logo

XXVIII Novembris AD

Gaius Gracchus Néptribunusi működése

Míg C. Marius Rómától távol, a hispaniai és a baleari hadszíntéren harcolt, a belpolitikai helyzet Rómában egyre súlyosbodott. A senatus és a nép között keletkezett bizalmi válság elmélyült. Tiberius Gracchus meggyilkolása után híveit üldözték ugyan, de a földbirtoktörvényhez mégsem mertek hozzányúlni, csupán jogászi csűrés-csavarással elhúzták annak végrehajtását. Gracchus legbefolyásosabb barátai annyit mégis elértek, hogy a tragikus sorsú néptribunus legszenvedélyesebb ellenségeit, halálának okozóit eltávolították a Városból.

A hangulat nem csupán Rómában, hanem Italia-szerte is romlott. Különösen az italiai „szövetséges” népek nyugtalankodtak. Joggal remélték, hogy a római köztársaság érdekében hozott áldozatuk jutalmául a közföldekből nekik is juttatnak valamit, sőt a római polgárjogot is megkapják. De éppen az ellenkezője történt! I. e. 126-ban az egyik néptribunus törvényt szavaztatott meg (Lex Iunia de peregrinis), amelynek értelmében minden, nem római polgárjoggal rendelkező idegennek el kell hagynia a Várost. Ez a törvény sok, már letelepedett italiai megélhetését érintette.
A vitatható polgárjoggal bíró, Rómában lakó idegenek helyzetét felülvizsgálták, s ha nem találták rendben, kiutasították. Így a szavazásra jogosult polgárok száma csökkent, és a szavazók drágábban adhatták el voksukat a jelölteknek. A senatorok pedig szívesen vették, ha az ellenőrizhetetlen, min- den rendbontásban ludas tömeg lélekszáma apad. Ezért a törvény mind a polgárság többségének, mind az uralkodó köröknek tetszett.
A római polgárság létszáma az utóbbi időben amúgy is jelentékenyen emelkedett. Az i. e. 125-ben elkészített jegyzék szerint a polgárság hetvenezer fővel gyarapodott. Természetesen ezeknek csak egy része élt Rómában, viszont ebben a számban nem foglaltattak benne a polgárok felesége, leányai, kiskorú fiúgyermekei.

A birodalomban élő rabszolgák nyugtalanságra adtak okot a rabszolgatartóknak. Siciliában i. e. 135-ben a rabszolgák felkeltek uraik ellen, és csak három évig tartó véres háború után sikerült őket leverni. Magában Rómában is fellázadtak a rabszolgák, Italia több részéből ugyancsak zendülésekről érkeztek hírek. A birodalom egyes tartományaiban, így az attikai nemesfémbányákban, a delosi rabszolgapiacon szintén lázadás tört ki. Az elkeseredést növelte, hogy az ókorban uralkodó jogszokás ellenére, béke idején is, a rabszolga kereskedők valóságos hajtóvadászatot indítottak a távol vidékek szabad emberei ellen, hogy a növekvő kereslet kielégítésére a rabszolgapiacokra hurcolják.
A nyugtalanság, áttételesen ugyan, de Rómában is jelentkezett. A legyűrt popularis ellenzék nem adta meg magát, ismét szervezkedett, és csak arra várt, hogy új rátermett vezéregyéniség vegye kézbe Ti. Gracchus örökét. Nem kellett sokáig várni: az i. e. 123. esztendőre a meggyilkolt államférfi testvéröccse, Gaius Sempronius Gracchus néptribunus-szá választatta magát.

C. Gracchus okult bátyja példájából. Mindig szeme előtt lebegett testvérének kegyetlen halála, a bosszúállás gondolatától soha nem tudott és nem is akart szabadulni. C. Gracchus még nagyobb, átfogóbb társadalmi és gazdasági programot dolgozott ki, mint bátyja. Világosan látta, hogy a kiváltságosok szinte kihívó módon fitogtatták hatalmukat. Nem voltak válogatósak az eszközökben, hogy gazdasági és politikai befolyásukat gyarapítsák.
C. Gracchus azt akarta, hogy a köztársaság javaiból a római polgárság szegényebb elemei is megfelelően részesüljenek. Nem csupán demokratikus elvű közjogi egyenlősítésre törekedett, hiszen ezt a plebs - legalábbis formailag - már régen kiharcolta magának, hanem az egész római polgárság gazdasági és társadalmi felemelkedését kívánta elérni.

