logo

XXI September AD

Hadrianus Aegyptusból visszatér Syriába

Athén újabb meglátogatása
Az Olympieion felavatása
A Hadrianus iránt tanúsított isteni tiszteletnyilvánítások



Palestinában ekkor zendülés volt kitörő félben. Ha már Hadrianus a dolgok fenyegető állásáról értesítést nyert s e miatt ment el Syriába, a zsidóság nyugodt magatartása könnyen tévedésbe ejthette. Az legalább kétségtelen, hogy a zendülésre kész zsidók csak az ő nyűgöt felé való tovább utazására vártak, hogy fegyvert ragadjanak. Mély homály borítja Hadrianusnak ezt az utolsó utazását. Mert attól a pillanattól kezdve, a midőn a 130. évben november 21-én Theba-ben reánk nézve láthatóvá lett, a 134. év május hava 15.-éig, a mely napon Rómában való jelen léte okmányilag igazolható, elvesztjük őt szemeink elől. Csak a Dio Cassius feljegyzéseiből tudunk annyit, hogy Aegyptusból Syriába, s innen tovább nyűgöt felé távozott.

Syriában hol tartózkodott, innen merre utazott tovább és hol érte utói a palestinai zsidó zendülésnek a híre? Nem tudjuk, csak sejtjük, hogy Athénben. Hadrianus utazásainak legújabb kutatója megkisérlette kimutatni azt, hogy a császár csak két Ízben volt Athénben, a 125. és 126. évben és másodszor a 129. évben. így tehát ő szerinte a 131. év végétől vagy a 132. év elejétől kezdve, a midőn Aegyptusból Syriába ment, állandóan a zsidó harctéren kellett lennie. Ez a nézet azonban semmi tényleges adattal nincs igazolva. Mert hogyan lehetne általában csak feltételezni is azt, hogy a nagy philhellen Hadrianus azt a várost, a melyet oly rajongó szeretettel környezett s oly pompás építményekkel díszített, csupán csak kétszer kereste volna fel.
Midőn Aegyptusból Syrián keresztül nyugatnak hazafelé tartott, Athén neki úgy szólván útjába esett. Hogyan hajózhatott volna el mellette? De adatokkal is rendelkezünk, a melyek valószínűvé teszik azt, hogy Hadrianus a 132. évben ismét Athénben volt. Nevezetesen a görög városok Athén Olympieion-jában a császár emlék-szobrait ebben az évben állították fel, a mi e városok nevében ünnepi követségek útján ment végbe. Véletlen vagy önkény dolga volt-e ez? Avagy nem inkább már a Hadrianus utolsó ott időzésekor, a 129. évben tett rendelkezésre vall? És a császárnak eleve megállapított visszatérése Athénbe
nem volt-e mintegy kiszemelve arra, hogy a fényes olympiai ünnepélyek az ő jelen létében menjenek végbe? Én tehát hajlandó vagyok feltételezni azt, hogy a 132. évben az olympusi Zeus temploma készen állt és Hadrianus avatta fel.

Az athéniek nem láttak évszázadok óta ehhez hasonló ünnepélyt. A hanyatló pogányság alkonyán ez az ünnepély még egyszer egész pompájában elővarázsolta az antik istenek kultuszát s állami életük letűnt dicsőségét. Ez egyszersmind Hellas nemzeti ünnepe is volt, mert Hadrianus Zeusnek e befejezett pompás templomában az egész Görögország számára új vallási központot teremtett.
A görög városok közelből és távolról elküldték ide a képviselőket, a kik azt az utasítást nyerték, hogy a császár emlékszobrait az Olympieionban állíttassák fel. A feliratoknak egész sora maradt ránk ezekből a városokból, így Abydosból, Aeginából, Amphipolisból, Anemuriumból, Thasosból, Cyzicusból, Smymából, Laodiceából, Sebastopolisból, Miletusból, Ephesusból, Dilimből, Cyprusból, Palesből, Pompeiopolisból, Sestosból és más helyekről, nevezetesen Ó-Görögországból bizonyára szintén nem hiányoztak.
Nem egy athénit, hanem ama kor legnagyobb sophistáját, a smyrnai Polemont érte az a megtiszteltetés, hogy az olympiai felavató beszédet mondja. A császár napokig tartó mulatságokat rendeztetett a népnek. Valószinűleg ekkor volt az, hogy nagy vadászatot rendeztetett Athén mulattatására a stádiumon, a melyen 1000 darab fenevadat ejtettek el. A legjelentékenyebbek azonban azok az új olympiai játékok voltak, a melyeket Hadrianus alapított.
Ezeket az öt éves olympiákat vagy Adriana-olympiákat azóta nem csak Athénben, hanem a birodalom más városaiban is megünnepelték, különösen Euphesusban, Cyzicusban és Smyrnában. Egy új olympiás szerinti számítást is hoztak be ekkor. A császár ez alkalommal, kétségkívül az egybe gyűlt görögök ünnepélyes határozata folytán az „olympiai" vagy az „olympusi Zeus“ jelzőt vette fel, és a hellén a városokban, mint a polgárközségeknek és „a lakott világnak" jóltevője, alapítója és üdvözítője az olympusi isten tiszteletében részesült.

