logo

XXI September AD

Hadrianus Aegyptusban

Ennek az országnak a viszonyai
Alexandria
Hadrianus levele Servianushoz



Aegyptus és Alexandria befolyása a nyugatra - Aegyptus, a világ legrégibb művelt állama, abban az időben nem jelentett mást, mint Rómának Nilus áztatta gabonatermő provinciáját. Augusztus óta császári birtok volt s oly féltékenyen őrizték, hogy sem senator, sem lovagrendű nem tehette be a lábát ide császári engedély nélkül. Egy római pasa, egy lovagrendű praefectus, alkirály minőségben kezelte a kormányt, vagy jobban mondva, garázdálkodott Alexandriából a szerencsétlen országban.  
A provincia három részre oszlott: Felső-Aegyptusra, vagyis Thebaisra, Közép-Aegyptusra, vagyis Heptanomisra és a Deltára; ezek ismét 46 nomára oszlottak. A római utak Aegyptusban Hiera Sykaminosig, az aethiop földön Dodekaschoinosig, az első vízesésen túl húzódtak.

A saját bennszülött uralkodó házai alatt évezredekre terjedő történelmi élet után a Faraók népe végre örökre elvesztette a saját önállóságát először a perzsák, azután a görögök, majd végre a rómaiak alatt. Ez a végzet, az idegen uralom, még ma is ott lebeg felette; mert Aegyptus már fekvésénél fogva arra van utalva, hogy ne egyetlen egy nép, hanem az egész világ birtoka legyen. Már Nagy Sándor idejében nemzetközi terület volt, külföldi kalandorok kész zsákmánya, s az maradt máig. Hosszú ideig tartó rabszolgaság ennek a lakosait megfosztotta minden polgári erénytől, úgy annyira, hogy a régi városok, még maguk a görög városok is, talán egyedül Ptolemais és Naukratis kivételével, elvesztették közszabadságukat, és római tisztviselők a tanács közreműködése nélkül kormányozták őket. Még Alexandriának sem volt már községi szervezete, s mint Aegyptus fővárosa, csak azzal volt megkülönböztetve, hogy igazságszolgáltatását egy császári bírósági közeg (iuridicus) látta el.

A császárok Aegyptus közigazgatásánál a Ptolemaeusok intézményeit vették alapul. Ok ezeknek az utódai voltak, az országnak isteni tiszteletben részesülő királyai, és elődeikhez hasonlóan meghagyták a régi vallásos szokásokat és a papi hierarchiát. Az adók terhe alatt görnyedező lakosságnak azonban nem voltak többé semmi politikai jogai, hanem a görögök és rómaiak igája alatt páriák vagy heloták módjára tengették életüket. Sorsuk nagyjában hasonlatos volt a mai fellahokéhoz.
A rómaiak megvetették Aegyptus lakosságát mind valamennyit, nemcsak a bennszülötteket, hanem még a helléneket és zsidókat is, a kik Nagy Sándor óta tömegesen vándoroltak be oda. Vak babonájuk, vad zabolátlanságuk és egyenetlenkedésük érdemtelenné tette őket a rómaiak szemében a polgári szabadságra. Az ő felfogásuk szerint csak vaskézzel lehetett ezeket a zavargásra mindig kész tömegeket a kellő korlátok között tartani.1 S mégis két légió, a XXII. Deiotariana és a II. Traiana elegendő volt arra, hogy az egész Aegyptust féken tartsa.

Leszámítva azokat a zavargásokat, a melyekre a Hadrián oda érkezése előtt az Apis felkeresése szolgáltatott alkalmat, az ország hosszú ideig békésen viselte magát, s csak a zsidó lakosság vetemedett a Traianus utolsó éveiben, az ázsiai felkelésekkel összeköttetésben, fanatikus zendülésre.
Aegyptus minden ereje az egyetlen Alexandriában volt összpontosítva. Ez a város a 130. évben még mindig az a hatalmas világ-kereskedelmi kikötő volt, a mint azt Strabo az Augustus idejében ecsetelte. Nagyságra nézve csak Rómánál állt hátrább. Dio Chrysostomus, a Id. Vespasianust elkísérte ide, e várost az összes emberi nevezetességek között a legnevezetesebbnek mondja. Fekvése uralkodóvá tette a Veres-, az indiai és a Középtenger felett egyaránt, és a világ minden hajózó népének vásárteréül szolgált. Jólétét, a melyet kereskedelmének és műiparának köszönhetett, nem érte utol egy város sem; egyszersmind kincses kamarája volt az aegyptusi vallásos titkoknak és a görög tudománynak is. A nagy kikötőt és az Eunostost a szélrózsa minden irányából érkező kereskedők lepték el, s ezeknek a raktáraiban fel voltak halmozva a forró ég-övi vidékek ama termékei, a melyeket Arsinoéból, Myos Hormosból és Berenikéből karavánok szállítottak oda.

