logo

XXI September AD

Hadrianus időzése Athénben és Görögország más városaiban

Visszatérés Szicílián át Rómába



Egy ország sem volt képes Hadrianust oly hatalmasan vonni magához, mint Hellas, az óvilág legmagasabb eszményeinek e kincses tárháza, a mely épen e miatt, akár csak a Cicero idejében, még mindig célpontja volt a műveit férfiak utazásainak a birodalom minden részéből. Görögország persze már nem volt virágzó városokkal tele, mint Kis-Ázsia, mert már a Strabo idejében annyira aláhanyatlott, hogy még csak a régiség-kedvelő előtt kelthetett érdeklődést. Népességének a száma annyira csökkent, hogy Plutarchus tanúskodása szerint alig bírt 300 újoncot adni fegyver alá, a mennyi a plataeai ütközet alkalmával az egyetlen Megarából kitelt.
A Peloponnesus városainak száma hatvanra olvadt le amelyek közül csak Sparta és Argos bírt némi jelentőséggel, és a Pausanias idejében Phocisban, Boeotiában, Atticában és Achajában is sok elhagyatott hely volt már. Ó-Hellasból, úgy szintén a többi hellenesített tartományokból is a hontalan görögök ezrei tengették életüket a Nyugati provinciákban. Ezeknek a nagy világ lett a hazájuk. A helléneknek ez a római birodalomban való tömeges szétszóródása egy részt párhuzamba tehető, de más részt ellentét is a zsidók sorsával Pompeius és Titus óta, a kiknek hazája száműzetésükben nem a művelt világ lett, hanem zsinagógájuk maradt.

De minden politikai élet megsemmisülése dacára Görögországnak még sok szabad városa állt fenn az emlékműveivel, s Pausanias, a ki Hadrianus után egy emberöltővel kereste fel Görögországot, s a ki ennek a romjain méla-bús szeretettel merengett el, azzal vigasztalhatta magát, hogy az ősnevezetes vidékek és városok alkotmányukat, szövetségi gyűléseiket, törvényszékeiket, törvényhatóságaikat és végre összes ünnepi játékaikat is megtartották.
Achaea, amint a rómaiak Görögországot nevezték, ki volt téve a római uralkodók szeszélyének; de mindent összevéve tapasztalta ezek kegyeletes jóindulatát is; mert ezek ősi intézményeit érintetlenül hagyták. Augustus Görögországot és Macedóniát Új-Korinthus várossal senatori provinciává tette; Tiberius azonban elvette ezt a tanácstól, a melynek az adók miatt nyomasztó, költséges és zsarnoki kormányzása a görögöknek terhessé lett, s még Hellast és Macedóniát Moesiával is egyesítette. Claudius azonban mindkét provinciát visszaadta a tanácsnak.

Nérónak, a ki ép ügy, mint Caligula, a hellenek műkincseit szemérmetlen rablás-vággyal zsákmányolta, Görögország nem volt egyéb, mint hiúságának klasszikus színpadja. Úgy ment át ezen művészi kőrútjában, mint egy színész és athleta; s ekkor csak Athént kerülte el az anyagyilkosságért bosszút álló Eumenidák szentélye miatt, még lelkiismereti fordulásai közben is színész lévén; de elkerülte a Lykurgus törvényei miatt még Spartát is. Nero Görögországot vérrel árasztotta el; de csupa színészi szeszélyből, és hogy a görögök hízelgéseit megjutalmazza, az isthmusi játékokon kikiáltotta a görögök szabadságát, mint a hogy ezt hajdan Flaminius megcselekedte. Rövid időre ezután a takarékos Vespasianus elvette ezt a szabadságot, a mely különben is csak adómentességre vonatkozott, és Achaeát visszabocsátotta a tanács igazgatása alá.
A Flavius-dinasztia provinciái kormányzatával újabb pénzbeli terheket rótt Görögországra, s nem segített az athénieken semmit az sem, hogy Domitianus a 93. évben az archon eponymus méltóságát elfogadta. Ugyanebben a kitüntetésben Hadrianus a 112. évben még mint magán ember részesült. Két évvel utóbb meglátogatta Traianus Athént. Olympiában az összes hellenek ennek az igazságos császárnak emlékszobrot állítottak.

