logo

VIII Sextilis AD

A római birodalomról Hadrianus korában

A római birodalom kultur-bősége és felsége abban a korszakban, a melyet az emberiség legboldogabb korszakának nevezünk, oly hatalmas benyomást gyakorolt, hogy rómaiak és görögök, ékesszólóbban magasztalták ezt, mint a késő utókor bölcsészei. Már Plinius ezekre a lelkesült szavakra fakad, a midőn Italia leírásába kezd: „Arról az országról beszélek, a mely tápláló édes anyja valamennyinek, arról, a melyet az istenek választottak ki arra, hogy a külön választott birodalmakat egyesítse, hogy az erkölcsöket szelídítse, hogy sok műveletlen népnek a nyelvét egy közösbe egybe olvassza, hogy az embereket műveltségre és társas életi erkölcsökre oktassa, szóval, hogy a kerek föld összes népeinek egy közös hazája legyen“.
A római Pliniusnál nem kisebb elragadtatással szól a birodalom fényéről a görög Aristides. Az ő magasztaló beszéde, a melyet Rómához intéz, az udvarias hízelgés virágos stílus-gyakorlata; de egyszersmind oly tényeket mond el és oly meggyőződéseket fejez ki, a melyek magának a korszaknak a sajátjai.
„A legyőzőitek — így szól ez a Marcus Aurelius korabeli ünnepelt szónok, — sem nem irigylik, sem nem gyűlölik a győztes Rómát. Azt elfeledték már, hogy valamikor önállóak voltak, mert hisz élvezik a béke minden jótéteményét és minden megtiszteltetésnek kivétel nélkül részesei. A birodalom városai szépek és díszesek s földjei akár csak egy virágzó kert. Csak azok az emberek a sajnálatra méltók, a kik a romai birodalmon kívül élnek, ha ugyan egyáltalában vannak ilyenek. A rómaiak az egész földet minden nép hazájává varázsolták át.
A belien, mint a barbár is szabadon járhat, kelhet mindenütt, mintha egyik hazából a másikba menne. Nem rettegünk már a ciliciai szorosoktól, sem Arabia homoksivatagaitól, sem pedig a barbár hordáktól; ahhoz, hogy bátorságban legyünk, elég rómainak lenni. A rómaiak a szó szoros értelmében valóra váltották Homerosnak azt a szálló igéjét, hogy a föld mindenkinek közös. Ok felmérték az egész lakott világot, a folyamokat áthidalták, a hegyekbe utakat vágtak, a sivatagokat telepítés által lakhatókká tették s erkölcs és törvény által szabályozták”.

Aristides után fél századdal az afrikai Tertullianus még így írhatott a római birodalomról: „A világ el van látva mindennel, nap-nap mellett mind jobban művelődik és ismeretekben gazdagabb, mint előbb volt. Minden ismerős, minden megközelíthető, minden tele van sürgölődéssel. A hajdani félelmes pusztaságokat szép mezei jószágok lepik el, az erdők helyét szántóföldek foglalják el s a hol előbb ragadozó vad állatok tanyáztak, most szelíd nyájak legelésznek. A sivatag homokja helyén gabona vetés nő, a sziklás talaj be van fásítva, a mocsár ki van szárítva. Annyi a város, mind hajdan a ház. Nem gerjesztenek rémületet vadon meredő szikla-szigetek, nem szikla-szálak; mindenütt lakás, mindenütt nép, mindenütt állam, mindenütt élet van“.

Hadrianus idejében a római birodalom az Atlanti Óceántól az Euphratesig, Skóciától az Atlasig és a Nilus zuhatagaiig terjed. Körülbelül 90 milliónyira menő népessége volt. Tehát nem a lakosságának a száma, sem nem terjedelme az, a mi bennünket ámulatba ejthet; mert a mi a földrajzi kiterjedést illeti, a mai orosz és brit-hatalom meghaladja a római birodalmat. Csupán csak az emeli ezt a világ összes régi és mai államai fölé, hogy a föld legnemesebb kultur-népeit, legszebb országait és leghíresebb városait együtt, mind magában foglalta, s hogy ennek folytán ő maga volt az antik élet történelmi tartalma, foglalata.
A Középtenger medencéje közül rakodott le a népek történelme a legkülönfélébb államalakulásokban. Ezeket a központi Róma mind egy birodalomba foglalta egybe s ha a rómaiak kielégíthetetlen terjeszkedés-vágyukban, államuk határait mind nagyobb és nagyobb körvonalakban tágították ki a germánokig, britekig, szlávokig és az arabokig, ezzel ekképpen megnyerték azokat az előre tolt védőbástyákat, a melyek oltalomul szolgáltak ama középtengeri országok kincseire nézve a barbárok betörései ellen.

