logo

IX December AD

Sulla az építtető.

Sulla törvényhozása csak egyes, véleménye szerint, fontosnak tartott területekre terjedt. Politikája tengelyében a nobilitas hatalmának megerősítése, a régi, eszményinek vélt rend helyreállítása állott. Törvényhozása mégis az egész római népet, a birodalom valamennyi lakosát érintette - valamilyen vonatkozásban. A népet nem akarta megbüntetni, hanem az ellenzéki politikát folytatókat, s a velük cimboráló lovagokat, akik harácsolásuk miatt különben sem örvendtek népszerűségnek.
A nobilisek és az üzletelő lovagok között az ellentét megnőtt, de a lovagok vállalkozási tevékenységét Sulla nem küszöbölhette ki. Még elképzelni sem lehetett, hogy a hagyományos adóbérleti rendszert bárki is megszüntesse, és az állam saját kezelésébe vegye az őt megillető jövedelmek behajtását. A kiirtott, tönkretett lovagok helyett mások folytatták ezt a nagy hasznot hajtó üzletet, számos gazdag italiai új polgár lépett a régi vállalkozók helyébe, és tovább űzték ezt a kedvelt mesterséget ama római lovagok mellett, akiknek megvolt ehhez a megfelelő vagyonuk, alkalmazotti szervezetük. I. e. 80-ban meg kellett tartani az adók és más állami jövedelmek beszedésének bérletére vonatkozó nyilvános árlejtéseket. Minthogy censorok ekkor nem voltak, az árlejtést a két consul, L. Sulla és társa, Metellus Pius vezette. Ekkor döntöttek a középítkezések vállalatba adásáról is.

Sulla elvette a néptől a szinte ingyenes gabonával való ellátást, helyette munkát akart adni. Elhatározta, hogy újjáépítteti a senatus székházát, az avatag Curia Hostiliát, felépítteti a leégett capitoliumi Iuppiter-templomot. Ezt szívügyének tekintette. Görögországból díszesen megmunkált márványoszlopokat, pompás szobrokat hozatott, hadd legyen a tisztelt szentély szebb, mint régen! Majd elrendelte az állami levéltár, a Tabularium felépítését, a Capitolium halmán.
Valószínűleg quaestorként tapasztalta az állami okmányok (törvények, senatusi határozatok, polgárok jegyzékei stb.) nem megfelelő elhelyezését a kincstárként szolgáló Saturnus-templom helyiségeiben, és ezért tartotta szükségesnek - ez esetben a hagyománytól eltérve - ezeknek az iratoknak külön épületben való kezelését. A Tabularium homlokzata a Forum Romanumra tekint, mint valami hatalmas színfal lezárja azt, s majdan komor díszlete lett az e téren lejátszódó, olykor tragikus eseményeknek.
A hatalmas épületnek márványburkolatától megfosztott maradványai a Capitoliumról ma is a Forumra néznek: a köztársaság kora merev, kissé nehézkesnek látszó, de monumentális építészetének örök tanújaként L. Sulla dictaturája emlékét idézik. A Tabularium felavatását Sulla már nem érte meg, azt Q. Lutatius Catulus végezte el, és csakúgy, mint a Iuppiter-templomról írja Tacitus: „Az újjáépítés gondját a győztes Sulla vállalta, de mégsem ő szentelte fel: ez az egy nem adatott meg szerencséjének.” (Tacit. Hist. III 72.)

Sulla a magánépítkezésekre is lehetőséget nyújtott, éspedig azzal, hogy a pomeriumot, Róma városának megszentelt határmezsgyéjét újra meghatározta, és kitolta. Az ősi hagyomány szerint a pomeriumot csak az bővíthette, aki a köztársaság területét újabb területekkel gyarapította, noha erre másnak is lett volna alkalma ezt eddig alig valaki merte megcselekedni.
A pomerium előbbre vitele nagy jelentőségű cselekedet volt. Róma területe megnőtt, hiszen a határmezsgyén belül élhetett a római ember polgárhoz igazán méltó életet, csak a pomeriumon belül érvényesíthette szavazati jogát, itt választhatta meg a köztársaság tisztségviselőit. Csak a pomeriumon belül élhettek jogaikkal a néptribunusok, csak itt védhették meg a népet a hatalmasok túlkapásai ellen. Éppen ezért a legtöbb római polgár a Város határmezsgyéjén belül szeretett lakni, itt építették fel lakóházaikat, itt emelkedtek a bérháztömbök.

A Város lakosságának gyors gyarapodása következtében a telekárak emelkedtek, és így az ingatlan-spekulációnak tág tere nyílt a nyerészkedésre, a lakbérek emelésére. Sulla ezzel a rendelkezésével segítette a lakásépítést, s letörte a telkekkel való üzérkedést. Nem lehet kizárni azt a gondolatot fejtegetésünkből, hogy ezzel is le akart csapni az üzletelő, a szegény népet kizsákmányoló lovagokra.
Sulla egyébként is meg akarta őrizni annak a látszatát, hogy a birodalmat a római néppel egyetértésben kormányozza. Mindjárt a Porta Collina mellett megvívott ütközet után beszédet intézett a Város összehívott polgárságához, s máskor is tájékoztatta a népet politikájáról, intézkedéseiről. A népgyűlések megtartásától sem akarta megfosztani a polgárságot, hogy ezzel is alkotmányos színezetet adjon a dictatura egyáltalában nem rokonszenves és népszerű intézményének.
A népgyűlések - érthetően - csak formálisak lehettek, minden eléjük terjesztett törvényjavaslatát megszavazták. A legszörnyűbb intézkedését, a proscriptiót is törvényerőre emelték. Az egyszerű emberek már belefáradtak az állandó viszálykodásba, amely csak káoszt, jogbizonytalanságot okozott.

