logo

XXVIII Novembris AD

Gal 3 19-22

19. Micsoda tehát a törvény? A bűnök okáért adatott, a míg eljön a Mag, a kinek tétetett az ígéret; rendeltetvén angyalok által, közbenjáró kezében.
20. A közbenjáró pedig nem egyé, Isten ellenben egy.
21. A törvény tehát az Isten ígéretei ellen van-e? Távol legyen! Mert ha olyan törvény adatott volna, a mely képes megeleveníteni, valóban a törvényből volna az igazság.
22. De az Írás mindent bűn alá rekesztett, hogy az ígéret Jézus Krisztusban való hitből adassék a hívőknek.

Quid igitur Lex? transgressionum causa adjuneta fuit, donee veniret semen, cui promissum fuerat, ordinata per angelos in manu mediatoris.
Porro mediator unius non est; Deus autem unus est.
Lexne igitur adversus promissiones Dei? absit; nam si data esset Lex, quae posset vivificare, vere ex Lege esset justitia.
Sed conclusit Scriptura omnia sub peccatum, ut promissio ex fide Iesu Christi daretur credentibus.

Mikor azt olvassuk, hogy a törvénynek nincs befolyása a megigazulás megszerzésére, azonnal különféle gondolataink támadnak, miszerint akkor vagy haszontalan, vagy ellentétes Isten szövetségével, vagy valami efféle. Sőt még az is megtörténhet, hogy azt képzeljük: miért ne mondhatnánk a törvényről, amit Jeremiás mond az Újszövetségről (Jer31:31), miszerint az később azért adatott, hogy megtámogassa a korábbi tanítás gyengeségeit? Az efféle ellenvetéseket meg kellett válaszolni, ha Pál ki akarta elégíteni a galatákat. Először is felteszi a kérdést: mi haszna a törvénynek? Az ígéret után következve látszólag annak hiányosságait hivatott pótolni, s legalábbis volt némi helye a kételynek azzal kapcsolatosan, hogy vajon az ígéret hatékony volna-e, ha a törvény nem támogatná? De vegyük észre: Pál nem csak az erkölcsi törvényről beszél, hanem mindenről, ami a Mózes által viselt hivatalhoz tartozik. Az a hivatal, mely speciálisan Mózesnek adatott, abban foglaltatott, hogy megszabta az életszabályokat és az istentisztelet során betartandó ceremóniákat, utóbb ígéreteket és fenyegetéseket is hozzátéve.
Kétségtelenül sok ígéret, melyek Isten ingyenes kegyelmére és Krisztusra vonatkoznak, benne foglaltatnak az írásaiban, s ezek az ígéretek a hithez tartoznak. Ezt azonban járulékos dolognak, teljességgel nem a vizsgálatokhoz tartozónak kell tartani, mikor a törvény és a kegyelem tanítását vetjük össze. Emlékezzünk, a kérdés az alábbi: mikor ígéret tétetett, miért tesz hozzá utóbb Mózes új feltételt, „ha megcselekszik az ember, él azok által” és „átkozott, a ki meg nem tartja e törvénynek ígéit, hogy cselekedje azokat” (3Móz18:5 és 5Móz27:26)? Talán valami jobbat és tökéletesebbet kellett ennek létrehozni?

19. A bűnök okáért adatott. A törvénynek sokféle felhasználása van, de Pál arra korlátozza magát, ami összefügg a szóban forgó témával. Nem indítványozta annak kutatását, hány módon előnyös a törvény az ember számára. Szükséges tehát az olvasókat óvatosságra inteni ebben a dologban. Úgy találtam ugyanis, hogy nagyon sokan estek bele abba a hibába, mikor nem ismerték el a törvény semmi más előnyét, csak amit ez az igeszakasz említ. Maga Pál is úgy beszél máshol a törvény előírásairól, mint amelyek hasznosak a tanításra és a buzdításra (2Tim3:16).
Az itt adott meghatározás a törvény hasznáról nem teljes, s azok, akik megtagadják, hogy bármi mást elismerjenek a törvény javára, rosszul teszik. Akkor hát mi a jelentése a bűnök okáért kifejezésnek? Ez egyezik a filozófusok mondásával, miszerint „a törvény a gonoszat cselekvők megzabolázására adatott”, s a régi közmondás szerint is „a rossz viselkedésmódokból születtek a jó törvények. Pál szavainak jelentése azonban tágabb, mint amennyit a szavak látszanak közvetíteni. Ő úgy érti: a törvény azért lett kihirdetve, hogy ismertté tegye a bűnöket, és ezzel a vétkeik elismerésére késztesse az embereket. Miután az emberek a természetüknél fogva nagyon is hajlamosak megbocsátani maguknak, ezért amíg a törvény fel nem rázza őket, a lelkiismeretük szundikál.
„Mert a törvényig vala bűn a világon”, mondja Pál, „a bűn azonban nem számíttatik be, ha nincsen törvény” (Rm5:13). A törvény eljött és felrázta az álmodókat, mert ez az igazi felkészülés Krisztusra. „A bűn ismerete a törvény által vagyon” (Rm3:20). Miért? „Hogy felette igen bűnös legyen a bűn a parancsolat által” (Rm8:13). Azaz, a törvény „a bűnök okáért adatott”, hogy feltárja azok tényleges jellegét, vagy ahogyan a rómaiaknak mondja, hogy megnövekedjen a bűn általa (Rm5:20).