Spartianus azt állítja, hogy Hadrianus az Olympieionon kívül Athénben avatott fel még más építményeket is, olyanokat, a melyeket szintén ő kezdett építtetni, közöttük a panhellen Zeus templomát is. Ezzel egybekötötte a császár a panhelleniák új nemzeti ünnepét is, időszaki játékokkal, a melyekre ezen túl az összes görög városok és gyarmatok képviselőket tartoztak Athénbe küldeni, mivel ez a város a görögök fő helyének nyilváníttatott. Achaea régi szövetségének egy parlamentben kellett megújulnia. De a múltnak ez a mesterséges életre hívása nem volt egyéb csillogó látszatnál.
A görög nép politikailag meg volt semmisülve, s mind az olympiai, mind a panhellen ünnepeknél a görög közügyek valódi középpontja a császár-kultusz volt. A panhellen játékokat, a melyeknek az elöljárója, az az agonothetája mindig az istenített Hadrianus papja volt, épp úgy mint az olympiaiakat, szintén megtartották még sokáig a császár halála után is. Imádták Hadrianust Görögország városaiban, mint Zeus Olympiost, Panhelleniost, Eleutheriost és dodonait, mint Zeus Ktistest és Sotert, mint Belaeost vagy mint istent általában, így Spartában, Abaeában, Nikopolisban, Thespiaeben és Koroneában, vagy végre, mint pythoi Apollót és új Heliost. Mint új Dionysos tűnik fel a kariai Aphrodisiásban, Sardesben, sőt egy görög felirat szerint Nimesben is.

így Hadrianus Hellas isteneivel egyenlő rangúvá lett. S ha hiúsága nem vakította el, be kellett látnia, hogy a görögök aljas hízelgései csak ugyanabban a tiszteletben részesítik őt is, a mellyel ő előtte nem egy zsarnokot tüntettek ki, s hogy e dicsőítéseket egy Néróval kellett megosztania, a kit szintúgy Apollóvá és Heraklesszé, sőt Zeus Eleutheriosszá is felmagasztaltak. De Hadrianus elég hiú volt arra, hogy magának az Olympieionban oltárt emeltessen. S itt, valamint az eleusisi szent helyen, mint Zeus trónolt Hadrianus; de mellette neje sem maradt hoppon, mivel ezt Eleusisban új Demeterként tisztelték. Egyidejűleg azonban ugyanitt állítottak oltárokat Antinousnak is, mint Jacchosnak. így tehát a szerencsétlen Augusta vetélytársától még ennek holta után sem szabadulhatott meg.
Ez istenítéseknek mélyen lealázó voltát akkor talán egyetlen görög sem érezte. Mert a diadochok ideje óta a görögök már szokásba vették, hogy azokat a fejedelmeket, a kiktől rettegtek, vagy a kiket szerettek, isteni tulajdonságokkal ruházzák fel. Az istenítés volt az elismerésnek az az egyetlen módja, a melyet a szolgaságba süllyedt nép uralkodójának nyújthatott. Hadrianus pedig oly példátlanul sokat tett Athénért, hogy azt mondhatta Pausanias, hogy ő volt az, a ki a rómaiak háborúi által nyomorba taszított várost újra felvirágoztatta.


Forrás: Gregorovius Ferdinánd Hadrianus császár (Görög-Római világ Hadrianus korabeli rajza)