logo

XXI September AD

Hadrianus Syriában

Antiochia
Phoenicia
Heliopolis
Damascus
Palmyra




Syria, Pompejus óta római föld, a legfontosabb volt a birodalom összes provinciái között Ázsiában; több legio tartotta megszállva és a császárnak egy consuli legátusa kormányozta. Miután Judeát tőle a 70-ik évben külön választották, ez a nagy, ősidőktől sémi, később, Nagy Sándor óta görög míveltségű ország-vidék északi Syriát, Phoeniciát és Auranitis és Trachonitis keleti termeteivel együtt Chalcidenét foglalta magában. Minthogy Kommagene és Syria legátusa alatt állott, az egész provincia Cappadociától és Ciliciától az Euphratesig, és védő sáncvonala a beduinok ellen, az arabiai sivatagok között a phoeniciai tengertől Palmyrán, Damascuson és a Libanonon át Palestina határáig terjedt.
Nagy számú város görög községi szervezettel, legnagyobb részt seleucidák alapította helyek, vagy a phoeniciabeliek és aramaeusok ősrégi telepe, virágzott itten tengeri kereskedelem, perzsa-indiai karaván-kereskedés és a kelet műipara folytán. Az uralkodó nép, a syraramaeus és phoeniciai elemek leigázása után a görög volt, a mely Damascustól kelet felé az arabokkal érintkezett. A bennszülött sémi eredetű lakosok a görögökhöz és a rómaiakhoz itten ugyanabban a viszonyban állottak, mint a ptinok Afrikában, és régiségére nézve az aegyptusi vallásokkal vetélkedő Baal és Melkart, Adonis és és Astarte imádása egyenlő szívósággal tartotta fenn magát náluk.

Syria fővárosa, a római közigazgatás székhelye az Orontes melletti szabad, önkormányzattal bíró Antiochia volt, a melyet hajdan atyja, Antiochus emlékére Seleucus Nikator alapított. Nagyra tartotta magát; de tényleg egyik legnépesebb és legszebb városa is volt a római birodalomnak. E város tündöklött pompájával és gazdagságával, valamint ama fényűzése folytán, a melyét a seleucidák Apollo-temploma mellett, Daphne ligetei-ben tartott ünnepeken kifejtett.  
Hadrianus egykor Syria legátusaként tartózkodott Antiochiában. Azt az értesítést, hogy Traianus őt fiává fogadta, az Orontes szigetén levő királyi palotában, a római helytartó székhelyén kapta meg, s itt töltötte el császárságának első hónapjait is. Vajon ezután, második keleti utazása előtt látta-e ismét Antiochát, azt nem tudjuk. Az kétségtelen, hogy a 130-ik évben meglátogatta, bár ez nincs okmányokkal támogatva; mert Antiochát illetőleg a feliratok és érmek feltűnő módon cserben hagynak bennünket. Syriából még Hadrianus-féle Adventusérmeink sincsenek; csupán olyanok vannak, a melyek „Exercitus Syriacus felirattal jelölvék.
A syrek dobzódó életmódja megmételyezte a római sereget is, és sehol sem volt több dolga Hadrianusnak a csapatok fegyelmezésével, mint itten. Nyakaskodókká lettek és odáig fajultak, hogy készek voltak mindenféle feslettségre. Gyakran kezdtek zavargásokat; így még Marcus Aurelius alatt is, a mikor még a szigorú Avidius Cassius, később maga is forradalmár, volt a parancsnokuk. Az antiochiabeliek, mint az alexandriabeliek is, gonosz lelkitek, csúfolódók és léhák voltak. Julianus csá-szárnak is tapasztalnia kellett ezt; érette Misopogonjával állt rajtuk bosszút.

Hadrianus is szomorú tapasztalatokat szerzett e népnek a jelleme felől; mert Spartianus említi, hogy Antiochia anynyira gyűlöletessé lett előtte, hogy Syriát külön akarta választani Phoeniciától, hogy a város annyi más hely fővárosaként ne szerepeljen. Mindazáltal Syria feldarabolásának a tervét komolyabb okok támogathatták, mint a minő volt az ő lehangoltsága a provincia fővárosának lakossága felett. Ezt a tervét azonban nem hajtotta végre, mivel Syriát csak Septimius Severus választotta tényleg ketté a 198-ik évben.
Még Hadrianusnak Antiochia irányában táplált ellenszenvét is kétségbe vonhatjuk, vagy ezt. ha volt, csakis múló felgerjedésének tekinthetjük: mert egy bizánci, a ki később élt, azt erősítgeti, hogy a császár ott színházat, a nympháknak Daphnéban templomot, fürdőket, vízvezetékeket építtetett és ezeket június 23-án ünnepélyesen felavatta.