Ezt az igeszakaszt Origenész az elmésségével elcsűrte-csavarta, de céltalanul. Ha Isten az ítélőszéke elé idézi a lelkiismereteket, akkor a vétségük azon jellemzői, amelyek egyébként örömet okoznak nekik, a vétek elítélésével megalázhatják őket - ha a törvény lerázza a közömbösséget, ami elborít minden, az Ő ítélőszékétől való félelmet, - ha napvilágra vonja a bűnt, ami tolvajként lappangott a képmutatás barlangjában - mi van mindebben olyasmi, ami abszurdnak tekinthető? De ennek ellene vethető: „Miután a törvény az odaszánt és szent élet szabálya, miért mondja, hogy a bűnök okáért, és nem az engedelmesség okáért?” Erre azt mondom: bármennyire is mutat rá a valódi igazság(osság)ra, mégis, a természetünk romlottságának köszönhetően, a tanítása csak a vétkességünket fokozza, míg el nem jön az újjászületés Lelke, Aki felírja a törvényt a szívünkbe, s ezt a Lelket most nem a törvény adja, hanem hit által vehető át. Emlékezzen rá az olvasó: Pálnak ez a kijelentés nem filozófiai, vagy politikai jellegű, hanem a törvény célját fejezi ki, amit a világ soha nem ismert.

A míg eljő a Mag. Ha ez a Magra vonatkozik, akkor arra kell vonatkoznia, melyre az áldás hirdettetett ki, tehát nem áll összeütközésben az ígérettel. Az amíg szó jelentése mindaddig, amíg a Magot várják, s ebből következően a törvénynek nem a legfőbb, hanem közbenső rangot kell elfoglalnia. Azért adatott, hogy felrázza az embereket Krisztus várására. De szükséges volt, hogy kitartson Krisztus eljöveteléig? Ha igen, akkor abból következően most eltöröltetett. Azt mondom erre, annak a kormányzatnak az egésze átmeneti volt, és azért adatott, hogy megőrizze az ókori nép között a ragaszkodást a krisztusi hithez. Ugyanakkor nem ismerem el, hogy Krisztus eljövetelével az egész törvény eltöröltetett volna. Az apostol nem ezt értette alatta, hanem csak annyit, hogy az átmenetileg bevezetett kormányzati módszernek Krisztusban kell beteljesednie, Aki az ígéret betöltése. Erről azonban majd lesz alkalmunk később bővebben is szólni.
Rendeltetvén angyalok által. Az a körülmény, hogy angyalok közreműködésével adatott át, a törvényt dicséri. Ezt István is kijelentette (Csel7:53), aki azt mondja, hogy „angyalok rendelésére” vették a törvényt. Az egyesek szerint adott magyarázat, mely szerint Mózest és Áront, valamint a papokat kell itt az angyalok alatt érteni, inkább elmés, mint megalapozott. Az sem csoda, hogy az angyalokat, akik által Isten ránk ruház néhányat a legkisebb áldásaiból, a törvény kihirdetése felügyeletének hivatalával is megbízta.

