logo

XXIII Januarius AD

Jakab döntésének háttere

Nem tartom valószínűnek, hogy Pál retorikai eszközökkel próbált hatni Jakabra, de még ebben az esetben sem lehetett annyira naiv, hogy feltételezze: kizárólag ékesszólással célt érhet. Más tényezők is közrejátszhattak Jakab döntésében, mint a pogányok judaizálásának teológiai szempontja, és ezek bizonyára nagyobb súllyal estek latba. Talán meglepő, de ezek feltételezésem szerint inkább politikai, mint vallásos természetűek voltak.

A Római Birodalomban, amelyhez ebben az időben Júdea is tartozott, a zsidók olyan kiváltságokat élveztek, amelyeket a római törvények pontosan körülírtak és sza-vatoltak.4 A szóban forgó jeruzsálemi zsinatot (Kr. u. 51.) megelőző tizenöt évben sorozatosan sérelmet szenvedtek a zsidók jogai, és a római hatóságok nem tettek ellene semmit. Bizonyos esetekben a hatóságok maguk követték el ezeket a jogsértéseket. Tiberius császár kiűzte a zsidókat Rómából. Utóda, Gaius kísérletet tett arra, hogy a jeruzsálemi templomot római birodalmi szentéllyé alakítsa át, és Jupiter alakjában magának állíttasson benne szobrot.

Egyiptom prefektusa antiszemita zavargásokat szított Alexandriában, Júdea helytartója pedig elkoboztatta azokat a liturgikus öltözékeket, amelyek nélkül a főpap nem végezhette el az ünnepi szertartásokat. Ezek a sorozatos incidensek és bizonyára volt még jó néhány, amelyeket nem jegyeztek fel óhatatlanul megrendítették a zsidók biztonságérzetét. Júdeábán Kr. u. 51-ben kulmináltak az események. A helytartó nem tett semmit, amikor a szamariaiak lemészárolták a Jeruzsálembe tartó galileai zarándokokat. így ezek barátai és más zsidók önbíráskodással álltak bosszút a támadókon.
A zsidók és rómaiak közötti ellentét napról napra fokozódott, és attól kellett tartani, hogy erőszakos formát ölt. Ilyen körülmények között a zsidóknak zárniuk kellett soraikat. Csak a teljes összetartás menthette meg őket. Minden olyan lépés, amely az egység megbontásához vezethetett, végzetes lett volna.
A politikában tájékozott zsidó-keresztények arra a felismerésre jutottak ebben a helyzetben, hogy először és mindenekelőtt zsidók, amin nem változtat lényegében, hogy a Názáreti Jézust a Messiásnak vallják. Nem volt szükségük kívülről jövő biztatására, maguk is ösztönösen érezték, hogy olyan időket élnek, amelyben a zsidó identitástudatot erősíteni, és nem gyengíteni kell, márpedig a pogány keresztények körülmetélése az utóbbi hatást váltaná ki. A körülmetélés aktusa külsőleg ugyan zsidóvá tenné őket, de semmi közük nem lenne a judaizmushoz, hiszen Jézus követői, és nem Mózesé. A helyzet komolyra fordulása esetén a zsidóság nem számíthatna a lojalitásokra. Ugyan miért áldoznák fel az életüket ezek a névleges zsidók a templomért és a törvényért?

A jeruzsálemi egyház előrelátó tagjai bizonyára meg-próbáltak szembenézni ezekkel a kérdésekkel, és arra az eredményre jutottak, hogy ami pillanatnyilag előnyösnek látszik, komoly veszéllyel fenyeget a nem is olyan távoli jövőre nézve. Úgy gondolom, Jakab azok közé tartozott, akik mindezt végiggondolták. Mint a jeruzsálemi egyház vezetőjét nem teológiai, hanem gyakorlati megfontolások irányították. Elvben talán igazat adott azoknak, akik a pogány megtértek körülmetélését követelték, de az adott helyzet nem tette lehetővé az elvekhez való ragaszkodást.
Bármi lehetett is Jakab személyes véleménye, a történelmi helyzet arra késztette, hogy a pogány keresztények körülmetélése ellen foglaljon állást, és megfelelő magyarázatot is találjon rá. Ennek köszönhető, hogy kedvező fogadtatásban részesítette Pált és méltányolta az érveit. Mint ahogy tizennégy évvel ezelőtt (Gál 1,19), most sem kételkedett Pál szavainak őszinteségében, amikor vendége a saját megtérésének módjából adódó következtetéseket adta elő.
Nem vonhatta kétsége a Pálnak „osztályrészül juttatott kegyelmet” (Gál 2,9a) sem, amit az általa megtérített pogányok nagy száma bizonyított. Feltehetőleg hasonló sikereket ért el máshol Barnabás is, ugyanannyi pogányból lett kereszténynyel gyarapítva a hívők számát. A Szentlélek jelenlétének ezek a jelei azt az isteni akaratot demonstrálták, hogy a pogányok mint pogányok nyerjenek felvételt az egyházba. Mindazonáltal Jakab aligha adott volna helyt ennek a felismerésnek, ha a politikai események nem kényszerítik rá.


Forrás: Jerome Murphy-OConnor Pál története