logo

VI December AD

Évkönyvek (Annales) XV. könyv - Kr. u. 63.

23. Memmius Regulus és Verginius Rufus consulok alatt Nero emberfölötti örömmel fogadta, hogy Poppaeától leánygyermeke született; Augustának nevezte s ugyanazt a címet ruházta Poppaeára is. A szülés helye Antium gyarmatváros volt, a hol ő maga is először látta meg a napvilágot. A tanács már Poppaeának méhe terhét ajánlotta az istenek oltalmába s nyilvános fogadalmakat tett, melyeket most megsokasítva foganatosítottak. Mindezeken felül hálaimákat szavaztak meg, templomot a termékenység istennőjének és versenyjátékot az actiumi vallásos ünnep mintájára, meg hogy a Fortunák arany képmásai helyeztessenek el a capitoliumi Jupiter trónján, és circusi játék rendeztessék úgy a Julius-nemzetség tiszteletére Bovillaeben, mint a Claudiusés Domitius-nemzetségnek Antiumban. Mindez intézkedés rövid ideig tartó volt, mivelhogy a csecsemő négy hónapon belül meghalt. Ismét megújultak a hízelgések; istennői tiszteletet, áldozati vánkost, templomit és papokat indítványoztak az elhunyt gyermek részére.
Maga Nero mint az örömben, úgy a bánatban sem tartott mértéket. Föl van jegyezve, hogy mikor az egész tanács mindjárt a szülés után Antiumba özönlött, nem bocsátja maga elé Thrasaeát, a ki ezt a sértő mellőzést, mint majdani meggyilkoltatásának előszelét, rendületlen léleknyugalommal fogadta. Mondják, hogy azután nyilatkozott a császár Seneca előtt, kérkedvén, hogy Thrasaeával kibékült, a mihez Seneca szerencsét kívánt neki. Csakhogy ebből a két kiváló férfiúra nem csak nagyobb dicsőség, hanem nagyobb veszély is származott.

24. E közben tavasz elején a parthus követek Vologeses királytól szóbeli meghagyást s egyúttal levelet is hoztak oly tartalommal, „hogy az Armenia birtoka iránt előbb és annyiszor fölvetett kérdést ő most nem akarja bolygatni, mivel az istenek — a leghatalmasabb népeknek is bírái — a parthusoknak adták a tényleges uralmat, nem Róma megalázása nélkül. Minap a bezárt Tigranest, azután Paetust és légióit, bántatlan bocsátotta el, amikor pedig megsemmisíthette volna őket. Eléggé bebizonyította erejét, elég tanúságát adta türelmének is. Tiridates sem vonakodnék a fővárosba jönni, hogy a koronát megkapja, ha főpapi méltóságának teendői nem akadályoznák. De meg fog jelenni a császár jelvényei és képe előtt, hogy a légiók jelenlétében a királyságra felavattassék."

25. Vologeses e levelére, mivel Paetus épen ellenkezőleg úgy írt, mintha dolgai jól állnának, megkérdezték a követekkel jött centuriót, hogy mily állapotban van Armenia? Ennek az volt a válasza, hogy onnan a rómaiak mind kivonultak. Most megértették a barbároknak azt a gúnyos eljárását, hogy azt kérik, a mit már erővel magukhoz ragadtak, s Nero tanácskozott az állam főembereivel, hogy a kockázatos háborút, vagy a szégyenletes békét akarják-e inkább. Habozás nélkül választották a háborút, s Corbulo, ki a katonaságot és az ellenséget annyi éven át ismerte, nevezék ki fővezérré, nehogy más valaki hibát kövessen el tudatlanságával, a minthogy Peetussal is elégedetlenek voltak, A követek tehát eredmény nélkül bocsánatának vissza, de ajándékokkal, a mi reményt nyújtott, hogy Tiridates nem sikertelenül fogja kérni a királyságot, ha kérelmét személyesen adja elő.
Syria igazgatása C. Cestiusra bízatott; a hadcsapatok, melyekhez Pannóniából a Marius Celsus vezetése alatt álló tizenötödik legio csatoltatik, Corbulo alá adattak. Rendeletek mennek a tetrarchákhoz és királyokhoz, főnökökhöz, tiszttartókhoz, meg a szomszédos tartományokat kormányzó pro-praetorokhoz, hogy Corbulo parancsainak engedelmeskedjenek, a kinek hatósága körülbelül oly tág körre terjesztetett ki, a milyet a római nép Cn. Pompeiusra ruházott a tengeri rablók ellen viselendő háborúban. A visszatért Paetust, bár súlyosabbtól is félhetett, elégnek tartja a császár azzal a gúnyos nyilatkozattal megpirongatni, hogy „megbocsát neki rögtönösen, nehogy annyira félénk természeténél fogva bele betegedjék az aggodalomba."