A görögök urakat és parancsolójukat arcátlan hódolatnyilvánításokkal halmozták el. Az imperator istenítése Caesar és Antonius óta valósággal országos kultusszá lett. Sparta főpiacán Caesar és Augustus templomai állottak. s Athén akropolisán Róma Geniusának és Augustusnak a temploma. S ha egykor a független athéniek a Részvétnek emeltek oltárt, az ő szolgaságba süllyedt utódaik ugyanebben a tisztességben részesíthették volna a hízelgést. A szabadságszeretet lángja Hellasban kialudt; ez az ország feltétlenül megadta magát sorsának Rómával szemben, de azért a rómaiakat és a görögöket tátongó mélység választotta el egymástól. Amazok megvetéssel néztek Miltiades és Leonidás elzüllött unokáira, emezek pedig, mint a szellem s világ-műveltség arisztokratái, többre tartották magukat amazoknál.
Nem is igen tett Achaea rómaisítása semmi szembetűnő előmenetelt, mivel Görögország geniusa nem csak hogy ott élt a halhatatlan irodalomban, a kitörölhetetlen emlékekben, hanem ott munkált egyszersmind nap-nap mellett a hellén községek öntudatában is. Csak néhány kereskedő város, mint Patrae, Korinthus és az actiumi földnyelven fekvő Nikopolis tettek, mint római gyarmatok, Hellasban kivételt. Korinthusban Pausanias az ősi lakosoknak már egyetlen utódát sem tudta feltalálni.

A korinthusiak nem csak a római erkölcsöket, hanem a véres vívójátékokat is elfogadták; de, midőn ezt a példát az athéniek is akarták követni, felállt a bölcsész Demonax és ezt kiáltotta oda nekik: „Akkor előbb a Részvét oltárát romboljátok le!“ Ekkor jelent meg Hadrianus. A görögök ujjongva fogadták őt, mint „Megváltójukat“ és „Alapítójukat".
Rómának egyetlen császárja sem állott velők oly benső viszonyban, mint ő, s a görögség iránt táplált rokon-érzetéhez örökös állhatatlansága dacára mindvégig hű maradt. A birodalomnak egyetlen részét sem árasztotta el pazarabbul bőkezűségének áldásaival, mint Ó-Hellast. Vele kezdődött különösen Athénre nézve a hajdani dicsőség másodvirágzása, de nem köztársasági állam-életének, hanem a tudományoknak és az irodalomnak újjászületése által. E szellemi újjászületésnek lángja az Antoninusok alatt mind magasabbra csapkodott, s Hellas mind mélyebb és mélyebb aláhanyatlása közben, bár némi megszakítással, a hellenismusnak Justinián alatti végső kialvásáig lobogott.

Hogy melyik kikötőben ért partot a császár, azt nem tudjuk. Achaeának nincsenek a Hadrianus megérkezése alkalmából vert (Adventus), hanem csak az újjá alkotás alkalmából vert (Restitutio) érmei. De sem ezekből, sem Korinthus gyarmat-város érmeiből, a melyek az ő megérkezését jelzik, nem lehet biztos időrendi meghatározást nyerni. Athénben nem találtak semmi Adventus-érmet. De a feliratokban Athénben általában az ő megérkezésétől, aztán az ő első megérkezésétől is egy aeráját számítanak a városnak, a nélkül még is, hogy belőle egészen bizonyosan meg lehetne határozni akár az első, akár a következő látogatásnak az időpontját. Ezekből a feliratokból csak az tűnik ki, hogy az új Hadrianus-féle aera a 124-125 évek előtti időkre nem eshetett és hogy a császár a 124. év szeptember hónapja előtt Athénbe nem érkezhetett. Tehát feltehető, hogy hosszabb tartózkodásra a 125. év őszén érkezett oda. Itt tág tere nyílt neki arra, hogy kielégítse összes eszményi hajlamait.