Közbenjáró kezében. A kéz rendszerint a szolgálatot jelenti, mivel azonban az angyalok szolgálók voltak a törvényadásban, én úgy vélem, „a Közbenjáró keze” a szolgála legmagasabb rangját jelöli. A Közbenjáró volt a küldetés Feje, s az angyalok társakként csatlakoztak Őhozzá. Egyesek ezt a kifejezést Mózesre vonatkoztatják, mint hasonlatot Mózes és Krisztus között, de én inkább az ókori magyarázókkal értek egyet, akik Magára Krisztusra értik. Ez a nézet, majd meglátjuk, jobban illik a szövegkörnyezethez, noha az én véleményem is eltér az ókoriaktól a szó jelentését illetően. A Közbenjáró itt nem azt jelenti, mint képzelik, aki megbékélést szerez, mit az alábbi szavakban: „Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus” (1Tim2:5), hanem a törvény kihirdetésével foglalatoskodó küldöttet.
Így kell megértenünk, hogy a világ kezdete óta Isten nem tartotta a kapcsolatot az emberrel más módon, mint az Ő örök Bölcsességén, vagy Fián keresztül. Ezért mondja Péter, hogy a szent próféták Krisztus Lelek által szóltak (1Pt1:12), Pál pedig Őt teszi meg a nép vezetőjének a pusztaságban (1Kor10:4). S természetesen az Angyal, Aki megjelent Mózesnek (2Móz3:2) sem lehet másvalaki, mert Isten saját és lényegi nevét adja Önmagának, ami soha nem vonatkozott teremtményekre. Ahogyan Ő a megbékélés Közbenjárója, Aki által elfogadhatókká válunk Isten számára, továbbá Ő a megbékélés Közvetítője is, Aki megnyitja az utat ahhoz, hogy „Atyának nevezzük Őt” (1Pt1:17), így a Közvetítője minden tanításnak is, mert Isten mindig Általa jelentette ki Magát az embereknek. S ezt konkrétan ki akarta mondani abból a célból, hogy tájékoztassa a galatákat: Ő, Aki a kegyelmi szövetség alapja, egyben a legmagasabb rangú a törvényadásban is.

20. A közbenjáró pedig nem egyé. Egyesek hajlamosak filozofálgatni ezen a kijelentésen, s Pál szavait úgy tekinteni, mintha azt mondaná, hogy Krisztus kettős természete a lényegében nem egy. Arról azonban, hogy Pál itt a szerződő felekről beszél, egyetlen józan ítélőképességgel megáldott embernek sem lehet kételye. S általában úgy magyarázzák, hogy nincs hely a Közbenjáró számára, hacsak a felek egyikének nincs a másikkal lebonyolítandó üzlete. Azt azonban, hogy miért kellett ennek a kijelentésnek elhangzania, határozatlanul hagyják, jóllehet az igeszakasz megérdemli a leggondosabb figyelmet. Lehet, hogy számít néhány gonosz gondolatra, mely az isteni cél megváltozásával kapcsolatosan merülhet fel. Valaki mondhatja: „Ahogyan az emberek, mikor meggondolják magukat a szövetségeikkel kapcsolatosan, vissza szokták azokat vonni, úgy történt ez itt Isten szövetségével is.”
Ha ezt tekintjük a jelentésének, akkor az előző mondatban Pál elismerné, hogy az emberek, akik ennek a szerződésnek az egyik oldalán állnak, ingatagok és változók, miközben Isten mindazonáltal állandó marad, következetes Önmagával és nem részese az emberek állhatatlanságának. Mikor azonban figyelmesebben megvizsgálom az egész témát, inkább úgy vélem, hogy itt a zsidók és a pogányok között tesz különbséget. Krisztus nem egy Közbenjárója, mert állapotbeli különbség van azok között, akikkel az Ő közbenjárásával köt Isten szövetséget. Pál itt azt jelenti ki, hogy nincs jogunk ezen a módon úgy megítélni Isten szövetségét, mintha Ő ellentmondana Önmagának, vagy az emberek közötti különbségeknek megfelelően változna. A szavak most már világosak. Ahogyan korábban Krisztus, szövetséget szerezvén, kibékítette Istent a zsidókkal, most úgy a pogányok Közbenjárója is. A zsidók nagyon különböznek a pogányoktól, mert a körülmetélkedés és a ceremóniák „közbevetett választófalat” (Ef2:14) állítottak közéjük. A zsidók „közel” voltak Istenhez, míg a pogányok „távol” (Ef2:13), Isten azonban még mindig következetes Önmagával. Ez akkor válik nyilvánvalóvá, mikor Krisztus a korábban különbözőket az egy Istenhez hozza, s valamennyiüket egyetlen Testben egyesíti. Isten egy, mert Ő mindig Önmagával azonos marad, és változatlan szabályossággal tartja meg szilárdan és megváltoztathatatlanul a célt, amit egykor kitűzött.