26. Corbulo aztán a negyedik és tizenkettedik légiót, melyek legderekabb katonáik elvesztése után s a többiek elbátortalanodása miatt nem látszottak hadviselésre alkalmasoknak, Syriába helyezvén át: onnan a hatodik és harmadik, érintetlen s gyakori és sikeres küzdelmekben megedzett légiókat vezeti Armeniába. Hozzájok csatolta az ötödik légiót, mely Pontusban ál Iván, nem vett részt a vereségben, valamint a csak most oda vezényelt tizenötösöket, továbbá az illyriai és egyiptomi válogatott zászlóaljakat, meg a szövetséges lovasszázadokat és gyalog-cohorsokat. Összegyűltek a királyok segédhadai is Melitene mellett, hol az Eufráteszen átszállói készült. Azután szokás szerint szemlét tartván a hadsereg fölött, mintegy szószékről s nagy eréllyel, a mi katonai férfiaknál az ékesszólást pótolja, büszke szavakat intéz hozzájok a császár hadúrságának szárnyai alatt indítandó háborúról, a saját viselt dolgairól, Paetus tapasztalatlanságát okolja az előbbi vereségért.

27. Majd a L. Lucullus által egykor bejárt úton, a hosszú idő alatt fölhalmozódott akadályok elhárítása után előre halad. Tiridates és Vologesesnek a béke tárgyalására hozzá érkező követeit nem utasítja el, hanem centuriókat küld velők nem elfogadhatatlan utasításokkal: „mert nem fejlett még odáig a dolog, hogy okvetetlenűl harccal kelljen dönteni. Sok fényes sikert arattak a rómaiak; a parthusok is vívtak ki egy és más eredményt, ami mind óva int az elbizakodás kerülésére. Hiszen Tiridatesnek is előny egy pusztításoktól érintetlen országot kapnia ajándékul; Vologeses is jobb szolgálatot fog tenni a parthusok nemzetének a római szövetség megkötésével, mint a kölcsönös károsítással.
Tudja ő, hogy mennyi széthúzás van bent országában, s, hogy mily féktelen és vad törzseket kell kormányoznia. Ellenben az ő császárja birodalmában mindenfelé háborítatlan a béke, s egyedül csak ezt a háborút viseli. “ Egyúttal hogy tanácsát ijesztéssel is támogassa, az örmény nagyokat, a kik tőlünk először pártoltak el, kiűzi fészkeikből, kastélyaikat fölperzseli, síkot, dombvidéket, erőset és gyöngét egyenlő félelemmel tölt el.

28. Corbulo neve nem volt ellenszenves vagy gyűlölt a barbároknál sem, s azért tanácsát őszintének hitték. Az általában véve szintén nem konok jellemű Vologeses tehát néhány helytartóság területére fegyverszünetet kér tőle; Tiridates pedig találkozásra helyet és határidőt kíván kitűzetni. Egy közeli időpontot és azt a helyet, hol minap Paetussal a légiók körülzárva voltak, melyet a barbárok akkori sikerök emlékére választottak ki, már azért sem utasítja vissza Corbulo, hogy a mai helyzet különbsége által a maga dicsőségét kiemelje. De hogy a Paetus kudarca nem is okozott neki gondot: főleg abból tűnt ki, hogy épen annak fia vezetése alá rendelte a szomorú ütközet maradványainak eltakarítására küldött csapatokat.
A kitűzött napon Tiberius Alexander, előkelő római lovag, élelmezési hadbiztos, és Vinianus Annius, Corbulo veje, a ki még nem volt senatori életkorban, de alvezéri minőségben az ötödik legio élén állt, Tiridates táborába mentek, tisztelegni nála, s nehogy cseltől tartson, zálogul húsz-húsz lovagot vittek magukkal. Mikor a király azután Corbulót meglátta, leugrott lováról; Corbulo sem késedelmezett s mindketten gyalog szorítottak kezet egymással.

