logo

IV Sextilis AD

Városok, municipiumok, gyarmatok.

A birodalom, ha nem tekintjük politikai és néprajzi tekintetből közigazgatási kerületekre való oszlását, önkormányzattal rendelkező városok rendszere gyanánt áll előttünk. A községek önkormányzata, a meddig még fennállott, nagyszerű polgárias jelleget kölcsönzött a római birodalomnak, s ez tette teljessé az akkori világ szerencséjét is. Még Róma bukása után is ezeknek a községi alkotmányoknak a maradványai szolgáltathatták az egyedüli épületköveket az új állami szervezkedésekhez.

A hellen kelet, a mely a török hódítás óta csak a régiség omladékainak, sivár földterületeknek és elposványosodott partkörnyékeknek a látványát nyújtja, a második században a Veres tengertől a Fekete tengerig városokkal és kereskedelmi helyekkel volt ellepve. Ugyanez mondható Afrika északi részéről is. Még a Ptolemaeusok alatt sem volt Aegyptus ennyire gazdag.
A nyugaton leginkább Hispania tűnt ki városainak fényével; Ptolemaeus itt várost 428-at számlálhatott meg. Csak a városokban bővelkedő Italia nem bírt egészen megerősödni a polgárháborúk óta. Községei nem versenyezhettek már Afrika, Gallia és Hispania községeivel, s csak nagy sokára, a birodalom megdőlte után jutott még a római intézmények alapján felépült város-községi szervezet ragyogó korszakához.

Az önkormányzati rendszeren nyugodott a birodalom egész alkotmánya; mert a községek szabadsága oly politikai elve volt a régieknek, hogy ennek a birodalomnak egész története nem egyéb, mint ennek az elvnek a tovább fejlődése, a mellyel Róma kezdetét vette. Ennek a községi szabadságnak az egyes községek keletkezéséhez s Rómához való viszonyához képest a birodalomban a legkülönbözőbb fokozatai voltak; nevezetesen voltak segély-pénzes és adó-köteles városok minden kiváltság híján, mások latin és itáliai joggal, végül szabad önkormányzati joggal bíró városok. Ezek a különbségek azonban érezhetőleg meggyengítették a Róma uralma alatti országok egységes nemzeti öntudatát. Hazafiságuk, mint hajdan, a községek szűk falai közé szorult. Végre idegen országok városi rendszerébe is bele férkőzött Róma municipalis és gyarmati joga. Ekképp könnyű volt a császároknak meghagyni a városoknak a köztársaság korabeli történeti alakját, sőt szabadságuk védőjeként szerepelni.

Míg a hűbérállamok, az ethnarchiák, tetrarchiák és toparchiák mindenütt eltűntek, a szabad, sőt Rómával szövetségben álló községek fogalma még mindig tartotta magát. Ezek az ó-görög politika ereklyéi voltak és még a monarchikus Róma is tiszteletben tartotta pár évszázadon át az ő önkormányzatukat a tanács és a nép által, tisztviselőségüket, papságukat, nemzeti ünnepeiket, választó gyűléseiket és községi törvényeiket.
A szabad községek történeti jogainak ez a megtűrése valami igazán nagy dolog gyanánt tűnik fel, még ha Rómának ez irányban tanúsított konzervativizmusát a szükség parancsolta is. Mert a meghódított városokat szükséges volt meg-békéltetni és kímélni, s azzal, hogy alkotmányukat meghagyták, saját magukat kímélték meg a kormányzás vég nélküli fáradalmaitól?
A szabad városok közül egynémelyik korábban az önkormányzati jogoknak hasonló birtokában nem volt soha. A Caesar törvénye értelmében a provinciái helytartó katonai és polgári hatalma alól ki voltak véve, s szabadok voltak a beszállásolástól, valamint attól, hogy beléjük őr csapatokat helyezzennek. Telek és fekvőség birtoklására megvolt a joguk, volt egyszersmind pénzverést joguk is, a melyet különösen a görög kelet városai el sem vesztettek soha. Csak akkor állítottak Róma légióihoz segédcsapatokat, ha erre szükség volt.
Oly különös kiváltságokban részesülő városok, mint Athén, Ephesus, Cyzikus, Sardes, Antiochia, Laodicea, Byzánc, Troas, Samosata vagy Amisus, Tarsus, Caesarea, Tripolis és Phoeniciában Tyrus, továbbá Seleucia és Massilia, Utica, Hadrumetum s még más öt Afrikában, leginkább csak a görög kultur-államokban voltak találhatók. Megtisztelő címek osztogatásában, mint a minő az ,,Urbs sacra” és „ Metropolis,“ nem fukarkodott Róma soha. A császár kedvező hangulatához képest szaporították a kiváltságokat, vagy kegyvesztés esetén megvonták, a mint azt Rhodus, Cyzikus, Laodicea és Antiochia példája igazolhatja.