A birodalom kultúrája, úgyszólván, egybe halmozott eredménye volt mindannak, a mit az antik emberiség tudományokban, művészetekben, politikai és társadalmi téren létre hozott. Ezek az alkotások, lényegükben tekintve, a történelmi emberiség három nagy nyelv és nép-csoportjának a tulajdonai voltak. A sémiek ázsiai és afrikai államaik elestével politikailag megsemmisültek ugyan, de a zsidóság kebeléből új vallás emelkedett ki, amely kezdte a birodalmat áthatni és átalakítani. A művelt világ korlátlan urai azonban a rómaiak és görögök voltak.
Amazok, mint tényleg uralkodók és törvényadók, ez utóbbiak pedig műveltségük hatalmánál fogva. Ok ketten a birodalmat maguk közt főldrajzilag is úgy osztották fel két nyelv-területre, hogy a kelet görög, a nyűgöt pedig római volt. Egyszersmind mind a két beszédforma oly közvetítő világnyelv volt, a melyeket Rómában ép úgy, mint a Themze partján, a Nilus partján épp úgy, mint az Euphrates folyam mellett minden művelt ember egyaránt értett.

Közigazgatás, hadügy, jog és műveltség alkották azt a foglalványt; a melyben a birodalom szervezete elhelyezkedett, míg e birodalom politikai egységének öntudata csupán csak a császár központi hatalmában volt. Mert a vallások és nyelvek, népszokás és történelmi múlt minden egységes kormányzat dacára mégis csak elválasztó falakat vontak a birodalom népei közé. A görög kelet nem hagyta magát rómaiasítani, mint a nyűgöt celtái, dákjai és thrákjai, a kiket Róma magába felszívott.
A kelet és nyűgöt két részre oszlása oly mély történelmi alapon nyugvó és annyira természetszerű volt, hogy a birodalomnak előbb vagy utóbb erre a két felére kellett szét esnie. Még a Hadrianus idejében is, a midőn a birodalomban az erősen felfelé törekvő hellenismus részén volt a szellemi túlsúly, a latin öntudat részéről még ekkor is visszahatás keletkezett a görögség ellen. Nagy figyelmet érdemel az, a mit Florus, Hadrianus barátja és a teljesen rómaivá lett Afrika költője egyik epigrammjában mond:

Nem kell biz én nekem tenger túli élet, Mely ezer
meg ezer hazugsággal bélelt, Széles e világon
nincsen, csak egy Róma; Socratesnél százszor
inkább esküszöm Catóra!

Mialatt a régi Görögország valóságos régiség-múzeummá vált, a melynek a kincseiről Pausanias mindjárt a Hadrianus kora után felvette a leltárt, a hellenesített Ázsiából és Aegyptusból folyton folyvást új elevenítő szellem hullámzott Róma és a nyűgöt felé. A művészet, az irodalom, a bölcsészet, az új vallások onnan mind erre vették útjokat. De a római állam-eszme még mindig elég hatalmas volt nem csak arra, hogy ezek felett a befolyások felett úr maradjon, hanem általában annak a meggátlására is, hogy a világ keleti és nyugati ellentétei egymással ellenségesen összetűzzenek. S ez Róma történetének egyik legynagyobb ténye.
Mert maga a birodalom oly mechanikailag volt összeszerkesztve, hogy részeket lehetett hozzá csatolni vagy belőle, elvenni a nélkül, hogy annak lényege észrevehetőig változott volna. Sokféle népekből álló szövetkezett állam volt ez; nem volt neki soha egy mai monarchia jellege, mint a minő körülbelül Angliának vagy Franciaországnak van. A római birodalom antik szervezete, a civilizált világnak ez a nagy köztársasága, az önkormányzattal bíró városok és községek sajátosságain nyugodott még akkor is, midőn már az előbb szabad országok provinciákká vagy Róma közigazgatási kerületeivé lettek.


Forrás: Gregorovius Ferdinand: Hadrian császár. A görög-római világ Hadrian korabeli rajza