Abban a bűbájos idillben, a melyet a tenger, a Hymetus, a Pentelikus és a Parnes alkották a keretet, kipihenhette fáradalmait és csodálatába merülhetett az ó-világ felséges műremekeinek, a melyeknek örök ifjú szépségével szemben, a Plutarchus ítélete szerint, még az idő vas foga is tehetetlennek bizonyult. Még épségben álltak a templomok, az akadémiák, a gymnasiumok, az oszlopcsarnokok és a köz-terek, épségben állt Athene vára az áldozati ajándékokkal, úgy szintén megvoltak még a festmények és szoborművek is, a melyeket Pausanias csodálhatott még, sőt Lucianus is, midőn ifjú korában első ízben volt Athénben, elálmélkodva szemlélhette a város szépségét, pompáját és nagy népességét. Athénben Hadrianus művész lehetett a művészekkel vagy az akadémia csarnokaiban, a Kephisos melletti platánok alatt vitatkozhatott azokkal a bölcsészekkel, a kik az isteni Plató utódainak nevezték magukat.

Athén városa bölcsességre és igénytelenségre nevelt, így mondja Lucianus Nigrinusában, a melyben az ellentétet ecseteli Athén klasszikus csendje és Róma zsibongása között, pazar fényű rabszolgaságával, lakomáival, vendéglátásaival, sykophantjaival, méregkeverőivel, örökség-vadászaival és ál-barátaival. Demonax bölcsész patriarchális alakjában Lucianus az athéniek igénytelenségének és boldogságának példányképét rajzolja; s ez a bölcs ember a Hadrianus Athénbe érkezésekor már 35 éves lehetett. Itt majd egy görög sophista, majd ismét egy oly mélabús álmodozó alakját veszi fel a császár, a ki a szép hajdankorba képzeli bele magát. Ily érzelmek hozzák rezgésbe még ma is minden oly művelt embernek a lelkét, a ki e szentelt helyeken, templomok romjai közt Attika isteneivel, hőseivel és bölcseivel társalog. De a Hadrianus életíróinak lakonizmusa lemondásra kényszerit bennünket arról az élvezetről, hogy őt, a ki a fejedelmek között a múzsákat a legjobban kedvelte, az athéniekkel való érintkezésében megfigyelhessük. Spartianus a császár első ott létének eredményeit a következő szavakba foglalja: „Herkules és Fülöp példájára az eleusisi felavatásban részesült; sokat ajándékozott az athénieknek, s mint agonotheta az elnökséget is vitte.

Hadrianus Athénben való első tartózkodása alatt kétség kívül beavattatta magát Demeter mysteriumaiba.4 Augustus is részesült ezekben, úgy szintén még később Marcus Aurelius és Alexander Severus is. Ő Róma és a világ ura nem tartotta magára nézve megkisebbítőnek azt, hogy a nagy Dionysiákon görög viseletben a harcbíró tisztét vigye. S miután az ünnepély vezetésének a kötelessége az archont terhelte, Hadrianusnak ebben az időben másodszor kellett az athéniek archonjának lennie.
A Dionysiákat Elaphebolion hónap 8-13. napjain (március végén és április elején) tartották meg. így tehát Hadrianus Athénben, a hol kitelelt, ott volt még a 126. év tavaszán is. Az athéniek ujjongtak, a mint azt láthatták, hogy a császár a nagy attikai költők színházában ül és komoly bírói tisztében osztja a díjakat. Azt nem tudhatjuk, hogy mely darabokat adtak akkortájt: valószínűleg Menander vígjátékait, mert Sophokles és Aristophanes műveit még akkor bajosan vihették színpadra, költő pedig akkor nem élt olyan, a ki jutalomra érdemes drámát írni képes lett volna.
Azért a tiszteletért, a melyet a császár az attikai színház iránt tanúsított, vagy ennek általa elrendelt helyre állításáért hálából azt a határozatot mondták ki az athéniek, hogy a nézőtér folyosóin minden egyes városrész nevében a császárnak egy-egy, összesen tizenkét emlékszobrát állíttatják fel. Ezekhez tizenharmadiknak maradt ott az, a melyet neki, mint archonnak, még a 112. évben állítottak.  