21. A törvény tehát az Isten ígéretei ellen van-e? Elismeri az isteni cél bizonyosságát és szilárdságát, ezért arra a következtetésre kell jutnunk, hogy az eredményei nem ellentétesek egymással. Mégis maradt megoldandó nehézség, mely a törvény és a kegyelmi szövetség látszólagos ellentétéből fakadt. Ez talán egy felkiáltás. Nem félvén további ellentmondástól, most, miután a dolog elrendeződött, Pál arra a következtetésre jut, hogy a korábbi érvek minden kétséget kizáróvá tették, és így kiált: „Ki merészelne most ellentétet vélni a törvény és az ígéretek között?” Ez azonban mégsem gátolja meg Pált abban, hogy még elképzelhető nehézségeket feloldja.
Mielőtt feltenné a kérdést, a maga szokásos módján kifejezi mély megvetését az efféle ostobasággal szemben, ezzel jelezvén az erős utálatot, amit a kegyeseknek érezniük kell mindennel szemben, ami gyalázatot hoz Isten jellemére. Ám a kifejezés eme fordulatában megtalálható a magasztos címzés olyan példája is, ami méltó a figyelmünkre. Azzal vádolja ellenfeleit, hogy Istent megsértik, mert azt állítják, Ő ellentmond Önmagénak. Számára ugyanis a törvény és az ígéretek származása egyértelmű volt, bárki feltételez tehát bármiféle ellentétet közöttük, az káromolja Istent. Ugyanakkor ezek ténylegesen ellentmondanak, ha a törvény megigazít. Pál így rendkívül ügyesen ellenfelei fejéra fordítja vissza a vádat, melyet hamis és rágalmazó módon ellene hoztak fel.
Mert ha olyan törvény adatott volna. A válasz közvetett (így nevezik), és nem nyilatkoztatja ki világosan az egyetértést a törvény és az ígéretek között, de minden benne van, ami az ellentét eltörléséhez szükséges. Első ránézésre azt mondhatnánk, hogy ez a mondat eltávolodik a szövegkörnyezettől, és semmi köze sincs a kérdés megoldásához, de nem ez a helyzet. A törvény akkor lenne ellentétes az ígéretekkel, ha lenne ereje megigazítani, mert akkor az ember megigazulásának két külön módszere létezne, azaz két különálló, az igazság(osság) eléréséhez vezető út. Pál azonban tagadja, hogy a törvénynek lenne ilyen ereje, így az ellentét megszűnik. Elismerem, hogy az igazság(osság)ot a törvény által lehet megszerezni, ha a törvényben megtalálható volna az üdvösség. De micsoda?

22. De az írás mindent bűn alá rekesztett. Az Írás szóval főleg magára a törvényre utal. Az „rekesztett mindent bűn alá”, tehát ahelyett, hogy adná, inkább elveszi mindenkitől az igazság(osság)ot. Az érvelés a legerőteljesebb. „A törvényben keresitek az igazság(osság)ot, de maga a törvény, a Szentírás egészével egyetemben nem hagy mást az embereknek, csak kárhoztatást. Az emberek ugyanis a cselekedeteikkel egyetemben igazság nélkülieknek nyilváníttatnak: ki fog tehát a törvény által élni?” Ezekre a szavakra utal: „a melyeket ha megcselekszik az ember, él azok által” (3Móz18:5). Kizáratván általa, mondja, az életből a vétkek miatt hiába keressük a törvény általi megigazulást. A mindennek fordított szó (xa navxa) minden dolgot jelent, s többet közvetít, mintha azt mondta volna, hogy minden embert, mert nemcsak magukat az embereket, de minden dolgot is felölel, amivel rendelkeznek, vagy amit elérhetnek.
Hogy az ígéret Jézus Krisztusban való hitből adassék. Nincs más orvosság, mint elvetni a cselekedeti igazság(osság)ot, s rábízni magunkat a Krisztusba vetett hitre. Az eredmény biztos. Ha a cselekedetek kerülnek megítélésre, mindannyian el leszünk ítélve, ezért a Krisztusba vetett hit által ingyenes igazság(osság)ot szerzünk. Ez a mondat tele van a legnagyobb vigasztalással. Elmondja nekünk, hogy valahányszor csak a kárhoztatásunkról olvasunk a Szentírásban, van segítségünk Krisztusban, ha Őrá bízzuk magunkat. Úgy is elveszettek vagyunk, ha Isten csendben maradna, akkor hát miért hirdeti oly gyakran, hogy elvesztünk? Azért, hogy ne kerüljünk az örök pusztulásba, hanem megrettenve és megszégyenülve ettől a félelmetes ítélettől, hit által Krisztust keressük, Akin keresztül „általmentünk a halálból az életbe” (1Jn3:14). Egy szóképpel (^sxrovu^ta), melyben a tartalmazó dolog szerepel a tartalmazott dolog helyett, az ígéret a megígért dolgot jelenti.


Forrás: Kálvin János - Magyarázat Pál apostol galáciabelieknek írott leveléhez