A nobilitas egyes köreiben erősen hatott a hellén műveltség. A görögség történeti példáiból óhajtottak tanulni, márpedig Hellasban szinte hagyomány volt, hogy a túlságosan megnövekedett nagybirtokokat időnként felosztották. Spartában IV. Agis király jelentékeny reformokkal elakarta érni, hogy a földbirtok tulajdonjogát igazságos módon rendezzék (i. e. 244).
Törekvése meghiúsult. III. Kleomenés király (i. e. 237-221) megkísérelte elődjének politikáját felújítani, de külpolitikai kudarcai miatt reformjai végül is megbuktak. Azóta mindössze száz esztendő telt el, de a példákat Gracchus és hívei jól ismerték. C. Gracchusra a periklési demokrácia is mély hatást gyakorolt, amelynek eszményített gondolata terveiben fel-felötlik. Periklés, a nagy athéni államférfi (i. e. 495/ /490-429) példája nyomán Gracchus a senatust a boulé szerepére akarta átalakítani, legyen tanácsadó testület, és befolyása korlátozódjék csak erre a feladatra.
Elgondolása szerint, és itt is érződik az athéni demokrácia példája, az államot - ahogy Hellasban a tíz strategos - Rómában a tíz néptribunus vezesse, e testület élére (ahogy Athénben az évről évre megválasztott legnépszerűbb, legtekintélyesebb strategos, Periklés) olyan néptribunus kerüljön, akit nem hivatali rangja, hanem személyének tekintélye emelne ki a többi tribunus közül. És itt Gracchus joggal magára gondolt. E céljának eléréséhez azonban még számos reformot kellett megvalósítania.

A földbirtokviszonyok rendezésével bátyja meg nem valósított programját akarta folytatni. Gondoskodott arról, hogy ehhez minél szélesebb néprétegek érdeke fűződjék. Így az italiai parasztságot - a kilátásba helyezett földjuttatáson kívül - azzal is megnyerte magának, hogy törvényerővel csökkentette a katonai szolgálat időtartamát, a ruházat és felszerelés költségét pedig áthárította a kincstárra (Lex Sempronia militaris).
Róma városának polgárságát azzal akarta politikája számára megnyerni, hogy - hellenisztikus példa nyomán - bevezette az arra rászoruló családfőknek olcsó gabonával való ellátását, sőt arról is intézkedett, hogy az egyik legfontosabb népélelmezési árucikknek, a gabonának állami behozatala és szabad piacon történő értékesítése következtében a magánkereskedelemben kialakult árak csökkenjenek, és ezzel a spekulációt megakadályozza (Lex Sempronia frumentaria). A Tiberis bal partján, a rakpart mentén, az Emporiumon nagy tárházakat (horrea Sempronia) építtetett, hogy mindig elegendő gabonakészlet álljon elosztás céljából a hatóság rendelkezésére.

A második vezető réteget, a lovagrendet C. Gracchus úgy akarta megszervezni, és tervei számára megnyerni, hogy egyszersmind szembeállítsa a senatori renddel. A nagy néptribunus felismerte a lovagok érdekellentétét a nobilitasszal, és ezt akarta kihasználni. A lovagok általában már korábban is rokonszenveztek a popularis politikával - amennyiben az érdekeiket nem sértette.
C. Gracchus törvényt alkotott, hogy a római tisztségviselőknek a tartományokban elkövetett visszaélései ügyében (de repetundis) a jövőben ne senatorok, hanem lovagokból összeállított bíróságok, egyfajta esküdtszékek ítélkezzenek. A néptribunus pontosan tudta, hogy ezzel a törvényével (Lex Sempronia iudiciaria) a két vezető rendet egymás ellen hangolja, és egyidejűleg a lovagságot politikai szerephez juttatja.

