logo

XXVIII Novembris AD

Forrásaink történeti értéke.

A Szent Pál apostol ellen lefolytatott eljárásokról készített hivatalos iratok - a Jézus peréről szóló dokumentumokhoz hasonlóan - elvesztek. Méltán furcsálhatjuk ezt, hiszen tudjuk, hogy a keresztények kezdettől fogva milyen tisztelettel ápolták a vértanúk emlékét, és - ahogy VARGHA DEZSŐ írja - „szenvedésüknek adatait a legnagyobb balgasággal gyűjtötték. A bírósági írnokoktól a tárgyalási jegyzőkönyveket - processus verbalis - drága pénzen megvásárolták. Szent Pál aktáinak eltűnésére talán magyarázatul szolgálnak Diocletianus császár (284-305) azon rendeletéi, amelyek értelmében a keresztények iratait meg kellett semmisíteni.

Hivatalos dokumentum hiányában a Pál elleni peres és peren kívüli eljárások elemzésénél is csak az Újszövetségre támaszkodhatunk, amelynek az Apostolok Cselekedetei című könyve beszéli el az apostol fejedelem életének legfőbb eseményeit. Itt újból az a probléma merül fel, ami Jézus perénél is felvetődött: jogtörténeti elemzéseink során támaszkodhatunk-e teológiai műre? E kérdésre a biblikusok - az evangéliumokhoz hasonlóan - az Apostolok Cselekedetei vonatkozásában is megnyugtató választ adnak: e könyv - annak ellenére, hogy elsősorban hitvalló és hitre indító szándékkal íródott - történeti munkaként is páratlan értékkel bír, GYÖRKI LÁSZLÓ szerint igaz, hogy Lukács e művében meg akarta mutatni a Szentlélek működését a kereszténység terjedésében, sőt ez könyvének a lényeges célja. Ez azonban nem kisebbíti művének történeti értékét.”
Hasonlóan vélekedik SZÖRÉNYI ANDOR is, aki rámutat arra, hogy Lukács „nem írhatott legendákat abban a korban, amikor az események szem- és fültanúi jórészt éltek, amikor tehát a meseköltésnek a lehetősége ki volt zárva1 (...) Különben is minden profán íróra és forrásra áll az általános elv: Nemo mendax, nisi probetur! (Hogy valaki hazudik, azt bizonyítani kell!) Márpedig a szentlukácsi elbeszélésre nemcsak hogy nem lehet a hazugság vádját rásütni, hanem mindaz, amit a kétségkívül autentikus szentpáli levelekből, s profán történelemforrásaiból tudunk, megegyeznek az Ap. Csel. adataival.

A könyv hitelességét nagyban megerősíti az, hogy Lukács - mint Pál útitársa - a történések nagy részének szemtanúja volt, ami a mű un. „mi"-részleteiből is kitűnik. A többi esemény leírásakor pedig a szerző szemmel láthatóan csak gondosan ellenőrzött forrásokat használt fel. Ez jellemző Lukácsra; az evangéliumát is így kezdi: „mindennek elejétől fogva gondosan a végére jártam (Lk 1,3). A biblikusok szerint az, hogy Lukács a többi apostolról szinte semmit sem mond (nem tudósít olyan egyházak alapításáról, mint Alexandria vagy Róma, s Szent Péter Palesztinán kívül tett utazásairól semmit sem közöl), szintén a mű történeti hitelét támasztja alá. Lukács csak azt mondja el, amit vagy személyesen vagy ellenőrzött forrásai révén ismer.
Fontos kiemelnünk, hogy az Apostolok Cselekedeteinek szereplői nem a képzelet szülöttei: Gallio, Felix és Festus helytartó, Ananiás főpap és a Heródes család tagjai más forrásokból is ismert történelmi személyek. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy Lukács több olyan eseményről is említést tesz., melyekről más források is beszámolnak. Ilyen esemény például I. Herodes Agrippa király hirtelen bekövetkező halála (ApCsel 12,23; vő, Jós. ont, 19,8,2), a Claudius császár uralkodása idején (41-54) kitört nagy éhínség (ApCsel 11, 28; vö. Suet. Claud. 18) és a zsidók 49-ben történő kiűzése Rómából (ApCsel 18,2; vö. Suet. Claud. 25; Dió 60,6,6; Oros. 7,6,15-16).

Mindezek mellett GYÜRKI LÁSZLÓ még a következőkkel támasztja alá a könyv történeti értékét; „Lukács pontosan hozza azoknak a tisztségviselőknek a meghatározását, akikkel Pál kapcsolatba került: Szergiusz Paulusz és Gallio prokonzul, a Filippi elöljáróságról azt mondja »sztratégosz«. a tesszalonikairől »potiarchész+, az ázsiai tartományban »aszíarchész«. A hellenista városokban, ahol nagyobb volt a függetlenség, néplázadás fordul az apostol és munkatársai ellen, a római kolóniákban a magisztrátus közvetlenül lép fel ellenük. Az Apostolok cselekedeteinek szerzője nagyon jól ismerte a helyeket, ahol a könyvében szereplő események történtek, és pontosan írja le őket.
Pál Damaszkuszban az Egyenes utcában lakik, Filippiben Lídiánál, Tesszalonikában Jázonnál, Korintusban Aquila és Priscilla házában, majd Ticiusz Jusztusznál, Cézárodban megáit útja során Fülöp evangélistánál, Jeruzsálemben pedig a ciprusi Mnázonnál száll meg. Pontosan megadja Lukács az igehirdetési helyeket ti. Filippiben a kapun kívül a folyó mellett, Efezusban Tirannusz iskolájában. Külön említést érdemel a hajóút leírása. Mindebből láthatjuk, hogy ha Lukács elsősorban teológiai müvet akart is írni, azért nem tért el a történeti hűségtől, sőt nagyon is ragaszkodott hozzá. "

Szent Pál halálra ítéléséről és kivégzéséről Lukács már nem tudósít bennünket. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy az apostol életútját érdemes egészen a végéig nyomon követnünk. Pál életének utolsó eseményeinek vizsgálatánál már csak az ókeresztény hagyományra támaszkodhatunk. ARTHUR STAPYLTON BARNES véleménye szerint a történeti elemzéshez e hagyomány anyag is megbízható forrásul szolgál; „Sokan hajlandók elfelejteni, hogy egy személyiség vagy bármely rendkívüli esemény emléke hosszú időszakon keresztül megmarad, valamim azt, hogy ezen kívül vannak olyan közösségek, melyek hordozzák az emlékeket, különösen, ha azokat évenként megismétlődő szertartásokban őrzik. Ilyennek kell tekintenünk a két apostol (ti- Szent Péter és Szent Pál) mártírhalálának esetét. Róma egyszerűen nem tudta elfelejteni ennek a tragédiának legalábbis a fő eseményeit.


Forrás: Sáry Pál - Bűnvádi eljárások az Újszövetségben
.-