29. Erre a római vezér dicséri az ifjú királyt, a miért kockázatos terveivel fölhagyva, a biztos és üdvös útra tért. Az a maga származásának fönségét erősen hangoztatván, egyébiránt szerényen tette utána, hogy Rómába fog menni, a császárnak új dicsőséget szerzendő: egy Arsacida, ki a parthusok veresége nélkül mutatja be hódolatát. Megállapodtak azután abban, hogy Tiridates a császár szobra előtt leteszi királyi jelvényét és csak · Nero kezéből fogja azt ismét visszavenni. A találkozás csókkal végződött. Majd néhány nap múltával mind a két részről nagy látványosság rendeztek, amott a lovasság osztagonként fölállítva, nemzeti díszöltönyeikben; emitt a légiók oszlopai álltak csillogó sasaikkal, zászlóikkal és istenképekkel, mintha templomban volnának ; középen emelvény, melyen consuli szék és a széken Nero szobra állt. Az emelvény elé lépett Tiridates, miután szokás szerint áldozati barmokat vágtak le, s fejéről leveszi királyi diadémiát, a szobor elé helyezte, minden jelenlevők nagy megindulása közt, a mit fokozott a római hadaknak még friss emlékezetben levő lemészároltatása és ostrom alatt tartása. Most pedig megfordult a kocka: Tiridates menni fog, hogy látványul szolgáljon a népek szeme előtt, s mivel kevesebb egy hadi fogolynál?

30. Corbulo tetőzte a maga dicsőségét nyájasságával és vendéglátással. valahányszor a király egy-egy új dolog láttára (pl. hogy az őrváltások kezdetét egy centurio jelentette, hogy a lakomát kürtszóval zárták be, és hogy a főhadi szállás előtt emelt oltárt aládugott fáklyával gyújtják meg) kíváncsian kérdezősködött: Corbulo mindent nagy szívességgel magyarázott neki, s lelkét a régi szokások bámulatával töltötte el. Másnap engedelmet kért, hogy oly nagy útra indulandó, előbb testvéreitől s anyjától búcsút vehessen, azalatt leányát hagyja kezesül s kérő levelet ad Néróhoz. 

31. Elutazta után Pacorust a módoknál, Ekbatánában pedig Vologesest kereste föl, a ki nem volt öccse sorsa iránt aggodalom nélkül. Ugyanis tulajdon követei által kérte Corbulót, hogy Tiridatesnek ne kelljen képleg sem valami szolgai megalázást szenvednie, hogy fegyverét át ne adja, hogy a tartományi helytartók ölelésétől maradjon megóva, s ne kelljen ajtajuk előtt ácsorognia; Rómában pedig abban a tiszteletben részesüljön, mint a consulok. Idegen zsarnoki dölyfhöz lévén tudniillik szokva, nem ismert minket, a kiknél az uralkodás hatalma bír értékkel, a lényegtelen apróságokra pedig mit sem adunk.

32. Ugyanez évben a Tengeri Alpok nemzeteit a latin jog közösségébe vette föl a császár. A római lovagok ülőhelyeit a circusban eléje tette a köznép székeinek; addig ugyanis rendi különbség nélkül foglaltak ott helyet, mivel a Roscius-féle törvény csak az első tizennégy széksorról rendelkezett. Viadori játékok is tartatának ez évben, hasonló pompával, mint előbb, de sok főrangú hölgy és senator alacsonyította le magát a színpadon való szerepléssel.


Forrás: Tacitus fennmaradt összes műve. Fordította: Csiky Kálmán, Budapest 1903