C. Gracchus más törvényeket is hozott, hogy a lovagokat lekötelezze magának. Politikai programja különösen a földbirtokreform végrehajtása során szükségessé tette a telepítéseket, ezek költségei, valamint a gabonajuttatás kiadásai súlyosan megterhelték a kincstárt. A fedezetről úgy kívánt gondoskodni, hogy törvényt alkotott Asia tartományról (Lex Sempronia de Provincia Asia). Ezt a provinciát nemrég szervezték meg az egykori pergamoni királyságból, amelyet a gyermektelenül elhunyt III. Attalos hagyott örökbe a római népre.

A gracchusi törvény elrendelte, hogy e tartományban vezessék be az adótizedet, és ezt a szokásos módon hajtsák be : előre kialakult átalányösszeg ellenében adják bérbe a lovagokból álló publicanus-társaságoknak. E nagyon gazdag provinciának a jövedelmei fedezték egyrészt az új törvények kiadásait, másrészt a lovagok busás hasznot nyújtó üzlethez jutottak. (Hogy e rendszer ezt a virágzó országot szinte a tönk szélére juttatja, azzal C. Gracchus édeskeveset törődött. A provinciabelieken nem esett meg a szíve...) Az intézkedések nyomán a lovagok Gracchus mellé álltak, befolyásukat, pénzüket, összeköttetéseiket rendelkezésére bocsátották.

A rendkívül tevékeny néptribunus még több más törvényt is alkotott, hogy átfogó reformtervét, a közélet demokratizálását megvalósítsa. A köztársaság számára üdvös törvényeket a népgyűlések sorra megszavazták, és hogy azok nem jártak eredménnyel, az nagyrészt a rómaiak gyarlóságán múlott. A senatus látszatra meghunyászkodott. Az időközben alkotott új jogszabály törvényes módot adott arra, hogy C. Gracchust a következő évre ismét néptribunus-szá válasszák. Még időre volt szüksége, hogy reformjait, terveinek törvénybe foglalását végrehajthassa.
A senatus új lépésre készült Gracchus ellen. Néptribunus-szá választatta a maga jelöltjét, az előkelő és tehetséges M. Livius Drusust. Drusus - okosan - nem élt a néptribunusok veto jogával, nem gátolta C. Gracchus tevékenységét, hanem minden erejével azon volt, hogy még tetszetősebb, népszerűbb javaslatokat nyújtson be, valóságos versenytársa lett Gracchusnak, hogy így kifogja a szelet Gracchus vitorláiból.

A senatorok jól számítottak: a nép ingatag kegye megoszlott a két néptribunus között. Gaius Gracchus már nem uralkodott teljes biztonsággal a népgyűlések fölött. Második néptribunusi tisztének ideje a vége felé közeledett, de még érvényes hivatala megvédte őt a vád alá helyezéstől.
A senatorok, a Gracchusékkal ellenzéki helyzetet elfoglaló nobilitas, kenyértörésre akarta vinni a dolgot. A mind viharosabb népgyűléseket, összejöveteleket fel akarták használni Gracchus ellen. A robbanásig feszült légkörben a senatus felhatalmazta L. Opimius consult, hegy mindent tegyen meg a köztársaság védelmére (senatus consultum ultimum). A consul fegyvereseket gyűjtött, és utcai harcokban megölette C. Gracchust és háromezer hívét.

Így halt meg i. e. 121-ben a nagy néptribunus, a köztársasági Róma egyik legnagyobb államférfija. Elgondolásaival, törvényeivel a római államot és társadalmat akarta kiszabadítani a politikai zsákutcából. Kimagasló érdeme, hogy ő alkotta meg az első popularis programot, amely hosszú időre utat mutatott a fejlődést kereső popularis politikusok számára. A következő évtizedekben sokszor visszanyúltak C. Gracchus reformjavaslataihoz, mert azokban látták a kórossá váló állapot meggyógyításának leghatékonyabb eszközeit.

A szörnyű gyilkosságok sorozata megriasztotta a polgárságot. A véres kezű Opimius consul a roskatag Concordia-templomot díszesen felújította. A nép szinte gúnynak foghatta fel, hogy a farsangoló senatorok győzelmük után a római nép egyetértését, concordiáját hirdetik, miután legjobbjait meggyilkoltatták.


Forrás: Ürögdi György - Kard és Törvény (Sulla és kora) Gondolat - Budapest 1974