logo

IX December AD

Felkészülés a polgárháborúra

Még mielőtt L. Sulla Asia tartományt seregével együtt elhagyta, levelet intézett a senatushoz. Úgy tett, mintha a senatus még mindig az a független, tekintélyes testület lenne, mint hajdan, mintha nem tudná, hogy Cinna és Carbo szinte minden hatáskörétől megfosztotta. De Sulla nem tehetett másként. Ő magát Róma törvényes proconsulának és hadvezérének tekintette, és ezért a senatust ismerte el a köztársaság legfelsőbb intézményének.
A senatusnak írt levelében beszámolt hadisikereiről, de gondja volt arra is, hogy büszkén hivatkozzék korábbi, a köztársaság javát szolgáló cselekedeteire. A senatorok emlékezetébe idézte, miként fogta el Iugurthát, milyen eredményesen küzdött a kimberek ellen, győzedelmeskedett a „szövetséges-háborúban”. Ez alkalommal pedig - lehet, hogy kissé színezve, felnagyítva - kiemelte a pontosiak ellen vezetett hadjáratának sikereit, felsorolta, mely tartományokat, országokat szabadította fel VI. Mithridatés uralma alól. Közölte, hogy magához fogadta a Marius és Cinna rémuralma miatt hozzá menekült senatorokat. És mi volt mindezért a köszönet?
A haza ellenségének nyilvánították, megbélyegezték, házát lerombolták, vagyonát elkobozták, barátait, híveit lemészárolták, felesége és apró gyermekei csak nagy nehezen tudtak hozzá menekülni. - És ezután következett a levélben az, amitől a hatalom birtokosai, Cinna és Carbo hívei, valamint a Város lakosságának nagy része rettegett. - Hamarosan megérkezik majd hadseregével, és akkor bosszút áll mindazokon, akik ezeket a bűnöket elkövették. Végezetül megnyugtatta a többi polgárt: ne féljenek, őket nem éri bántódás.

Figyelemre méltó, hogy Sulla mind ez ideig nem vette tudomásul közellenséggé való nyilvánítását, most is éppen csak felpanaszolta ezt a jogtalanságot, mint valami sértést, amelynek törvényességét nem ismeri el. Üzenetével Sulla tiszta vizet öntött a pohárba, hadd lássa Cinna, Carbo, valamint a vezető popularis csoport, hogy megegyezésre vagy éppen békülésre nincs lehetőség! Most már világosan láthatták a Városban, hogy hamarosan elérkezik az idő, amikor nemcsak a hatalomért, Rómáért, Italiáért, hanem a puszta életükért kell harcolniuk. Ezért felkészültek a háborúra, és amit addig elmulasztottak, egész Italiát mozgósították.
Sulla pedig, mintha minden a legnagyobb rendben folynék, i. e. 84 nyarán háromnapos tengeri út után, Ephesosból nagy kísérettel és hadsereggel Piraeus kikötőjébe érkezett. Milyen más volt ez az érkezés, mint két esztendeje! Most lelkendező athéni polgárok ünnepelték a bevonuló római hadvezért, és játékokat rendeztek annak tiszteletére, aki őket olyan kegyetlenül megbüntette, megszégyenítette. Sulla szívesen vette, hogy ünneplik. Napjait kellemesen töltötte Athénben, szórakozott, pihent, közben gondja volt arra, hogy sok jelentékeny műalkotást, szinte utólagos büntetés gyanánt, hajóira rakasson - Róma részére!

Sulla a görög kultúrán nevelkedett, kitűnően beszélt görögül, nagyra becsülte a hellén irodalmat, tudományt, bölcseletet. Megszerezte a teosi Apellikón könyvtárát, amelyben számos becses írást, közöttük Aristotelésnek és a nagy filozófus tanítványának, Theophratosnak műveit őrizték. (Apellikón, a gazdag athéni polgár, Aristión jó barátja volt. Valószínűleg Athén bevétele alatt halt meg.)
Sullának a kulturális kérdésekben kitűnő tanácsadója akadt T. Pomponius személyében. Ő volt az a fiatal római lovag, aki - mint említettük - annak idején a menekülésre készülő fiatal C. Mariust pénzzel segítette. Sulla megbocsátott, sőt igen szívélyesen fogadta a fölöttébb művelt Pomponiust, aki kifejtette, hogy inkább elhagyta a polgárháború sújtotta Rómát és Italiát, hogy a szeretett Hellasban telepedjék le, ahol nagy vagyonából az ostrom sújtotta athénieken segített.