Alexandria jelentőségének megfelelt ennek építészeti pompája. A Serapeum a Rhakotis városrészben, a régi királyi vár Bruchionban, a Museum oszlopcsarnokaival és a nagy könyvtárral, a Caesarium, a canobusi híres út, a gymnasiumok, a színházak, a hyppodromok, a templomok és a régi és újabb kori számos műremekek a tündöklő szépségnek oly egységes képévé alakultak benne, hogy az Antoninusok korában Aristides azt mondhatta, hogy Nagy Sándor nagy és felséges városa ékszer gyanánt úgy díszíti a római birodalmat, mint a buja-szép asszonyt a nyaklánc vagy karperec.
Még nem szűnt meg a Nagy Sándor isten-kultusza e városban és Hadrianus, a ki a Pompeius sírját meglátogatta, aligha mulasztotta el megtisztelni a Sémát is, a hol a város halhatatlan alapítója egy nagy koporsóban feküdt üvegfedél alatt, miután az aranyból valót, a melyet Ptolemaeus Lagi készíttetett, a kapzsi Auletes elrabolta.

A zsidók utolsó felkelése alatt Alexandriát feldúlták, de Hadrianus már első éveiben elsimította a rombolás okozta károkat, s a mint látszik, az elpusztult Cyrenét is gyarmatosította. Mivel a Fara ók legrégibb városai már nagy részben romokban hevertek, Alexandriának nem volt többé versenytársa Aegyptusban. S e város kábító zsivaja három világrész faji és vallási vegyül ékeivel, továbbá a lázas küzdelem az életért, Ázsia és Afrika mámorba ringató légköre, a világpolgárias hellénség sajátos szelleme, a mely tanyáját épen itt ütötte fel, a nép léhasága, élvezet utáni sóvárgása és bűnre való hajlandósága ámulatba ejtette még a görögöket és rómaiakat is.
Dió Chrysostomus az alexandria-beliekhez intézett beszédében éles vonásokban tüntette elő városuk pompájára vonatkozó dicséretének a visszáját. „Én igy szólt hozzájok. magasztaltam tengereteket és földeteket, kikötőiteket és emlék-műveiteket, de titeket magatokat nem". Erre aztán következik egy rajz, a mely Alexandria népét a világ sepredékének nevezi, a melyben nincs semmi komolyság, a mely el van merülve mindenféle élvezetbe, a mely lelkesülni csak a színház és circus iránt tud. Az alexandria-beliek erkölcstelensége, civódásra és csúfolódásra való hajlama mindenütt hírhedt volt. Hadrianus is megrajzolta jellemüket a következő levelében, a mélyért sógorához intézett:

„Kedves Servianusom! Én Aegyptusnak a népét, a melyet te annyira feldicsértél, könnyelmű, ingatag, pletyka-vadász népségnek találtam. A kik Serapist imádják. azok keresztyének: oly emberek, a kik magukat Krisztus püspökeinek vallják, mindenek inkább, mint ennek az istennek a követői. Nem találhatni itt egy zsinagóga főnökét, nem egy samaritánust, nem egy keresztyén presbytert. a ki csillag-jós jel-magyarázó és kuruzsló nem volna. Magát a patriarchát, valahányszor Aegyptusba jön, az egyik párt arra kényszeríti, hogy Serapist, a másik pedig arra, hogy Krisztus imádja.
Forradalmár, semmiházi és botrány hajhászó emberfaj az. A város maga bővűlködik kincsekben és segély-forrásokban. Itt senki sem teszi össze ölébe a kezét. Itt üveg, ott papír, amott vászon előállításán munkálkodnak. Minden sürgölődő ember egy-egy iparos. — Még a vakok is, vagy a kiket a láb-köszvény, vagy kar-köszvény gyötör, munka után látnak. Istennők a pénz; zsidó, keresztyén, minden nemzetiség csak ezt imádja. Sajnos, hogy ez a város ily rossz irányt vett, mert nagyságánál és jelen-tőségénél fogva méltán lehetne feje az egész Aegyptusnak. Én ennek a városnak minden kívánságát teljesítettem, régi kiváltságait visszaadtam s ezeket annyi újjal tetéztem, hogy a polgárok személyesen járultak elém hálájukat kifejezni, s mégis alig hagytam oda a várost, fiamat, Verust, becsmérelni kezdték.
Amit Antinous felől szárnyra bocsátottak, azt, úgy hiszem, már hallottad. Hadd egyék meg maguk, a mit kotyvasztottak, én bizony a főztükről még szót tenni is átallok. — Három színes billikomot küldök hozzád, a melyeket a templom papja ajánlott fel nekem, s küldöm e ritka áldozat-ajándékokat neked és nőtestvéremnek. Ünnepnapokon aztán ürítgesd szorgalmatosán; de ügyelj, hogy a mi kedves afrikaink nagyon a fenekére ne nézzen."

