logo

XXIII Januarius AD

Jakab a Jeruzsálemi egyház élén

Ha Pál arra számított, hogy Kéfás ugyanolyan vitathatatlan tekintélyű egyszemélyes vezetője a jeruzsálemi egyháznak, mint amilyen tizennégy évvel korábban volt, csalódnia kellett. Ez csak fokozta az aggodalmát. Annak idején Kéfás elismerte, hogy ő, Pál Istentől kapott felhatalmazás alapján hirdeti az Evangéliumot a pogányoknak (Gál 2,7), és most is bízott Péter támogatásában. Nagy megdöbbenésére egy bizottság fogadta őt és Barnabást, amelynek tagjai Jakab, Jézus testvére, Kéfás és János voltak (Gál 2,9).
Tizennégy évvel ezelőtt Jakab a jeruzsálemi egyház aktív, becsvágyó tagja volt (Gál 1,19). Most ő állt a közösséget vezető csoport élén, bár Kéfást nem sikerült teljesen háttérbe szorítania. A pályafutása sok tekintetben hasonlított Páléhoz. Kezdetben mind a ketten ellenséges érzülettel viseltettek Jézus iránt, Jakab Jézus egész földi életében (Jn 7,5), Pál azután, hogy először találkozott a Jézusról szóló Evangélium hirdetőivel. Mind a ketten akkor tértek meg, amikor a feltámadott Úr megjelent nekik (lKor 15,7-8).
Határozott egyéniségüknek köszönhetően mind a ketten tekintélyes pozíciót vívtak ki maguknak a Jézus-mozgalomban. A Jézussal való családi kapcsolat természetesen nem jelentett hátrányt Jakabnak az előmenetel szempontjából. Utóda a jeruzsálemi egyház élén Simeon volt, Jézus unokatestvére, József testvérének, Kleofásnak a fia.

A világlátott, sokat utazó Pállal szemben a tősgyökeres galileai Jakab nem jutott túl Jeruzsálemen. Mindig zsidó többségű környezetben élt, így magától értetődő természetességgel zsidó módon élt azután is, hogy Jézust a Messiásnak fogadta el. A keresztség és az eucharisztia rítusa nem sok újat hozott számára, nem jelentett radikális szakítást a megszokott vallásos gyakorlattal. Joggal hihette Pál, hogy Jakab áll azok mögött az Antióchiában zavart keltő jeruzsálemiek mögött, akik szerint olyan pogányok lehetnek csak keresztények, akik előbb zsidóvá lesznek.
Nem lehet kétségünk afelől, hogy Jakab egyetértett a jeruzsálemiek Antióchiában hangoztatott teológiai érveivel, sőt hozzáfűznivalója is lett volna. Egy sor ószövetségi prófécia úgy beszél a messiási korról, mint amikor az egész pogány világ hódolata jeléül Jeruzsálembe zarándokol (vö. íz 60 és 2). Talán azokat a szavakat is idézte volna Jakab, amelyeket az egyik ilyen prófécia ad a pogányok szájába: „Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához, hogy tanítson meg minket útjaira, és így az ösvényein járhassunk. Mert a Sionról jön a törvény és Jeruzsálemből az Úr tanítása” (íz 2,3). Mivel Jézussal kezdetét vette a messiási kor, nem minden alap nélkül hívta volna fel Jakab a Jézust elfogadó pogányokat arra, hogy vessék alá magukat a törvénynek.
Ez az érvelés kiindulópontját tekintve közel állt Páléhoz, aki Jézus Messiás voltából a törvénytől való szabadságot vonta le következtetésképpen. Másrészt ugyanakkor a két gondolatmenet között nem volt lehetőség kompromisszumra, mert ugyanabból a premisszából homlokegyenest ellenkező következtetésre jutottak. Konfliktusra mégsem került sor. Pál kitartott álláspontja mellett, Jakab pedig meglepő módon hozzájárult ahhoz, hogy Titusz esetében nincs szükség körülmetélésre (Gál 2,3). Ez azt jelentette, hogy Jakab minden pogány keresztényt felszabadított a törvény igája alól, és Pálnak adott igazat: csak a Jézusban való hit számít.


Forrás: Jerome Murphy-OConnor Pál története