Sulla a választásokat - a cinnai kortól eltérően - továbbra is a népgyűlések hatáskörében hagyta, de gondosan ügyelt arra, hogy a jelöltek, a megválasztandó magistratusok az ő hívei köréből kerüljenek ki. Annak ellenére, hogy a régi típusú, hat hónapra érvényes dictatura tartama alatt a consulok tevékenysége szünetelt, Sulla, mint említettük, mindjárt kezdetben megválasztatta az i. e. 81. év két consulját, és attól kezdve gondoskodott arról, hogy az alkotmányosság látszatának eleget téve, minden évben valamennyi köztisztséget betöltsék.

Tudjuk, hogy a dictatura első consuljai M. Tullius Decula és Cn. Cornelius Dolabella voltak, éppen ebben az évben alkotta Sulla a legtöbb törvényt. A következő, az i. e. 80. évre - dictatori tisztségének érintetlenül hagyásával - saját magát és Q. Caecilius Metellus Piust választatta consullá, utóbbinak már az előző évben megadatta a pontifex maximus tisztségét. Az i. e. 79. évben Sulla két benső híve, két partícius App. Claudius Pulcher és a Metellusokkal rokon, P. Servilius Vatia lett consul. Így történt, hogy „Sulla alatt a pártharcok egy időre tehát lecsendesültek, és ezzel Sulla mintegy jóvá tette azt a sok bajt, amelyet okozott” - állapította meg az alexandriai Appianos. (b. c. I 3, 12.)

Sullának módjában állott, hogy a polgárháború és a „szövetséges-háború” alatt okozott károkat orvosolja. Róma lakosságának mindennél fontosabb volt a Marius által lerombolt Ostia újjáépítése. Ezt a nagy jelentőségű kikötővárost, a só termelésének helyét, a tengeren túlról érkező élelem, építőanyag és más termék behozatala miatt újra át kellett adni rendeltetésének. Sulla a várost újjáépíttette (jellemző, hogy alaprajzul a katonai táborok hagyományos terve szolgált), új kikötőberendezéseket létesített, s két kilométer hosszú, megerősített fallal vette körül Ostiát, hogy a jövőben külső támadások ellen eredményesebben védhesse magát.
Más városokat is helyreállított, a lerontott városfalakat kijavíttatta, középületeket emeltetett az ősi Albában, Bovianum Vetusban, Faesulaeban; Alba Fucens, Tibur, Cora, Terracina és Paestum ujjáépítéséről szintén gondoskodott, főként azokat a helységeket akarta rendbe hozatni, ahová veteranusait telepíttette. Különösen két városban végeztetett még nagyszabású munkákat: Pompejiben és Praenestében.

Praenestét az ostrom különösen megviselte. Bár a vár a város fölött emelkedő hegy ormán állott, maga a város súlyos károkat szenvedett. A telepítést és nyilván az építkezéseket Sulla legatusa, M. Terentius Lucullus vezette. A hajdan nagy tiszteletben részesített Fortuna-szentélyt, pompásabban, mint valaha, újjáépíttette. Az új Fortuna-templomot több egyiptomi díszítőelemmel ékesítették, ekkor került a szentély padlózatára az a pompás mozaik, amely a Nílus áradását ábrázolja és - szerencsére - reánk is maradt. Ez volt az első mozaikpadló Italiéban, állapította meg a természettudós Plinius (N. H. XXXVI 64, 189), a csodálatosan szép mozaik elevenen ábrázolja a Nílus deltájának pezsgő életét.

Pompeji oscus és samnis lakossága a „szövetséges-háború” idején ellenállott. Sulla gondoskodott róla, hogy ez többé ne történjék meg. Az ellenséges érzületű lakosságot a háború megtizedelte, helyükre volt legionariusok kerültek. A telepítés feladatával a dictator egy fiatal rokonát, P. Cornelius Sullát bízta meg, aki a kiszolgált katonákat ebbe a kellemes éghajlatú, szép városba helyezte el, a város határában lévő termékeny földeket pedig szétosztotta.
Campaniának ez a helysége hamar felvirágzott, új lakosait romanizálták, és a samnis elődök emlékét el akarták feledtetni. A város nevét is megváltoztatták, hivatalosan Colonia Veneria Cornelia Pompeianorumnak nevezték el. Az új név Sulla nemzetségnevére és egyben a dictator tisztelte Venus istennőre is utal, akit itt Venus Pompeiana néven különös tiszteletben részesítettek.

A pompeji Venus később is a város védnöke, a falakra festett képe reánk maradt, csillagokkal ékesített kék köpenyben, jogarral, olajággal, kezében hajókormánnyal ábrázolták, mint az ég, a föld és a tenger uralkodóját. Pompeji egyik templomának és színházának is Sulla volt az építtetője. A város új alkotmányt kapott, és e szerint folytatta életét, míg másfél évszázad múlva, L sz. 79. augusztus 24-én a Vesuvius kitörése el nem pusztította.


Forrás: Ürögdi György - Kard és Törvény (Sulla és kora) Gondolat - Budapest 1974