Általában megvolt itt is, e városi élet szerencséjének is a maga árnyék oldala; mert autonómiájuk fennállása mégis csak a császár hangulatától függött, a mit már a „Libertás” címe is mutat, a mely a körülményekhez képest majd relicta vagy concessa; majd adempta vagy redempta vagy restitut volt.
A polgári erély aláhanyatlása folytán és pénzügyi tekintetből, az adósságba való süllyedés miatt kényszerítve látták magukat a szabad városok is császári tisztviselőket, correctorokat és curatorokat fogadni be, a kik vagyoni viszonyaik és alkotmányuk szabályozásának ürügye alatt beavatkoztak önkormányzatukba is.

A római gyarmatok is a kiváltságos községek közé tartoztak. Eredetileg mint veterán-telepek, a meghódított barbár országokban szilárd támaszkodó pontokul szolgáltak a római hatalomnak. Majd gyarmatok alapíttattak, mi által régi városok megújhodtak, vagy ily gyarmatok császári parancsszóra magukból a bennszülöttekből keletkeztek. Augustus a gyarmatoknak egész sorát telepítette a legkülönbözőbb országokban. Utódai ugyanezt tették. Innen van a sok császári jelzőt használó gyarmat.
Hadrianus újra alapított némelyeket s néhány régi várost is ruházott fel gyarmati joggal. Ez a jog, a mely gyakran oly községeknek is volt adva, a hol telepítés nem történt, önálló alkotmánnyal járt tulajdon tanáccsal és községi hivatalnokokkal (duumviri és aediles). A község jogosult volt tisztviselőket választani s határozatokat mondani ki. Midőn azonban Tiberius alatt Rómában az összes választások a tanács kezébe kerültek, ezek a gyarmatokban is szintén a városi tanácsra (curia) szálltak.
A curialisok, városi tanácsosok, a maguk kebeléből választották a törvényhatóság felsőségeit. A tanácsbeli állások örökölhetők voltak s választás útján voltak kiegészítve. A gyarmatok rend szerint itáliai joggal és polgárjoggal bírtak; ennélfogva különböztek a municipiumoktól, a melyeknek a községi szervezete kevésbé volt korlátolva.

Gellius, a gyarmat és municipium közötti különbséget úgy állapította meg, hogy ez utóbbinak megvolt a maga saját joga és nem volt rá kényszerítve, hogy a rómait átvegye, ha maga a saját jó szántából nem választotta ezt. Hadrianus egy alkalommal a senatusban beszédet tartott, a melyben ezeket a viszonyokat elemezte. Erre a beszédre Italica és Utica municipiumok szolgáltattak alkalmat, a melyek gyarmati joggal óhajtottak élni. Tiberius ellenben teljesítette a Praeneste város óhajtását, a mely város gyarmatból municipiummá kívánt lenni, hogy kebelbeli jogait megtarthassa.
Általában a császárok korában a gyarmatok helyzete előnyös és kívánatos volt, mert ezek, a mint Gellius mondja, Róma nagyságának képmásai voltak, kevesebb szabadság mellett kevesebb kötelezettséggel. Az imént említett két municipium kérelmének különben tulajdonképpeni célja az volt, hogy elnyerhessék az itáliai jogot, a melyet a gyarmatoknak meg szoktak adni. Ebből folyt a fekvőség quiritarius tulajdonjoga (commercium), a földadótól való mentesség és arra való jogosultság, hogy saját alkotmányuk és municipiumi tisztviselőségük legyen.
A gyarmatok adót fizettek római census szerint azokhoz a municipiumokhoz hasonlóan, a melyeknek a lakosai, különbségül a gyarmatoktól, nem hazulról szakadt római polgárok voltak. A községeknek ez a két fajtája lassanként kiegyenlítődött.

A ius Latin-t, a latin jogot is megadták még mindig nem csak tisztviselőknek, hanem egész provinciái városoknak is, a melyek ez által az idegenek és római polgárok közt mintegy közbe eső fokot alkottak. Hadrianus sok várost megajándékozott a latin joggal.


Forrás: Gregorovius Ferdinand: Hadrian császár. A görög-római világ Hadrian korabeli rajza