Pomponius és az athéniek közti rokonszenv ismert volt, és a görögség iránti rajongásáért az Atticus melléknevet adták neki honfitársai. E néven vonult be a római történelembe. Sulla nagyon megkedvelte a fiatal T. Pomponiust, és jó tanácsaiért neki adta azoknak az ajándékoknak egy részét, amelyet Athén városa a római imperatornak adományozott.
Sulla nem lett volna a görög kultúra igazi híve, ha nem avattatja be magát a titokzatos eleusisi misztériumokba, amit - mind előtte, mind utána - szinte minden előkelő megtett. - Időközben azonban teltek a hetek, a hónapok, és Sulla megbetegedett. Bizonyára a hadjárat folyamán szerzett köszvényt, és ezért az Euboeában fekvő Aedepsus város hévizes fürdőiben gyógyíttatta magát.
Sulla üzenete nagy megdöbbenést és zavart keltett a senatusban. Még akadt néhány senator, akit a cinnai terror nem tört meg, s ők a fenyegető veszélyt, a polgárháború rémét el akarták hárítani Rómáról, Italiáról. Indítványukra a senatus elhatározta, hogy tárgyalásokat kezdeményeznek - Sullával!

A határozatnak az volt az értelme, hogy Sulla tudomására hozzák: az őt mélyen sértő száműzetését, közellenséggé nyilvánítását hallgatólagosan hatályon kívül helyezték. A senatus felhívta a két consult, ne fegyverkezzék mindaddig, míg a senatus válasziratára Sullától felelet nem érkezik, mivel - így gondolta a megrettent senatusi többség - az alkotmányt tisztelő Sulla, Italiában partra szállva, minden bizonnyal szélnek ereszti hadait, amennyiben pedig Sulla azt kívánná, a senatus biztosítja védelmét.
A senatus elképzelése nagyfokú naivitásra vall, sőt feltételezhető, hogy a senatorok rejtett elgondolása más volt. Talán így akarták a consulokat a fegyverkezés abbahagyására rábírni, az ellenállás feladását elérni. A consulok meg is ígérték, hogy a fegyverkezést nem folytatják, a hadsereg toborzását abbahagyják. Kétségtelen, hogy a senatorok egy része szívesebben látta volna Sullát Rómában, mint a kiszámíthatatlan, az őket örökös rettegésben tartó Cinnát. Abban bíztak, hogy a consulok ígérete megnyugtatja Sullát.

Cinna és Carbo a választások megtartása nélkül a jövő évre is consullá nyilvánítatta magát, majd ígéretük ellenére Italia-szerte katonákat verbuváltak, elrendelték a tengerpart megerősítését, a kikötők őrzését. Jellemző, hogy a parancsot nem hajtották végre. Cinna azt tervezte, hogy legióit Dalmatiába szállítja, és onnan, gyors menetben megtámadja a görög földön táborozó sullai hadsereget.
Az előkészületekhez Cinna azonnal hozzálátott, a consuli sereg első részét át is szállíttatta az Adriai-tengeren, a második részét szállító hajók azonban viharba kerültek, s csak néhány vitorlásnak sikerült üggyel-bajjal visszatérnie. Italiában partot érve, mindjárt szétszéledtek, kijelentvén, nem fognak fegyvert polgártársaik, Sulla legionariusai ellen. Midőn Cinna erről értesült, Anconába sietett, mert az ott állomásozó csapatok is megtagadták az engedelmességet, és közölték, hogy azonos nézeten vannak társaikkal.
A consul a táborba helyre akarta állítani a fegyelmet, de rövid szóváltás után a lázadó katonák felkoncolták. Utóbb azt állították, hogy azért végeztek Cinnával, mert alkalmatlannak tartották a háború vezetésére. Ez az esemény mindenképpen elgondolkoztató. Az új típusú római zsoldossereg immár beavatkozott a főparancsnok személyének a kijelölésébe, a katonák csak azt fogadták el vezérüknek, akit erre hadvezéri képességei alapján alkalmasnak és - nem elhanyagolható körülményként - szerencsésnek tartottak.

Cinna halála után Carbo egyedüli consulként akarta a köztársaságot kormányozni. A néptribunusok, hogy ennek a törvénytelen, hagyományellenes helyzetnek véget vessenek, követelték, tartson időközi választást, de ezt Carbo - kedvezőtlen égi előjelekre hivatkozva - elhalasztotta. Különben sem osztotta Cinna tervét, hogy görög földön ütközik meg Sullával, helyesebbnek látta, ha a partra szálló sereggel Italia földjén veszi fel a küzdelmet. Bízott consuli tisztének tekintélyében, továbbá, hogy sikerül a még mindig meg nem békített samnisokat és más kisebb néptörzset az ellenség ellen mozgósítania. Így is történt.
Felhívására, mintegy húszezer ember sereglett hozzá, zömmel a nemrég polgárjoghoz juttatott italiaiak ragadtak fegyvert, mert Carbo azt hirdette mindenütt, hogy Sulla - ha netán győzne, és hatalomra jutna - megfosztja őket jogaiktól.

Az i. e. 84. év már a vége felé közeledett, és Sulla még mindig Attikában tartózkodott seregével, Carbo nagy buzgalommal készítette fel Italiát a közelgő polgárháborúra. Rómában növekedett a nyugtalanság, a bizonytalanság érzése, nyilvánvaló volt, hogy a „szövetséges-háború” után jóformán elpusztult Italiát a polgárháború ismét csatatérré változtatja.


Forrás: Ürögdi György - Kard és Törvény (Sulla és kora) Gondolat - Budapest 1974