logo

VII December AD

Sulla dictatori intézkedései.

Ezek lényegükben konzervatív s jelentős mértékben az optimaták érdekeivel összhangban álló intézkedések voltak. Volt azonban Sullának olyan rendelkezése is, amely alapjában véve megfelelt az adott helyzetben az államérdek kívánalmainak. Ilyen volt mindenekelőtt a cursus honorum rendjének átalakítása. Ebben Sulla igyekezett összehangolni a bel- és külpolitika követelményeit, a polgári, valamint a katonai teendők ellátását. Ettől kezdve a consulok és a praetorok hivatali évüket Rómában, illetőleg Itália területén töltötték, s csak ennek lejárta után vették át egy-egy tartomány igazgatását proconsul, illetőleg propraetor minőségben.
Ezzel összefüggésben nyolcra emelték a praetorok számát, minthogy Rómának ekkor tíz provinciája volt: Szicília, Sardinia-Corsica, a két Hispania, Macedonia, Africa, Asia, Gallia Narbonensis, Gallia Ci-salpina és Cilicia. A quaestorok számát húszra emelték. Megszabták a hivatalviselés feltételeit is : a quaesturához 30, a praeturához 39 s a consulatushoz 43 éves életkor volt szükséges. Két magistratura ellátása közé legalább kétévi intervallumnak kellett esnie; ugyanazt a hivatalt nem lehetett tíz évnél hamarább ismét elnyerni.

Ugyanakkor a senatus létszámát megkettőzték 300-ról 600-ra. Az új tagok elsősorban Sulla hívei köréből kerültek ki. A továbbiakban a quaestorok hivatali évük leteltével automatikusan a senatus tagjai lettek. Ez gyakorlatilag eltörölte a censorok jogát a senatus összetételének alakítására (lectio senatus). Egy sor új bíróságot szerveztek; ezeknek tagjai csak senatorok lehettek, a korábbi állandó bíróságot is elvették a lovagrendtől.

Jelentős mértékben korlátozták a néptribunusok jogkörét: a népgyűlésen csak olyan törvényjavaslatot terjeszthettek elő, amelyet a senatus előzőleg jóváhagyott; jelentéktelenné vált az intercessiojoga is. Mindezeken felül kimondták, hogy aki egyszer tribunus volt, az többé semmiféle más hivatalra nem pályázhat: ezzel azt akarták megakadályozni, hogy becsvágyó ifjú nobilisek demagóg javaslatok révén a tribunusságot népszerűségük — és ezzel karrierjük — megalapozására használhassák fel.


Forrás: Ferenczy Endre - Maróti Egon - Hahn István: Az ókori Róma története Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. 1998.