Antiochia közelében felment Hadrianus a Kasios hegyre, hogy ott a nap keltének látványában gyönyörködjék s hogy áldozatot mutasson be Zeusnek az ottani szent helyen, a hol már előbb Traianus ő vele dák zsákmányokat helyezett az oltárra. „Égi háború tört ki és a villám az áldozatra szánt állatot, egyszersmind az áldozatnál segédkező szolgát is agyonütötte. “ Ezzel az adomával igazit odább bennünket Spartianus, a nélkül, hogy a Hadrianus Syriában való működéséről még valami egyebet is mondana, vagy sok más várost, különösen a phoenicia-belieknek amaz ős-régi kortól kezdve híres helyeit megemlítené, a melyeket a császár meglátogatott. Mert bizonyára lement a tenger mentén dél felé Laodiceába, Aradusba, Tripolisba, Byblosba és Berytosba is.
A seleucidák Laodiceája a Hadrianus jótéteményeiről egy feliratos emlék-szoborral emlékezett meg, a melyet Athén Olympieionjában állított fel. Berytosból is maradt fenn egy Hadrianus dicsőítésére szánt ajánlati felirat. Ez a különösen szép tengerparti város a Libanon lábainál, a mai Beirut, azóta, a mióta Augustus gyarmatosította, Julia Augusta-Felix-Berytos nevet viselt. Fekvése, a mely a Libanon-vidék kulcsa, a biztos tengeröböl mellett az idő minden viszontagsága között fenntartotta és Syriának még ma is egyik legvirágzóbb városává teszi.

Innen Hadrianus Sidonba és Tyrusba mehetett. E tiszteletre méltó anyavárosai oly sok phoeniciai gyarmatnak, a melyek jóval a görögök előtt megnyitották a tengereket a közlekedésnek és kezükben tartották a világkereskedelmet, már csak romjai voltak ugyan egykori nagyságuknak, de aláhanyatlásuk dacára is fényes és nagy városok voltak még mindig; hajózás, ipar, nevezetesen selyemipar s bíborcsiga halászat tartotta fenn jólétüket.

A seleucidák óta a rómaiak alatt is őriztek meg némi szabadságot. Strabo, mind a két várost mind a hajdankorban, mind a maga korában ragyogónak mondja; dicséri fekvésüket azok mellett a nagy hírű kikötők mellett, a melyekből mind a kettőt, az aegyptusit is, a sidonit is, fenntartotta magának Tyrus, míg a szigetet a szárazfölddel még a Nagy Sándor gátja kötötte össze. Tyrus már régóta viselte az anyaváros címét, s mindent összevéve, úgy látszik, elsőségét megtartotta Phoenicia városai között. Latin joggal felruházott gyarmat-várossá csak Septimius Severus alatt lett. Főhelye volt Melkart, vagyis a phoeniciai Herakles tiszteletének, a kinek ott híres temploma volt. Egyszersmind benne állt fenn Syria egyik legelső és legtekintélyesebb keresztyén gyülekezete is.

Okmányszerű adataink nincsenek arra vonatkozólag, hogy mikor volt Hadrianus Sidonban és Tyrusban. Ép oly kevéssé vannak biztos hireink arra nézve is, hogy mikor ment Heliopolisba vagy Baalbekbe, Coelesyriába, továbbá Damascusba és Palmyrába. Pedig ezeket a városokat a császár Berytosból meglátogatta.
Heliopolis, a melynek az alapítását az arabok Salamon királynak tulajdonítják, Syria egyik legrégibb városa volt, mivel ennek az akropolisán emelt kolosszális kő építmények a syriai uralom és építészet legrégibb idejére vallanak. Még akkortájban nem voltak meg neki ama nagyszerű templomai, a melyeknek a romjai ezt a várost a kelet csodájává teszik. Még Strabo is csak futólagosan említi a coelesyriai Chalkis mellett.