Már első athéni tartózkodása alatt elhatározhatta Hadrianus, hogy az olympusi Zeus templomát felépítteti, és egyéb nagy építkezési terveket is foganatosíthatott. Az athéni alkotmányt is reformálta, a mely működésében a régi köztársaság intézményeit használta. De hogy miben állott ennek a javítása, azt nem tudjuk. Azt, hogy gondoskodott a város javáról, a melynek a kikötői Sulla óta kihaltak, ipara és kereskedelme aláhanyatlott, mutatja egy máig fennmaradt felirat az új agora kapu-csarnokában, a mely Hadrianusnak egy olaj árulásra vonatkozó rendeletét tartalmazza.
Nem hihető, hogy a császár Achaeából a 126. év nyarán való elutazásáig Athénben egy egész évet töltött, a nélkül, hogy Ó-Görögország különböző tájékait be ne utazta volna. Mert ezek bizonyosan elküldték követeiket Athénbe, hogy eléje terjesszék kérelmeiket és hogy őt meghívják. Általában mégis csekély számban maradtak fenn oly görög városi feliratok, a melyek Hadrianust j óltevőjüknek és alapítójuknak nevezik, s a melyek megvannak, azokból sem állapítható meg látogatásának az időpontja. Ahol épületeket emeltetett, vagy templomi áldozat-adományokat alapított, mint Korinthusban, Argosban. Mantineában és Nemeában, ott volt bizonyosan személyesen is.3 Argosi érmek mint alapítót dicsőítik.

Sparta, a mely akkor a Peloponnesus legtekintélyesebb városa volt, Hadrianus megérkezését egy feliratban jegyezte fel. Ez a város régi szervezetét megőrizte ; a gerusia érvényben volt és a spártai évet még mindig az egyik ephorus után nevezték az öt közül, mint Athénben is az égjük archon után. Pausanias még épségben találta Spartában a régi történelmi mű-emlékeket; így a vásártért a kormányzói épületekkel és a perzsa stoával, továbbá Athene érc-hajlékát a várban, számos templomot, síremléket és műremeket.
Mantineában Hadrianus helyreállította az Epaminondas síremlékét és felirattal látta el. S vajon a császár, a ki Zeus templomát Athénben kiépíttette, s ennek utána épen az „olympus” jelzőt is felvette, Olympiát, a mely még akkor játékairól és szent helyeiről híres volt, nem látogatta volna meg? Fel-iratok nem tanúskodnak erről, de hiányuk a véletlen műve is lehet.
Korinthust, Görögország legpompásabb városát, a nagy Caesar római Colonia Júliáját Hadrianus kegyeivel halmozta el s még szebbé tette. Ez a város régi nevezetességekkel már nem rendelkezett; mert legtöbb nyilvános épülete Caesar óta keletkezett. Ezek közt volt egy, Augustus nőtestvérének, Octaviának emelt templom is.

A boeotiai Thespiae egyik templomában, a melyből Caligula, Praxitelesnek Erosát elrabolta, Hadrianus az oltárra egy medvének a bőrét helyezte, a melyet maga ejtett el, oly versezettel együtt, a mely neki a saját költeménye volt. Az előbb emíltett csoda szépségű műremeket Claudius a városnak visszaajándékozta; de Nero ismét elhurcolta, s midőn Pausanias ott járt, már annak csak egy oly utánzata volt a templomban látható, a melyet az athéni Menodorus készített.
S miért ne kereste volna fel Hadrianus Thebát? Pindarosnak ez a városa persze a Pausanias idejében anynyira össze volt már omladozva, hogy csak a vár volt lakható. Aláhanyatlott már az egész Boeotia; sok városa egészen el volt hagyva. A kis Chaeroneának Plutarchus szerzett hírnevet; de ez a nemes lélek, a kit Hadrianus annyira becsült, hogy Görögország procuratori méltóságára emelte, a 120. év körül elhalálozott. Boeotia egyik legtekintélyesebb városa akkortájt Lebadea lehetett, mert a Trophonius jóshelye, a melyet még mindig sűrűn látogattak, nagyon élénk forgalmat biztosított neki. Nem tudjuk, vajon intézett-e Hadrianus kérdést hozzá; de kiváncsi természete valószínűleg ösztönözhette, hogy ezt az ős-régi mysteriumot is ismerni tanulja.