Nincs elegendő okunk arra, hogy ezt a levelet hamisnak tartsuk, bár egy és más benne oly színben mutatkozik, mintha. Hadrianus nem mondhatta volna. De ha koholmány volna is, ez a levél még az esetben is ókori okmány volna az ókori Alexandriára, a magia, theosophia és a keresztyén, valamint pogány bölcsészet e nagy műhelyére nézve. Itt ugyan még mindig virágzásnak örvendett a hellén tudományosság, a mely épen ebben az időszakban adta a világnak Claudius Ptolemaeus csillagászt; de mellette bizonyos szertelen és képzelgő szemlélődés is kezdett fejlődésnek indulni a görög, zsidó és keresztyén iskolákban. Összekeverte ez egy-mással a monotheismust és a phantheismust. Ázsia és Görögország képzelődése egybeolvadt itten és az aegyptusi mysteriumok alapján létre hozta a gnosztikusok tanát. S e gnosztikusok alatt érthetjük azokat a keresztyéneket, a kik előtt az imádás tárgya a Serapis volt.
A zsidók tekintélyes részét képezték az alexandriai lakosvan intézve, mikor consul volt. De a Fasti consulares (Klein szerint) a 132. évre consulnak Trebius Sergianust és 134-re L. Julius Ursus Servianus Cos. III. jelzik. A címiratot e szerint később alkalmazhatták, vagy ezt a szót: consuli hozzátették. Az öt városrészből kettő az övék volt. Gazdag községük egy főnök vagy ethnarches alatt állott. A mózesi tannak a hellen eszmékkel való elegyüléséből keletkezett már Krisztus után az első században Philo platonikus bölcsészete.

E különös levél figyelmen kívül hagyott egyet, azt a hatalmas befolyást, a melyet Alexandria szelleme Rómára és a nyugatra gyakorolt. Ez a befolyás érvényesült már az első órában, a midőn Aegyptus római birtokká lett, s folyton tartott háromszáz éven át. Nem volt egy idegen uralkodó sem a perzsa Kambyses óta, a ki rá emelte a kezét az ország isteneire, hogy ezek szikla-szilárd hatalmát meg bírta volna törni. Sőt, a mi több, a lagidák és a rómaiak nem csak elismerték ezeket az isteneket, hanem maguk is imádóik sorába léptek. S mialatt az aegyptusiak az idegenek rabszolgáivá sűlyedtek alá, Memphis és Thebe istenei meghódították Rómát és Görögországot.
Isis, Osiris, a kutyafejű Anubis és a Zeus-szé lett Serapis még a nagy Rhamses alatt sem örvendtek oly kiterjedt uralomnak, mint a római császárság három első századában. Aegyptus papjainak bölcsessége a legrégibb volt a világon, s épen ezért úgy látszott, mintha az emberiség ős-okmányai a birtokukban volnának. Ez évezredek óta egyenlő formában átszármazott hierarchia mellett a Jehova vallásának, a delphibeli Apollónak és a dodonai Zeusnek a papjai tegnapról valóknak tűnhettek fel.
A Nilus rejtelmei megbabonázták a nyugati ember kedélyét, és az aegyptusi istentisztelet jeleneteit még ma is ámulattal szemlélhetjük Pompeji falfestményein. Itt és Herculanumban, úgy szintén Campaniában és Etruriában is mindenütt voltak Isis-templomok, Rómában egy Iseum s egy Serapeum, a melyeknek a rejtelmei Domitianust rajongó lelkesültségre ragadták.

Ezek az istentiszteletek az Antoninusok után nem sokára a latin világ szükségletévé lettek. Alexandriai kereskedők a vallással együtt az aegyptusi divatnak is tért hódítottak Galliában és Hispániában. A szőnyegek, mozaikok, a sphynxek, a Nilus-tájképek, Cleopatra gyöngyei és edényei nagyon keresett cikkek voltak a nyugaton, sőt az aegyptusi ház-berendezések is utánzásra találtak ott. Jövendőmondókat és bűvészeket, orvosokat és csillag-jósokat, zenészeket és táncosokat, szónokokat és tudósokat egész rajokban ontott a nyugatra Alexandria egymaga. És épen Hadrianus volt az, a ki Alexandria befolyását a nyugatra még növelte.
A tudni vágyó császár élénk érdeklődést tanúsított az alexandriai tudományosság iránt, a melynek a főfészke a római uralom alatt is a Museum maradt. Philologusokkal és sophistákkal elegyedett ott vitába, a midőn alkalma nyílt arra, hogy szőrszálhasogatásaikat gúny tárgyává tegye. A kiváltságok, a melyekről levele beszél, részben bizonyára erre a nevezetes museumi intézményre is vonatkoznak. De kellett még sok egyéb jó tettet is közölnie, a melyekért az alexandriabeliek köszönettel tartozhattak neki. Hálájukat csúszó-mászó hízelgéssel rótták le, és még azzal, hogy kígyót, békát kiáltottak rá. Emlékszobrokat és oltárokat emeltek neki. Egy császár után sem maradt oly sok alexandriai s általában aegyptusi érem, mint Hadrianus után.


Forrás: Gregorovius Ferdinánd Hadrianus császár (Görög-Római világ Hadrianus korabeli rajza)