, s hogy Seneca a szabados árulása vagy saját óvatossága következtében menekült meg, mivel csak nagyon egyszerű ételekkel, mezei gyümölcsökkel és ha szomja jelentkezett, patakvízzel tengette életét.

46. Ugyanez időtájban Praeneste városban lázadást kíséreltek meg de a helyőrségen ott állomásozó katonaság megfékezte őket, midőn már a rend fölforgatására vágyakozó s attól egyszersmind remegő nép Spartacust és a régi bajokat emlegette; Nem sokkal azután egy hajóhadi szerencsétlenségről érkezett hír. Nem háborúban történt ez (mert hiszen soha még nem uralkodott ilyen zavartalan béke), hanem Nero parancsot küldött a hajórajnak, hogy vitorlázzon vissza Campaniához, a nélkül, hogy tengeri vihar esetére kivételt tett volna. A hajókapitányok, bár dühöngött a tenger, útra keltek Formiaeből, és midőn a misenumi hegyfokot megkerülni igyekeznek, erős déli széltől megragadtatva, a cumaei partokhoz ütődnek, miközben több hadihajó, kisebb fajták pedig még nagyobb számmal mentek tönkre.

47. Az év végén csudákról, fenyegető bajok hírnökeiről, beszélnek mindenfelé. A villámcsapás sohasem volt sűrűbb, üstököscsillag tűnt föl, a mit Nero mindenkor egy-egy kiváló férfi vérével szokott megengesztelni. Emberi vagy más állati kétfejű szülötteket találtak az utakra dobva vagy oly áldozásoknál, ahol vemhes barmokat szokás levágni.


Forrás: Tacitus fennmaradt összes műve. Fordította: Csiky Kálmán, Budapest 1903