logo

XXVIII Novembris AD

Vádemelés Gallio proconsul előtt.

Szent Pál a második missziós körútja során hosszabb időt töltött Kori rítusban. E görög várost, miután a rómaiak - mint kereskedelmi vetélytársukat - Kr. e. 146-ban földig lerombolták (Veik 1,13), Kr. e. 44-ben Julius Caesar építtette újjá, „Colonia Laus Iulia Corinthiemsis” néven (Plut, Caes. 57). E település lett a székhelye a senaiusi tartománnyá tett, s ezért proconsul által kormányzott Achájának.
Pál tanítása Korintusban számos kővetőre talált, Lukács szerint „sok korintusi megtért és megkeresztelkedett” (ApCsel 18,8b). Többen a zsidók közül is keresztényekké lettek; Kriszpusz, a zsinagóga elöljárója például „egész családjával együtt hitt az Úrban1 (ApCsel 18,8a). A zsidó lakosság nagy részében azonban ellenszenvet keltett az a tanítás, amely szerint a pogányok is üdvözülhetnek Krisztus által. A Pálban népük és vallásuk ellenségét látó zsidók végül e városban is úgy határoztak, hogy az apostol növekvő hatását nem nézik tétlenül.

„Amikor Gallio volt proconsul, a zsidók egy emberként Pálra támadtak, és a törvényszék elé hurcolták” (ApCsel 18,12), A helytartó személyéről viszonylag sokat tudunk. A hispániái Cordo - bábán született, Marcus Annaeus Novatus néven. Két testvére volt: Lucius Annaeus Seneca, a nagy sztoikus bölcselő, Nero nevelője (vo. Sen. ep. 104,1), és a geográfus Marcus Annaeus Mela, Lucanus költő apja. Ó maga a Gallio nevet akkor vette fel, amikor egy Junius Galtio nevű senator - aki egyébként egy retorikai tankönyv és számos fiktív levél szerzője – örökbe fogadta.
Jelleméről, személyes tulajdonságairól annyit tudunk, hogy közismert volt szelídségéről és jóindulatáról,1905-ben megtalálták Delphiben Claudius császár egyik levelét (epistula Claudii ad Delphos) -, a szöveg negyedik sorában ez olvasható: „GálSió, a barátom és A diája proconsula Az általánosan elfogadott álláspont szerint Gallío hivatali ideje 51/52-re tehető.
A zsidók - minthogy „egy emberként" támadlak Pálra - valószínűleg egész seregestül vonultak a helytartó ítélőszéke elé, ahol a következő vádat emelték az apostol ellen: „Ez arra próbálja rábeszélni az embereket, hogy a törvénnyel ellenkezd módon tiszteljék az Istent " (ApCse) 18,13). A vád lényege tehát az volt, hogy Pál állandóan zaklatja a zsidó lakosságot és megpróbálja rávenni őket a mózesi törvények megszegésére.

Felmerül a kérdés, hogy a zsidók milyen alapon hivatkozhattak saját törvényeikre egy római helytartó előtt, Palesztinán kívül, egy római coloniában? E problémára Claudius császár egyik rendelete szolgálhat magyarázatul. Josephus Flaviusnál olvashatjuk a következőket; „Tiberius Claudius Caesar Augustus Germanicus, tribuiwsi hatalommal felruházott pontifex maximus, másodízben consul, a következőket rendeli: ...méltányosnak tartom, hogy a zsidók egész birodalmunkban minden zaklatás nélkül megtarthassák ősi szokásaikat... Ezt a rendeletemet tudomására keli hozni minden város, gyarmatváros és önkormányzatú város hatóságainak, Itália határain belát és kívül, továbbá valamennyi királynak és fejedelemnek a saját követeik útján, ezenfelül pedig legalább harminc napig ki kell függeszteni olyan helyen, ahol könnyen elolvashatja mindenki” (Jós. ant. 19,5,3). E császári rendelet tehát a római jogrend védelme alá vonla a zsidó vallási szokásokat: a zsidók zaklatása így a római jogba is beleütközött."
Pál vádlói azonban túlzottan kiterjesztve értelmezték az uralkodó tói kapott jogaikat. Az, hogy Pál „bizonyítékokat tárt a zsidók elé, hogy Jézus a Messiás” (ApCsel 18,5). nem akadályozta ősi szokásaik (pl, a szombat vagy a különböző tisztulási szertartások) megtartását. Pál magatartása így nem ütközött Claudius rendeletébe, s ezért nem sértette a római jogrendet. A vád ezért alaptalan volt, s erre Gallio - akinek feltehetőleg az egész ügy csupán a zsidók belső vallási vitájának tűnt - azonnal rá is mutatott: „ Ti zsidók, ha csakugyan valami törvénytelenségről vagy gonosztettről volna szó, türelemmel lennék hozzátok annak rendje szerint. De ha valami tanításról, személyekről vagy saját törvényetekről vetődik föl vitás kérdés, magatok lássátok. Ilyesmiben én nem akarok bíró lenni" (ApCsel 18. 14-15). S a helytartó ezzel elkergette a vádlókat ítélőszéke elől.

A cognitiós eljárásnak egyébként egyik alapvető szabálya volt az, hogy a magistratus teljesen szabadon dönthetett abban a kérdésben, hogy elfogad-e egy szokatlan vádat vagy nem. SHERWIN-WHITE rámutat, hogy Lakács elbeszélése teljesen összhangban áll a római perjog ezen szabályzatával-
Lukács még megjegyzi, hogy a bíróság előtt össze sereg lett „görögök nekiestek Szószt másznék, a zsinagóga elöljárójának, és ott a bírói szék előtt agyba-főbe verték” (ApCsel 18.17a). Úgy látszik, hogy a helytartó intézkedése, a zsidó vádlók elkergetése, felbátorította a korinuisiakat antiszemita érzelmeik kinyilvánítására. A proconsul azonban ezt már figyelembe sem vette. Ahogy Lukács írja, „Gallio pedig mindezzel mit sem törődött" (ApCsel 18,17b).


Forrás: Sáry Pál - Bűnvádi eljárások az Újszövetségben
.-