A delphibeli jóshelyet személyesen vagy küldöttei által Hqmerus szülőhazája felől kérdezte meg. Az amphiktyonok emlékszobrot állítottak neki. Ezeknek a szövetsége még fennállott és gyülekezetük a Pausanias idejében harminc tagból állt, a kiket Nicopolis, Macedonia és Thessalia, Boeotia és Phocis, Doris, Lokris, Euboea, Argos, Sicyon és Korinthus, Megara és Athén küldtek.
Apollo szent helyéről Nero 500 érc-szobrot rabolt el és a templomi javakat is elvonta. Delphi menthetetlenül ki volt szolgáltatva a pusztulásnak, mert elvesztette tekintélyét a pythói jóshely is. Pausanias már nem is említi, hogy az ő idejében működésben lett volna. A régi kincses házakat, a mi a pénzt illeti, üresen találta; de a delphibeli nevezetességek terjedelmes leírásában még e szent kerületben sok régi áldozati adományt jegyezhetett fel, míg a templomok közül az egyik romokban hevert, a másiknak a szobrai hiányoztak, a harmadikban pedig égjük vagy másik római császár emlékszobra volt látható. Ezek között lehetett az is, a melyet a Hadrianus emlékére állítottak.

Epirusban az augustusi Actia Nicopolisban is járt Hadrianus; mert e városnak az érmei őt hajón ábrázolják és ezt a feliratot viselik: „A császár megjelenése". Onnan Dodonát látogathatta meg. Az kétségtelen, hogy Thessaliában a Tempe völgyét megnézte, mert tiburi mezei lakásában kertjének egyik részét erről nevezte el. Csak azt nem tudjuk, hogy Görögország északi részén, Epirusban, Thessáliában, Macedóniában és Thraciában való útazásai, a mely utóbbi helyen Adrianopolist alapította, Hellas első meglátogatásának az idejére esnek-e vagy sem. Macedóniába és Thraciába való megérkezését érmek jelzik.

Hadrianus a keleten és Görögországban körülbelül három évig való időzése után visszatért Rómába még pedig Sicilian át. Itt felhágott az Aetnára, hogy a nap felkelését lássa, a mely, mint tudni vélték, a szivárvány színeiben szokott történi. Ebben az útjában meglátogatta a következő nevezetes városokat is: Messenét, Tauromeniumot, Catinát, Syrakusát és Thermiaet. Mindezek római gyarmatok voltak s rajtuk kívül a szigeten még 63 községet lehetett számlálni, a melyek legtöbbnyire birtokában voltak a latin jognak?
Ha szabad az okiratoknak talán csak esetleges hiányából következtetést vonni Hadrianusnak Siciliához való viszonyára, akkor kétségtelen az, hogy Hadrianus Rómának ezzel a kincses kamrájával, a mint még Strabo nevezte a szigetet, nem valami nagy bőkezűséggel bánt. Csak a tanácsnak egyik érme nevezi őt általánosságban Sicilia helyre állítójának. Ezen az érmen a császár egy térdeplő női alakot emel fel, a ki kalász-koszorút hord s kezében is kalászokat tart.

Rómába Hadrianus vagy a 126. év végén, vagy a következő év elején tért vissza.


Forrás: Gregorovius Ferdinánd Hadrianus császár (Görög-Római világ Hadrianus korabeli rajza)