Augustus újíttatott, javíttatott rajta, de úgy látszik, nem gyarmatosította. Érmein, a melyek Hadrianustól Gallienusig terjednek, így nevezi magát: „Colonia Julia Augusta Felix Heliopolitana“; de az kétes, vajon csak Hadrianus ruházta-e fel gyarmati joggal elsőben. Néhány épületet a császár mégis emeltethetett itten, jóllehet Baal városá-nak monumentális fénye az ő utódai idejére esik. A nagy Zeus-templom építését Antoninus Pius kezdette meg.
Heliopolisból az Antilibanonon át egy karaván-út vezetett Damascusba, Syria sivatagának e paradicsomába. Ez a világhírű város, a kelet egyik legrégibb városa, már a Dávid idejében fennállott és egy syriai fejedelemség székhelye volt. Ez fenntartotta magát Ázsia történetének minden zivatarában, az assyrok, babyloniak és perzsák uralma alatt, és Nagy Sándor után, még mielőtt szép országuk fővárosául Antiochiát szemelték volna ki, a seleucidák székhelye volt.
A görög műveltség behatolt Damascusba is. Hellenek, zsidók, syriaiak és arabok alkották ennek a virágzó városnak a lakosságát, a mely az Euphrates-vidéki országok, Arabia, Aegyptus és Phoenicia közötti kereskedelmi közlekedésnek nyüzsgő élettel dicsekvő piaca volt. E várost Krisztus születése előtt a 64. évben Pompejus szerezte meg a rómaiaknak, de még nem volt oda foglalva a római uralom alá, mivel vazallus királyok alatt állott és egy ideig syriai helytartó minőségében a Nagy Herodes bírta. Csak miután már Cornelius Palma Arabia királyának a hatalmát megtörte, akkor lett Damascus Traianus alatt a syriai provincia római városává.

Az Antilibanon magaslatairól alárohanó Chrysorrhoas (Baradá) számos csatornái, a Damascust környező sivatagot már ősidőktől fogva buja termőfölddé varázsolták át, ezek a mérföldekre terjedő kertek még ma is úgy tűnnek fel a beduinok előtt, mint a föld paradicsomja. Érmeken a város női alakban van jelképezve, fején bástya-koszorúval; s ez a nő a folyam felett egy sziklán ül s bal kezében halat, jobb kezében pedig bőségszarut tart. Semmit sem tudunk azokról a határozatokról, a melyeket Hadrianus Damascusban életbe léptetett. Úgy látszik, hogy fővárosi rangra emelte.
Nem hallunk semmit itteni építkezéseiről. Az óriási Nap-templom, a melynek a romjai ma a nagy mecset mellett s a bazár egy része fölé emelkednek, még csak az Aurelianus idejéből származik. Damascusban tért meg Pál, és valamint Ephesusban, ebben a városban is szintén népes keresztyén gyülekezet állott fenn attól az időtől fogva.

Távolabb, a syriai sivatag keleti határain Palmyra oáza volt átkelő helye az india-mesopotamiai karaván kereskedésnek. Széles út húzódott itt keresztül az Euphratestől Phoenicia felé, a melybe a Thapsacusból, Babylonból és a perzsa tengertől kiinduló utak mind bele torkollottak. Palmyra az arabok ősrégi Tadmarja volt, a melyet a syriai sivatag karaván-útjának állomáshelyéül, lehet, hogy Salamon király alapított. A seleucidáktól a város minden izében görög kultúrát nyert. Majd aztán a rómaiak és parthusok hatalmas birodalmai kezdtek birtoklására vágyni. De csak Traianus vette birtokába ezt is és Syriával egyesítette.
Hadrianusnak e csoda-városban tett látogatásáról egyetlen felirati okmány beszél. Ez egyszersmind teljes hitelt érdemlő bizonyság arra nézve is, hogy a császár előbb Baalbekben és Damascusban volt, mert csak onnan mehetett Palmyrába. Ezt a görög szövegű feliratot a palmyrai nép és tanács a város egyik polgárának, Males Agrippának állította, a ki a császár oda érkezésekor másod ízben volt a község Írnoka és magát ünnepi játékok rendezése, a templom körüli önfeláldozó gondossága, valamint a római csapatok vendégszerető fogadása által idegenekkel és polgárokkal szemben érdemeket szerzett magának.

Hadrianus Palmyrában vagy a 130. évben lehetett, a midőn Syrián át Aegyptusba utazott, vagy pedig innen Syriába való visszatértekor. Lehet, hogy megajándékozta ezt a várost az itáliai és a gyarmati joggal, mivel ez az ő tiszteletére Adrianának nevezte magát. Az Euphrates vidékére és Bostrába vezető katonai utak különösen leköthették a figyelmét.
Valószínű, hogy ezeket várdákkal erősítette meg Palmyra közelében egy templomnak a romja a Hadrianus nevét viseli, a kinek az üdvére volt emelve. A pálmák városának ragyogása, ép úgy, mint Bostráé, Petráé és Baalbeké, a Hadrianus és az Antoninusok idejével kezdődik, és Odenatus és a nagy Zenobia uralkodása alatt a harmadik században éri el tetőpontját. Aurelianus aztán a 273. évben szétrombolta a szép és fényes várost. Syria-Phoenikéből még a 130. évben Júdeába ment Hadrianus, s mi feszült várakozással követjük őt épen ebbe a tartományba, mivel ez nemsokára borzasztó események színtere lett.


Forrás: Gregorovius Ferdinánd Hadrianus császár (Görög-Római világ Hadrianus korabeli rajza)